A Népszövetség elfogadja a nemzetközi viták békés rendezéséről szóló genfi jegyzőkönyvet.Tovább
„A népi demokrácia legszebb ajándéka az úttörővasút” ‒ A gyermekvasút építése és a propaganda
„Rákosi Mátyás, a magyar nép bölcs vezetője az egész ország jólétén dolgozik. […] Új életet épít hazánkban, boldog jövőt gyermekeink számára. […] Népi demokráciánk az ő kezdeményezésére teszi lehetővé a gyermekek számára a ragyogó jövő alapját. […] Gerő Ernő, Rákosi Mátyás munkatársa, 1948-ban, közlekedési minisztersége alatt elkezdte Magyarországon is a Szovjetunió mintájára gyermekvasút építését a pajtások számára” – adta hírül első oldalán a „Büszkeségünk az úttörővasút” címmel kiadott brosúra, amely az úttörővasutat és közvetve a szocializmus építését népszerűsítette.
Az úttörővasút és gyermekvasút néven is emlegetett kisvasutat szovjet mintára kezdték el építeni 1948 áprilisában a budai Széchenyi-hegyen. A budapesti hegyi kisvasút terve akkor már több évtizedes előzményekkel rendelkezett, a korábbi elképzelések azonban nem jutottak el a megvalósulásig. A fogaskerekű ugyan már a 19. század végére megépült (első szakasza 1874-ben készült el a Városmajortól a Sváb-hegyig, majd a második 1890-ben a Széchenyi-hegyig), de hossza még így sem érte el a négy kilométert. A budai hegyvidék jó levegője és szép kilátása vonzotta a pihenni, túrázni, a zsúfolt nagyvárosból kimozdulni vágyókat.
A kirándulóhelyek jobb megközelíthetősége érdekében 1917-ben a Budapesti Városi Villamosvasúti Rt. kapott engedélyt egy hosszabb vonal megépítésére, amely a Hegyalja úttól a Csörsz utcán, a Böszörményi úton, a Svábhegyen keresztül, a fogaskerekű bekapcsolásával, a Normafa platóján át a János-hegyi menedékház és az Erzsébet szanatórium (a későbbi Korányi tüdőkórház) érintésével Budakesziig vezetett volna. A vállalat azonban nemsokára visszalépett, ami nem meglepő a háború végére és az azt követő évekre jellemző gazdasági nehézségek miatt. 1921-ben Széchenyi vasút néven született elképzelés egy másik vonalra, ami részben már villamos üzemmel épült volna ki a Szabadság-hídtól a Gellért-hegy és a Sas-hegy déli lejtőinek megkerülésével, a Farkasvölgyön át a Sváb-hegy és a János-hegy érintésével a Szépjuhászné-nyergen és a budakeszi erdőn, majd Máriaremetén és Solymáron át Üröm állomásig. Mire hozzáfogtak volna a megvalósításhoz, jött a gazdasági világválság, majd a második világháború, így az egészből nem lett semmi, miközben a budai hegyek fellendülő turizmusa és vendégforgalma indokolta volna a fejlesztést.
1945 után új tervek születtek a hegyi kisvasútra, amit már a szovjet úttörővasút példája ihletett. A szovjet történetírás szerint az első úttörővasutat 1935. június 24-én helyezték üzembe Tbilisziben. A vasutat felnőtt felügyelet mellett 10‒14 éves gyerekek működtették. Később, még 1945 előtt számos gyermekvasutat terveztek a Szovjetunióban. Ezek közül a legimpozánsabb a moszkvai lett volna az Izmajlovszkij parkban, csakhogy az 1941. június 20-án elfogadott tervek végül a fiókban maradtak a második világháború miatt.
