Az Ír Köztársaság deklarálja az Brit Nemzetközösségből való kilépését.Tovább
Adatok a székelyföldi evangélikus missziós egyház történetéhez
Székelyföldön evangélikus gyülekezet hosszú évszázadokon át csak a szász evangélikus egyházhoz tartozó Székelyzsomboron létezett. A 20. század elején azonban már Háromszéken is találunk evangélikusokat, akiknek lelkigondozását a brassói magyar evangélikus lelkész látta el. A második bécsi döntés azonban új helyzet elé állította a székelyföldi evangélikusokat: gyülekezeteket és templomokat kellett építeniük. Erre világítanak rá az alábbi dokumentumok.
Bevezetés
A romániai magyar evangélikus egyház története mindig foglalkoztatott, ám területi kiterjedése okán annak csak egy-egy szeletébe tekinthettem bele. Pontosabban a brassói egyházmegye történetének rendszeres kutatásán túlmenően a többi gyülekezet esetében – az egyházkerületi javak összeírását célzó átfogó kutatás kivételével ‒ inkább csak véletlenszerűek az adataim. Így ami a székelyföldi misszió történetét illeti, többnyire a barcasági kutatások járulékos hozadékaiként kerültek elő újabb és újabb adatok, ám a néhány évvel ezelőtt elvégzett munkám, az egyházkerületi javak már említett felmérése a korábbi egyháztörténeti kutatások szempontjainak átértékeléséhez is vezetett. Ezek az újabb adatok pillanatnyilag késleltetik a brassói evangélikus egyházmegye története megírásának befejezését, illetve kéziratom lezárását. Ugyanakkor tudom, hogy újabb dokumentumok még a megjelenés után is bármikor és bárhonnan előkerülhetnek, továbbá a sajtótermékek folyamatos digitalizálásával a korabeli hírek is sokasodnak, így tehát a teljesség viszonylagos. Egy nemrég ismételten a kezembe került interjú azonban folyamatosan emlékeztet arra, hogy még ismertem azokat a lelkészeket, akik egyházunk történelmi korszakairól tudtak volna beszélni, ám egy-egy elhangzott és/vagy leírt mondatukba akkor nem kapaszkodtam bele. Így 1997. február 9-én jelent meg a budapesti Evangélikus Életben egy rövid írásom Kovács Lászlóról,[1] az akkor friss nyugdíjas, egykori Hosszúfalu-fűrészmezei lelkészről.[2]
Az általa elmondottak nyomán írtam, hogy „a II. bécsi döntés után Beyer Aurél[3] volt brassói lelkész, megszervezte a Székelyföldi Missziót. 1941-ben ezt a munkát Kovács László vette át, és a sepsiszentgyörgyi szórványegyház lelkésze lett. A dél-erdélyi menekültek felduzzasztották a lélekszámot,[4] így az a két oda tartozó, Háromszék és Csík vármegyében 1500 körül mozgott. A kisebb összejöveteleket az unitárius egyháznál, a nagyobbakat pedig a református Vártemplomban tartották. Kovács Lászlót is ott iktatták be hivatalába 1941 decemberében. Az egyházközség felügyelője, Bothár Vilmos[5] bankigazgató mindent megtett annak érdekében, hogy Sepsiszentgyörgyön evangélikus imaház legyen. Az ecetgyárból átalakított imaházat 1942-ben szentelte fel Túróczi Zoltán[6] nyíregyházi püspök.”[7] E rövid összefoglaló ma már további kérdéseket vet fel bennem, de akkor ez csak egy rövid lelkészi portré részeként készült. Szerencsére Kovács László feljegyzései ebből az időszakból – részben kéziratban, részben nyomtatásban ‒ megmaradtak, így mégis viszonylag részletes jelentésekkel rendelkezünk.
Új adatokat és szempontokat hozott a már említett egyházkerületi felmérés, amelyet néhány évvel ezelőtt végeztünk: Szalay Emőke debreceni és Gazda Enikő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatóval elvégeztük a Romániai Lutheránus-Evangélikus Egyház javainak felmérését. Bár e munka valójában csak egyfajta leltározás volt – amelynek első két kötete meg is jelent ‒, a felmért anyag számos kutatónak több tudományágban is lehet kiindulási pontja. A sepsiszentgyörgyi evangélikus gyülekezet összeírt úrvacsorai tárgyai közül csak két darabot emelek ki most.
„Tál
Ezüst domború díszítéssel vésett felirattal.
Kerek, gyűrűs szélű karimája homorúan hajlik a széles öbölhöz. Díszítés: a karimán domború kagyló és virágdísz. Öblében felirat: „A Sepsiszentgyörgyi Missiónak 1940. Én vagyok az életnek kenyere. Jan Ev. 6.
Jelzéssel.
Készült 1920 körül
Méretek: átm.:
Paténa
Forrás: P. Szalay Emőke ‒ Seres Bálint et al.: Romániai magyar evangélikus egyház javainak tára. A romániai magyar evangélikus gyülekezetek templomai, felszerelési tárgyai, iratanyaga és temetői. Brassói Magyar Evangélikus Egyházmegye II. Debrecen, 2018, 239. kép, 409.
„Kehely
Ezüst, domború díszítéssel vésett felirattal.
Kerek, gyűrűs szélű talpa domborodó, a száron lapított gömb, felette baluszter. A kuppa öblösödő, gyűrűs szájú. Díszítés: a kuppa alján kosárszerűen domború hármas rózsák, közöttük félkörben két kisebb barázdált elem. Felirata: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az Újszövetségnek vére. Amely sokakért kiöntetik, hívőknek bocsánatára. M t 26 : 27
Jelzés nélkül.
Készült: 20. század
Méretek: talp tám.:
Kehely
Forrás. P. Szalay Emőke ‒ Seres Bálint et al.: Romániai magyar evangélikus egyház javainak tára. A romániai magyar evangélikus gyülekezetek templomai, felszerelési tárgyai, iratanyaga és temetői. Brassói Magyar Evangélikus Egyházmegye II. Debrecen, 2018, 231. kép, 407.
A felmérés célját tulajdonképpen csak a tárgyak leírása képezte, így akkor nem volt arra lehetőség, hogy a tárgyak eredetét az iratok tükrében is megnézzük. Ennek hátterére valójában egy budapesti levéltári kutatás világított rá, mondhatnám azt is, hogy véletlenszerűen. Tudván azt, hogy Járosi Andor[10] és a költő Reményik Sándor[11] többször megfordult Budapest-Kelenföldön, próbáltam ennek nyomába eredni. A magyarországi Evangélikus Országos Levéltár igazgatója, Czenthe Miklós elküldte a kelenföldi evangélikus gyülekezet már összeállított irattári összeírását, amelyben a következő tételt fedeztem fel: „Székelyföldi misszió pénztárkönyve, 1940‒1944, 1 kötet”.[12] A továbbiakban a gyülekezet tagja, Schermann Ákos – akinek ezúttal is köszönettel tartozom ‒, digitalizálta azokat az anyagokat, amelyek a kérdéskörhöz tartoznak, és átküldte nekem. Természetesen szó sincs teljes körű felmérésről még, hiszen a jegyzőkönyveket, lelkészi hirdetési füzeteket a járványügyi korlátozások miatt majd csak ezután tudom átnézni, így most ebből elsősorban a levelezést kívánom bemutatni. Ez rávilágít a háborús években nehézségekkel küzdő gyülekezetek helyzetére, valamint a testvéregyházi kapcsolatok alakulására is, de inkább a kezdeti időszakra korlátozódik. Több levél csak töredékben maradt meg, ám a levelezés így is értékes adatokat szolgáltat a gyülekezet, ezen túlmenően az esperesség, illetve püspökség történetéhez.
A trianoni békeszerződés utáni években a Székelyföld Brassóhoz közelebbi részén a hívek lelkigondozását igyekeztek Brassóból ellátni. Erről értesülünk abból a levéltorzóból is, amely a kelenföldi gyülekezeti irattárban található, ám sem címzettjét, sem feladóját nem ismerjük. (Lásd az 1. sz. dokumentumot!) Minden bizonnyal a Tiszai Egyházkerület püspökétől, Túróczy Zoltántól származik, akinek egyébként több levele is megmaradt a gyülekezet levéltárában.
Dokumentumok:
1.
Helyzetjelentés a Székelyföldön lelkigondozás nélkül maradt evangélikusokról
Keltezés nélkül [1940]
A bécsi döntés következtében hazatért Csík- és Háromszék megyében élő evangélikus híveket, akik a sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, csomakőrösi és baróti fiókegyházközségekben megszervezve élték életüket, Brassóról gondozta Beyer Aurél lelkész. Mivel a bécsi döntés következtében Brassó Romániában maradt, a brassói magyar evangélikus egyházközség, illetve egyházmegye és egyházkerület a leszakadt területet sepsiszentgyörgyi központtal missziói egyházzá alakította, és elrendelte, hogy Beyer Aurélnak működési helyét erre a területre kell áttennie. Ez meg is történt. Ez azt jelenti, hogy most nevezett lelkész minden hivatali felszerelés nélkül indul a munkára, a hatalmas szórványterületen szükséges sok utazáshoz nincs egy fillérje sem, s míg a híveket a rendes egyházi adózás szempontjából össze nem írja, megélhetése nincsen.
