Viták és összeütközések Mindszenty József bíboros és a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium között

„A rom[ai] kat[olikus] egyház és állam közötti viszony atmoszférájának romlása a rom[ai] kat[olikus] egyház néhány vezető tényezőjének magatartásából következik. Nincs sok remény a helyzet változására, amíg ezen a téren döntő magatartásbeli változás nem történik.” Az Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter irataiból közölt minisztériumi feljegyzés az államhatalom szemszögéből ismerteti a VKM és a bíboros hercegprímás között 1947 tavaszától 1948 nyaráig lezajlott legfontosabb vitákat, összeütközéseket.

Bevezetés

A második világháború utáni változások az egyház és az állam közötti viszonyra is hatással voltak, sőt, gyakran ezekben a küzdelmekben mutatkoztak meg a legerősebben. Az 1940-es évek második felében az államhatalom mind jobban törekedett arra, hogy az egyházakat betagolja az új hatalmi rendszerbe.

A katolikus egyház állt ellen a legnagyobb erővel az 1947 elejétől folyamatosan jelentkező megtörési kísérleteknek, amelyek az egyház világi részvételének és hatalmának a megszüntetését célozták. A katolikus egyház élén ekkor Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek állt, aki rendületlen akaraterővel és meg nem alkuvással igyekezett szolgálni egyháza vélt és valós érdekeit.

A küzdelem legnehezebb szakasza a fakultatív hitoktatás bevezetésének kísérletével kezdődött. Először a Független Kisgazdapárt 1947. február 28-i politikai bizottsági ülésén vetették fel, hogy az addig mindenki számára kötelező iskolai hitoktatást, hittan-tanítást a továbbiakban fakultatív, tehát szabadon választható hitoktatás váltsa fel. A kérdés ezek után a Szociáldemokrata Párt (SZDP), a Magyar Kommunista Párt (MKP), a Nemzeti Parasztpárt (NPP) és a Független Kisgazda Párt (FKgP) által alkotta pártközi értekezlet elé került, ahol március 5-én egyetértő állásfoglalás született. A pártok küldöttei megegyeztek abban is, hogy a döntés végrehajtására törvényjavaslatot terjesztenek az országgyűlés elé. Az oktatáspolitika, valamint a vallásügy különböző kérdéseinek a rendezésére létrehozott albizottság több javaslatot dolgozott ki, amelyek közül Nagy Ferenc miniszterelnök jó néhányat támogatott. A fakultatív vallásoktatásról szóló javaslat közöttük volt.

Nagy Ferenc az FKgP Politikai Bizottságának március 10-i ülésén számolt be a pártközi tanácskozások eredményeiről, és az azzal kapcsolatos vitákról. Hivatkozott a Bánáss László veszprémi püspökkel folytatott személyes beszélgetésére is, és kijelentette, hogy a katolikus püspöki kar egyébiránt nem látja sérelmesnek, és nem is fogja ellenezni a fakultatív vallásoktatás bevezetését. A március 11-i pártközi értekezleten a terveket el is fogadták. A döntést a Kisgazdapárt másnapi politikai bizottsági ülésén - Nagy Ferenc határozott fellépésének köszönhetően - szintén elfogadták.

Az elképzelés, amely igen hamar ismertté vált, kiváltotta a különböző felekezetek vezető egyházi személyiségeinek ellenállását, akik közül többen már március első napjaiban tiltakoztak a tervek ellen. Mindszenty József március 8-án a miniszterelnöknek címzett levelében is kifejezte egyet nem értését. A püspöki kar pedig a március 13-i pásztorlevelében határozottan elvetette a készülő terveket, és kérte, hogy azokat vegyék le a napirendről. Úgy gondolták, hogy az egész kérdéskört csak a Szentszékkel megkötni kívánt konkordátumban lehet rendezni.