1945 után szovjet mintára elsőként Jugoszláviában épült gyermekvasút, majd 1947-ben a magyar kormány is hasonló kisvasút megépítése mellett döntött a Magyar Kommunista Párt kezdeményezésére. Akkor még gyermekvasútnak nevezték, mivel a cél egy olyan vasút létesítése volt, amelyen a szolgálatot iskolás gyermekek látják el. Mivel az úttörőmozgalom ekkor még nem került hegemón helyzetbe az ifjúsági szervezetek között, úttörővasútra csak később, 1948 tavaszán, az építkezések megindulásakor keresztelték át. Egyesek kételkedtek abban, hogy iskolások képesek lennének felelősségteljesen ellátni a szolgálatot, ám velük szemben érvként azt hozták fel, hogy a Szovjetunióban és Jugoszláviában már sikeresen működik gyermekvasút (az utóbbit a helyszínen is tanulmányozta a magyar kommunista küldöttség).
Először csak pár kilométeres parki vasút szerepelt az elképzelésekben, helyszínként pedig felmerült a Margit-sziget (amit a terület szűk, behatárolt volta miatt hamar el is vetettek), majd a Népliget és a gödöllői kastély parkja is ‒ az utóbbi részben korábbi történelmi vonatkozásai és a sikeres cserkész világtalálkozó emléke miatt került le a napirendről. Végül – a nehéz terepviszonyok ellenére – a látványosabb budai hegyek mellett döntöttek. Ebben szerepet játszott a csillebérci úttörőváros terve is, mivel Csillebérc akkor más tömegközlekedési eszközzel nem volt elérhető. 1948 februárjában hozott határozatot a kommunista párt a csillebérci „úttörő köztársaság” megépítéséról.
Az úttörővasút helyszínrajza a Széchenyi-hegytől Hűvösvölgyig
Forrás: Vörös József: Magyarországi kisvasutak (6. rész) – MÁV Széchenyi-hegyi Gyermekvasút. Sínek Világa, 2014. 2. sz.
http://www.sinekvilaga.hu/voros-jozsef-2014/2.-szam?index=4
Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter először úgy tervezte, hogy a Széchenyi-hegyi fogaskerekű végállomásától Csillebércig jár majd a gyermekvasút, mintegy 2,5 kilométeres pályán. Erről egyeztetett is Vas Zoltánnal, a Gazdasági Főtanács kommunista főtitkárával.[1] Egyidejűleg a MÁV Igazgatóság utasítást kapott a kisvasút létesítésének tanulmányozására. Végül egy hosszabb, észak-dél irányú vasútvonal megépítéséről született döntés. A nyomvonal tervezésénél az erdők kímélése mellett hangsúlyt kapott az is, hogy a kisvasút közelítse meg a fontosabb kirándulóhelyeket: a Széchenyi-kilátót, a János-hegyet, a Normafa-lejtőt, Makkosmáriát, a Hárshegyi kilátót, miközben az utasok előtt feltárul Budapest panorámája. Ez a döntés – több mint hetven év távlatából nézve is ‒ helyesnek mondható.
A kisvasút déli kezdőpontját (indítóállomását) a Széchenyi-hegyen jelölték ki, ahol a Golf Szálló melletti, korábban világszínvonalú golfpályák megfelelő helyszínt kínáltak az építkezés mielőbbi megkezdéséhez. A nyomvonal északi végpontjának Zugligetet tervezték, egy szárnyvonallal a mai Szépjuhászné-nyereg és Budakeszi között. A szintkülönbség azonban túl nagynak bizonyult, így a végállomás a távolabbi Hűvösvölgy lett, míg a pálya végül a fogaskerekű Széchenyi-hegyi végállomását és a hűvösvölgyi villamos-végállomást kötötte össze.
A kisvasút Széchenyi-hegyi állomása
Forrás: Magyar Nemzeti Digitális Archivum
https://mandadb.hu/cikk/994857/Hegyenvolgyon_keskeny_nyomtavon
Az elfogadott útvonalat az úttörőmozgalom lapja, a Pajtás közölte az 1848. március 15-i forradalom centenáriumán megjelent ünnepi számában. A magyar úttörőmozgalom, amely a többi ifjúsági szervezet kiszorítása után 1948 tavaszára hegemón helyzetbe került, arra vállalkozott, hogy igazi vasútüzemet és egy önállóan működő gyermekközösséget hoz létre a budapesti gyermekvasúton. Miután több küldöttségük tanulmányozta a szovjet és jugoszláv kommunisták tapasztalatait, az úttörővasúton egy nagy, önálló gyermekközösség kialakítását tűzte ki célul, amely egyfajta közfeladatot is ellát (vasutat működtet, vasutas „előképzést” végez), s egyúttal a kommunista nevelés terepe és mintája lesz. 1948 tavaszán a gyermekvasút és az úttörővasút elnevezést egyaránt használták, bár ekkorra már eldőlt, hogy a vasutat úttörők fogják működtetni.
1948. április 11-én Gerő Ernő és Varga László MÁV-elnök jelenlétében kitűzték a keskeny nyomtávú pálya nyomvonalát, és másnap megkezdődött a vasút építése. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium 3,2 millió forint rendkívüli hitelt kapott a Gazdasági Főtanácstól az első, 3,3 km hosszú szakasz megépítésére a Széchenyi-hegytől Csillebérc érintésével a Szent Anna-rétnél kialakított Előre állomásig (1990-től Virágvölgy). A Széchenyi-hegyi végállomáson a felvételi épületen kívül motorszínt és műhelyt, valamint váltóállító tornyot is építettek. Az Előre állomás helyén az első tervrajzokon még a Szent Anna kápolna elnevezés szerepelt, ám a kommunista pártvezetés kifogásolta, hogy az úttörők vasútjának egyik állomása egy katolikus kápolna nevét viselje (az Anna-réten álló kápolnát le is bontották). Ezért változtatták az elvárásoknak jobban megfelelő névre: „Legyen az állomás neve Előre, nemcsak azért, mert ez az úttörők köszönése, hanem azért is, mert előre megyünk, folytatjuk a kisvasút építését.”[2]
Előre állomás (korábban Szent Anna kápolna, ma Virágvölgy)
Forrás: Fortepan képgyűjtemény a Hungaricana Közgyűjteményi portálon
A munka rohamtempóban kezdődött. Közel nyolcszáz ember több mint egymillió munkaórát dolgozott. Önkéntesek egész serege segítette az építők munkáját. Az építéssel egy időben megkezdődött az úttörővasutasok kiképzése a MÁV oktatási központokban. Itt a 10‒14 éves iskolások elsajátíthatták a vasutas szakma fortélyait és szabályait. Napi két óra elméleti képzés után gyakorlati oktatás következett, így 4‒6 hét alatt kiképezték az első csapatot. Ezután 1‒2 nap próbaszolgálat következett. Így a vasútvonal megnyitásának napján az első utasokat már vasutas egyenruhába öltözött úttörők fogadhatták.
A mai beruházások kivitelezési idejéhez szokott szemnek szinte hihetetlennek tűnik, hogy 66 nappal az építkezés megkezdése után, 1948. augusztus 1-én Gerő Ernő közlekedési miniszter megnyitó beszéde után a vendégek elfoglalták helyüket a vonatban. A kocsiban együtt utazott Kádár János, Rajk László és Rákosi Mátyás. Az úttörővasút átadására egy időben került sor az Úttörőváros (korabeli nevén Úttörőköztársaság) megnyitásával. Az eseményen még részt vettek a magyar és külföldi cserkészek is. (A fentebb látható, korabeli térképre rajzolt helyszínrajzon az elsőként elkészült szakaszt folyamatos vonal jelöli, a többit szaggatott.)
Csillebérc, Úttörőváros
Forrás: Oral History Archivum
http://rev.hu/ords/f?p=110:9:15206845423445::NO:9:P3_PHOTO_ID%2CP9_PHOTO_ID:2125%2C2125
A 760 mm-es, keskeny nyomtávú vasutat Ertl Róbert tervezte, az állomásépületek Fodor Jenő tervei szerint épültek. A vasútépítési munkákat három fázisban végezték el, a második szakaszt 1949. június 24-én adták át az Előre állomástól a Szépjuhászné állomásig. Az utóbbit hamarosan Ságvári-ligetre keresztelték át (miután az állomás melletti parkban állították fel Ságvári Endre szobrát), s ezt a nevet viselte 1992-ig, amikor visszakapta a Szépjuhászné nevet. Ezen a szakaszon épült a legmagasabb, 10 méteres töltés a János-hegy egyik völgyének áthidalására. Viszont errefelé csak egy helyen állt meg a vasút, a János-hegy megállóban, amelyet a terep szabta szűk hely miatt váróterem és közművesítés nélkül alakítottak ki. Érdekes, hogy ez az állomás lett a legforgalmasabb, és a gyermekvasutasok is itt teljesítettek legszívesebben szolgálatot.
Ságvári-liget (ma Szépjuhászné) vasútállomás
Forrás: A Magyar Nemzeti Múzeum történeti fényképtára
A kisvasút egyesztendős üzemének tapasztalatai segítettek a második és harmadik szakasz tervezésében és kivitelezésében. A vasút első pályaszakaszára előírt műszaki paramétereket is felül kellett vizsgálni. Az első szakaszra előírt 35 km/óra sebességet ennél a szakasznál 20 km/órára kellett korlátozni. Később a teljes vasúti pályára is 20 km/h maximális sebességet írtak elő, elsősorban a kis szelvényű sínek kopása miatt. Egyes vasúti kocsikat a kanyarokban való nem megfelelő stabilitásuk (billenékenységük) miatt lecserélésre javasoltak. A vonal utolsó szakaszát a 198 méter hosszú Hárs-hegyi alagúttal és a hűvösvölgyi végállomással 1950. augusztus 20-án adták át. A hűvösvölgyi vontatási telep éppen hetven éve, 1951-ben készült el. A Kis-Hárshegy alatti alagút ugyan nélkülözhető lett volna, de úgy gondolták, egy hegyi kisvasút nem az igazi alagút nélkül. A Budakeszi út fölött 12 méteres, a Nagykovácsi út fölött 29 méteres híd készült. A kisvasút a 231 méter magasan fekvő Hűvösvölgy és a 466 méteres Széchenyi-hegy között 235 méter szintkülönbséget győz le, ez átlagosan 2,1 százalékos emelkedőt jelent.
Az úttörővasút hossz-szelvénye
Forrás: Vörös József: Magyarországi kisvasutak (6. rész) – MÁV Széchenyi-hegyi Gyermekvasút. Sínek Világa, 2014. 2. sz.
http://www.sinekvilaga.hu/voros-jozsef-2014/2.-szam?index=4
A vasút pontos mása a „felnőtt” vasutaknak. Tizenegy kilométeres szakaszán megtalálható a vasutas mesterség minden változatossága. A vasúti kocsik egy része az Úttörővasút számára készült, további járműveket más kisvasutakról irányítottak át. A szerelvényeket kezdetben gőzmozdonyok húzták, ezeket később dízelmozdonyok váltották fel. A vasútépítés megindulásával párhuzamosan elkezdődött a képzés: a MÁV szakoktatói a jelentkező gyerekeket felkészítették a vasútüzem, a vasútforgalom szabályaira. Az iskolás gyerekek szívesen teljesítettek szolgálatot az úttörővasúton, többszörös volt a felvételre való jelentkezés, csak jeles és jó rendű tanulók kerülhettek be. A hegyi kisvasút hamar népszerű lett, gyermekek és felnőttek kedvencévé vált. A gyerekek látni akarták társaikat, akiknek megadatott, hogy kalauzok, forgalmisták, jegypénztárosok legyenek. A felnőttek pedig elismerően figyelték a dolgukat nagy komolysággal végző kis vasutasokat, akiknek ez volt az első „munkahelye”.
