egyházpolitika

2020: A kádárizmus egyházpolitikája – A pártdirektíváktól a titkosszolgálati akciókig

A kádárizmus mint hatalomgyakorlási mód szemléletesen mutatható be az egyházpolitika területén. A legérzékletesebb példákat talán az illetékes állambiztonsági részlegek iratai szolgáltatják, feltárva a pártállam komplex működését. Ám az alábbiakban nem a közérdeklődés homlokterében álló titkosszolgálati aktákból (ügydossziékból, „ügynökaktákból”) közlünk részleteket. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzött belügyi és pártanyagok révén a rezsim mindennapi, üzemszerű működése ragadható meg érzékletesen. A dokumentumok egyszersmind bizonyítják, hogy az egyházakkal kapcsolatos eljárások alapsémái – a rendszeren belüli elmozdulás ellenére – változatlanok maradtak egészen 1989-ig.

2019: „Erre a felhívásra semmiféle érdemi választ adni nem szabad (sem ellene, sem mellette)” – A magyar püspökök javaslatai a II. vatikáni zsinatra

A magyar püspökök konzervatív felfogása többek között abból táplálkozott, hogy a vallásellenes kommunista rendszer keretei között nem láttak más lehetőséget az egyház fennmaradására, mint a belső egyházi fegyelem megszilárdítása és a külső szabadság biztosítása. Az egyházfegyelem erősítésére való törekvésük ugyanakkor nem zárta ki, hogy pasztorális megfontolásokból több területen kérjenek rugalmasságot vagy enyhítéseket.

 

„A megyei egyházügyi hivatalok munkájában az elmúlt másfél év alatt eléggé háttérbe szorult a klerikális reakció leleplezése. A tanács és más szervek által egyes papok ellenséges magatartásáról, tevékenységéről közölt jelzéseket nem vizsgálták ki (pl. Veszprémben), s nem éltek a rendelkezésre álló jogkörrel. Komárom megyében pl. az egyházügyi megbízott több esetben túl későn közölte a megyei pártbizottsággal az eseményeket, sőt olyan is előfordult, hogy el sem küldte a kért anyagot, vagy fontos tényeket nem közölt a pártbizottsággal.”

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Ezen a napon történt június 15.

1948

Tűzszünet Palesztinában, véget ér az első arab-izraeli háború.Tovább

1985

A szovjet VEGA–2 űrszonda által szállított ballonszonda behatol és méréseket végez a Vénusz légkörében.Tovább

1986

A Hungaroring megnyitása.Tovább

1989

A FIDESZ kezdeményezésére 200 fő a szovjet csapatok kivonását követel-te a szovjet nagykövetség előtt.Tovább

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.

Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.

A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.

A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. május 30.

Miklós Dániel
főszerkesztő