Tekintettel arra, hogy mindkét vármegyében, sőt azon túl is messze körben nincs magyar evangélikus lelkészi hivatal, ennek a nagy szórványmunkának talpraállítása súlyos nemzeti érdek is.
Az irat lelőhelye: HU-KEGY-EVII ‒ Budapest-Kelenföldi Evangélikus Gyülekezet irattára. E. Háztartási iratok. VII. ‒ Gépelt másolat.
2.
Túróczy Zoltán püspök levele a kelenföldi gyülekezet lelkészének, Szántó Róbertnek
Nyíregyháza, 1940. szeptember 28.
A tiszai evangélikus egyházkerület püspökétől
1858/I/1940. szám
Kedves barátom!
Az Erdéllyel visszakerült magyar evangélikus gyülekezetek egészen törpe és szegény gyülekezetek. Lelkiismeretem arra kényszerít, hogy keressek valami megoldást megerősítésükre, mégpedig olyat, amelyik nemcsak anyagi támogatást jelent nekik, hanem lelki támaszt is. Így merült fel bennem az a gondolat, hogy az Erdéllyel visszatért kis gyülekezetek mellé egy nagyobb gyülekezetet keressek, amelyik testvér-egyházközösségévé fogadja a hazakerült véreink egyházközségét. Az a meggyőződésem, hogy ez a gesztus kimondhatatlanul jól esnék azoknak, akik a román uralom alatt kétszeres kisebbségi sorsban éltek, mint magyarok és úgy is, mint evangélikusok.
Arra gondoltam, hogy a testvér-egyházközség évi rendszeres támogatásban részesítené az erdélyi munkát, meghívná annak lelkészét beszámolóra, elmenne oda az anyaországbeli testvér-egyházközség lelkésze szétnézni és szolgálni, szóval olyan kapcsolat alakulna ki a két egyházközség között, mind az édesanya és férjhez ment leánya között. Nem arról volna tehát szó, hogy tartsuk el őket, csak arról, hogy lelkileg és anyagilag is támogassuk. Abban a meggyőződésben vagyok, hogy olyan lelkipásztor vagy, aki ezt meg tudod érteni, s olyan a gyülekezeted, amelyiknek lelkülete kész az ilyen szolgálatra. Arra kérlek azért, hogy lépj be ezek közé az erdélyieket testvérré fogadó anyaországbeli egyházközségek közé, és fogadjátok testvéretekül az ide csatolt mellékletben[13] leírt egyházközséget. I. Mózes 37:16-ban a mezőn egyedül bolyongó József azt mondja a szembejövő s tőle a bolyongás célja iránt tudakozó idegennek: „Az én bátyáimat keresem, kérlek, mondd meg nekem, hol legeltetnek?” A magyar mezőkön ugyanígy bolyonganak most tétova léptekkel a kicsiny erdélyi gyülekezetek. Keresik pásztor-bátyjukat, azt, aki vér az ő vérükből, de mégis idősebb és erősebb, mint ők. Hiszem, hogy benned és gyülekezetben megtalálják az édes bátyjukat, nem olyat, mint amilyet József talált.
Meleg szeretettel köszönt
hű barátod Túróczy Zoltán
Nagytiszteletű Szántó Róbert evangélikus lelkész úrnak[14]
Budapest
Az irat lelőhelye: HU-KEGY-EVII-2. ‒ Gépelt másolat.
3.
Szántó Róbert lelkész levele a Székelyföldi misszió lelkészének, Beyer Aurélnak
Budapest, 1940. szeptember 30.
685/1940.
Nagytiszteletű Lelkész Úr!
Kedves Barátom!
Túróczy Zoltán püspök úr őméltóságától levelet kaptam, amelyben arra kér, fogadjuk testvér-közösségünkbe a székelyföldi missziót (Sepsiszentgyörgyi misszió kört). Mielőtt a püspök úr kérését az egyháztanács elé terjeszteném, kérdem, hogy az eszmei és erkölcsi támogatás mellett mi lenne az a minimális anyagi támogatás (pontos összeget kérek), amelyet a székelyföldi misszió tőlünk kérne és várna. Ha nektek az ügy sürgős, írj mielőbb, mert a jövő héten egyháztanácsülést tartunk.
Ha sikerül nyélbe ütnünk, amit püspök úr tőlünk óhajt, a közeljövőben meglátogatnám kisebbik testvérünket, vagyis a székelyföldi misszió központját.
Szeretettel üdvözöl
ev. lelkész
Az irat jelzete: HU-KEGY-EVII-3. ‒ Gépelt másolat.
4.
Beyer Aurél válasza Szántó Róbertnek
Sepsiszentgyörgy, 1940. október 5.
Csík-háromszéki evangélikus lelkészi hivatal, Sepsiszentgyörgy, Váradi József utca 20.
35-1940. szám
Nagytiszteletű testvérünk!
Kedves Barátom!
Mély megindultsággal vettük 685-1940. számú leveledet, amelyben testvérközösségbe fogadjátok első önálló lépéseit most próbálgató missziói körünket, és az eszmei és erkölcsi támogatás mellett anyagi támogatást is kilátásba helyeztek, kérdezve, hogy mi volna a legszükségesebb, amit tőletek a székelyföldi misszió kérne és várna.
Minthogy új egyházi alakulatunknak semmi földi vagyona nincs, természetesen bármiféle támogatást köszönettel veszünk.
Midőn pedig lelki szemeim előtt legfontosabb szükségleteinket végigvonultatom, hogy vajon mit kérjek azok közül Tőletek, akik először jelentkeztek ilyen ajánlattal: úgy gondolom, hogy legjobb lesz, ha mindjárt a legfontosabbat és legszükségesebbet kérjük: egy úrvacsorai kelyhet.
Ez az adomány mindennél jobban kifejezné, hogy bennünket nemcsak a közös „evangélikus” név, hanem magának a mi urunk Jézus Krisztusnak teste és vére és testvéri közösségbe kapcsol. Ezen adományon mindennél maradandóbban lehetne megörökíteni az adományozó gyülekezet nevét, és ennek az adománynak felavatása és átadása egyúttal szent alkalom volna arra is, hogy igen jóleső ígéreteteket beváltva, gyülekezetünket, mint kisebbik testvért meglátogassátok.
Fogadjátok hálás köszönetünket azért a jóindulatért, mely leveletek minden sorából sugárzik, és kérlek, közöld hálás köszönetünket Túróczy Zoltán püspök urunk őméltóságával is azért a meleg szeretetért, amellyel ügyünket felkarolta.
Testvéri üdvözlettel
Beyer Aurél ev. missziói s. lelkész
Az irat jelzete: KEGY-EVII-5. ‒ Kézzel írt másolat.
5.
Szántó Róbert levele Beyer Aurélnak
Budapest, 1940. október 10.
712/1940.
Kedves Barátom!
A mai napon postával nyomtatványokat adtunk fel címetekre, hogy lássátok, hogy a testvérközösségbe befogadó egyház milyen lelki munkát végez. De meg azután van a küldeményben egy rózsaszínű levelezőlap, amely megmutatja nektek, hogy anyagi támogatásokat hogyan képzeljük el. Örömmel jelenthetem, hogy az egyháztanács október 7-én tartott ülésén a székely misszió egyhangúan testvérközösségünkbe fogadta. Az a remény éltet, hogy november 15-én egy tisztes összeget tudok küldeni támogatástokra. Ha azonban nagyon szorít a szükség, valamelyes segélyt már előbb is küldhetünk. Az úrvacsorakészlet kérdését úgy intézzük el, hogy saját kegyszereinkből választottunk ki egy ezüst kelyhet, egy ezüst ostyatálcát és két ezüst gyertyatartót,[15] és ezeket címedre sürgősen el fogjuk küldeni. Személyesen most nem tudok közétek menni, de januárban tervbe van véve, ami egyházközségünk énekkarának és művészi együttesének egy Nagyvárad-kolozsvári hangversenye, és valószínűnek tartom, hogy ez alkalommal, ha a közlekedési viszonyok javulnak, a sepsiszentgyörgyi atyafiakat is meg tudom látogatni.
Az úrvacsorai készletet tehát minden további levelezés nélkül a napokban postára adjuk, és az első kiadások fedezésére 200 pengőt is postára fogunk tenni.
Szeretettel üdvözöl Mindnyájatokat
ev. lelkész
Az irat jelzete: HU-KEGY-EVII-6. ‒ Gépelt másolat.
6.
Beyer Aurél válasza Szántó Róbertnek
Sepsiszentgyörgy, 1940. október 29.
Csík-háromszéki evangélikus lelkészi hivatal, Sepsiszentgyörgy, Váradi József utca 20.
Ad 50-1940. szám
Nagytiszteletű Uram!
Kedves Barátom!
Mély hálával és köszönettel tölt el az a szeretet, mellyel egyházatok a mi kicsiny missziói egyházunk segítségére sietett, amidőn az ezüst úrvacsora készletet és az első segély részleteként 200 pengőt juttatott hozzánk. A pénzt már e hó 21-én megkaptuk; a szent edények a mai postával érkeztek meg ‒ meglehetősen késedelmesen, de hiánytalanul és érintetlen jó állapotban. Ugyancsak még a múlt héten vettük azokat a nyomtatványokat is, amelyből [!] látjuk, milyen missziói munkát végeztek Ti ott a nagyvárosban, s mélységes örömmel és hálával tölt el az a mód, ahogyan kicsiny testvéregyházatokról a rózsaszínű levelezőlapok segítségével gondoskodtok.
Szerettem volna az úrvacsorai szent edényeket a reformáció emlékünnepén, október 31-én gyülekezetünknek bemutatni és felavatni; minthogy azonban táviratilag eskütételre rendeltek, a reformáció emlékünnepet is kénytelenek voltunk november 3-ára halasztani, s így ekkor fogjuk először használatba venni.
Szívből kívánom, hogy Isten gazdag áldása legyen az adakozókon éppúgy, mint az adományaikon, hogy Isten országa terjedjen, erősödjék és mélyüljön úgy itt, mint ott.
Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?
Erős vár a mi Istenünk!
Hálás szeretettel köszönt
Beyer Aurél missziói s. lelkész
Az irat jelzete: HU-KEGY-EVII-7. ‒ Kézzel írt másolat.
7.
Beyer Aurél levele Szántó Róbertnek
Sepsiszentgyörgy, 1941. február 24.
Székelyföldi ág. hitv. evangélikus misszió, Sepsiszentgyörgy, Várady József utca 20.
49-1941. szám
Tárgy: 1941. évi támogatás
Hivatk. szám: 99-1941.
Nagytiszteletű Uram!
Kedves Barátom!
Hálás köszönettel értesítlek, hogy az 1941. évi támogatás címén küldött 1200 pengőt, valamint az összeg elküldéséről szóló értesítést is megkaptuk. Isten áldja meg érte gazdagon a Kelenföldi Testvéregyházat, annak minden tagját és egész vezetőségét, mert ez a támogatás a mi székelyföldi missziói munkánk anyagi létalapjának szilárd gerince, amely nélkül munkánk csak a bizonytalanságokkal való szélmalomharc volna. Isten áldja meg a Ti nagyvárosi missziói munkátokat ép úgy, mint a Ti adományotokat, hogy az majd itt a Székelyföldön, az ország legkeletibb csücskében is gazdag gyümölcsöt teremjen az aratáskor.
Múlt évi levelezésünkben szó volt arról, hogy január hónap folyamán személyes jelenlétednek is örvendhettünk volna. Tekintettel a rendkívül megnehezedett közlekedési viszonyokra, valamint arra, hogy kezdő missziói egyházunk vendégfogadásra bizony az első télen nem tudott berendezkedni, nem szorgalmaztam a dolgot. Remélem, hogy ezek a dolgok a tavasz folyamán megváltoznak, a lecsökkentett vasúti forgalom is helyreáll és a célnak megfelelő irodahelyiséghez és lelkészi lakáshoz is juthatunk, s így a tavasz vagy a nyár folyamán nagy örömmel és szeretettel fogadhatunk. Aminek reményében maradtam mély tisztelettel és testvéri szeretettel
Erős vár a mi Istenünk!
Beyer Aurél
ev. missziói s. lelkész
Az irat jelzete: HU-KEGY-EVII-9. ‒ Géppel írt másolat.
8. Bothár L. Vilmos, a Székelyföldi misszió felügyelőjének levele Wolf Lajos kelenföldi lelkésznek
Sepsiszentgyörgy, keltezés nélkül
Nagytiszteletű Wolf Lajos ev. esperes Úrnak,[16]
Budapest-Kelenföld
Kedves Nagytiszteletű Uram!
Minden évben a kisebbik testvér állás szeretetével szoktam beszámolni a Székelyföldi Evangélikus Missziói Egyház életéről, működéséről.[17] Múlt évről ez az elszámolásom, illetve beszámolóm elmaradt, szomorú családi eseményeim és az azt követő betegségem miatt. Így most Szentháromság vasárnapja után, vagyis az egyházi esztendő befejezése után számolok be múlt évi munkánkról.
Egyházunk nagyobbrészt Háromszék vármegyében van megszervezés alatt, kisebb a szervezési lehetőség és híveink száma Csíkvármegyében. Eddig 16 kialakított fiókegyházunk van, de mondhatni minden faluban vannak evangélikusok, akiket fel kell fedezni. A felfedező munkához éppen a nyárra kértünk teológusokat.
Amikor 1940-ben brassói anyaegyházunktól elszakíttattunk, bizony nagyon szomorú jövendőnek néztünk elébe. Bár a brassói egyház inkább anyagi okokból csakis Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Csomakőrösön járt el, mégis magunkra maradtunk. Akkor, mielőtt még a magyar csapatok ideértek volna,[18] írta nekem Nikodémusz Károly[19] brassói ev. főesperes kedves barátom, hogy küldi szegény papját, ha én úgy látom jónak, mert bizony a szórványok akkor is nagyon szegények és nagyon elhanyagoltak voltak. Azt írtam: teljes ellátást tudok adni neki és annyit, amiből szerény ruházkodását megvásárolhatja. Nem rendelkezem túl nagy bőségével a földi javaknak, dehát úgy gondoltam: „Az Úr gondot visel” és megsegít. És [meg]történt a csoda: a Budapest-Kelenföldi ev. testvéregyház örök hálára kötelező testvéri szeretettel jött segítségünkre. A támogatás nélkül bizony nagyon kétséges lett volna a sorsunk, hiszen híveinek mondhatjuk a fele délerdélyi menekült, és még egyre jönnek. Ezek szegények inkább várnak segítséget az egyháztól, semmint ők tudnának egyházunknak adni. És hogy még e menekültek is adnak egyházunknak, arra legjobb példa, hogy Nagyajtán a konfirmandusokat lelkészük utasítása szerint egy menekült ev. asszony házában egy 20 éves iparos menekült fiú igen szépen előkészítette.
De hogy maradjak az időrendi beszámolásnál, megemlítem azon, a Kelenföldi Testvéregyház előtt már ismert örvendetes eseményt, hogy tavaly decemberben megválasztottuk első rendes papunkat, és ezzel rendes egyházzá alakultunk a missziói körből. Íme tehát Istennek kegyelméből Székelyföldön van már egy Evangélikus Missziói megszervezett Egyház. El sem tudjuk mondani azt a nagy örömöt, amikor rendes papot kaptunk. Hogy ez mit jelent, azt csak akkor lehet megérteni, ha tekintetbe vesszük azt a szegénységet, nincstelenséget, amiben híveink leledzenek, és azt az amerikai méretű távolságot, amelyen a lelkésznek dolgoznia kell. Sósmező pl. 20 km-re lóháton közelíthető meg az Ojtozi-szoroson át, míg a másik véglet fent Gyergyószentmiklósig terjed. Áldozócsütörtökön voltunk Nagyajtán. A falu útja mellett öt méterre folyik az Olt, és a túlsó part az már Dél-Erdélynek az a szomorú része, ahol hiába ugyanúgy süt a nap, mégis nagy szomorúság honol ott. Az már Románia.
Áldozócsütörtökön elindultunk 6 presbiter és a papunk konfirmálni Nagyajtára, e román határ melletti faluba. Nagyajta innen 125 km-re, Sepsiszentgyörgytől 90 km-re van. Vasút nincs. Az autóbusz-közlekedés is gyatra és ritka, vasárnap nem is megy talán. Így külön autón mentünk a nagyajtai konfirmációra és a baróti presbiteri ülésre. Nagyajtára érkezvén éppen megkondultak az Olt túlsó oldalán az apácai ev. templom harangjai, és abban a ritka eseményben volt részünk, hogy a román oldalon levő evangélikus harangok üdvözölhettek minket Nagyajtán, ahol soha nem volt ev. hivő, hanem csak unitárius, ref. és katolikus. Ma 80 apácai menekült evangélikus hányódik ottan. A református templomban volt a három menekült apáczai ev. ifjú konfirmálása. Mint mondtam, egy menekült asszony házánál egy húszéves iparos oktatásával készültek konfirmációra. És szóltak túl az apácai ev. templom harangjai, és zokogtak a hazájukat vesztett apáczai menekült evangélikusok a nagyajtai református templomban. Nem hiszem, hogy ennél szívbemarkolóbb konfirmálás a föld kerekségén történt volna. És ott éreztük mindnyájunk felett a tüzes nyelvet, és lőn szívünknek tüze által az a szent elhatározása, hogy Erdővidéket minden távolsága dacára el kell látnunk lelkigondozással. Itt Barót a központ, hol régebbi evangélikus hívek vannak. Ott d[él]u[tán] tartottunk presbiteri ülést, mivel a baróti presbiterek a nagy távolság miatt egyszer sem jöttek el Sepsiszentgyörgyre. Így a presbitérium ment oda. Soha ennél lélekemelőbb megtapasztalásunk nem volt. Barót nem akart beilleszkedni a Székelyföldi ev. Missziói Egyház keretébe. Panaszkodtak a néhai apácai papra, aki csak stólát és kepét követelt. Szemben ezzel, a sepsiszentgyörgyi presbiterek azzal indultak, hogy a kért harmóniumot csak úgy szavazzák meg Barótnak, hogy azt ők gyűjtsék össze, mert eddig kepét sem szolgáltatták be a központba. A vége: ott, ahol ketten vagy hárman az Úr nevében összejönnek, ott ő megjelenik. Megszavaztatott a szegény Székelyföldi ev. Missziói Egyház pénztárából Barótnak a harmónium, és ott a presbitérium kimondta, hogy mert a pap egyszerre nem lehet 16‒20 helyen, a presbiterek végzik távollétében az Istentiszteletet. Így Sepsiszentgyörgyön, Baróton és Kézdivásárhelyt egyelőre. És a baróti fiók szórvány kimondta, hogy Sepsiszentgyörgyhöz kíván tartozni akkor is, ha Dél-Erdélyt visszakapjuk, amikor is ismét Apáczához kellene tartozzon, mert Apáca mindig csak vett el tőle anélkül, hogy lelkieket adott volna, viszont a sepsiszentgyörgyi központtal bíró Székelyföldi ev. Missziói Egyház hivatása magaslatán áll. Istenem, ha tudták volna baróti testvéreink, hogy a presbiterek többsége nem ezen gondolattal indult el, mert bizony itt olyan elhanyagolt volt az egyházi élet, hogy a legtöbb presbiter azt mondja, nem ismerem egyházunkat, vallásunkat, mert a reformátusokhoz jártak hittanra és Istentiszteletre.
Múlt szombaton tartottuk évszázadok óta az első hittanvizsgát Csíkszeredában. Megható volt a vizsga a ref. egyház imaházában. Az ottani gondnok saját bevallása szerint most volt az első evangélikus hittanórán. Igyekeztünk is hitünket rövidesen ismertetni és főbb tanításairól szólni. Vasárnap igen népes és szép számú hittanvizsga volt a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban. Itt már nő az új öntudatos ev. ifjúság. Tegnap Kézdivásárhelyt szintén ref. tanácsteremben tartottuk a hittanvizsgát. Az itteni ifjúság talán a legelőrehaladottabb az ev. hit terén. Pedig 6-7 évvel ezelőtt csak az én házam volt itt evangélikus, illetve vallotta magát annak. Ma Kézdivásárhely és vidékén 188 az evangélikusok száma. Sepsiszentgyörgyön 400, aki annak vallja magát, de van több mint 100, aki reformátusnak vallja magát, jóllehet törvény szerint evangélikus, mert apja-anyja az volt. A méretek végtelen nagyok. 200 km-nyi térségben ellátni, ezt a papnak bizony a lehetetlenséggel határos. Ha talán háború végén olcsó lesz az autó, akkor mindent el kell kövessünk, hogy a papunk tanulja ki a vezetést, és így több helyen tud egy vasárnap lenni és tanítani.
Nem mondhatjuk azt, hogy könnyű a dolgunk, mert bizony evangélikusoknak nem könnyű a dolga ott sem, ahol megszervezett és rendezett viszonyok között élik egyházi életüket. Hát itt? Nyomnak, ahol csak lehet. Voltak kísérletek, melyek arra irányultak, hogy engemet az intézet éléről távolítsanak el és katolikus vezetőt tegyenek. A legaljasabb rágalmaktól sem riadtak vissza. De Istennek kegyelméből állok és győztem.
Úgy gondolom, hogy örömet szerzek Nagytiszteletednek, Kring felügyelő Úr[20] Őméltóságának és valamennyi kelenföldi drága testvérünknek azzal, hogy megírom, miszerint Sepsiszentgyörgyön imaháznak való épületes telket vettünk. Hát nem kegyelmes hozzánk az Úr, hogy ily rövid idő alatt egyházzá kovácsolt össze, és már imaházunk[21] is lesz. És hogy lesz, az nagy érdeme a kelenföldi ev. egyház vezetőségének, presbitériumának és minden áldozatos tagjának. Jóságukért örök hálánk kíséri mindnyájuk lépteit.
Tegnap írtuk alá a szerződést. […][22] Szerény hajlék lesz nagyon, de mert nagyon szükséges, nem várakozhattunk, bízunk azonban az isteni kegyelemben, hogy a jó Isten megsegít, és így nekiindultunk. Hiszen Háromszéken és Csíkban sem egy templomunk, sem egy imaházunk, sem egy harangunk, sem egy harmóniumunk sincsen. Pedig a Dél-Erdélyben uralkodó rettentő elnyomás egyre szaporítja nincstelen evangélikusaink számát. Ti. a Brassó melletti Hétfalu csángó lakossága, mintegy húszezer lélek mind evangélikus magyar ember. Magában Brassóban és más helyiségekben is vannak oly magyar evangélikusok, akik nem bírják tovább a terrort és indulnak át ide. Ezek a szegények elsősorban az egyháznál kopogtatnak. Sikerült is vagy tízet elhelyeznünk az anyaországban. Sajnos ez nem mindig sikerül.
Így élünk. Bíztató azonban részünkre az, hogy nem vagyunk egyedül. Az Isten testvéri szíveket, egész nemes kelenföldi testvéregyházat adott nekünk, és így tovább haladunk azon az úton, melynek egyetlen célja Székelyföld és Dél-Erdély szétszórt evangélikusainak hirdetni az evangéliumot és megmenteni őket a szétszóródástól. Nehéz feladat, de szép! […][23]
Zárva soraimat, a Nagytiszteletű Úrnak küldöm legmelegebb testvéri üdvözletemet, Kring Jenő bátyámuram Őméltóságát mély tisztelettel üdvözlöm, és az egész nagyérdemű presbitérium, vezetőség és a kelenföldi egyház minden testvérünknek [!] testvéri üdvözletet küldök úgy magam, mint egész székelyföldi egyházunk [nevében], és vagyunk testvéri szeretettel.
Erős vár a mi Istenünk!
Bothár L. Vilmos ev. felügyelő,
a kézdivásárhelyi takarékpénztár vezérigazgatója.
Az irat jelzete: HU-KEGY-EVII-14. ‒ Géppel írt másolat
9.
Bruck Klára, a kelenföldi evangélikus gyülekezet tagjának levele Wolf Lajos lelkészhez
Budapest, 1943. január 8.
Nagytiszteletű uram!
Amióta az erdélyi szórványegyház szomorú beszámolóját hallottam, nincsen nyugalmam, amíg az évi megajánlásunkon túl én magam nem teszek valamit az építendő templom érdekében vagy a már felszentelt templom fennmaradt költségei törlesztésére. Erre a nekem drága célra mellékelek P 50-et. Ma sok mindenről lemondunk, de az az érzésem, hogy Isten oldaláról nézve még így is túlontúl nagyok az igényeim, ezért kívántam most lemondani olyasmiről, aminek előre örültem, de csak addig, amíg ezt az örvendetesebb megvalósítani valót nem találtam. Szeretettel kérem a kis összeg továbbítását, és nagyon hálás volnék, ha onnan levelezésre egy címet kaphatnék.
Legszívesebben egy sokgyerekes vagy legalábbis egy gyerekes erdélyi asszonytestvéremnek írnék, aki a hóborította erdélyi hegyek között lakik, messze az evangélikus templom mérhetetlen áldásaitól, távol az igehallgatás lehetőségétől, elzárva a lelkipásztor támogató, megtartó, Istenhez vezérlő tanításaitól. Én éppen ezektől érzem magam túlontúl gazdagnak, és talán nem is szabad magamnak megtartani ennyi kincset. Ez a legjobb alkalom lenne megosztani egy rászorulóval.
Nagytiszteletű urat mélységes tisztelettel köszöntöm, Bruck Klára[24]
Az irat jelzete: HU-KEGY-EVII-19. ‒ Géppel írt másolat.
10.
Wolf Lajos levele Kovács Lászlónak, a Székelyföldi misszió lelkészének
Budapest, 1943. január 16.
45/1943.
Nagytiszteletű Kovács László úrnak
evangélikus lelkész, Sepsiszentgyörgy
Nagytiszteletű Lelkész Úr!
Kedves Barátom!
Gyülekezeti estünkön, melyen a székelymisszió [!] életéről rövid beszámolót tartottál, részt vett Bruck Andorné[25] hívünk, aki a hallottak hatása alatt indíttatva érezte magát arra, hogy az imaházatok vásárlásából fennmaradt adósságotok törlesztésére 50.- pengős adományával segítségetekre siessen. Ezt az 50.- pengős összeget e levéllel egyidejűleg postára adtuk. Nevezett hívünk szeretne levelező viszonyba kerülni egy gyülekezeti tagotokkal, lehetőleg egy sokgyermekes családanyával. Levelezésének célja legelsősorban az volna, hogy az itteni vasárnapjaink és bibliaóráink evangéliumi tanításanyagát továbbítaná leveleiben, de azt hiszem, hogy ezen túl is személyes, élő kapcsolat teremtése volna a cél, és ezt kívánatosnak is találom. Éppen azért szeretettel kérlek, légy szíves velem közölni valamelyik ilyen levelező viszonyra alkalmas asszonyhíveteknek a címét (nem elsősorban sepsiszentgyörgyi, hanem valamelyik szórványhelyen lakó hívetekre gondolok) megküldeni. Amennyiben volna az értelmiségi osztályhoz tartozó ilyen hívetek, legalkalmasabbnak azt tartanám, ha azzal kötnéd össze ezt a mi asszonyunkat.
Szolgálatodra Isten áldását kérve, testvéri szerető köszöntéssel vagyok, szolgatársad az Úrban:
lelkész
Az irat jelzete: HU-KEGY-EVII-20. ‒ Géppel írt másolat.
11.
Kovács László levele a kelenföldi gyülekezet fiatal tagjaihoz
Sepsiszentgyörgy, 1943. február 10.
Evangélikus lelkészi hivatal, Sepsiszentgyörgy, Olt utca 51.
70-1943 sz.
A kelenföldi evangélikus tanulóifjúságnak
Budapest
Szeretett Diáktestvéreim!
Ezúton mondok hálás köszönetet a Székelyföldi Misszió nevében azért a 100 drb ifjúsági énekeskönyvért, amelyet Dr. H. Gaudy László[26] és Benczúr László[27] nagytiszteletű urak segítségével adományaitokból hozzánk eljuttattatok. Igen sokat jelentenek számunkra ezek az énekeskönyvek. Áldásosan tudjuk felhasználni szórvány-istentiszteleteinken. Híveink egy része szórványsorsában evangélikus énekeskönyvet eddig nem is látott, evangélikus éneket nem is tud. Menekültjeink százai pedig, akik a durva román elnyomás miatt ma is jönnek még át a határon minden nélkül, énekeskönyv hiányában nem tudnak igazán bekapcsolódni az istentiszteleti életbe. A szórvány-istentiszteleteken az éneklés annak a pár énekeskönyvek [!] segítségével, amit ki tudtam magammal vinni, bizony nagyon nehezen ment. Ha eredményt akartam elérni, a szükséges énekeket külön ki kellett nyomtatni vagy sokszorosítani, legépelni stb., ami mind sok időbe vagy pedig pénzbe került. Most a küldött énekeskönyvek kitűnően megoldják ezt a kérdést.
Ez az adományozók [!] azonban bizonyság arról is, hogy megértettétek a szórványban élő székely evangélikusok küzdelmét és evangélikus egyházunknak súlyos szórványkérdését. Az egyház olyan, mint egy test. A szórványban levők a test lehullott tagjai. Mi lenne, ha testünkről is így hullanának a tagok? Kívánom, hogy Ti, akik erős és buzgó egyházi közösségben éltek, nagyon erősödjetek meg evangélikus hitetekben, hogy áldozatkészségetekkel, munkátokkal sokat szolgáljatok még Isten munkamezején!
Erős vár a mi Istenünk!
Igazi hittestvéri szeretettel,
Kovács László, a Székelyföldi Misszió lelkésze
Az irat jelzete: HU-KEGY-EVII-23. ‒ Géppel írt másolat.
12.
Kovács László levele Wolf Lajosnak
Sepsiszentgyörgy, 1943. február 13.
Evangélikus lelkészi hivatal, Sepsiszentgyörgy, Olt utca 51.
73-1943 sz.
Nagytiszteletű Esperes Úr!
Kedves Lajos bátyám!
Úgy az 1200 P, mint az 1446 P. adományok lelkészi hivatalunkba megérkeztek. Addig is, amíg egyházközségünk ezt egy bővebb levélben megköszöni, fogadd és tolmácsold a székelyföldi misszió legőszintébb háláját azért a nagy áldozatosságért, amellyel bizonyságot tesztek irántunk érzett szeretetetekről és küzdelmeink megértéséről, Bár csak tudnánk mi is hasonló áldozathozatallal és hittel szolgálni mindig Isten ügyét itt a ránk bízott őrhelyen! Nem lehet, hogy ne küzdjünk minden erőnkből ezen a munkamezőn, midőn látjuk: Testvérek vannak, akik ilyen áldozatra készek ezért az ügyért. A küldött adományokat a kézdivásárhelyi takarékpénztárba fizetjük be adósságunk törlesztésére. Lehetséges, hogy a két összegből valamelyiket a kézdivásárhelyi templomra[28] szánt adományként fogjuk befizetni, amely célra már van betétünk. Erről a napokban tartandó presbiteri gyűlés fog határozni, illetve a március 7-én tartandó egyházközségi közgyűlésünk.
Mellékelten küldök egy levelet Bruck Andorné úrasszony részére, amelyben közlöm egy kézdivásárhelyi hívünk címét levelezés céljából, amint azt 45-1943. sz. leveledben kérted.
Istentől sok erőt és áldást kívánva, maradok őszinte testvéri szeretettel és mély tisztelettel.
Kovács László lelkész
Az irat jelzete: HU-KEGY-EVII-24. ‒ Géppel írt másolat.
13.
Bothár L. Vilmos, a Székelyföldi misszió felügyelőjének levele a kelenföldi evangélikus presbitériumnak
Bonyhád (Kézdivásárhely), 1945. szeptember 1.
Főtisztelendő
Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség Presbitériuma
Budapest-Kelenföld
Drága testvéreink!
És most nektek örömötök nagy. De mert a megosztott öröm kétszeres öröm, engedjétek, hogy mi is örvendezhessünk veletek drága Lelkipásztorotok Püspökké[29] való megválasztása alkalmából. Nagy öröm az nekünk, az elárvult, az elszakított kicsiny testvéreteknek is, hiszen hitetek, szeretetetek, buzgóságotok megjutalmazását, imáink meghallgatását látjuk valóra válva Istenünk által történt elhívásban.
Sziklára, magasan emelt fel Titeket az Úr! Legyen veletek drága kegyelme mindenkoron. Megáldott Titeket az Úr, azért nagy a mi örömünk.
És milyen jóságos az Úr! – Amikor megszomorított minket, amikor Tőletek elszakított, amikor megpróbált, ‒ íme nagy örömöt is adott nekünk. És mi boldogok és büszkék vagyunk árvaságunkban is Rátok, Istennek Veletek tett kegyelmét látva.
Tudom jól, drága Testvéreink, hogy nem felejtettétek el Kis Testvéreteket ott messze a Hargita alján. Én most a háború lecsillapulása után térek vissza oda, építeni, szenvedni és talán üldöztetni is. De az Úr hív s megyek. – kézdivásárhelyi templomunk tető alatt van (a torony még nincs tető alatt) ‒, s vakolatlan. Ajtók, ablakok most készülnek. Papunknak nem adták meg a kongruát, mert állása 1941-ben rendszeresíttetett. Híveink szegények. De pozitív értesülésem van arról, hogy helyén van s végzi apostoli misszióját.
Az asztalos nem akarja elvégezni [!] az ajtókat, ablakokat, mert pénzt kért s nem tudtak adni. Majd lemegyek s megsegít az Isten. Be fogjuk fejezni a templomot. Hogy miből, nem tudom még, de tudom biztosan, hogy nem hagy el az Isten. Ő elkezdte, be is végzi munkáját.
Sőt Csíkszeredában is kell templom. László fiam, aki a teológiáról vonult be katonának, tiszti fizetését téglavásárlásra fordította. Már 30 000 db téglát vett meg a csíkszeredai templomra. Tudom, nehéz most építeni, de hát Istennél nincs lehetetlen. Úgy lesz minden, amint Isten akarja. Igaz, azt sem tudom még mi történt a téglákkal, mégis bízom Isten megsegítő kegyelmében.
Valami olyan hír jött otthonról, hogy Lelkészünk a brassói evang. Egyházközség hitoktató lelkészeként szerepel, Sepsiszentgyörgyön tovább lakik s végzi dolgát épp úgy a székely misszióban, mint eddig.
És most, mikor jómagam is útra készen vagyok, hogy az oroszlánok barlangjába induljak, a magam és szórvány-egyházközségem minden egyes vezetője és tagja nevében hálás szívvel megköszönöm drága szívetek szeretetét, s kérem a Mindenhatót, áldjon meg Titeket minden áldásával.
Testvéretek az Úrban,
Bothár L. László, a Székelyföldi Evangélikus Egyházközség felügyelője
Erős vár a mi Istenünk!
Az irat jelzete: HU-KEGY-EVII-27. ‒ Kézzel írt másolat.
*
A fentebb közölt levelek természetesen csak töredékét képezik a kelenföldi evangélikus gyülekezet irattárában található levelezésnek, de így is rávilágítanak a missziós egyház helyzetére, nehézségeire, illetve a két gyülekezet kapcsolatára, amely mindmáig tart. Mintegy összegzésként, írásomat két püspöki jelentés idevágó részletével zárom. Túróczy Zoltán a korábban megírt jelentéseket az 1941. szeptember 3-án Rozsnyón tartott kerületi közgyűlés, illetve a Kassán, 1943. szeptember 1-én tartott közgyűlés elé terjesztette.
14.
Túróczy Zoltán püspök jelentése a tiszai egyházkerület 1941. évi közgyűlése elé
[Részlet][30]
Nyíregyháza, 1941. augusztus 16.
[…] A régi nagy egyházkerület egy darabja ismét visszatért. Múlt évi püspöki jelentésem végén még csak arról tehettem bizonyságot, hogy a távolból rab magyarok remény- és örömtüzei szűrődnek át, pár nappal utána már valóra vált a reménység, és Kelet-Magyarország és Erdély egy része visszatért. Az örvendetes alkalomból augusztus 31-én körlevéllel fordultam gyülekezeteinkhez, melyben köszöntöttem a hazatérőket, és szept[ember] 8-ára egyházkerületünk minden gyülekezetében hálaadó és könyörgő istentisztelet tartását rendeltem el. A hazatérő gyülekezetek különleges kérdéseinek személyes megismerése és a gyülekezetekkel a magyarországi viszonyok megismertetése végett három alkalommal is beható tanácskozást folytattam a hazatért gyülekezetek vezetőivel Nagyváradon, Budapesten és Kolozsvárott. Megismerkedve azzal a szegénységgel, mely hazatért gyülekezeteink nagy többségére jellemző, mozgalmat indítottam arra [!], hogy a hazatért gyülekezetek az anya örömét és támogató szeretetét érezhessék meg a csonkaországbeliek részéről. Két mozgalmat indítottam. Az egyik testvérgyülekezeteket keresett a kicsiny hazatérő gyülekezetek mellé, a másik pedig egyházi kültagokat toborzott. Mindkét támogatás öt esztendőre van tervbe véve. Örömmel jelentem, hogy a nagybányai gyülekezetet a Budapest-fasori, a nagykárolyit a győri, a szatmárnémetit a pápai, a Székelyföldi Missziót a kelenföldi, a székelyzsomborit a miskolci gyülekezet fogadta testvérgyülekezetévé, a zselyki egyházközséget pedig az ózdi gyülekezet vette támogatásába. A testvérgyülekezetek évi 2850 pengőt, a kültagok pedig évi 932 pengőt, összesen évi 3782 pengő támogatást ajánlottak meg hazatért gyülekezeteinknek, ami öt évre 18 510 pengőt jelent. Ezeken a támogatásokon kívül az egyházegyetem és a dunáninneni egyházkerület törvénygyűjteményekkel, könyvekkel és építő iratokkal ajándékozta meg a hazatért gyülekezeteket. [.]
Az irat jelzete: Evangélikus Országos Levéltár, Evangélikus Egyházkerületi Jegyzőkönyvek, Tiszai Egyházkerület.
15.
Túróczy Zoltán püspöki jelentése a tiszai egyházkerület évi közgyűlése elé
[Részlet][31]
Nyíregyháza, 1943. augusztus 13.
[…] Az erdélyi egyházmegye arcképe
Szolgálataimból külön ki kell emelnem az erdélyi egyházmegyében 1943. május 29-től június 7-ig tartott püspöki egyházlátogatást. Meglátogattam a következő anya- és fiókegyházközsegeket és szórványokat: Nagybánya, Felsőbánya, Zilah, Zsibó, Kolozsvár, Zselyk, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna, Barót. Nem látogattam meg a székelyzsombori gyülekezetet, mely a püspöki egyházlátogatás előtt templomát szeretné rendbehozatni, s azért a látogatás későbbre való halasztását kérte.
Az erdélyi egyházmegye területén az első általános benyomása az embernek az, hogy az ige egyházának területén jár. Míg a megszállás évei alatt[32] a felvidéki egyházközségek lelkészeinek teológiai állásfoglalása inkább egyházpolitikai síkba terelődött át, addig Erdélyben az ige teológiája nyomta rá bélyeget a lelkészi nemzedékre. Áldott szolgálatot végzett ebben a vonatkozásban a kolozsvári református teológia, ahol lelkészeink a megszállás ideje alatt nevelődték... Természetes, hogy ennek az állásfoglalásnak is van nemcsak előnye, hanem hátránya is. Az ige tárgyilagosságának erőteljes kihangsúlyozása azzal a kísértéssel jár, hogy az ige alkalmazásánál sokszor háttérbe szorul az ige gyülekezetszerűsége.
A második benyomása az embernek Erdély földjén az, hogy a felekezeti béke áldott világában jár. Ebben a vonatkozásban Erdélynek történelmi hagyományai vannak, s ha újabban ki is kezdték türelmetlen egyházpolitikusok ezeket a történelmi hagyományokat, az igazi erdélyi még mindig hűségesen őrzi azokat. Érdekesen szemlélteti ezt a püspöki egyházlátogatás eleje és vége. A püspöki egyházlátogatás úgy kezdődött, hogy Nagybányán [!] egyszerre érkezett meg Dr. Révész Imre,[33] a tiszántúli református egyházkerület püspöke s vele együtt a tiszai evangélikus egyházkerület püspöke.[34] Együtt köszöntött bennünket a város, s mindkét protestáns egyház. Másnap együtt ült a fehér asztal mellett a két püspök s a két egyház vezetősége. Az. egyházlátogatás utolsó állomása a határszéli Barót volt. Itt a református egyház kultúrházában készítette el a kis evangélikus fiókegyházközség a maga oltárát, amelyre a gyertyatartókat a római katolikus egyház kölcsönözte. Az egész úton különösképen éreztem a református egyház velünk együtt örülő, önzetlen testvéri szeretetét. Mindenütt a maguk ünnepének is érezték a mi ünnepünket. Hasonlóképen ünnepeltek velünk együtt az unitáriusok is, s a római és görögkatolikus, valamint görögkeleti egyházak képviselői is kifejezésre juttatták köszöntésüket. Erdélynek ez a különleges helyzete is magától értetődőleg rejt magában kísértéseket. A felekezeti béke megóvása sokszor kísértheti különösen a kisebbséget arra, hogy egyéni színét elhomályosítsa s különélésének szeretetteljes hangsúlyozását elmulassza, ami a kisebbségben lévő egyháznál az egyházi öntudat csökkenésének veszedelmével jár.
A harmadik benyomás, amit az ember Erdély területén szerez, hogy a mi népünk itt szétszórt nép. Itt vannak a legnagyobb területű egyházaink. Híveink a nagy szétszórtságban sokszor nemcsak egyházi, hanem nemzeti kisebbségként is élik életüket. Nagy feladatot ró ez mind az egyházközségekre, mind lelkészeinkre. Természetes, hogy egy, még csak második évét élő egyházmegye életében több helyen jelentkeznek a kezdet nehézségei. Az egyházi élet még sok helyen nem alkalmazkodott hozzá egészen azokhoz a módszerekhez és keretekhez, amelyekben a magyarországi evangélikus egyházegyetemünk éli életét. Hiszem, hogy ez a püspöki egyházlátogatás e tekintetben is segítségére volt az egyházmegyének.
Az erdélyi egyházmegyének nemzeti szempontból is nagy jelentősége van. Erdély földjén hosszú időn át egyenlőségi jelet tettek az evangélikus és a szász közé. Az erdélyi egyházmegye feladata, hogy az erdélyi közvélemény előtt tudatosítsa a magyar evangélikusság létét s igazolja annak létjogát. Ezt az alkalmat is felhasználom arra, hogy megköszönjem az egyházközségek vendéglátó szeretetét, Járosi Andor esperesnek, Dr. Schneller Károly[35] egyházmegyei felügyelőnek, Kallith András egyházmegyei másodfelügyelőnek, vitéz Baráth Károly[36] egyházkerületi főjegyzőnek és Csákó Gyula püspöki titkárnak[37] az egyházlátogatás alkalmával tapasztalt szíves együttműködését. Külön is ki kell emelnem, hogy milyen öröm volt számomra, hogy Sólyom Jenő dr. egyetemi ny. r. tanár,[38] Erdély szülöttje, valamint Dr. Deák János egyetemi ny. r. tanár,[39] egyházkerületünk szülötte, ezen a püspöki egyházlátogató körúton szintén résztvett. […]
Az irat jelzete: Evangélikus Országos Levéltár, Evangélikus Egyházkerületi Jegyzőkönyvek,
Tiszai Egyházkerület.
*
Amint írásom elején is jeleztem, ez az anyag csak kiindulópontja egy további kutatásnak, amely a székelyföldi misszió történetét (is) célozza. Mivel e rövid írásban elsősorban csak a visszatérés első évének történéseire utaltam, a későbbi kutatás tükrében ki kell majd térnem az 1945 utáni missziós munka megszűnésére, átalakulására is, sőt a püspöki levelek, illetve jelentések nyomán érdemes a többi említett gyülekezet háza táján is szétnézni a korabeli teljesebb kép érdekében. Ami pedig a testvérgyülekezeti kapcsolatokat illeti, azoknak is több fejezete feltáratlan, hiszen a kommunista diktatúra időszakában hivatalosan nem létezhetett ilyen viszony, de 1989 után ismét felvehették a régi fonalat, vagy új kapcsolatok alakultak. Ráadásul a kelenföldi evangélikus gyülekezet irattára egy másik iratcsomójának neve: Erdélyi menekültek segélyezése, 1989‒1991, és ez egy újabb, kutatásra váró témát jelenthet.
[1] Kovács László (1916–2009): a középiskolát Borosjenőn és Szentannán, a líceumi osztályokat pedig a szatmárnémeti református főgimnáziumban végezte. Érettségi után a kolozsvári Református Teológiára került, ahol 1938-ban végzett. Első szolgálati helye Nagyváradon volt, majd 1941-ben került Sepsiszentgyörgyre, onnan 1951-ben Bukarestbe. 1957 és 1996 között Négyfaluban a Hosszúfalu-fűrészmezei gyülekezett lelkésze volt. 2009-ben hunyt el.
[2] Veres Emese-Gyöngyvér: „Ahol megfordultam, mindenütt építettem.” Evangélikus Élet, 1997. február 9.
[3] Beyer Aurél 1903. március 11-én született a Bács-Bodrog vármegyei Zablya községben. Édesapja Beyer Fülöp zablyai evangélikus lelkész. Alig egyéves volt, amikor a marosvásárhelyi evangélikus gyülekezet megválasztotta édesapját rendes lelkésznek, s a lelkészcsalád Marosvásárhelyre költözött. Tanulmányait a város református kollégiumában végezte. 1922-ben érettségizett, majd sikeres érettségi után könyvnyomdász-képzésben részesült a marosvásárhelyi Benkő nyomdában, ahol néhány évig nyomdászsegédként dolgozott. Teológiai tanulmányait 1929‒1933 között előbb Sopronban, majd a Gusztáv Adolf Egyesület ösztöndíjasaként a Lipcsei Egyetemen végezte. Beyer Aurél segédlelkészként szolgált Marosvásárhelyen és Tekén, majd 1937-től a brassói gyülekezet segédlelkésze. Már brassói segédlelkészként is gondozta a gyülekezethez tartozó székelyföldi szórványgyülekezeteket, és amikor a bécsi döntést követően, 1940. augusztus 1-től a brassói magyar evangélikus gyülekezethez tartozó háromszéki és csíki vármegyei szórványgyülekezetek átkerültek Magyarországhoz, jelentkezett a missziós lelkészi állásra. 1940. szeptember 1-től Túróczi Zoltán, a Tiszai Kerület püspöke kinevezte Sepsiszentgyörgyre, ahol azonban csak rövid ideig maradt, mert áthelyezték Nagyváradra hitoktató-lelkésznek. A háború után német származása miatt több lelkésztársával együtt Oroszországba deportálták, ahonnan 1945 januárjában térhetett haza. Rövid szatmárnémeti szolgálat után, 1950-től nyugdíjazásáig, 1975-ig Nagybányán szolgált, de ezt követően is a gyülekezetben maradt, és továbbra is szolgált. 1989. szeptember 10-én halt meg. A nagybányai evangélikus templomban ravatalozták fel, majd a marosvásárhelyi református temetőben helyezték örök nyugalomra.
[4] Az 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntés értelmében Észak-Erdély és a Székelyföld visszakerült Magyarországhoz, Dél-Erdély azonban továbbra is Romániához tartozott. Dél-Erdélyből 1940‒1944 között mintegy kétszázezer magyar menekült érkezett az akkori Magyarország területére.
[5] Bothár Vilmos „ősei Csiktaplocáról a madéfalvi veszedelem idején a Felvidékre, Besztercebányára és környékére menekültek. Bothár L. Vilmos 1895. október 16-án született a Besztercebánya melletti kicsi faluban, Göncöl- falván, Bothár Lajos evangélikus kántortanító tizenkettedik gyermekeként. Bothár Vilmos felsőbb tanulmányait a bécsi Kereskedelmi Akadémián végezte el, majd bankszakemberként dolgozott. 1918-ban azzal az elhatározással indult a Székelyföldre, hogy felkeresse ősei szülőhelyét Csíkban. 22 éves korában végleg Erdélyben telepedik le. Feleségül veszi Demény Margitot. Az 1930‒33-as gazdasági világválság idején, mint magánbank-részvénytulajdonos és bankigazgató tevékenykedett. Az övé volt Kézdivásárhelyen az egyetlen bank, amelyik nem jutott csődbe. Mint kultúraszerető ember, szoros kapcsolatot tartott az egyházakkal és különböző egyletekkel, szervezetekkel, amelyeket anyagilag is támogatott. Részt vett a KSE megalakításában, annak társelnöke lévén. Fiatal felesége halála után, 1942-ben, a második világháború kellős közepén elhatározta, hogy felesége emlékére evangélikus templomot épít a székelyföldi evangélikus hívek részére. Vagyonának jelentős részét templomépítésre fordította. 1944-re a templom tető alá került, befejezését azonban a frontvonal idekerülése megakadályozta. A fasizmus éveiben igen sok zsidót mentett meg a halál karmaiból. A németek elöl a Felvidékre menekült. 1945 őszén, családját Magyarországon hagyva hazatért, hogy befejezze a templomépítést. A templom 1947-re teljesen elkészült. […] A vörös terror ideje alatt Bothár L. Vilmost meghurcolták. börtönbe vetették. Családjától elszakítva tengődött, míg 1951. május 4-én Zajzonban elhunyt. Élt 55 és fél évet. Sírja a zajzoni evangélikus temetőben található” – írta róla Dévai István a Háromszék című napilapban. Háromszék, 1992. augusztus 11. 2.
[6] Túróczy Zoltán (1893–1971): evangélikus lelkész, 1939-től a Tiszai Evangélikus Egyházkerület püspöke. 1945 után a hatalom börtönbe zárta, majd szabadlábra helyezése után, 1948-ban kegyelmi úton megszüntették a vele szembeni bűnvádi eljárást. A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület még abban az évben püspökké választotta. Mády Zoltán dunáninneni egyházkerületi felügyelővel együtt 1948-ban ő írta alá az evangélikus egyház képviseletében az állammal kötött egyezményt. Állami nyomásra 1952-ben nyugdíjazták, azonban 1957-ben az Északi Evangélikus Egyházkerület gyülekezetei püspökké választották, majd még ugyanazon év decemberében ‒ ugyanúgy állami nyomásra ‒ félreállították.
[7] Veres: i. m. 3.
[8] P. Szalay Emőke ‒ Seres Bálint et al.: Romániai magyar evangélikus egyház javainak tára. A romániai magyar evangélikus gyülekezetek templomai, felszerelési tárgyai, iratanyaga és temetői. Brassói Magyar Evangélikus Egyházmegye I. Debrecen, 2018, 186.
[9] Uo. 181.
[10] Járosi Andor (1897–1944): evangélikus lelkész, teológiai tanár, író. Eperjesen, Kolozsvárott és Marburgban tanult. Az 1920-as évek közepétől egészen haláláig kolozsvári lelkész és a kolozsvári református teológián az evangélikus dogmatika tanára. A két világháború között az erdélyi evangélikus lelkészképzést elsősorban ő végezte. Széles körű műveltsége, evangéliumi humanizmusa, kiterjedt kapcsolatai az erdélyi magyar élet és irodalom „nagy késztetőjévé” tették. A Pásztortűz c. folyóirat szerkesztőségi tagja, az Erdélyi Helikon, a Keresztény Igazság, az Ifjú Erdély, a bácsfalusi Evangélikus Élet munkatársa volt. Sok irodalmi cikket és kritikát írt teológiai dolgozatai mellett. 1944 őszén elhurcolták az orosz katonák, és Magnyitogorszkban halt meg tífuszfertőzés következtében.
[11] Reményik Sándor (1890–1941): költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Írói álneve: Végvári. Az evangélikus elemi iskola után középiskolai tanulmányait a kolozsvári református főgimnáziumban végezte. Felsőfokú tanulmányait szintén Kolozsváron, a Ferenc József Tudományegyetem jogi fakultásán kezdte meg. Négy éven át volt hallgatója, azonban utolsó szigorlatát már nem tette le. Költeményt először az Új Idők című újság közölt tőle 1916-ban. Az Erdélyi Szemle állandó munkatársa 1918-tól. 1921-ben az ő szerkesztésében indult meg az Erdélyi Szemléből átalakult Pásztortűz, amelyet a legnehezebb időkben szerkesztett. Életét egymásra hatóan két tényező határozta meg: kereszténysége és magyarsága. Költészetét 1937-ben és 1941-ben Baumgarten-díjjal, 1940-ben Corvin-lánccal ismerték el.
[12] HU-KEGY-EVII [Budapest-Kelenföldi Evangélikus Gyülekezet irattára. E. Háztartási iratok. VII.].
[13] A melléklet nem maradt meg a gyülekezeti irattárban.
[14] Az akkori lelkész, Szántó Róbert 1930‒1941 között szolgált a gyülekezetben. 1941-ben a saját irodájában merénylet áldozata lett, lelőtték.
[15] E kegytárgyakra utaltam korábban, amelyek közül a kelyhet és a paténát, azaz ostyatálat említettem. Nyilván az a két egyforma gyertyatartó is, amelyet szintén láttunk és leírtunk, az említett kelenföldi küldeményből származik. Ami pedig a levélben említett kórust illeti, az mind a mai napig működik a gyülekezetben, jelenleg Bencze Gábor vezetésével. 2019 októberében, a Luther-szobor avatása alkalmával volt alkalmam őket hallgatni a rendszerváltás után épült és 1998-ban felszentelt sepsiszentgyörgyi új evangélikus templomban.
[16] 1941‒1946 között a gyülekezet lelkésze Ordass (Wolf) Lajos (Torzsa, ma Szerbia, 1901. február 6. – Budapest, 1978. augusztus 14.) volt. Pap László és Ravasz László mellett a magyar protestantizmus utóbbi negyven esztendejének harmadik nagy példaadó egyénisége. 1947-ben az újonnan alakult Lutheránus Világszövetség elnökévé választották. 1948-ban határozottan kiállt az egyházi iskolák államosítása ellen, ezzel a pártállami diktatúra egyik legfontosabb egyházellenes intézkedésével szegült szembe. Koholt vádak alapján 1948 szeptemberében letartóztatták és bíróság elé állították. 2 évi fegyházra és további 5 évi hivatalvesztésre ítélték. Büntetését Budapesten, Szegeden és Vácott töltötte. 1956. október 5-én államilag, majd 1956. október 8-án egyházilag is rehabilitálták. 1956–1958 között a Déli Egyházkerület püspökeként folytathatta szolgálatát. Az 1956-os forradalom leverése után újrakezdődtek megpróbáltatásai, 33 éves püspökségéből mindössze 5 évet tölthetett tényleges egyházi szolgálatban, 1958 júniusában újra, ekkor már véglegesen megfosztották hivatalától. Haláláig visszavonultan élt.
[17] Beszámolói rendszeresen megjelentek a Kecskeméten megjelenő Üzenet című evangélikus lapban is.
[18] Sepsiszentgyörgyre és Kézdivásárhelyre 1940. szeptember 13-án vonult be a honvédség.
[19] Nikodémusz Károly (1887–1978): magyar evangélikus lelkész, író, szerkesztő. Középiskoláit Hajdúböszörményben végezte, a pozsonyi Evangélikus Teológián szerzett lelkészi diplomát 1910-ben. Hosszúfaluban, majd Brassóban lelkész, esperes. Az Evangélikus Néplap (1921‒1923) fő-, ill. társszerkesztője, a Bácsfaluban megjelenő Evangélikus Élet szerkesztőbizottságának elnöke, a Csángó naptár társszerkesztője. Az Erdélyi Irodalmi Társaság tagja. Első versei és novellái a Pásztortűzben jelentek meg. Judás Iskarioth c. ötfelvonásos verses drámája dicséretet nyert a kolozsvári Magyar Színház 1923. évi drámapályázatán, s a darabot be is mutatta a színház 1928-ban. A Hírnök s a budapesti Napkelet munkatársa volt. Egyháztörténeti és vallásos munkák szerzője.
[20] Dr. Komjáthy (Kring) Jenő táblabíró.
[21] Az imaházat 1942. december 12-én szentelte fel Túróczy Zoltán püspök a Székelyföldön tartott evangélikus napok keretében, amint arról a helyi Székely nép című újság december 10-én tudósított: „12-én délelőtt lelkészegyesületi gyűlés lesz az evangélikus lelkészi hivatalban, ugyancsak szombaton este fél 7 órai kezdettel ünnepély lesz Sepsiszentgyörgyön a vármegyeháza dísztermében. 13-án, vasárnap délelőtt fél tíz órai kezdettel az Olt utca 51. szám alatti imaházat a főpásztor felszenteli, délután 4 órakor istentiszteletet tart a felszentelt imaházban, ugyanekkor ünnepi Istentisztelet lesz a csíkszeredai református templomban is. Délután 5 órakor Csomakőrösön lesz istentisztelet, délután 6 órakor pedig a kézdivásárhelyi református templomban. Az evangélikus napokon vendégek lesznek és szolgálatot végeznek: Thuróczy Zoltán püspök, Járosi Andor esperes, teol. m. tanár, Schnellst Károly egyetemi tanár, egyházfelügyelő, Wolf Lajos esperes, a Budapest-kelenföldi testvéregyház lelkésze, Gyimesy Károly dr., az Országos Luther Szövetség lelkésze, Véri Elemér dr., az Országos Luther Szövetség igazgatója, valamint az egyházmegye összes lelkészei.”
[22] A kihagyott részben a levélíró a költségeket részletezi.
[23] A kihagyott részben a Barótra szánt harmónium kiválasztása kapcsán kérnek segítséget.
[24] Bruck Klára Bruck Andornak, a Magyar Ruggyantaárugyár Rt egyik igazgatójának felesége volt. A kelenföldi evangélikus gyülekezet idősebb tagjai szerint Angliába disszidált, és Mary Kegar néven továbbra is segítette a gyülekezetet.
[25] Bruck Andorné, azaz Bruck Klára, a 9. sz. dokumentum szerzője.
[26] Dr. H. Gaudy László: evangélikus lelkész, 1953-tól az Országos Evangélikus Könyvár segédkönyvtárosa, 1957-től egyetemes könyvtárosa, számtalan teológiai írás szerzője.
[27] Benczúr László (1905–2008): előbb evangélikus segédlelkész Cegléden, majd lelkész és püspöki titkár Budapesten. 1949 és 1953 között volt egyetemi lelkész, és egyben a Luther Márton Intézet igazgatója is.
[28] A kézdivásárhelyi evangélikus templomot 1947 novemberében szentelte fel Argay György akkori romániai evangélikus püspök.
[29] 1945. szeptember 27-én az őt lelkésszé avató Raffay Sándor utódjaként Ordass Lajost megválasztották a Bányai Evangélikus Egyházkerület püspökévé.
[30] A jelentés 9. oldalát közöljük.
[31] A jelentés 23‒24. oldalait közöljük.
[32] Tehát a csehszlovák, illetve a román uralom évei alatt.
[33] Révész Imre (1889–1967): református lelkész, a Tiszántúli református egyházkerület püspöke 1938-tól 1949-ig, egyetemi tanár, egyház-, művelődés- és társadalomtörténész, az MTA tagja.
[34] Azaz a jelentést tevő Túróczy Zoltán.
[35] Schneller Károly (1893–1953): jogász, statisztikus, egyetemi tanár, nemzetközi hírű tudós. 1894-ben családja Kolozsvárra költözött, így államtudományi doktori oklevelét 1917-ben a kolozsvári egyetemen szerezte meg. 1917–1918 között a Bécsi Egyetem hallgatója volt. 1922-ben a Szegedi Tudományegyetemen, 1933-ban a Budapesti Tudományegyetemen magántanári képesítést szerzett. 1918 végén a Budapesti Fővárosi Statisztikai Hivatal szolgálatába lépett. 1920-ban a miskolci jogakadémia rendkívüli, 1922-ben rendes tanára lett. 1939-ben a Szegedi Tudományegyetemen a statisztika-közgazdaságtan rendkívüli tanárává nevezték ki. 1940-től a kolozsvári egyetemen, 1945‒1953 között a Szegedi Tudományegyetemen a statisztika nyilvános rendes tanáraként működött. A Szegedi Tudományegyetem jogi karát a II. világháború után ő szervezte újjá.
[36] Vitéz Baráth Károly evangélikus lelkész, abban az időszakban rimaszombati lelkész.
[37] Csákó Gyula, a Tiszakerület püspöki másodlelkésze.
[38] Sólyom Jenő (1904‒1976): evangélikus lelkész, egyetemi tanár. A teológiát Budapesten, Sopronban és Bázelben végezte. A pécsi Erzsébet Tudományegyetem soproni Evangélikus Hittudományi Karán egyháztörténetből teológiai doktorátust szerzett 1933-ban. Ugyanitt 1938-ban az egyházjogi és magyar protestáns egyháztörténeti tanszéken tanár lett. 1950-től az Evangélikus Teológiai Akadémián Sopronban, utóbb Budapesten nyugdíjazásáig (1958) az egyháztörténet professzora, 1951–1952-ben dékán. 1959-től az Evangélikus Országos Levéltárban tudományos munkatárs, majd a levéltár vezetője.
[39] Deák János (1883–1961): evangélikus teológus, egyetemi tanár. Teológiai tanulmányait az eperjesi Evangélikus Teológiai Akadémián, a hallei és a bázeli egyetemen végezte, bölcsészettudományi oklevelét a bázeli egyetemen szerezte 1907-ben. 1907-től az eperjesi teológiai tanára, egyidejűleg segédlelkész Eperjesen. 1919‒1924-ben a Budapestre menekült pozsonyi Evangélikus Teológiai Akadémia tanára, 1923-tól a Pécsi Tudományegyetem soproni Evangélikus Hittudományi Karán az Ószövetség tanára. 1930‒1931-ben, 1934‒1935-ben és 1939‒1940-ben a Hittudományi Kar dékánja. 1950-ben nyugalomba vonult.
Ezen a napon történt április 18.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.
Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.
Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.
Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő