Thomas Schreiber visszaemlékezése Antall Józseffel folytatott beszélgetéseire
1990-1991

Párizs, 2009. október 4.

1990. március 25-én éjfél előtt, a rendszerváltás utáni szabad választások első fordulója után a Bem József téri MDF-székházban igyekeztem szót váltani az érthető okokból sugárzó arcú győztes Antall Józseffel, akit azonban már körülvett a szinte órák alatt szerveződött új pártarisztokrácia. Antall megjelenése és magatartása már a virtuális miniszterelnököt tükrözte. Amikor meglátott a nyugati újságírók gyűrűjében azonnal hozzám jött, átölelt és elnézést kért, amiért itt és most nem tud időt szakítani egy interjúra, de erre rövidesen sor kerül.

Szerénytelenül hozzáteszem: az egyetlen voltam, akit búcsúzáskor melegen átölelt...

Alig hat héttel hivatalba lépését követően először Bonnban, majd még aznap Párizsban tett bemutatkozó látogatást.

Június 22-én (forró nyári nap volt) Nagy Gábor akkori párizsi nagykövet példás fogadást rendezett a square de l'Avenue Foch-i épületben, amelyre a nyugati országok szokásainak megfelelően hivatalosak voltak mind a kormánypárti, mind az ellenzéki pártok vezetői és azok a személyiségek, akik számítanak Franciaországban. Természetesen meghívót kapott a franciaországi magyar emigráció számos képviselője, függetlenül pártállásától és politikai világnézetétől. A fogadás befejezése előtt a nagykövet irodájában egy jó negyedórát tudtam négyszemközt beszélni Jóskával. Az immáron miniszterelnök rajtam keresztül főként amagamfajta idegenbe szakadt neves hazafiaknak akart üzenni, hogy továbbra is minden fórumon foglalkozzunk a határon túli magyarság ügyével.

Nemes feladat számotokra - tette hozzá -hogy megértessétek francia baratainkkal: a trianoni szerződés következtében elcsatolt magyarok ügye nem határkérdés, hanem az emberi jogok tiszteletben tartásának kérdése. Ezután megkért külön köszönjem meg Fejtő Ferencnek, hogy egyik aláírója volt annak a felhívásnak, amelyet harminc román és magyar származású Franciaországban élő ismert értelmiségi (köztük e sorok szerzője) készített a szélsőséges elemek által elkövetett marosvásárhelyi

 A felhívás aláírói a román-magyar megbékélés mellett foglaltak állást, hogy az Európába visszatért két ország lakói kivétel nélkül élvezhessék az emberi jogokat és ehhez kérték a francia kormány és nemzetközi szervezetek segítségét.

November végén megint összeakadtunk. Ezúttal a versailles-i kastély patinás színháztermében, ahol az Európai Biztonsági és Együttműködési Egyezmény ratifikálására érkezett állam és kormányfők tiszteletére rendeztek fényes fogadást, és amelyre a kisszámú diplomáciai újságírók egyikeként kaptam meghívót.

Mégiscsak jobb Neked magyar küldöttséget vezetned mint, Apponyi Albertnek 1919-ben, amikor kanosszát járt a közeli trianoni palotában - mondtam - pezsgőzés közben. Mire keserűen mosolyogva csak ennyit válaszolt: Remélem, ma jobban megértenek minket, és erre koccintottunk...

Amikor 1991 májusában mindössze huszonnégy órat töltött Párizsban, a Crillon Szálloda lakosztályában rendezett sajtófogadáson csupán pár szót váltottunk. Érkezésemkor kitüntetően megölelt, de ekkor már elszigetelődött az újságírók döntő többségétől, mivel ez a kitűnő politikus sajnos hadilábon állt a médiákkal. Talán egyre súlyosbodó egészségi állapota is hozzájárult a bizalmatlanságához, amellyel az írott és elektronikus sajtó munkatársait kezelte, noha még ellenfelei is tisztelték és becsülték.

Mindenesetre nagyon remélem, hogy egyszer talán a XX. század néhány más, hozzá hasonló kimagasló, történelemformáló, egyes kérdésekben vitatott jobb és baloldali magyar politikus portréjával együtt az övé is megírható lesz, amikor majd nem kell vagy nem lesz érdemes róluk csak jót vagy csak rosszat írni....