Az úttörővasutat bemutató brosúrával kapcsolatos elképzelések
Budapest, 1949. április 25.
Az irat jelzete: HU-MNL-OL-XIX-H-1-q-307183-1949 [Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Közlekedésügyi Minisztérium, Vasúti Főosztály visszaminősített bizalmas iratai]
Az Úttörő Mozgalom Országos Központja 1949 áprilisában az úttörővasutat népszerűsítő brosúra kiadását kezdeményezte, melynek fő célja a szülők megnyerése volt a vidám úttörőélet és életerős, szorgalmas, tettre kész gyerekek bemutatásával. Az előkészítés egyik beszédes dokumentuma így fogalmaz: „Bemutatjuk, hogy a demokrácia hogyan gondoskodik gyermekeinkről. […] Véleményünk szerint a politikai résznek igen erősen ki kell domborodnia, a bevezetésben, de a tartalomban is. A brosúrában a továbbiakban bemutatjuk, mennyi munkaidőt fektettünk az építésbe? ‒ hogyan képeztük ki a gyerekeinket? ‒ milyen forgalmat bonyolít le a vasút? ‒ hány vasutast képeztünk ki? ‒ mi az Úttörő Vasút 5 éves terve?”
A propagandakiadvány 1949. május elejére készült el Büszkeségünk az úttörővasút címmel, miután szövegét, képeit, valamint példányszámát a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége Agitációs Osztálya jóváhagyta, s a kiadást szükségesnek ítélte. A nyomdai munkákat végző Piatnik Nándor és Fiai Magyar Játékkártyagyár Kft. a náluk megrendelt 40 300 számozott példányról 30 129,50 forintos számlát állított ki, amit az előzetes megállapodás alapján a MÁV Igazgatósága fizetett.
A Piatnik Kft. által kiállított számla a megrendelt brosúrákról
Budapest, 1949. június 2.
Az irat jelzete: HU-MNL-OL-XIX-H-1-q-307183-1949
Az A/5-ös formátumban megjelent füzet bemutatja, hogyan épült ki a vasút első szakasza, és milyen az úttörővasúton a szolgálat. Emellett a korszak politikai propagandája is megjelenik benne Rákosi-idézettel, Rákosi és Gerő fotóival (mindkettő karján gyermek ül), az úttörőmozgalom és a szocializmus propagálásával. Az úttörővasút a hivatalos ideológia szerint a szocialista nevelés, ezen belül az alkotó és termelő munkára való nevelés eszköze volt: „célja nemcsak az, hogy szórakozást, örömet és üdülést nyújtson a pajtásoknak, hanem az is, hogy a gyermekkel ismertesse és megszerettesse a munkát. […] Az Úttörő Vasút – a pajtások dédelgetett kincse. A rajta való utazás, a vasutasmunka a gyermekek legnagyobb öröme. A magyar népi demokrácia, a 3 éves terv ajándéka ez a gyermekeknek.” A brosúra záró sorában nemcsak azt hangsúlyozzák ki, hogy milyen nagyszerű ajándékot kaptak a gyermekek, hanem azt is, hogy cserébe mi az elvárás a szüleik felé: „a gyönyörű ajándékot élvező pajtások vidám nótája, kacagása, öröme bizonyítják ország-világ előtt, hogy a magyar demokrácia legfőbb kincse a gyermek. Ezért minden szülő, minden dolgozó magyar ember május 15-én a Népfrontra, gyermeke boldog jövőjére szavaz.”
Budapest, 1949. május
Az irat jelzete: HU-MNL-OL-XIX-H-1-q-307183-1949
Irodalom:
Vörös József: Magyarországi kisvasutak (6. rész) – MÁV Széchenyi-hegyi Gyermekvasút. Sínek Világa, 2014. 2. sz.
http://www.sinekvilaga.hu/voros-jozsef-2014/2.-szam?index=4
Herczeg Miklós ‒ Mikusné Dr. Nádai Magda et al.: 40 éves az úttörővasút. Budapest, 1988.
Szemes István: Úttörővasút. Budapest, 1952.
Kapcsolódó filmhíradók:
Rohammunkában készül az Úttörővasút, 1948. május (Magyar Filmhíradó 10/6. bejátszás)
https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=6741
Épül az úttörővasút Csillebércen, 1948. július (Magyar Filmhíradó 19/4. bejátszás)
https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=6812
Az úttörővasút avatása, 1948. augusztus (Magyar Filmhíradó 22/3. bejátszás)
https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=6834
[1] Az Országos Tervhivatal feljegyzése a Széchenyi-hegyi gyermekvasút megépítésének műszaki feltételeiről és költségeiről. HU-MNL-OL-XIX-A-16-a-5461/1948. [Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Az államigazgatás felsőbb szervei, Országos Tervhivatal, Általános iratok].
[2] „Megy a gőzös Csillebércre…” Jól sikerült az Úttörővasút főpróbája. Szabad Nép, 1948. július 31.
Ezen a napon történt október 02.
1924
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet új számmal jelenik meg a szeptember beköszöntével. Ezúttal leginkább a hétköznapi küzdelmek világába kalauzolják el az olvasót a megjelent forrásismertetések. Legyen szó akár a saját megélhetésükön javítani kívánó fiumei tisztviselőkről, egy államfordulatot éppen átélt kárpátaljai lakosokról, vagy éppen az államhatalom restriktív intézkedései ellenére is működő római katolikus egyházról és annak tagjairól. S arra nézve is láthatunk egy esetet, hogy a hétköznapok újságolvasóinak és maguknak az újságíróknak köszönhetően hogyan válhatott valaki „sikertelen bűnözővé” száz évvel ezelőtt.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az Osztrák-Magyar Monarchia fiumei tisztviselőinek és alkalmazottainak meglehetősen komplex világát mutatja be. Forrásismertetésében nagyrészt a mai Rijekában őrzött iratokra támaszkodva tárja az olvasók elé, hogy az említett állami tisztviselők és alkalmazottak milyen módon kívánták orvosolni – többek között kérvények megfogalmazásával – egzisztenciális nehézségeiket.
A dualizmus bő ötven événél sokkal rövidebb időszak, mindössze hét hónap változásainak eredményét ismerteti írásában Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet). Publikációjában két, 1939 októberében papírra vetett hangulatjelentést mutat be, amelyek az 1939 márciusának közepén ismét magyar uralom alá került Kárpátalja gazdasági, szociális és politikai viszonyairól, illetve a helyben tapasztalt helyzet változásáról adnak számot.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) friss forrásismertetésében a Zágon József és Kada Lajos közötti levelezésből mutat be újabb részleteket. Ezúttal Zágon Lajosnak a magyarországi katolikus egyház 1961-1971 közötti helyzetéről szerzett információit adta közre. A korabeli budapesti vezetés folytatta az 1940-es évek végén megkezdett egyházellenes politikáját, azonban tárgyalt tíz év mégsem tekinthető monoton időszaknak a magyarországi katolikus egyház szempontjából, mivel a Vatikán és a Magyar Népköztársaság 1964-ben megállapodást kötött egymással, valamint lezajlott a II. Vatikáni Zsinat magyar püspökök részvételével.
Halász János (levéltári referens, Kulturális és Innovációs Minisztérium) forrásismertetésének második részében a már megismert „Kloroformos Bandi” ékszerrablási ügyének magyarországi tárgyalása kerül a reflektorfénybe, valamint az, hogy éppen a „kloroformos” jelző miként bélyegezte meg Faragó Andrást, és hogy ebben mekkora szerepe volt a korabeli sajtófogyasztásnak.
Idei negyedik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Továbbra is él ugyanakkor felhívásunk korábbi és leendő szerzőink felé: az ArchívNet szerkesztősége várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. szeptember 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő