Román csapatok átkelnek a Tiszán, és megindulnak Budapest felé. Két nap múlva elbukik a Magyar Tanácsköztársaság.Tovább
Adalékok a Kerkai-ügyhöz, a KALOT-mozgalomhoz és Szekfű Gyula moszkvai nagyköveti tevékenységéhez
A forrásközlés adalékul szolgál a Kerkai-ügyhöz, a KALOT-mozgalomhoz (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete) és Szekfű Gyula moszkvai nagyköveti tevékenységéhez is. Kerkai Jenő vizsgálati anyaga az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában a 3.1.9.V-109168. számú jelzet alatt található. A dokumentumban hetven oldalon keresztül olvashatunk az egyház és az állam viszonyának alakulásáról hazai és nemzetközi szinten, továbbá Kerkai Jenő tevékenységéről és megfigyeléséről. Az alább közölt három oldal e jelentés része, melyet mai helyesírással és nyelvhelyességgel közlünk. Elöljáróban fontos kiemelni, hogy a korszakból származó iratok nagy része manipulatív, emiatt mindenképpen fenntartásokkal kell kezelni azokat.
A három oldal terjedelmű jelentést Kovács Géza az Államvédelmi Hatóság főhadnagya írta a Kerkai Jenőre[1] ráállított „Márton” fedőnevű ügynök addig keletkezett beszámolóinak a felhasználásával. Ezen jelentés röviden összefoglalja a Kerkaiék által alapított mozgalom és párt – 1945 áprilisától Demokrata Néppárt – történetét, milyen kulcsszereplői voltak a tevékenységüknek, valamint azt, hogy hogyan vált illegális mozgalommá a hatalom szemében, és hogy próbálták meg teljesen felszámolni azt.
A KALOT-mozgalmat[2] Kerkai Jenő és Nagy Töhötöm[3] alapították, a vezetők pedig négy pontban határozták meg a céljaikat: „Krisztusibb embert! Műveltebb falut! Életerős népet! Önérzetes magyart!” Tulajdonképpen már e jelszavak is világosan reprezentálták, hogy miért is lehetett a mozgalom a regnáló hatalom útjában. A mozgalom célja természetesen nem merült ki ennyiben, ugyanis modus vivendit akartak kialakítani a római és az egyre inkább a kommunisták kezébe kerülő államhatalom között.[4] Azt a keleti (ortodox) egyházat kívánták partnerül megnyerni, melyet a Szovjetunió is fel akart használni a saját céljaira, és hatalmának megszilárdítására.[5]
Kerkai Jenő
Forrás: Új Ember, 1992. 29. sz. 4.
Nagy páter emlékirataiban olvashatjuk, hogy a KALOT-mozgalom eredeti célkitűzése nem volt más, mint egy „általános parasztmozgalom” elindítása, amelyet szociális reformok által kívántak elérni – ezzel megtéve a parasztságot a mozgalom bázisának. A nagy szociális reform alapja a parasztság számára biztosított szövetkezeti földbérlet lett volna, amely a kialakult földéhségre is egyfajta válaszlépésként kínálkozott.[6] A mozgalom, továbbá a Demokrata Néppárt e cél miatt veszélyt jelentett a kiépülő államhatalom számára is. Meglátásunk szerint ez volt az egyik fő oka annak, hogy a mozgalmat el kívánták fojtani. Túl nagy támogatóbázisuk volt már: a KALOT-nak 97 600 rendes és 150 000 pártoló tagja volt 1939-ben[7] – és ez a szám még tovább növekedett. Célkitűzéseik jelentős részét megvalósíthatónak vélték, azokkal jobb életkörülményeket kívántak teremteni a paraszti néprétegek számára. Ezen törekvések, valamint a korábban említett modus vivendi kialakítására való hajlam túlságosan veszélyes volt nemzetközi és hazai szinten is. Megállapítható tehát, hogy a KALOT a legsikeresebb hálózati katolikus hivatásrendi mozgalmak[8] egyike volt.[9]
Az ekkor moszkvai nagykövetként tevékenykedő Szekfű Gyula[10] neve is felmerült a vizsgálat során, akinek 1945 utáni tevékenysége megítéléséről viszonylag keveset olvashatunk.[11] Lázár György 1998-ban kiadott Szekfű Gyula követ és a moszkvai magyar követség jelentései (1946–1948) címen megjelent forrásgyűjteménye kiválóan összefoglalja a neves történész nagyköveti tevékenységét. Az általunk közölt vizsgálati anyag is igazolja, hogy Szekfű Gyula moszkvai nagykövetként egyrészt igen sokat tudott a kormánypárt tevékenységéről, másrészt pedig, ha kellett, akkor a háttérben mozgatta a szálakat, mint például Kerkai Jenő és a KALOT-mozgalom esetében, amelynek egyébként titkos tagja volt.
Szekfű Gyula
Szekfű Gyula moszkvai tevékenysége nem elhanyagolható tényező, akkor sem, ha az életpályáját vizsgáljuk. Főként az, hogy miként vált a Horthy-korszak ideológusából a következő rendszer kiszolgálójává, egyben haszonélvezőjévé, továbbá milyen hasonlóságokat találhatunk a két világháború közötti időszakra vonatkozó tevékenységével összefüggésben. Úgy tűnik, Szekfű Gyula tudatosan készült az „oldalváltásra”, amikor felismerte azt, hogy a Horthy-érának leáldozott. Szakmailag is egyfajta átmenekítés figyelhető meg nála. Az 1930-as években indult meg a Magyar Nemzet című napilap, melyben Szekfű tekintélyes mennyiségű cikkét publikálta. A napilap egyik fő feladatának az alkotmányosság, a demokrácia, és a német behatolási törekvésekkel szembeni harcot tekintette. Ennek a napilapnak a hasábjain jelent meg a Valahol utat vesztettünk cikksorozata is, amely már átvezet Szekfű Gyula háború utáni munkásságához. Ugyanez jelenik majd meg az 1947-ben kiadott, a Forradalom után című könyvében is.[12] Ennek a cikksorozatnak az egyik fő kérdése: mi az oka a magyarság 19–20. századi útvesztésének, a háborús helyzetnek, a középosztály szétesésének és a csőcselék fenyegető uralmának? Mi is a fő ok? Szekfű Gyula szerint az állam korlátlan hatalmának előtérbe kerülése, illetve a személyes szabadság elfojtása. Erre megoldást is kínált, ez pedig nem más, mint a szabadság megtestesítői – Eötvös József, Szalay László, Lukács Béla és Móricz Zsigmond, azaz a centralisták – által szorgalmazott szabad közösségek rendszerének létrejötte. [13]
Miután kinevezik moszkvai nagykövetté, állást foglalt a korszak demokráciájáról szóló vitájában is. Supka Géza[14] folyóiratában, a Világban jelent meg egy cikksorozata, amelyben lényegében az egyenlőségen alapuló népi demokrácia sok tekintetben jogos követelményeit elismeri, ám alapvetően a francia forradalom gironde-ja által megfogalmazott és a szabadságra építő polgári demokráciát tartja a legjobbnak. 1955-ben megjelenő utolsó történeti munkáinak egyikét fontos kiemelni, ez pedig nem más, mint Az értelmiség átállása a felszabadulás idején, melyben a két világháború közötti útvesztés, fokozatos jobbratolódás okait vizsgálja.[15]
Ezek fényében felmerül a kérdés: támadható azzal, hogy politikai pálforduláson ment keresztül? Úgy vélekedett, hogy nem az ő nézetei változtak meg, hanem az őt körülvevő világ nem tudta követni azokat a téziseket, amelyeket Három nemzedékben megfogalmazott. Meg volt győződve arról, hogy ő képviseli a magyar múlt valósásos értékeit, és magát a két világháború között mint meghurcolt független tudóst látta.[16]
Ezek ismertetése elengedhetetlen ahhoz, hogy az alábbiakban közölt jelentésrészletet kontextusában láthassuk. Egyrészt, hogy a mozgalomnak miért volt rendkívül fontos szerepe, egyáltalán miért lehetett útjában a kormányzatnak és a Szovjetuniónak. Valamint, hogy Szekfű Gyula nem csak a szovjet hadifogságba esett magyarok hazajutását intézte moszkvai nagykövetként, hanem kiszolgálta a szovjet típusú rendszert is. Amelyre, ahogyan fentebb is utaltunk rá, már akkor tudatosan készült, amikor a Horthy-korszak államrendszere felbomlóban volt.
Dokumentum
1.
Jelentés
Budapest, 1952 június 4.
Kerkai Jenő volt jezsuita pap /1904 Kerkaujfalu, anyja: Németh Teréz/ elitélt ügyében folyamatosan az ügynöki bizalmas nyomozás során Márton fedőnevű ügynöknek az alábbiakat mondotta el:
Dr. Berecz Imre budapesti ügyvéd /Kerkai sógora/ Eckhardt Tiborral[17] és a nyugatra disszidált volt politikusokkal szoros kapcsolatot tart fenn.
Kerkaiék 1947. évben elhatározták, hogy mozgalmukat a Demokratikus Nép Párt [!] elnevezés alatt indítják el. Mozgalmuknak titkos tagja volt Szekfű Gyula volt moszkvai nagykövet. Szekfű moszkvai állomáshelyéről szigorúan bizalmas jelzésű, jelentésben tájékoztatta a magyar külügyminisztériumot, a szovjet kormány minisztériumában /külügy m./ szolgálatot teljesítő Dekánászov nevű előadóval folytatott beszélgetéséről, amely Kerkaiék mozgalmára vonatkozóan kedvező volt. Dekánászov nevű előadó úgy nyilatkozott abban az időben, hogy Magyar Demokratikus Néppárt békülékeny és a kommunistákkal együtt működni kész, s ezért rokonszenves a kommunista kormányzat előtt.
Kerkai ezzel elérte célját. Sikerült megtévesztenie korábbi magatartásával a magyarországi szovjet katonai és politikai hatóságokat valódi szándéka felől, amely a mozgalom magában [!] rejtett.
Szekfűnek ezt a jelentését a külügyminisztériumban az egyik tisztviselő /nevét nem említette/ több példányban lemásolta, sokszorosította, majd eljuttatta Mindszentihez [!] és a püspökökhöz, hogy ezeket Kerkaival szemben befolyásolja, és Kerkait a párt alapítási törekvésében elgáncsolja.
Kerkai dr. Bánáss László[18] veszprémi püspökről elmondotta, hogy igen jó bizalmasa volt, és mozgalmát a legmesszebb menőkig támogatta, annyira, hogy Mindszentinél [!] kieszközölte Kerkai részére a párt alapitáshoz szükséges hozzájárulást, illetve engedélyt.
Az engedély birtokában Kerkai haladéktalanul megkezdte a szervezési munkálatokat, amelynek során a párt elnökének dr. Barankovics Istvánt[19] nyerte meg.
Ettől az időtől fogva Kerkai és Barankovics titkos tárgyalásokat folytattak az angol követtel. Barankovics hetenként egyszer találkozott az angol követtel, és ilyen esetekben a Kerkai által szerzett, a kommunizmusra kompromittáló adatokat szolgáltatott ki.
A választások alkalmával Meggyesi Sándor,[20] a KALOT mozgalom érdi főiskolájának igazgatója, továbbá Farkas György[21] és Ugrin /Uhrin/ József [22] endrődi lakos, voltak, akik részt vettek a választások előtti munkálatokban. Kerkai utasítására a püspöki irodák igazgatóit keresték fel, akik mindannyian Kerkai személyes barátai és támogatói voltak. Így a maguk részéről az egyházi szerveket azonnal munkába állították és az alsópapság részéről nyújtott támogatás révén a választást előkészítették.
Kerkai a választások ideje alatt 30 képviselő bejutásával számolt. Meglepetés volt számára az, hogy a választási eredmény 60 képviselőt hozott ki a javukra.
Kerkai számolt azzal, hogy a pártot feloszlatják a parlamenti működése és magatartása miatt. Kerkainak ez titkos gondolata volt. Örült annak, hogy az angolszászok politikailag kihasználják és a kommunisták elleni harcban fölhasználják.
A párt parlamenti megalakulása után és működése folyamán Kerkait az amerikaiak, Barankovicsot pedig az angolok irányították a háttérből.
Kerkai elmondotta, hogy 1946. évben a mozgalom fennállásának évfordulója alkalmával /10 éves évford./ Budapesten rendezett ünnepségen, melyen a központi zászlószentelés is volt, 20.000 tag vett részt. A mozgalom ekkor kb. 200.000 beszervezett tagra szélesült. 1.500 helyi sejtje volt /plébániák/ amelyekhez még plébániák leányegyházai /filiálék/ is csatlakoztak, főleg a Dunántúlon, ahol a mozgalom a legerősebb volt, mint Sopron, Moson [!], Vas, Veszprém, Zala és Fejér vármegyékben.
Kerkai elmondotta, hogy a jubileumi ünnepségek után történt az, hogy a budapesti Oktogon téren az egyik ház padlásából a téren álló szovjet katonatisztet egy cserkészruhába öltözött parasztlegény agyonlőtte. Ez volt az ok amiért a KALOT mozgalmat a szovjet városparancsnokság rendeletére azonnal feloszlatták.
A magyar államvezetők előtt Bánáss László dr. püspök és páter Jánosi[23] jártak közbe, hogy a KALOT-ot megmentsék. Ígéretet kaptak, hogy új elnevezés alatt, de Kerkai nélkül, kizárólag hitbuzgalmi alapon tovább vihetik a KALOT-ot. Az új alapszabályokat benyújtották, de jóváhagyást az ígéret ellenére sem kaptak. Ezért elhatározták, hogy a föld alá rejtik a KALOT-ot olyan formában, hogy jól rejtve legyen az „Egyházközösségi Ifjúsági Szakosztály’’ elnevezés alatt, amely majd tovább fogja a harcot folytatni a kommunizmus ellen.
A KALOT mozgalom zászlóját a monori római katolikus templom szószéke mellett a falba süllyesztve helyezték el. A plébános fogadalommal vállalta megőrzését a rendszer bukásáig.
1948 év végéig működött így továbbra is illegálisan a KALOT. Kerkai érezte, hogy körülötte is szorul a hurok.
Az egész mozgalmat a föld alá süllyesztette és a mozgalom hivatásos vezetőivel, valamint szervezőivel folytatott megbeszéléseiken a jövőre vonatkozó utasításait kiadta, amelyek a kommunista rendszer és a kommunizmus elleni további küzdelmet foglalta magában. Így tervbe vették a munkatervek végrehajtásának késleltetését, szabotázs akciók végrehajtását, ilyenekre való reá hatást és sugalmazást.
Kerkai bízott amerikai követségi kapcsolataiban és azok védelmében. Letartóztatása előtt főleg mozgalmának világi vezetőivel és a magyarországi jezsuiták jelentős személyeivel páter Borbély[24] tartományi főnökkel, valamint ennek utódával páter Csávossyval[25], páter Hunya[26], páter Kollár[27], jezsuitákkal össze beszélve, meghatározták és megállapodtak védelmi taktikájukban a rendészeti hatóságok várható nyomozásával szemben, vagyis összebeszéltek, hogy ki mit fog vallani.
Megjegyzés
Kerkai elkezdte ismertetni ügynökünknek a magyarországi jezsuita szervezkedést és a KALOT mozgalom célkitűzéseit, valamint illegális munkáját.
Az ügynököt kioktattam óvatosságra figyelmeztettem és szempontokkal láttam el.
Kerkai a pünkösdi ünnepek előtt sokat imádkozott, és keveset beszélt; így az ügynök két találkozón keresztül jelentést nem tudott hozni.
Kovács Géza
áv. fhdgy.
Az irat jelzete: HU-ÁBTL-3.1.9.V-109168. Eredeti, gépelt.
[1] Kerkai Jenő (1904–1970) jezsuita szerzetes, a KALOT mozgalom alapítója és szervezője.
[2] A KALOT mozgalom, azaz a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete, Kerkai Jenő által alapított civil szerveződés.
[3] Nagy Töhötöm Sándor (1908–1979) jezsuita szerzetes, szervező, szabadkőműves, közíró.
[4] Petrás Éva: „Álarcok mögött” Nagy Töhötöm életei. Századok, 2015. 1. sz. 203–212., 209–210.
[5] Balogh Margit: Kerkai Jenő, a kisatya. Rubicon, 2016. 2. sz. 48–51. 50.
[6] Lásd a jelentés itt nem közölt részét: HU-ÁBTL-3.1.9.V-109168.
[7] Bertalan Péter: Hálózatok a 20. századi katolikus egyházban. Humán Innovációs Szemle, 2023. 2. sz. 114–121., 117.
[8] Ide tartozik még a KALÁSZ (Katolikus Asszonyok és Lányok Szövetsége), EMSZO (Egyházközösségi Munkásszakosztályok), DLN (Katolikus Dolgozó Leányok és Nők Országos Szövetsége), KIOE (Katolikus Ifjak Országos Egyesülete), ezek egymással együttműködtek.
[9] Bertalan: i. m. 117.
[10] Szekfű Gyula (1883–1955) a Horthy-korszak egyik legjelentősebb történésze, majd 1945 után moszkvai nagykövet.
[11] Maga a dosszié 1952-ből származik, de a vizsgálati anyag/jelentés korábbi, 1947-es eseményeket is érint, amelyek Szekfű Gyula moszkvai tartózkodása idején keletkeztek.
[12] Erős Vilmos: Szekfű Gyula és ami utána következik. Valóság, 2015. 1. sz. 16.
[13] Szekfű Gyula: Forradalom után. Budapest, 1983. 23.
[14] Supka Géza (1883–1956) régész, író, művészettörténész
[15] Erős: i. m. 16.
[16] Dénes Iván Zoltán: Szekfű Gyula. Bp., 2001. 28.
[17] Eckhardt Tibor (1888–1972) kisgazdapárti politikus, a két világháború közötti Magyarország egyik meghatározó alakja, 1940-ben az Egyesült Államokba távozott, hogy az angolszász hatalmakkal való kapcsolatépítésen dolgozzon, a háború után pedig ott is maradt, soha nem tért haza.
[18] Bánáss László (1888–1949) katolikus pap, veszprémi püspök, az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja volt, valamint részt vett a fasisztaellenes nagygyűlésen is 1944-ben.
[19] Barankovics István (1906–1974) hírlapíró és szerkesztő (Az Ország Útja, Kis Ujság, Magyar Nemzet, Hazánk) Magyar Demokrata Néppárt elnöke. 1951-ben az Egyesült Államokba emigrált.
[20] Meggyesi Sándor (1901–1980) pedagógus, író, Kerkai Jenő és Nagy Töhötöm legközelebbi munkatársa.
[21] Farkas György (1908–1991) jogász, a KALOT Katolikus Népfőiskolai Mozgalom ügyvezető igazgatója, a Demokrata Néppárt országgyűlési képviselője.
[22] Ugrin József (1910–1993) KALOT egyik főszervezője, a Demokrata Néppárt országgyűlési képviselője, színész.
[23] Jánosi József (1898–1965) jezsuita szerzetes, filozófus, egyetemi tanár, egyházi tanácsadója és alakítója a Demokrata Néppártnak.
[24] Borbély István (1903–1987) a jezsuita rend tartományfőnöke. A kommunista hatalomátvétel után emigrációba kényszerült, de továbbra is segítette a jezsuitákat.
[25] Csávossy Elemér (1883–1972) jezsuita szerzetes, a jezsuita rend magyarországi tartományfőnöke.
[26] Hunya Dániel (1900–1957) jezsuita szerzetes, a Szeged-Csanádi egyházmegye 1930-ban alapított szemináriumának a lelki vezetője.
[27] Kollár Ferenc (1912–1978) jezsuita szerzetes, a kommunisták által már betiltott rend tartományfőnöke volt az 1950-es években.
Ezen a napon történt július 30.
1919
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.
Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.
Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.
Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. július 23.
Miklós Dániel
főszerkesztő