Francia diplomaták helyzetértékelése és a keleti nyitási politika lehetőségei.

A francia külpolitika válaszúton

„Magyarország az az ország, ahol a desztalinizáció a leglátványosabb módon ment végbe. A változás kétségtelenül a Kádár által csendben bevezetett politikának köszönhető, akinek sikerült – nem kis ügyességgel – 1956 után egy toleráns légkört bevezetnie. Másrészről azonban az 1956-os forradalom nem igazán játszott olyan nagy szerepet a desztalinizáció folyamatában, mint ahogy korábban gondoltuk. Magyarország a népi demokráciák közül Moszkva egyik leghűségesebb elkötelezettjének számít.”

Összefoglaló a francia külügyminisztérium Kelet-Európai követi konferenciájáról

Külügyminisztérium
Politikai Igazgatóság
Kelet-Európai Aligazgatóság

Feljegyzés

Tárgy: Kelet-Európai misszióvezetők konferenciája

A kelet-európai országokba akkreditált misszióvezetők konferenciája május 6-9 között zajlott Párizsban, és ez volt az első ilyen jellegű, amely a világ ezen részével foglalkozott.

A tapasztalatokat minden résztvevő pozitívan értékelte, mint ahogy a miniszter is jelezte a konferencia nyitásakor, a jövőbeli politikát kell meghatározni. Ezek a találkozások az alábbi szempontok miatt számítanak jelentősnek:

  1. Lehetővé teszik, hogy a misszióvezetők kicseréljék tapasztalataikat és véleményüket olyan országokra vonatkozóan, amelyeknek rendszere ugyan alapvetően azonos, de a belpolitikai helyzetük nagy mértékben eltérhet egymástól.
  2. Ezek a látogatások lehetővé teszik azt is, hogy a Központ és a misszióvezetők egymással is kicseréljék a tapasztalataikat, és így egységes képet lehet rajzolni a kelet-európai helyzetről.
  3. Ez a konferencia lehetőséget teremtett arra is, hogy a misszióvezetőket ellássák a azokkal legfontosabb információkkal az aktuális nagy nemzetközi problémákra vonatkozóan, amelyek közvetlenül érintik az országaikat (pl. a Közös Piac fejlődése), és a nagyhatalmak politikájának változásairól (Alpand, De Courcel és De Margerie urak a konferencia alkalmával expozét tartottak az amerikaiak, britek és németek kelet-európára vonatkozó politikájáról).
  4. Végül pedig ez a konferencia lehetővé teszi a résztvevők számára azt, amelyet a levelezésen keresztül nem lehetett volna megtenni, vagyis azt, hogy a lehető leggyorsabban konkrét döntéseket hozzanak a posztok működésére vonatkozóan.

Ez a konferencia alkalmat teremtett arra, hogy bizonyos általános információkat mindenki számára elérhetővé tegyen, de egyben gyakorlati következtetésekkel is zárult.

* * *

Általános információk:

  1. A legegyértelműbb és legbiztosabb következtetése ennek a konferenciának az volt, hogy Kelet-Európa országaiban nagyon eltérő feltételek vannak. Bizonyos azonosság létezik a rendszerek között, a szovjet dominancia, a „tábor" belső működésének szabályai az alapvető kérdésekben hasonló cselekvésre késztetik ezeket az országokat. Az eltérő történelmi örökség, a gazdasági különbségek és a második világháború után végbement változások azonban nagyon eltérő helyzetet hoztak létre az egyes országokban. Az ebből következő realitások a vita minden részében felmerültek. Hogy ne csak a kollektivizálás problémáját említsük, hanem az írók és művészek irányába megmutatkozó hozzáállást, de utalhatunk a KGST-vel szembeni politikára, vagy a lakosság számára adott belső mozgástér mértékére is.
    Ez a sokszínűség megmutatkozik egyébként a rendszerek belső működésében is. Abban a mértékben, ahogy az egyes országokban kialakult rendszerek alkalmazkodtak a nemzeti feltételekhez, és ahogy létezik egy minimális pluralizmus, úgy tud együtt létezni Kádár és Gomulka, illetve Novotny és Ulbricht rendszere; és ahogy a sztálini korszakhoz képest a nyomás csökken, úgy válik lehetségessé az egyéni jellegzetességeket magán hordozó viselkedés.
  2. Ez a sokszínűség a konferencia során különösen akkor került előtérbe, amikor a „desztalinizáció" fejlődéséről és határairól beszéltünk a különböző kommunista országokban. A különbség nagy az olyan országok, mint Csehszlovákia, Románia, NDK, nem beszélve Albániáról, ahol a „desztalinizáció" inkább formális maradt; és az olyanok között, mint Lengyelország és Magyarország, ahol az 1956-os események, függetlenül azok végkifejletétől, kitörülhetetlen nyomot hagytak.
    Mindezek mellett azonban a „desztalinizáció" eredete mindenhol egy sokkra vezethető vissza, amelynek hatása még most is érzékelhető. Ahogy a népi demokráciák - ugyan eltérő módon és szándékokkal - ennek az útjára léptek lassanként az összes kommunista országban egyértelművé vált, beleértve a Szovjetuniót is, hogy a Hruscsov által megszabott eredeti cél, amely a párt megújulását célozta, távol került; és a „desztalinizáció" ténylegesen a párton belül és kívüli egy intellektuális erjedést váltott ki, amellyel az utóbbi csak azt tudta csinálni, hogy ellenezte azt. A „desztalinizáció" folyamata mellett tehát létezik egy ellentétes irány, amely az utóbbi hónapokban - főképpen az értelmiségiek körében - fékezni szándékozik azt.
  3. gazdasági területen azonosság és sokszínűség együtt található. Azonos tényezők figyelhetők meg a gazdasági nehézségekben. Az összes országban kivétel nélkül a mezőgazdasági problémák folyamatosan nagyon élesen jelennek meg, attól függetlenül, hogy a szerkezet mennyire tér el egymástól, és a kollektivizálás foka mennyire előrehaladott, és van-e annak érdemleges jelentősége. (Lengyelország, ahol a magántermelés szinte teljes mértékben meghatározó, alig termel jobban ezen a területen, mint a többi ország.) Ezen felül, néhány kivételtől eltekintve (ezek között található a Szovjetunió), megállapíthatjuk, hogy az életszínvonal látható növekedése ellenére a fejlődés érezhető lelassulása tapasztalható az ipari termelés területén, amely - pl. Csehszlovákia esetében - lényegében stagnálást jelent. Mindenhol megfigyelhető a tétlenség, a fékezés és a pazarlás elterjedése, amelyek azonban nem jelentenek új tényezőt az ún. tervezett gazdaságban, de ahogy növekszik a fegyverkezés, és mellette a harmadik világ támogatása, ez egyre elviselhetetlenebbé válik.
  4. Ezen a területen tehát egy általános törekvés tapasztalható a tekintetben, hogy a tervgazdaságot megreformálják, és a vállalati vezetési irányítási [rendszer] ezekre a nehézségekre gyógyszert jelenthetne. Ez a törekvés azonban még nem vezetett eredményre, és így nincsenek kidolgozott formulák sem, mivel bár javaslatait a szocialista országok többségében nagy figyelemmel tanulmányozzák, de még sehol sem vezetettek érdemi eredményekhez.
    A KGST gazdasági integrációjának megerősödése egy újabb témát jelenthet, és gazdasági vitát eredményezhet a szocialista tábor legtöbb országában. Leginkább a szovjet és lengyel vezetők azok, akik - 1962 júniusában - nagyobb döntéshozatali hatáskört akartak adni a KGST tanácsának. Ami ezen törekvések következményét illeti, a viták lehetővé tették, hogy a következő következtetéseket vonjuk le:
    • Valami mozog Kelet-Európában. Közös befektetési tervek kerültek kidolgozásra, és minden egyes ország azon van, hogy megoldja önmaga számára ezeket a különleges feladatokat. A terveket már kidolgozták.
    • Mindazonáltal ez a törekvés akadályokba és ellenállásba is ütközik. Ezek az akadályok szorosan kapcsolódnak ahhoz a rendszerhez, amelyet kevésbé érintenek az árak, és amelyet a racionális befektetés és az ésszerű munkamegosztás is kevésbé érdekel. De főképpen az, hogy - és ez egy újabb jele annak a sokszínűségnek, amely a szocialista tábor országait jellemzi - a Szovjetunió és Lengyelország törekvései azon országok ellenállásába ütköznek, amelyek arra kényszerülnének, hogy az iparuk bizonyos részéről lemondjanak (Csehszlovákia), vagy szinte teljes mértékben mezőgazdasági termeléssel foglalkozzanak (Románia és Bulgária). Ez az ellenállás nehézséget és feszültséget eredményez a rendszerben.
    • Ha ezek az akadályok és az ellenállás megszűnnek, az a rendszer hatékonyságának növekedését eredményezné, és a népi demokráciák az integrációban egy gyógyszert találhatnak, amely szorosan kapcsolódik a nemzeti piacukhoz, de egyben a Szovjetunió vezető szerepének megerősödését is eredményezhetné. Jelenleg ugyanis ez az egyetlen ország Európában, amely gyakorlatilag kívül maradt az integrációs törekvésekből, és amelynek gazdasága „domináló" szerepet tölt be.
  5. Ami a táboron belüli gazdasági nehézségeket illeti, ezekhez hozzákapcsolódik aszovjet-kínai konfliktus, amelyhez szorosan illeszkedik a  A vita összes résztvevője megegyezik abban, hogy ez egy valódi, mély és tartós konfliktus, amelyben nemzeti ideológiai tényezők és személyi motívumok szétválaszthatatlanul egymáshoz kapcsolódnak és egyaránt megtalálhatók; így kevés az esély arra, hogy ez őszinte és teljes megbékéléssel zárulna. Januártól kezdve a vita főképpen taktikai területen folytatódik, és a felek a lehető legjobb helyzetet próbálják megszerezni a kommunista közösségben.
    A Nyugat számára a tábor megosztottságából fakadó lehetőségek egyelőre kevésbé biztosak. Ezzel együtt is azonban az a vélemény alakult ki, hogy a kínai-szovjet vita azt eredményezheti, hogy rövid távon a szovjet politika „megkeményedik", és arra törekszik, hogy a Pekingből érkező megbékélési szándékok ne kapjanak igazolást. Hosszabb távon a vita valószínűleg előnyös hatású lesz.
  6. külpolitikai problémákról a konferencián hosszú ideig vita folyt, amely lehetővé tette, hogy a következő következtetések fogalmazzuk meg:
    • kubai válság csak félig jelentett kudarcot a Szovjetunió számára. Az Egyesült Államok valójában csak taktikai győzelmet aratott, de a Castro-rendszer továbbra is kihívást jelent Washington számára, és a latin-amerikai szovjet befolyás lehetőségei tekintetében szimbolikus jelentőségű, de egyben politikai nyomásgyakorló eszközt is jelent Moszkva számára az Egyesült Államokkal kialakítandó kapcsolatokban.
    • Az előző év végétől kezdve, a kubai kudarc hatása alatt és a kínai-szovjet vita megerősödése következtében a Kreml politikája a Nyugat irányába nyugalmi szakaszba jutott. Semmilyen kezdeményezés nem tapasztalható a nagy nemzetközi kérdések, különösen Berlin vonatkozásában. A Szovjetunió nem akart vagy nem tudott előnyöket szerezni a maga számára abból a megosztottságból, amely a nyugati táborban megjelent; ellentétben azzal, amitől féltek, és amivel kapcsolatban az amerikaiak félelmeket gerjesztettek. A Szovjetunió úgy tűnik, hogy nem igazán hisz abban a lehetőségben, hogy Európában egy harmadik erőt lehet létrehozni. Számukra az Egyesült Államok marad továbbra is az egyedüli valódi, folyamatos és elfogadott tárgyalópartner, mégha mi nem is igazán akarjuk azt.
    • harmadik világgal szemben megállapítható, hogy a szovjet blokk országai még nem igazán értek el számottevő sikereket. Voltak bizonyos eredmények, de ezek még nem voltak meghatározók, és nem igazán váltották be a hozzájuk fűzött előzetes várakozásokat. Ezek a törekvések azonban továbbra is folytatódnak, noha terhet jelent a népi demokráciák egy része számára, és meglehetősen népszerűtlenek a lakosság szemében.
  7. Végül pedig a kulturális területen számos következtetés született:
    • A francia nyelv szerepe a kommunista országokban általában növekszik. Ezen törekvéseket elsősorban érdekek befolyásolják (az a vágy, hogy jobban megismerjék a francia technikát és a francia nyelvet használó afrikai országokat), amelyeket az előnyükre kívánnak fordítani.
    • Kevés az esély arra, hogy a keleti országokban a francia intézetek újra kinyithassák a kapuikat, és ez a lehetőség egyelőre nem megvalósítható. A törekvések súlyát az egyetemi keretekben megvalósítható kulturális centrumokra kell helyezni, amelyek nem jelentenek akkora nehézségeket, és amelyek hatékonyabbak lehetnek.
    • A francia könyvek és filmek terjesztése szintén számos gondot okoz. Ezek nem csak a kommunista rendszereknek a „polgári" ideológiával szembeni gyanakvásából, hanem a pénzügyi rendszer azon nehézségeiből is fakadnak, amelyek a nyugati valutával szembeni korlátozásokban mutatkoznak meg.
    • Lehetőségünk van tehát arra, hogy minden területen nagyobb teret adjunk a keleti országokkal folytatandó kulturális, tudományos és technikai cserének. Azok a kiállítások, amelyeket Moszkvában és Bukarestben rendeztünk, kitűnő eszközt jelentenek e tekintetben.

[popup title="[...]" format="Default click" activate="click" close text="A Minisztérium különböző igazgatóságai számára megfogalmazott végrehajtási utasításokat nem közöljük."]

* * *

Az alábbi következtetéseket lehet levonni a konferencia lezajlását illetően:

  • Az összejövetel időtartama (három és fél nap) elegendőnek tűnik arra vonatkozóan, hogy a misszióvezetők a lehető legteljesebb mértékig véleményt cseréljenek egymással és a Minisztériummal.
  • A posztok vezetői nagyra értékelték azt a lehetőséget, amit ez az összejövetel számukra megadott. Tájékozódhattak azokról a problémákról is, amelyek nem közvetlenül a saját országukat illetik, és lehetővé vált számukra az is, hogy a francia politikáról és a többi nagyhatalom politikai szándékairól pontosabb képet kapjanak. Ebben a vonatkozásban a washingtoni, bonni és londoni nagykövetek előadásait nagyon hasznosnak ítélték. A „misszióvezetők infomálása" tekintetében a későbbiekben kívánatos lenne, hogy más szempontból is tájékoztatva legyenek (pl. a Tervezési Bizottság vagy a Honvédelmi Minisztérium Titkársága részéről).
  • Ilyen összejövetelt a későbbiekben is tartani kell, de számot kell vetni azzal, hogy ez nehéz feladatot jelent a Központ és a külföldi posztok vezetői számára egyaránt, ezért az tűnik kívánatosnak, hogy a legközelebbi összejövetel, amennyiben nem történik olyan esemény, ami ezt sürgőssé tenné, két év múlva legyen.

Jelzet: CADN (Centre des Archives Diplomatiques de Nantes) Série B., Ambassade de Moscou, Carton 187. Réunion des Chef de mission en Europe Orientale. p. 1-4. Géppel írt feljegyzés tisztázata, részlet.

Ezen a napon történt október 04.

1915

I. világháború: Orosz csapatok elfoglalják Máramarosszigetet.Tovább

1944

A szovjet és román előrenyomulás miatt a magyar honvédség kiüríti és feladja Torda városát.Tovább

1957

A szovjetek fellövik a Szputnyik–1 műholdat a világűrbe: ezt a napot tekintjük az űrkorszak kezdetének.Tovább

1957

Várnai Ferenc a KISZ szervezőinek tartott részletes beszámolója során bejelentette a MAFISZ, a MEFESZ, és a Diákszövetség megszűnését.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Az ArchívNet idei harmadik száma a külkapcsolatok világát járja körül. Fontos kiemelni, hogy a külső ágensekkel való kapcsolattartás nemcsak a mindenkori központi kormányzathoz kötődő külügyminisztérium privilégiuma. A most megjelenő írásokban több példát is láthatunk arra nézve, hogy egyes szervezetek (legyenek azok hazaiak vagy külföldiek) miként tartották a kapcsolatot egymással, illetve kormányzati szervekkel.
A tematikát figyelembe véve és időrendben haladva Szabó Mátyás (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem) forrásismertetése a legkorábbi, aki az OsztrákMagyar Monarchia és az Európai Dunabizottság közti kapcsolattartás mélyebb rétegeibe nyújt betekintést. A szerző írásában bemutatja, hogy az önálló külügyminisztériummal nem rendelkező magyar birodalomfél egyes szaktárcái miként tudták akaratukat érvényesíteni a Ballhausplatzon keresztül egy nemzetközi szervezet felé. A hivatali érintkezés egy konkrét ügy, az Oszmán Birodalom adósságrendezésén keresztül kerül bemutatásra.
A hidegháború alatti, a már megszilárdult hatalmi blokkok korszakának időszakáról szól Krajcsír Lukács (tudományos munkatárs, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) forrásismertetése. Az 1960-as években zajló első irakikurd háború a nyugati és keleti hatalmi tömbök figyelmét is felkeltette. A keleti blokk országai a monarchia megbuktatása után kifejezetten politikai szempontok alapján támogatták az új, nyugatnak hátat fordító rezsimet, amely azonban kommunista- és kurdellenes nézeteket vallott. Nem meglepő módon a kezdeti jó viszony megromlott, így később az sem okozhatott meglepetést, hogy a kirobbanó polgárháborúban a Szovjetunió és annak érdekszférájába tartozó államok már a kurd felkelőket támogatták – Magyarország például humanitárius szállítmányokkal.
Regionális konfliktusok után egy világesemény a magyarság egy jól körülhatárolható részére gyakorolt hatását mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár). Négy dokumentum segítségével prezentálja, hogy a kijevi magyar közösség milyen módon reagált 1986 tavaszán a csernobili atomerőműben bekövetkező katasztrófára. A főként a külügyi apparátusból származó iratok ismertetése előtt azonban kitér írásában arra is, hogy a korabeli helyi magyar kolónia milyen létszámmal és milyen háttérrel rendelkezett.
A tematikus írások mellett az ArchívNet idei harmadik számában olvasható Kosztyó Gyula (kutató, Clio Intézet) publikációja, amely nem egy külügyi, hanem belügyi intézkedés körülményeit mutatja be. 1944 késő tavaszán-nyarán a Magyarországhoz tartozó Kárpátaljára ejtőernyős szovjet diverzánsokat-partizánokat dobtak le, akik ellen a helyi magyar csendőrség és katonaság egyaránt fellépett. Az írás egyben képet is ad Kárpátalja 1944 májusi helyzetéről, amely területen megkezdődött a zsidóság deportálása, és amely terület ugyan még nem vált hadi zónává, de már érezhető volt, hogy a „vihar előtti csend” állapotában van.
A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei negyedik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban
 

Budapest, 2022. augusztus 26.

Miklós Dániel
főszerkesztő