Március folyamán a nemzetgyűlésben, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) költségvetési vitájában is foglalkoztak érintőlegesen a fakultatív hitoktatás ügyével: március 12-én olyan kijelentés is elhangzott, hogy a püspöki kar elfogadta a tervet. Ez ellen Mindszenty bíboros március 17-én ismételten tiltakozott az országgyűlés elnökénél, Varga Bélánál, és kérte e kijelentés helyesbítését.
A nemzetgyűlésben élénk vita bontakozott ki a kérdés körül, ahol az akkori ellenzéki pártok vehemensen támadták az elképzelést, míg a baloldal támogatta azt. A kisgazdapárt képviselői eleinte többnyire passzívak maradtak, később azonban az elképzelés mellett foglaltak állást.
Március közepén új miniszter került a VKM élére. Ortutay Gyula mind a fakultatív hitoktatás ügyében, mind más egyházi kérdésekben számos alkalommal került súlyos ellentétbe a katolikus egyház magyarországi fejével. Néhány nappal kinevezése után Szegeden - egykori diákéveinek színhelyén - tüntetések zajlottak le a fakultatív hitoktatás bevezetése ellen. Középiskolások és egyetemisták vonultak az utcára, nyomatékot adva ezzel az egyházzal kapcsolatos intézkedések elleni tiltakozásuknak. A tömeges megmozdulásokat a rendőrség és a civil csoportok oszlatták fel, a résztvevők ellen a hatóságok komoly retorziókat, főleg internálásokat foganatosítottak. A szegedi tüntetések ügye nagy port vert fel, és az eset érzékenyen érintette Ortutay Gyulát is, akinek szembesülnie kellett azzal, hogy több egyházi vezető is fellép az elfogott diákok szabadon bocsátása érdekében.

Eközben további nagy, de már visszafogottabb tiltakozó akciók folytak országszerte. A katolikus egyház minden társadalmi kapcsolatát felhasználta a fakultatív hitoktatás tervének megakadályozására. A szószékről kihirdetett körlevekkel, táviratokkal és iskolai tiltakozó gyűlésekkel utasította el a fakultatív hitoktatást. Ez utóbbi során nagy segítséget jelentett az 1945. novemberben létrehozott Katolikus Szülők Vallásos Szövetsége is. A szövetség az Actio Catholica kulturális szakosztályának keretei között működött. Szervezeteinek, helyi munkaközösségeinek a működése 1948 júniusában, az iskolák államosításakor szűnt meg.
A VKM az általa felügyelt állami iskolákban csak ezek után, 1947 szeptemberében rendelte el szülői munkaközösségek felállítását. Az egyházi iskolák államosítása után a katolikus szervezetek is ebben az állami munkaközösségi formában működtek tovább
Ortutay Gyula és Mindszenty József időközben személyesen is találkozott, de semmiben sem tudtak megegyezésre jutni.

1947. április folyamán ismét fellángoltak a viták, miután a VKM két olyan rendeletet (53 783/1947. V., illetve a 49 914/1947. V. számmal) is kiadott, amelyek az iskolákban tartandó gyűléseket kívánták megakadályozni, illetve az iskolaigazgatókat és a tankerületi főigazgatókat instruálták arról, hogy a bevezetendő elképzelést hogyan népszerűsítsék. E rendeletek ellen az egyházak vezető személyiségei egyöntetűen emelték fel a hangjukat, és sikerült is némi módosítást elérniük.

A katolikus egyház vezetőtestülete, a püspöki kar április 12-én levélben követelte Nagy Ferenc miniszterelnöktől a konkordátum megkötését, valamint azt is, hogy a fakultatív hitoktatás bevezetésének lehetőségét vegyék le a napirendről. Az éles hangú írást április 28-án újabb, mérsékelt hangvételű, de határozott elképzeléseket tükröző levél követte. Mindezekből egyértelművé vált, hogy a katolikus egyház következetesen szembeáll a kormányzat ilyen irányú terveivel. Maga Bánáss László püspök is nyilatkozatban ítélte el a fakultatív hitoktatást, és tagadta, hogy korábban e felvetésre bármiféle pozitív választ adott volna.

A VKM időközben elkészítette a fenti kérdést rendezni szándékozó törvénytervezetet, amely a korábbi egységes, úgynevezett hit- és erkölcstan tanítása helyett hittan és erkölcstan tantárgyakat vezetett volna be, de a kettő közül csak egyet lehetett volna szabadon választani (18 éves kor alatt a tanuló törvényes képviselője lett volna erre jogosult). E törvénytervezetet végül nem tárgyalta a minisztertanács, és a fakultatív hitoktatást az iskolák államosítását követő évben, 1949 őszén vezették be az iskolákban.

A szabadválasztású hitoktatás ügye 1947 májusában nyugvópontra jutott, a baloldali pártok kihátráltak mögüle, sőt annak felvetését is elhamarkodottnak nyilvánították. A május-júniusi politikai történések háttérbe szorították a kérdést, és a javaslat lekerült a napirendről.

Nagyon komoly vitát eredményezett az egyház és az állam között a tankönyvkiadás kérdése is. Erre vonatkozóan 1945 és 1948 között is az 1934. évi 5., és 11. törvények voltak az irányadók, amelyek szerint az egyházi kezelésű iskolák tankönyveit a fenntartó hatóság, vagyis az egyház illetékes szerve engedélyezi. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnak az adott tankönyvet csupán be kell mutatni, amely vagy hozzájárul a használatba vételhez, vagy megtagadja azt.

Korábban nem létezett állami tankönyvkiadás, magánkiadók adták ki a VKM által jóváhagyott műveket. Így előfordult, hogy ugyanabból a tantárgyból többféle könyv is forgalomba került. 1945 után a katolikus tankönyveket továbbra is a Szent István Társulat adta ki, és az egyház ezeket rendszeresítette iskoláiban. Más kiadású könyveket abban az esetben használtak, ha még nem készült el az egyházi kiadású, de rajta volt a Szent István Társulat által összeállított, tehát az „elfogadott" státust jelentő jegyzéken.

A háború előtt kiadott könyveket csak abban az esetben lehetett használni, ha a kötelező felülvizsgálaton átestek. Ennek során az adott könyvet változatlan formában engedélyezhették, vagy kivonhatták a forgalomból, illetve kisebb vagy nagyobb változtatásokat, átírásokat foganatosíthattak. Az ítélethozatal fő szempontja a politikai tartalom volt. Az infláció, a szegénység, a háborús károk, a nyomdai túlterheltség és a papírhiány miatt nagy kincs volt a tankönyv. Állandó gondot okozott e téren az iskolák ellátása, ezért az állam vezetői és a baloldali erők az állami tankönyvkiadás bevezetésében látták a megoldást. Az egységes állami tankönyv használata mindenkire, minden intézményre vonatkozott volna, és a tankönyv-monopólium bevezetésével az állam befolyást tudott volna gyakorolni az egyházi intézmények hallgatóinak oktatására is. Arról, hogy a tankönyvkiadás állami kézbe kerül, a már fentebb említett közoktatási albizottság javaslata nyomán szintén az 1947. március 5-i pártközi értekezlet döntött. A Minisztertanács áprilisban tárgyalta az ezzel kapcsolatos előterjesztést, és elfogadta azt.

A tankönyvkiadás monopolizálása ellen, a fakultatív hitoktatás elleni tiltakozással párhuzamosan, szintén erőteljes szembenállás nyilvánult meg, és mind a könyvkiadók, mind az egyház felemelték szavukat az autonómia megsértése miatt.
A magyar püspöki kar nevében Mindszenty József hercegprímás 1947. május 31-én írt levelet Ortutay Gyulának, amelyben az egyházi álláspontot kifejtve utasította el az általa politikai akciónak tekintett tervet. Az elképzeléseket nemcsak antidemokratikusnak bélyegezte, hanem pedagógiailag és anyagilag is megalapozatlannak vélte.

A nyár folyamán folytatódtak a viták, és az egységesen ellenálló egyházaknak sikerült elérniük, hogy tervezetből ne szülessen törvény. A kérdés a fakultatív vallásoktatáshoz hasonlóan lekerült a napirendről. Az állami tankönyvkiadást biztosító Tankönyvkiadó Vállalatot csak később szervezték meg. Ez 1949-ben más könyvkiadókat magába olvasztva jelentősen átalakult, és a továbbiakban az egységes tankönyvkiadás egyedüli letéteményese lett.

A tankönyvkiadás körüli küzdelmekhez kapcsolódott az a polémia is, amely Az ember élete című, VII. osztályos tankönyv körül keletkezett. Mindszenty József bíboros 1947. október 30-án lépett fel először a tankönyv ellen, kifogásolva annak „kinyilatkoztatott hitbe, és közvetve az erkölcsbe" ütközését. Kérte visszavonását azért, hogy „ne kényszerüljenek" egyházfegyelmi úton fellépni a könyvvel szemben. Egyúttal kifejezte azt a kívánalmát is, hogy az állami tankönyveket juttassák el előzetesen a katolikus egyházhoz felülvizsgálatra, hogy csak azután kerülhessenek az ifjúság kezébe, ha már azok hitbe és erkölcsbe nem ütköznek.

Ortutay Gyula válaszában kérte a bíborost, nevezze meg, mely részeket kifogásolja a könyvben. Ugyanakkor azt is jelezte, hogy nem tartja megvalósíthatónak az egyház állami tankönyvek felülvizsgálatára vonatkozó kérését, mivel az állami tankönyvkiadás nem valósult meg. Így - Ortutay szerint - az egyház sem támaszthat a korábbi gyakorlattól eltérő igényeket az állami kiadású tankönyvekkel kapcsolatban.

A vita az említett tankönyvről a továbbiakban is folytatódott. Mindszenty újabb levélben tett konkrét szaktudományos és világnézeti megközelítésű kifogásokat a könyv bizonyos evolucionizmust hirdető kitételei miatt, valamint az ember „lelki életét" figyelmen kívül hagyó hozzáállása miatt. A minisztérium több egyetemi tanárral és tudóssal vizsgáltatta meg a könyvet, akik egyöntetűen annak helyessége mellett foglaltak állást. Ortutay Gyula ezeknek a véleményeknek a tükrében válaszolt a bíborosnak, és utasította el véglegesen az egyház bírálatát.

A kommunista hatalomátvétel folyamatában az egyik legfontosabb lépés a felekezeti iskolák államosítása volt, amely az egyházat megfosztotta világi hatalmának és befolyásának egyik legfontosabb bázisától. Az országban működő 7587 nép- és általános iskola közül 4612 volt felekezeti, közülük 3071 állt katolikus kezelésben.

A kisebb iskolákat egyesíteni, illetve államosítani szándékozó tervek félresiklása után, 1947 végére érlelődött meg a végső elhatározás az államvezetés felső köreiben a szekularizáció végrehajtására. Rákosi Mátyás 1948. január 10-i beszédében pedig egyenesen kijelentette, hogy „végezni kell az egyházi reakcióval". 1948 februárjától az egyházakra, legfőképpen a legerősebben kitartó katolikus egyházra nehezedő állami nyomás fokozatosan erősödött. Ez eleinte csak sajtópropaganda útján mutatkozott meg, amelyben a köznevelés átfogó reformját sürgetve az egyházi oktatást és iskolai tevékenységet reakciós jellegűnek nyilvánították. Vádként szerepelt, hogy a katolikus egyház nem ismeri el a köztársaságot, valamint hogy visszaköveteli korábbi földbirtokait.

1948. február 7-én találkozott Rákosi Mátyás és Révai József Czapik Gyula egri érsekkel, aki a megbeszélésre Mindszenty tudtával és jóváhagyásával ment el. A tárgyalásokon ekkor csak az egyház elleni támadások leállítása szerepelt. Nem került szóba a katolikus egyház iskoláinak államosítása a február 14-i találkozón, amelyen Ortutay Gyula miniszter és Mindszenty József bíboros folytatott tárgyalásokat az egyház és az állam közötti viszony rendezéséről. Februárban a VKM költségvetésének országgyűlési tárgyalásain szintén nem merült fel az államosítás kérdése, de propagandisztikus erővel hangsúlyozták azokat a költségtételeket, amelyek a felekezeti iskolák állami támogatását jellemezték.

A döntés előkészületei azonban már országosan is érzékelhetőek voltak, és az államosításról szóló végleges döntés áprilisban meg is született. Az elhatározást április végétől ismét heves sajtókampány kísérte. Eközben a protestáns egyházak vezetőségében végbement Ravasz László református, és Ordass Lajos evangélikus püspök kiszorítása, és az új vezetés ellenállás nélkül adta beleegyezését iskoláik elvételébe.
Időközben az egyházakkal több tárgyalást is folytatott az államvezetés. A katolikus egyház részéről főleg Czapik Gyula tárgyalt félhivatalos jelleggel Rákosival, illetve más kommunista és kisgazda vezetőkkel. Az állam képviselői a katolikus egyház számára is felajánlották a protestáns egyházakéhoz hasonló megegyezést. A katolikus egyház vezetése - legfőképpen Mindszenty bíboros -, azonban semmilyen formában és semmilyen engedménnyel nem egyezett bele iskoláinak elvételébe. A kommunista párt és szövetségesei viszont már eldöntötték az államosítás végrehajtását, és április végén Ortutay Gyula a kisgazdapárt nagyválasztmánya előtt hivatalosan is bejelentette az erre vonatkozó tervet. A koalíció pártjai ezek után sorban állást foglaltak mellette.

A katolikus egyház - napilap híján - a már ismert fegyveréhez nyúlt: a plébánosok és a hívek összehangolt tiltakozó akcióihoz. A Katolikus Szülők Szövetsége által, illetve egyéni résztvevők segítségével távirat és memorandum hadjáratba kezdett, tömegével küldte az illetékes helyekre, de főleg a VKM-be tiltakozó beadványait. Az államhatalom szintén megmozgatta híveit és szervezeteit, és különböző üzemi gyűléseken hasonló beadványokat és kérvényeket fogalmaztak meg, természetesen ez esetben az államosítást követelve, illetve szorgalmazva.

A katolikus egyház vezetése 1948. május 11-i keltezéssel körlevelet bocsátott ki, amelyben hitet tett a katolikus iskolák fenntartásának joga mellett, és egyben egyházi fenyíték szigorát is kilátásba helyezte az államosítást támogatókkal szemben. A körlevelet május 16-án olvasták fel a templomok szószékein.

Ortutay Gyula miniszter május 15-én sajtótájékoztatót tartott, amelyen bejelentette, hogy a Minisztertanács az ő vezetésével megalakította az egyház és az állam közötti kérdéseket, legfőképpen a szekularizációt rendezni hivatott bizottságot. Kijelentette, hogy az államosítás során nem fogja méltánytalanság érni az eddig egyházi iskolákban oktatókat, fizetésemelésben is részesülnek, és a kötelező hitoktatás is változatlanul megmarad. Május 19-én a miniszter tárgyalásra szólította fel az egyházak vezetőségét, kérve, hogy nevezzék ki megbízottaikat a 24-én tartandó megbeszélésekre. Mindszenty József többféle módon kifejezésre juttatott elutasító álláspontjához csatlakozva a katolikus püspöki kar május 29-én hasonlóképpen döntött a miniszter levelében foglaltakról. Készségüket fejezték ki a tárgyalásra, de feltételekhez kötötték azt. Fő követelésük az volt, hogy a kormány - előzetesen - egy nyilatkozattal vegye le a napirendről az államosítás ügyét, engedélyezze egy katolikus napilap indítását, és a feloszlatott katolikus egyesületek újbóli működését. Ortutay miniszter június 4-i válaszában szintén előfeltételeket szabott a tárgyalások megkezdéséhez: a püspöki kar ismerje el a Magyar Köztársaság kormányát, ismerje el annak intézkedéseit, legfőképpen a földbirtokreformot és a gazdasági államosításokat.

Közben több, nem hivatalos jellegű tárgyalásra is sor került Rákosi Mátyás és Czapik Gyula, valamint Bánáss László között, akiknek Rákosi az államosítások elfogadásáért cserébe a protestánsokéval azonos feltételű megegyezést ajánlott, és tizenhat középiskola megtartását helyezte kilátásba. Ezek a megbeszélések nem jártak eredménnyel, a küldöttek egymagukban nem kívánták az ügyet eldönteni.

Ekkor kavarta fel a kedélyeket és váltott ki hatalmas visszhangot a Pócspetri-ügy: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei faluban a plébános arra hívta fel a hívek figyelmét, hogy akadályozzák meg az egyházi iskola tervezett megszüntetését. 1948. június 3-án a tömeg a községháza elé vonult, ahol kiderítetlen körülmények között eldördült egy puska, amelynek következtében az egyik kivezényelt rendőr meghalt. A kormányzat koncepciós ügyet kreált az ügyből, a községet ÁVO-s különítmény szállta meg, kijárási tilalmat rendeltek el. Néhány nappal később, június 11-én Asztalos János plébánost, valamint Királyfalvi (Kremper) Miklós községi segédjegyzőt a Budapest Törvényszék rögtönítélő bírósága halálra ítélte (Királyfalvit még aznap ki is végezték). Az esetet kihasználva erős támadás indult az egyház ellen.

A püspöki kar ennek ellenére sem volt hajlandó elfogadni iskoláinak elvételét, amit június 10-i újabb levelében is kifejezésre juttatott. Június 12-én nyilvánosságra hozott körlevelükben pedig - a hitoktatók kivételével - minden papot, szerzetest és apácát eltiltott az államosított iskolai munkavállalástól. A körlevél tartalmazta az exkommunikáció (kiközösítés) lehetőségét is. Ez elviekben mindenkire vonatkozott, aki az államosításra szavazott, illetve végrehajtásában közreműködött. A kormány azonban az egyház hozzájárulása nélkül is benyújtotta az erről szóló törvénytervezet az országgyűlésnek, amely június 16-án megtárgyalta és el is fogadta azt.

A törvény meghozatalának folyamata közben indult meg egy kapcsolatfelvétel a VKM és a szerzetesrendek vezetői között egy találkozó megszervezésére. Mindszenty bíboros leállította a puhatolózó kezdeményezéseket, ám néhány hét elteltével, július 1-jén és 5-én mégis létrejött egy tárgyalássorozat a rendfőnökök és a VKM vezetői között. A megegyezés azonban eleve kudarcra ítéltetett a felek közötti elvi eltérések, illetve az egyházat vezető bíboros kategorikus ellenállása miatt.

Az államosítással az ország össze iskolája állami kézbe került, és az oktatás struktúráját egységesítették. A 6505 újonnan államosított iskolának több mint a fele a különböző felekezeteké volt korábban. Körülbelül 18 000 pedagógus került állami szolgálatba, kivéve az egyház által állami szolgálattól eltiltott apáca és szerzetes tanítókat, akiknek helyére azonban rövid idő múlva találtak oktatókat. A középiskolák szerzetes tanárait viszont már nehezebb volt pótolni. Az oktatói munkából kiesett egyháziakat pedig a katolikus egyház igyekezett a pasztorizációban elhelyezni, több-kevesebb sikerrel.

Az alább közölt dokumentum a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium és Mindszenty József bíboros hercegprímás között 1947 tavaszától 1948 nyaráig lefolyt legfontosabb vitákat és összeütközéseket sorolja fel kifejezetten a Minisztérium, az államhatalom, illetve Ortutay Gyula miniszter szemszögéből, és újabb fontos, eddig ismeretlen részletekkel szolgál az akkori idők politikai és egyházi kérdéseinek megismeréséhez.

A gépelt, kézzel javított dátum és aláírás nélküli fogalmazvány körülbelül 1948 júliusa és októbere között keletkezhetett, és egy mellékletet is tartalmaz az egyházak és az állami tankönyvkiadó között kötendő szerződésről. Az iratok levéltári jelzete: MOL XIX-I-1-v-3-b-s.n.-1948 (Magyar Országos Levéltár, Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium, Ortutay Gyula miniszter iratai, 3-b tétel, számnélküli irat 1948-ból)

Ezen a napon történt március 19.

1906

Adolf Eichmann náci tiszt, SS Obersturmbannführer, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt vezető tagja (†1962)Tovább

1910

Bartók Béla I. vonósnégyesének premierjeTovább

1944

Hajnali 4 órakor, a Margaréta-terv alapján, német csapatok lépik át Magyarország határát, ellenállás nélkül eljutnak a fővárosba,...Tovább

1944

Magyarország náci megszállásával a fő cél – az ifjúsági mozgalmak számára is – a nemzeti függetlenség visszaszerzése lett. A Diákegység...Tovább

1946

http://www.holokausztmagyarorszagon.hu/index.php?section=1Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő