Francia diplomaták helyzetértékelése és a keleti nyitási politika lehetőségei.

A francia külpolitika válaszúton

„Magyarország az az ország, ahol a desztalinizáció a leglátványosabb módon ment végbe. A változás kétségtelenül a Kádár által csendben bevezetett politikának köszönhető, akinek sikerült – nem kis ügyességgel – 1956 után egy toleráns légkört bevezetnie. Másrészről azonban az 1956-os forradalom nem igazán játszott olyan nagy szerepet a desztalinizáció folyamatában, mint ahogy korábban gondoltuk. Magyarország a népi demokráciák közül Moszkva egyik leghűségesebb elkötelezettjének számít.”

Összefoglaló a francia külügyminisztérium Kelet-Európai követi konferenciájáról

Külügyminisztérium
Politikai Igazgatóság
Kelet-Európai Aligazgatóság

Feljegyzés

Tárgy: Kelet-Európai misszióvezetők konferenciája

A kelet-európai országokba akkreditált misszióvezetők konferenciája május 6-9 között zajlott Párizsban, és ez volt az első ilyen jellegű, amely a világ ezen részével foglalkozott.

A tapasztalatokat minden résztvevő pozitívan értékelte, mint ahogy a miniszter is jelezte a konferencia nyitásakor, a jövőbeli politikát kell meghatározni. Ezek a találkozások az alábbi szempontok miatt számítanak jelentősnek:

  1. Lehetővé teszik, hogy a misszióvezetők kicseréljék tapasztalataikat és véleményüket olyan országokra vonatkozóan, amelyeknek rendszere ugyan alapvetően azonos, de a belpolitikai helyzetük nagy mértékben eltérhet egymástól.
  2. Ezek a látogatások lehetővé teszik azt is, hogy a Központ és a misszióvezetők egymással is kicseréljék a tapasztalataikat, és így egységes képet lehet rajzolni a kelet-európai helyzetről.
  3. Ez a konferencia lehetőséget teremtett arra is, hogy a misszióvezetőket ellássák a azokkal legfontosabb információkkal az aktuális nagy nemzetközi problémákra vonatkozóan, amelyek közvetlenül érintik az országaikat (pl. a Közös Piac fejlődése), és a nagyhatalmak politikájának változásairól (Alpand, De Courcel és De Margerie urak a konferencia alkalmával expozét tartottak az amerikaiak, britek és németek kelet-európára vonatkozó politikájáról).
  4. Végül pedig ez a konferencia lehetővé teszi a résztvevők számára azt, amelyet a levelezésen keresztül nem lehetett volna megtenni, vagyis azt, hogy a lehető leggyorsabban konkrét döntéseket hozzanak a posztok működésére vonatkozóan.

Ez a konferencia alkalmat teremtett arra, hogy bizonyos általános információkat mindenki számára elérhetővé tegyen, de egyben gyakorlati következtetésekkel is zárult.

* * *

Általános információk:

  1. A legegyértelműbb és legbiztosabb következtetése ennek a konferenciának az volt, hogy Kelet-Európa országaiban nagyon eltérő feltételek vannak. Bizonyos azonosság létezik a rendszerek között, a szovjet dominancia, a „tábor" belső működésének szabályai az alapvető kérdésekben hasonló cselekvésre késztetik ezeket az országokat. Az eltérő történelmi örökség, a gazdasági különbségek és a második világháború után végbement változások azonban nagyon eltérő helyzetet hoztak létre az egyes országokban. Az ebből következő realitások a vita minden részében felmerültek. Hogy ne csak a kollektivizálás problémáját említsük, hanem az írók és művészek irányába megmutatkozó hozzáállást, de utalhatunk a KGST-vel szembeni politikára, vagy a lakosság számára adott belső mozgástér mértékére is.
    Ez a sokszínűség megmutatkozik egyébként a rendszerek belső működésében is. Abban a mértékben, ahogy az egyes országokban kialakult rendszerek alkalmazkodtak a nemzeti feltételekhez, és ahogy létezik egy minimális pluralizmus, úgy tud együtt létezni Kádár és Gomulka, illetve Novotny és Ulbricht rendszere; és ahogy a sztálini korszakhoz képest a nyomás csökken, úgy válik lehetségessé az egyéni jellegzetességeket magán hordozó viselkedés.
  2. Ez a sokszínűség a konferencia során különösen akkor került előtérbe, amikor a „desztalinizáció" fejlődéséről és határairól beszéltünk a különböző kommunista országokban. A különbség nagy az olyan országok, mint Csehszlovákia, Románia, NDK, nem beszélve Albániáról, ahol a „desztalinizáció" inkább formális maradt; és az olyanok között, mint Lengyelország és Magyarország, ahol az 1956-os események, függetlenül azok végkifejletétől, kitörülhetetlen nyomot hagytak.
    Mindezek mellett azonban a „desztalinizáció" eredete mindenhol egy sokkra vezethető vissza, amelynek hatása még most is érzékelhető. Ahogy a népi demokráciák - ugyan eltérő módon és szándékokkal - ennek az útjára léptek lassanként az összes kommunista országban egyértelművé vált, beleértve a Szovjetuniót is, hogy a Hruscsov által megszabott eredeti cél, amely a párt megújulását célozta, távol került; és a „desztalinizáció" ténylegesen a párton belül és kívüli egy intellektuális erjedést váltott ki, amellyel az utóbbi csak azt tudta csinálni, hogy ellenezte azt. A „desztalinizáció" folyamata mellett tehát létezik egy ellentétes irány, amely az utóbbi hónapokban - főképpen az értelmiségiek körében - fékezni szándékozik azt.
  3. gazdasági területen azonosság és sokszínűség együtt található. Azonos tényezők figyelhetők meg a gazdasági nehézségekben. Az összes országban kivétel nélkül a mezőgazdasági problémák folyamatosan nagyon élesen jelennek meg, attól függetlenül, hogy a szerkezet mennyire tér el egymástól, és a kollektivizálás foka mennyire előrehaladott, és van-e annak érdemleges jelentősége. (Lengyelország, ahol a magántermelés szinte teljes mértékben meghatározó, alig termel jobban ezen a területen, mint a többi ország.) Ezen felül, néhány kivételtől eltekintve (ezek között található a Szovjetunió), megállapíthatjuk, hogy az életszínvonal látható növekedése ellenére a fejlődés érezhető lelassulása tapasztalható az ipari termelés területén, amely - pl. Csehszlovákia esetében - lényegében stagnálást jelent. Mindenhol megfigyelhető a tétlenség, a fékezés és a pazarlás elterjedése, amelyek azonban nem jelentenek új tényezőt az ún. tervezett gazdaságban, de ahogy növekszik a fegyverkezés, és mellette a harmadik világ támogatása, ez egyre elviselhetetlenebbé válik.
  4. Ezen a területen tehát egy általános törekvés tapasztalható a tekintetben, hogy a tervgazdaságot megreformálják, és a vállalati vezetési irányítási [rendszer] ezekre a nehézségekre gyógyszert jelenthetne. Ez a törekvés azonban még nem vezetett eredményre, és így nincsenek kidolgozott formulák sem, mivel bár javaslatait a szocialista országok többségében nagy figyelemmel tanulmányozzák, de még sehol sem vezetettek érdemi eredményekhez.
    A KGST gazdasági integrációjának megerősödése egy újabb témát jelenthet, és gazdasági vitát eredményezhet a szocialista tábor legtöbb országában. Leginkább a szovjet és lengyel vezetők azok, akik - 1962 júniusában - nagyobb döntéshozatali hatáskört akartak adni a KGST tanácsának. Ami ezen törekvések következményét illeti, a viták lehetővé tették, hogy a következő következtetéseket vonjuk le:
    • Valami mozog Kelet-Európában. Közös befektetési tervek kerültek kidolgozásra, és minden egyes ország azon van, hogy megoldja önmaga számára ezeket a különleges feladatokat. A terveket már kidolgozták.
    • Mindazonáltal ez a törekvés akadályokba és ellenállásba is ütközik. Ezek az akadályok szorosan kapcsolódnak ahhoz a rendszerhez, amelyet kevésbé érintenek az árak, és amelyet a racionális befektetés és az ésszerű munkamegosztás is kevésbé érdekel. De főképpen az, hogy - és ez egy újabb jele annak a sokszínűségnek, amely a szocialista tábor országait jellemzi - a Szovjetunió és Lengyelország törekvései azon országok ellenállásába ütköznek, amelyek arra kényszerülnének, hogy az iparuk bizonyos részéről lemondjanak (Csehszlovákia), vagy szinte teljes mértékben mezőgazdasági termeléssel foglalkozzanak (Románia és Bulgária). Ez az ellenállás nehézséget és feszültséget eredményez a rendszerben.
    • Ha ezek az akadályok és az ellenállás megszűnnek, az a rendszer hatékonyságának növekedését eredményezné, és a népi demokráciák az integrációban egy gyógyszert találhatnak, amely szorosan kapcsolódik a nemzeti piacukhoz, de egyben a Szovjetunió vezető szerepének megerősödését is eredményezhetné. Jelenleg ugyanis ez az egyetlen ország Európában, amely gyakorlatilag kívül maradt az integrációs törekvésekből, és amelynek gazdasága „domináló" szerepet tölt be.
  5. Ami a táboron belüli gazdasági nehézségeket illeti, ezekhez hozzákapcsolódik aszovjet-kínai konfliktus, amelyhez szorosan illeszkedik a  A vita összes résztvevője megegyezik abban, hogy ez egy valódi, mély és tartós konfliktus, amelyben nemzeti ideológiai tényezők és személyi motívumok szétválaszthatatlanul egymáshoz kapcsolódnak és egyaránt megtalálhatók; így kevés az esély arra, hogy ez őszinte és teljes megbékéléssel zárulna. Januártól kezdve a vita főképpen taktikai területen folytatódik, és a felek a lehető legjobb helyzetet próbálják megszerezni a kommunista közösségben.
    A Nyugat számára a tábor megosztottságából fakadó lehetőségek egyelőre kevésbé biztosak. Ezzel együtt is azonban az a vélemény alakult ki, hogy a kínai-szovjet vita azt eredményezheti, hogy rövid távon a szovjet politika „megkeményedik", és arra törekszik, hogy a Pekingből érkező megbékélési szándékok ne kapjanak igazolást. Hosszabb távon a vita valószínűleg előnyös hatású lesz.
  6. külpolitikai problémákról a konferencián hosszú ideig vita folyt, amely lehetővé tette, hogy a következő következtetések fogalmazzuk meg:
    • kubai válság csak félig jelentett kudarcot a Szovjetunió számára. Az Egyesült Államok valójában csak taktikai győzelmet aratott, de a Castro-rendszer továbbra is kihívást jelent Washington számára, és a latin-amerikai szovjet befolyás lehetőségei tekintetében szimbolikus jelentőségű, de egyben politikai nyomásgyakorló eszközt is jelent Moszkva számára az Egyesült Államokkal kialakítandó kapcsolatokban.
    • Az előző év végétől kezdve, a kubai kudarc hatása alatt és a kínai-szovjet vita megerősödése következtében a Kreml politikája a Nyugat irányába nyugalmi szakaszba jutott. Semmilyen kezdeményezés nem tapasztalható a nagy nemzetközi kérdések, különösen Berlin vonatkozásában. A Szovjetunió nem akart vagy nem tudott előnyöket szerezni a maga számára abból a megosztottságból, amely a nyugati táborban megjelent; ellentétben azzal, amitől féltek, és amivel kapcsolatban az amerikaiak félelmeket gerjesztettek. A Szovjetunió úgy tűnik, hogy nem igazán hisz abban a lehetőségben, hogy Európában egy harmadik erőt lehet létrehozni. Számukra az Egyesült Államok marad továbbra is az egyedüli valódi, folyamatos és elfogadott tárgyalópartner, mégha mi nem is igazán akarjuk azt.
    • harmadik világgal szemben megállapítható, hogy a szovjet blokk országai még nem igazán értek el számottevő sikereket. Voltak bizonyos eredmények, de ezek még nem voltak meghatározók, és nem igazán váltották be a hozzájuk fűzött előzetes várakozásokat. Ezek a törekvések azonban továbbra is folytatódnak, noha terhet jelent a népi demokráciák egy része számára, és meglehetősen népszerűtlenek a lakosság szemében.
  7. Végül pedig a kulturális területen számos következtetés született:
    • A francia nyelv szerepe a kommunista országokban általában növekszik. Ezen törekvéseket elsősorban érdekek befolyásolják (az a vágy, hogy jobban megismerjék a francia technikát és a francia nyelvet használó afrikai országokat), amelyeket az előnyükre kívánnak fordítani.
    • Kevés az esély arra, hogy a keleti országokban a francia intézetek újra kinyithassák a kapuikat, és ez a lehetőség egyelőre nem megvalósítható. A törekvések súlyát az egyetemi keretekben megvalósítható kulturális centrumokra kell helyezni, amelyek nem jelentenek akkora nehézségeket, és amelyek hatékonyabbak lehetnek.
    • A francia könyvek és filmek terjesztése szintén számos gondot okoz. Ezek nem csak a kommunista rendszereknek a „polgári" ideológiával szembeni gyanakvásából, hanem a pénzügyi rendszer azon nehézségeiből is fakadnak, amelyek a nyugati valutával szembeni korlátozásokban mutatkoznak meg.
    • Lehetőségünk van tehát arra, hogy minden területen nagyobb teret adjunk a keleti országokkal folytatandó kulturális, tudományos és technikai cserének. Azok a kiállítások, amelyeket Moszkvában és Bukarestben rendeztünk, kitűnő eszközt jelentenek e tekintetben.

[popup title="[...]" format="Default click" activate="click" close text="A Minisztérium különböző igazgatóságai számára megfogalmazott végrehajtási utasításokat nem közöljük."]

* * *

Az alábbi következtetéseket lehet levonni a konferencia lezajlását illetően:

  • Az összejövetel időtartama (három és fél nap) elegendőnek tűnik arra vonatkozóan, hogy a misszióvezetők a lehető legteljesebb mértékig véleményt cseréljenek egymással és a Minisztériummal.
  • A posztok vezetői nagyra értékelték azt a lehetőséget, amit ez az összejövetel számukra megadott. Tájékozódhattak azokról a problémákról is, amelyek nem közvetlenül a saját országukat illetik, és lehetővé vált számukra az is, hogy a francia politikáról és a többi nagyhatalom politikai szándékairól pontosabb képet kapjanak. Ebben a vonatkozásban a washingtoni, bonni és londoni nagykövetek előadásait nagyon hasznosnak ítélték. A „misszióvezetők infomálása" tekintetében a későbbiekben kívánatos lenne, hogy más szempontból is tájékoztatva legyenek (pl. a Tervezési Bizottság vagy a Honvédelmi Minisztérium Titkársága részéről).
  • Ilyen összejövetelt a későbbiekben is tartani kell, de számot kell vetni azzal, hogy ez nehéz feladatot jelent a Központ és a külföldi posztok vezetői számára egyaránt, ezért az tűnik kívánatosnak, hogy a legközelebbi összejövetel, amennyiben nem történik olyan esemény, ami ezt sürgőssé tenné, két év múlva legyen.

Jelzet: CADN (Centre des Archives Diplomatiques de Nantes) Série B., Ambassade de Moscou, Carton 187. Réunion des Chef de mission en Europe Orientale. p. 1-4. Géppel írt feljegyzés tisztázata, részlet.

Ezen a napon történt február 22.

1937

A Turul központ a pécsi egyetemen kirobbant antiszemita tüntetést használta fel ürügyként, s utasította a bajtársi egyesületet, hogy hason...Tovább

1938

A magyar Koronatanács elfogadja a légierő fejlesztését szolgáló „Huba” tervet, amely egy repülőhadosztály felállítását tartalmazza.Tovább

1946

Az Új Szó is tudósított a nagykanizsai 18–22 éves fiatalemberekből álló fasisztának minősített „Gömbös Gyula Titkos Szervezete” elnevezésű...Tovább

1978

A GPS rendszer első műholdjának fellövése.Tovább

1980

Oskar Kokoschka osztrák festőművész (*1886)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő