Az I. rész rövid összefoglalója:

A Budapesten, 1934-ben született [J. B.] mögött kalandos életút áll. Tizenegy évesen árvaságra jutott, a házukat lebombázták, így két évig az utcán és nevelőintézetekben élt. 1951 és 1956 között több alkalommal is börtönben ült izgatásért, lopásért, csalásért, a katonai szolgálat megtagadásáért, és ehhez kapcsolódóan tiltott határátlépésért. Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a Forradalmi Fegyveres Erők Országos Bizottságának volt a tagja, de részt vett az Óbudai Hajógyár Nemzetőrségének megszervezésében és a Corvin közi harcokban is. Nem bizonyítható viszont azon állítása, miszerint részt vett Mindszenty József bíboros, hercegprímás kiszabadításában, a parlamentben pedig életveszélyesen megfenyegette Kádár Jánost. A forradalom leverését követően 1956. november 7-én lépte át a magyar–osztrák határt, majd az Amerikai Egyesült Államokba emigrált.

Bevezető

1957 elején [J. B.] már az Amerikai Egyesült Államokban volt, ahol hamarosan a címlapokra került. Zádor Tibor – 1957 és 1962 között a washingtoni magyar nagykövetség ideiglenes ügyvivője – jelentéseiben többször is beszámolt [J. B.]

, ugyanis két olyan incidens történt, amelyekkel felhívta magára az amerikai hatóságok figyelmét. 

Zádor az 1957. április 21-én kelt, a magyar menekültek helyzetével kapcsolatos jelentésében beszámolt a nagykövetségen történt rendzavarásról. Ennek során „egy [J. B.] nevű – előzőleg magát a Corvin közi parancsnoknak nevező – bűnöző személy fogadási idő alatt bejött a követség épületébe és rendzavarást akart

.” (Lásd az 1. számú dokumentumot!)

Sajnos nem derül ki a leírásból, hogy pontosan mit értett az ügyvivő a követség épületében történt „rendzavarás” alatt. Erről bővebb információt a Washington Post 1957. április 8-án megjelent Protesters of Red Fete Arrested („Letartóztatták a Vörös Ünnepség ellen tiltakozókat”) című cikkének beszámolója nyújt, mely szerint az április 4-e alkalmából a magyar nagykövetségen tartott fogadás ellen mintegy százötvenen tüntettek az épület közelében. A felvonulók békésen, jelszavakat kiabálva fejezték ki ellenszenvüket, de nem közelítették meg az épületet az előírt 500 lábnál jobban. Négy fiatal azonban a követséggel szemben egy taxiból kiszállva magyar zászlót lengetve

. Az egyik közülük – [J. B.] – hamis meghívóval próbált bejutni a fogadásra. A távolságtartás megszegése miatt mindannyiukat letartóztatták. Zádor jelentése szerint még aznap egy kongresszusi bizottság elé idézték, később azonban elengedték őket.

[J. B.] később azt nyilatkozta, hogy

és Barry Goldwater szenátorok közbenjárására nyerték vissza a szabadságukat. Ezt az állítását a washingtoni kongresszusi jegyzőkönyvekkel lehetne igazolni. Zádor jelentésében valóban van egy hivatkozás a kongresszus belbiztonsági bizottságára (Department of Homeland Security), melynek ülésén részt vehetett a két szenátor, azonban az irat nem említi az amerikai politikusok nevét. Tény azonban, hogy McCarthy szenátor kommunistaellenes szellemiségétől nem állhatott távol, hogy felemelje a hangját olyan emberekért, akik a kommunizmus politikai eszméjét, rendszerét támadták.

A washingtoni magyar nagykövetség jelentésére válaszul a Külügyminisztérium a Külföldi Magyarok Önálló Referatúrájáról küldött, 1957. május 18-án kelt levelében a „kiszökött magyarok sorsát illetően” jelezte, hogy jó volna megfigyelni a kint élőket és a frissen érkezőket egyaránt, így [J. B.]-t is. A követségnél zajló tüntetésre azonban meglehetősen visszafogottan reagált a Külügyminisztérium. Általánosságban jelezte csak: az Ausztriából és Jugoszláviából kikerült Corvin köziek kinti tevékenységét meg kell figyelni, hogy egy esetleges újabb provokáció esetén „viselt dolgainak utána nézve a követség jobban le tudja leplezni

.” (Lásd a 2. számú dokumentumot!)

Az előző év végén kiadott 1956. évi 27. tvr. (az „amnesztiarendelet”) ugyanis csak a tiltott határátlépés miatt történő felelősségre vonás alól mentette fel a hazatérőket. Az anyaország stabil helyzetének demonstrálására a leghatásosabb eszköz a „disszidensek” hazahívása, hazatérése volt. Ugyanakkor itthon a rendszer stabilitásának biztosítása a fennálló hatalom ellenségeinek felelősségre vonásával történt. A „bűnösök” egy része azonban az országhatárokon kívül tartózkodott. A budapesti utasítás az „ötvenhatosok” alaposabb követségi megfigyeléséről, nyomon követéséről nem volt hatástalan. A jelentések oldalszáma és a benne szereplő nevek száma nőtt, ugyanakkor a hazatérési szándékot jelzők száma nem emelkedett a kormány által elvárt szintre.

Egy másik, a magyar menekültekről szóló 1957. július 25-én kelt washingtoni magyar jelentés szerint a közvélemény érdeklődése a „magyar ügy” iránt egyre csökken, annak ellenére, hogy a magyar emigránsoknak az ügyben történő aktivitása nem hagyott alább. Ez az irat is foglalkozott [J. B.] személyével, és egyáltalán nem festett róla pozitív képet. A magyar ügyvivő által írt jelentésből már arról kapunk információkat, hogy [J. B.] négy hónappal az áprilisi események után elment a szovjet nagykövetségre, ahol meghallgatást kért a konzultól. „Kijelentette, hogy nagyon megbánta tettét és szeretne hazamenni, de követségünket – tettei miatt – nem meri felkeresni, ezért fordult a szovjet

.” A dokumentumból azonban nem derül ki, hogy ki volt a hír forrása, azaz ki tájékoztatta a magyar nagykövetséget az esetről. Mint ahogy az sem világos, hogy írásos vagy szóbeli, hivatalos vagy nem hivatalos értesülésről volt szó. Az esetről szóló beszámoló Budapestre történő továbbítása azonban már hivatalossá tette az ügyet. Sajnos az ügyvivő sem a folytatásról nem írt, sem arról, hogyan reagáltak a szovjetek a látogatásra, miként azt sem tudjuk: [J. B.] a szovjet nagykövetség felkeresése után elment-e a magyar nagykövetségre? (Lásd a 3. számú dokumentumot!)

S mi történt ezután [J. B.]-vel? Ez utóbbi kérdésre a néhány hónap elteltével megjelenő újabb újsághírek válaszolnak. A Washington Post 1957. október 24-én megjelent Hungarian Has Bomb At Red Gate („Egy magyar bombával a Vörös Kapu előtt”) című

arról számolt be, hogy egy fiatal magyar szabadságharcos, [J. B.] magyar zászlót bontott ki a magyar forradalom kitörésének egyéves évfordulóján a szovjet nagykövetség épületével szemben. Az eseményen több fotóriporter is jelen volt. A rendőrség felszólította [J. B.]-t, hagyja el a környéket, amit ő meg is tett. Az egyik rendőr azonban jelezte, hogy egy bombát látott a demonstráló férfinél, így utána mentek. Félórával később találták meg és tartóztatták le [J. B.]-t. Egy Molotov-koktél volt nála, amit állítása szerint nem állt szándékában használni.

További egyesült államokbeli tartózkodásáról egy vele készült interjúból derülnek ki

. Eszerint sofőrként dolgozott, előbb Washingtonban, ezt követően Kaliforniában élt és megkapta az amerikai állampolgárságot. A nyugalmas éveknek azonban hamar vége lett, ugyanis 1962-ben egy Mexikóban eltöltött hétvége után bajba került. Hazafelé menet a határon be kellett volna mutatnia a honosítási okmányait, de azok nem voltak nála. A határőr szerette volna lekérni a [J. B.]-re vonatkozó személyes adatokat, de ő ezt nem várta meg, hanem lefegyverezte, ellopta a kocsiját és áthajtott a határon. Ezért a bűncselekményért öt évet töltött egy kansasi szövetségi büntetés-végrehajtási intézetben.

Két hónappal a szabadulása után, 1967. november 20-án pedig eltérített egy repülőgépet Miamiból Havannába, amiért 1969. május 7-én a Miami Szövetségi Bíróság elfogatóparancsot bocsájtott ki

. [J. B.] azonban ekkor már Kubában élt.

Folytatása következik…