Adolf Hitler öngyilkos lesz földalatti bunkerében.Tovább
Kádár-korszak
További használat kulcsszavak
Oldalak
Két oka is volt annak, miért állt 1956 novembere folyamán Mindszenty József amerikai menedéke ingatag lábakon. A humanitárius alapon Eisenhower elnöktől megkapott menedékét a bíboros ugyanis politikai menedékjogként fogta fel. Ebből adódóan az általa tanúsított aktív politikai és egyházvezetői magatartás a követség biztonságára kedvezőtlen hatással bírt. A másik súlyos fenyegetés a KGB elnökének, Ivan Szerovnak azon operatív terve volt, hogy egy magyar ügynök segítségével Mindszentyt kicsalogatja a Szabadság térről. Az amerikai házigazdák – ugyan reaktív módon – de fokozatosan szigorítottak a kapcsolattartás szabályain, a szovjet terv pedig a követség fedett CIA-tiszt beosztottjának ébersége miatt nem járt sikerrel. Így jutottunk el 1957 januárjáig, amikor a magyar állambiztonság csapdája is meghiúsult. Írásunkkal az idén ötven évvel ezelőtt elhunyt Mindszenty József emléke előtt tisztelgünk.
Anthony (Tony) Albert Cecyl Pearce (London, 1919–2008) az Associated Press (AP) amerikai hírügynökség állandó budapesti tudósítójaként 1959. november 4-én érkezett Magyarország fővárosába. A magyar kémelhárítás (a továbbiakban ÁB) korábbi tapasztalata szerint a nyugati tudósítók a követségeik irányításával kivették részüket a Magyar Népköztársaság elleni „ellenséges” tevékenységből. Mivel azt feltételezték Pearce-ről, hogy ő is hírszerző munkát fog végezni, már decemberben megnyitották a személyi dossziéját.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után szomorú kép tárult a fővárosiak szeme elé. A szovjet harckocsik és lövegek hatalmas pusztítást végezetek Budapest lakóépületeiben. A leomlott épületeket, belövésektől megsérült lakásokat, üzleteket, megsemmisült homlokzatokat mielőbb helyre kellett állítani. Ez nem csak szociális, de politikai kérdés is volt, ami hatalmas kihívást jelentett a(z újra)berendezkedő hatalom számára, hiszen a közhangulat a második szovjet intervenciót követően rendkívül szovjetellenes, a politikai helyzet pedig bizonytalan és képlékeny volt.
1976. november 3-án adták át a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) dorogi gyáregységét. Az üzem története azonban korábban, 1948-ban kezdődött, amikor az államosítások során a Népgazdasági Tanács létrehozta az MHV-t. A Dorogon létesítendő hanglemezgyártó üzemről (legalábbis a nagyközségi tanács iratai között) először egy 1969. május 30-i keltezésű, az MHV vezetői által aláírt levél tudósít.1976. november 3-án adták át a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) dorogi gyáregységét. Az üzem története azonban korábban, 1948-ban kezdődött, amikor az államosítások során a Népgazdasági Tanács létrehozta az MHV-t. A Dorogon létesítendő hanglemezgyártó üzemről (legalábbis a nagyközségi tanács iratai között) először egy 1969. május 30-i keltezésű, az MHV vezetői által aláírt levél tudósít.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően az újra berendezkedő régi-új pártvezetés a hatalom megszilárdítása és megtartása érdekében megpróbálta kialakítani azt a közép- és felsővezetői káderhálózatot, amellyel biztosítani vélte uralmának monopóliumát nemcsak a párton belül, de az állami intézményekben, illetve a gazdasági és társadalmi élet szinte minden területén. Egy kevésbé ismert intézmény, a Minisztertanács (MT) Személyügyi Titkársága volt az, amely ebben a folyamatból leginkább kivette a részét 1958 és 1961 között.
1959 és 1961 között zajlott le az egyik legdöntőbb változás a 20. századi magyar társadalom életében. Ez volt a mezőgazdaság kollektivizálása, korabeli szóhasználattal: „szocialista átszervezése”, amikor is nemcsak a tulajdonviszonyok alakultak át, hanem a vidéki társadalom élete és ezzel párhuzamosan mentális állapota is. A „falvak népe” azonban nem volt teljesen passzív szemlélője a téeszesítési folyamatnak, az emberek a mindennapi életükben alakítottak ki különféle ellenállási formákat – ami általánosan jellemző jelenség önkényuralmak idején.
1973. január 7. vasárnap este 22 óra és 12. péntek 12 óra között a tizenkilenc éves Pintye András és a tizenhét éves Pintye László testvérpár a balassagyarmati Geisler Eta Leánykollégiumban öt napon át tartott túszul tizenkét diáklányt, míg nyolc lánynak időközben sikerült kiszabadulnia a fogságból. Az ötven évvel ezelőtti eseményről kiszivárgó hírek nem csak a helyieket, hanem a teljes országot megrázták. A tragikus eset szűkebb térségen túlmutató társadalmi utórezgései részben máig feltáratlanok.
Ezen forrásközlésben az 1988. április 22-i és 24-i, skinheadekkel kapcsolatos erőszakos cselekmények iratanyagából válogattam. A Fővárosi Főügyészség büntető iratai közül a „közösség megsértése” bűncselekménnyel kapcsolatos iratanyagban lelhetőek fel a kispesti metróverekedéssel kapcsolatos eljárás forrásai. A közösség megsértése bűntett volt a Büntető Törvénykönyv szerint és két év szabadságvesztéssel volt sújtható, azonban az 1989-es év az élet minden területén a rendszerváltást jelentette, így a bíróságon is. A közösség megsértése bűntettet hatályon kívül helyezték, a skinhead per időszakában azonban még hatályos volt.
Forrásközlésemben egy 1966. októberi belügyi helyzetértékelést mutatok be, amely az állambiztonsági szerveket ekkoriban ért újfajta kihívásokat vette számba. Az 1956-os forradalom és a megtorlást követő konszolidáció nyomán liberalizálódó utazáskönnyítések nyomán az ún. legális csatornákat kihasználva megnövekedett számú magyar állampolgár szökött ki és telepedett le különböző nyugati országokban. A bevezetőben vázlatosan bemutatom az MSZMP legfelső vezetése és az állambiztonság együttesen kialakított szabályozási, ellenőrzési rendszerét, miközben kitérek a közölt dokumentumban felvetett kérdésekre és a „hazatérés megtagadása bűntett” jogi minősítésének nehézségeire is.
A forrásközlemény a Kádár-korszak egyik különösen élelmes módon kitervelt és végrehajtott disszidálásának izgalmas történetét mutatja be: egy éppen a sorkatonai szolgálatát teljesítő magyar állampolgár 1980. március 26-án a hajnali órákban ellopta a budapesti szovjet nagykövetség autóbuszát, majd Hegyeshalomnál áttörve a határt egészen Schwechatig száguldott vele.
Oldalak
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Ezen a napon történt április 30.
1945
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent az ArchívNet 2025. évi első száma. Friss lapszámunkban az 1940-es, 1950-es évek változásaihoz kapcsolódó forrásismertetések olvashatók. Ezek a változások, fordulatok mind kötődnek a magyarországi politikai változásokhoz: személyes sorsok alakulását befolyásolhatták. Legyen szó akár helyi katolikus szervezőmunkáról vagy éppen egy-egy megszervezett ünnepségről az 1941-ben Magyarország által visszaszerzett területen.
Az időrendet tekintve Gorzás Benjámin (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) írása mutatja be a legkorábbi eseménysort, igaz ennek az előzményei korábbra nyúlnak vissza. Három forrás segítségével világítja meg, hogy a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja miként igyekezett létrehozni, majd ápolni Zrínyi Miklósnak, a hadvezérnek és költőnek az emlékét. A kultuszteremtéshez az is löketet adott, hogy 1941 áprilisában Magyarország visszafoglalta a Muraközt is: így a Zrínyi-család szempontjából kiemelt jelentőségű településeken – Csáktornyán és Szentilonán – is lehetett rendezvényeket szervezni.
Sulák Péter (doktorandusz, Pázmány Péter Katolikus Egyetem) forrásismertetésében az 1945-öt követő politikai átalakulások helyi lenyomata jelenik meg. 1948-ban Magyarországon végbement a látható politikai fordulat, egyben zajlott az 1947-ben meghirdetett Boldogasszony-év is. A feszült politikai légkör rányomta a bélyegét az egyházak (jelen esetben a római katolikus) életére. A publikált dokumentum arról számol be, hogy az MDP helyi pártszervezete miként áll hozzá, illetve miként „koordinálta” Jászapátiban a Mária-napi ünnepséget.
Szintén a római katolikus egyház és a kommunisták kezébe került államhatalom viszonyához kapcsolódóan mutat be forrást Purcsi Adrienn (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem), aki egy állambiztonsági jelentéséből mutat be egy részletet. A közölt részlet második világháború előtti gyökerekkel rendelkező KALOT mozgalom miként lehetetlenült el 1945-öt követően. A jelentés főszereplője Kerkai Jenő, a KALOT egyik főszervezője, azonban feltűnik benne cselekvő aktorként Szekfű Gyula is, aki moszkvai nagykövetként próbált a KALOT, illetve – tágabban értve – a Demokrata Néppárt ügyében eljárni.
Mindszenty József alakja az előző két ismertetésben is felsejlik (a Mária-évet Magyarországon ő hirdette meg esztergomi érsekként, és szintén ő volt az, aki Kerkaitól megvonta a támogatását a pártalapítás esetében). Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésben Mindszenty ugyanakkor a főszereplő, aki az 1956. évi forradalom és szabadságharc leverése utáni instabil időszakban keresett menedéket a budapesti amerikai nagykövetségen. A két szuperhatalmat, a menedéket biztosító Egyesült Államokat és a Magyarországot megszálló Szovjetuniót is foglalkoztatta Mindszenty helyzete. Előbbieket többek között azért – mint az ismertetésből kiderül, hogy Mindszenty megérti-e, hogy számára nem politikai, hanem humanitárius menedéket nyújtottak.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. február 14.
Miklós Dániel
főszerkesztő