Illyés Gyula a budapesti szovjet követségen 1935-ben

A budapesti szovjet diplomaták felfigyeltek a fiatal és tehetséges író társadalomformáló nézeteire, személyes kapcsolataira a népi írókkal, a magyar kormányzati, valamint ellenzéki politikusokkal. A források a vele és a népi írókkal kapcsolatos szovjet követségi feljegyzésekről tudósítanak.

Bevezetés

1934. december 19-én a bécsi gyorsvonattal Budapestre érkeztek a magyarországi szovjet misszió diplomatái: a követség élén álló, örmény származású A. A. Bekzadjan, illetve a ranglétrán nyomban utána következő Sz. M. Mirnij első titkár és M. Sz. Saprov másodtitkár. A magyar fővárosban megtelepedő és lassan berendezkedő új külképviselet alkalmazottai mindent megtettek annak érdekében, hogy a számukra addig teljesen ismeretlen országban kiszélesítsék társadalmi kapcsolatrendszerüket. A magyar belpolitikára, külpolitikára és a kulturális életre vonatkozó közvetlen információk, adatok összegyűjtésében nemcsak a követ, hanem két beosztottja - a belügyi hírszerzés, a GPU különleges megbízottjaként is ténykedő első titkár, és a rendkívül ambiciózus, gyors diplomáciai karrierről álmodó másodtitkár - is tevékenyen kivette a részét.

A szovjet misszió kapcsolatépítését megkönnyítette, hogy egyes jeles magyar személyek maguk keresték fel a Bajza utca és az Aradi utca sarkán álló Léderer-villát, amely a követség dolgozószobáinak, konzuli hivatalának és a követi rezidenciának is helyt adott. Ezek egyrészt olyan üzletemberek voltak, akik igyekeztek kereskedelmi kapcsolatokat kialakítani a földrésznyi értékesítési piacot és kimeríthetetlen nyersanyagbázist birtokló szovjet állammal, és ennek segítségével hatalmas megrendelésekhez juttatni a cégeiket, vállalataikat. Másrészt olyan baloldali érzelmű értelmiségiek, politikusok, művészek nevei is gyakorta felbukkannak a követségi alkalmazottak feljegyzéseiben, akik vállalták a követség épületét szüntelenül figyelő, a bemenő és kijövő személyekről precíz nyilvántartást vezető rendőrségi nyomozók zaklatását. Valószínűleg hasonlóképpen került a követség apparátusának látókörébe 1935-ben Illyés Gyula, az akkor már nagy népszerűségnek örvendő író, költő, akit az irodalom iránt érdeklődő, vagy a társadalompolitika iránt fogékony hazai közönség a népi írók mozgalmának egyik vezéregyéniségeként tartott számon. Vajon mi a magyarázata annak, hogy a szovjet diplomaták fontosnak tartották a magyar íróval ekkor kialakuló kapcsolatuk további ápolását?

Az első ok abban rejlett, hogy Illyés Gyula tisztában volt a Szovjetunióban uralkodó politikai, társadalmi viszonyokkal, és lehetősége nyílt a szovjet átlagemberek gondolkodásmódjának, mentalitásának megismerésére. A Szovjet Írók Szövetségének meghívása alapján ugyanis még 1934 nyarán - Nagy Lajos íróval együtt - két hónapot töltött a Szovjetunióban. A szovjet írók első kongresszusára utazott Moszkvába, de még a kongresszus kezdete előtt váratlanul haza kellett térnie, ezért nem vehetett részt a nagyszabású rendezvényen. A szovjet írószövetség ajándékaként az odaérkező külföldi írók a kongresszus előtt hat hétig tartó, tízezer kilométeres utat tehettek meg a Szovjetunió területén, tetszés szerint kiválasztva a meglátogatandó köztársaságokat, városokat, településeket, vagy turisztikai látnivalókat. Illyés így jutott el többek között Leningrádba, az Azovi-tenger vidékére, Harkovba, Nyizsnij-Novgorodba, a dnyeperi vízerőmű kiszolgálására épített, általa is csak „modern falanszternek" titulált szocialista iparvárosba, a Zaporozsje melletti Dnyeprogeszbe. Útja során számtalan egyszerű emberrel próbált megismerkedni, ellátogatott a munkáscsaládok számára tervezett szűk lakásokba, a „kommunálkákba", járt bűnözők nevelőtelepén, sőt még egy pártgyűlésen is részt vett, de emellett igyekezett kapcsolatokat kialakítani értelmiségiekkel, mérnökökkel, írókkal is.

Hazaérkezése után a Szovjetunióban átélt élményeit útinapló formájában közölte folytatásokban a Zilahy Lajos által szerkesztett Magyarország című napilap, majd egy fejezete a Nyugat című folyóiratban is megjelent. A szovjet valóság leírásában Illyés észrevételeit kettősség hatja át. Egyrészt kifejezi elismerését az 1917. évi forradalmak után meginduló társadalmi mobilizáció és grandiózus építkezések láttán, másrészt óva int a szovjet rendszer túlidealizálásától, kritikátlan elfogadásától. Az Oroszország cikksorozat könnyed, olvasmányos, riportszerű stílusa hozzájárult ahhoz, hogy többen felfigyeljenek a nem mindennapi, a szenzáció izgalmát sem nélkülöző utazásra. Ennek köszönhető, hogy különféle felkéréseknek eleget téve, felolvasóesteken és előadásokon maga is igyekezett megismertetni minél szélesebb közönséggel a Szovjetunióban szerzett, méltán nagy érdeklődésre számot tartó tapasztalatait. Egy élménybeszámoló tartására kérte fel a Magyar Cobden Szövetség is. Az 1922-ben alapított, döntően szabadelvű értelmiségieket tömörítő társadalmi szervezet Richard Cobden 19. századi angol közgazdászról és politikusról kapta a nevét, és ebben az időben fő céljának a béke és a leszerelés ügyének népszerűsítését tartotta. Illyés előadására nemcsak „kommunista intellektuelek" voltak kíváncsiak, hanem az illegális kommunista mozgalom ellenőrzésére hivatott Budapesti Rendőr Főkapitányság Politikai Nyomozó osztálya is. A nyomozóhatóság nyilván azzal a gyanúval élt, hogy Illyés Az orosz élet közelről című előadását valójában a szovjet állam vívmányainak bemutatásán keresztül a baloldali eszmék propagálására fogja felhasználni, és ezzel újabb lökést ad az illegális szerveződés megerősítéséhez.

A második ok, ami miatt Illyés személye nem lehetett érdektelen a budapesti szovjet diplomaták számára, hogy mind a magyar kormányzati, mind az ellenzéki politikusokkal személyes kapcsolatban állt. Ilyen volt például Kozma Miklós, a korabeli magyar „médiacézár", a főbb hírközlő szervek (Magyar Rádió, Magyar Távirati Iroda) legbefolyásosabb képviselője, Gömbös Gyula kormányfő egyik legközelebbi politikai bizalmasa, akit a miniszterelnök 1935 márciusában belügyminiszterré nevezett ki. De közéjük tartozott Bajcsy-Zsilinszky Endre, a népi írók egyik legfőbb patrónusa is, aki az 1920-as években még Gömbös egyik legfontosabb harcostársának számított a fajvédő mozgalmon belül, majd - miután a kormányfő 1935-ben karhatalmi eszközökkel megakadályozta képviselővé választását a tarpai kerületben - szembefordult vele. A szovjet követségen tudomást szereztek továbbá arról is, hogy Illyés részt vett azon a nem hivatalos találkozón, amelyet Zilahy Lajos szervezett április 16-án a saját villájában abból a célból, hogy közelebb hozza egymáshoz a magyar belpolitika és társadalom megújítását ígérő Gömbös Gyulát és a szintén reformokat sürgető népi írókat. A találkozóról a követségen akkor nem utoljára megforduló Braun Róbert szociológus, Károlyi Mihály polgári kormányának egykori nemzetiségügyi miniszteri tanácsosa, a Századok című történelmi folyóirat főmunkatársa számolt be a szorgalmasan jegyzetelő Mirnijnek.

A Zilahy-villában szervezett találkozóról nem készült hivatalos jegyzőkönyv, és a sajtó sem tudósította róla a közvéleményt, ezért az ott történtek jobbára csak a résztvevők - évekkel az esemény után rögzített és publikált, részben egymásnak ellentmondó adatokat tartalmazó - visszaemlékezései alapján rekonstruálhatók az utókor számára. Gömbös és a népi írók találkozójával kapcsolatban így Braun is csak a budapesti értelmiségi körökben terjedő különféle híresztelésekre támaszkodhatott, ezért csúszhatott elbeszélésébe több pontatlan megállapítás. Például - az általa felsorolt nevekkel ellentétben - az összejövetelen Gömbösön és a házigazda Zilahyn kívül még heten vettek részt: Móricz Zsigmond, Németh László, Illyés Gyula, Tamási Áron, Féja Géza, Szabó Lőrinc, és Németh Imre, a Válasz című hetilap szerkesztője. Nem felelt meg a valóságnak az sem, hogy a találkozó után Zilahy felhívása a kormány támogatására, az általa szerkesztett Magyarország című lapban jelent meg, hiszen azt a Pesti Napló 1935. április 21-i számában tette közzé, noha az e körüli vita nemsokára valóban a Magyarország hasábjain bontakozott ki. Valószínű továbbá, hogy a Zilahy által kezdeményezett, „baráti beszélgetésnek" szánt találkozó nem zajlott olyan fesztelen légkörben, ahogy azt Braun, majd Zilahy egy vele készített 1959-es interjúban lefestette. Több forrásból úgy tudjuk ugyanis, hogy némely író arra készült, hogy szembesítse Gömböst az ország szociális gondjaival, a parasztság helyzetével, vagy felhívja a figyelmét a kultúrpolitika átalakításának szükségességére.

Zilahy elmondása szerint, először a nemrég éppen egyik alföldi körútjáról visszatérő Móricz Zsigmond szólalt meg, aki egy cetliről felolvasta egy átlagos vidéki szegényparaszt család heti étrendjét. A nem túl változatos étrend drámaian érzékeltette a falusi parasztság szegénységének és az úri Magyarország gazdagságának égbekiáltó ellentétét. Egy időre döbbent csend támadt, amit állítólag Gömbös tört meg egy Illyéshez intézett kérdéssel: „Te mit csinálnál Gyula, ha te lennél Magyarország kormányzója?" „Én azonnal felakasztanám az összes nagybirtokos grófot és katolikus püspököt!" - hangzott a derültséget keltő válasz. A Braun által kifejtett verzió, amely szerint Tamási Áron bírálta Gömböst, nyilván megfelel a valóságnak, hiszen a Bajcsy-Zsilinszky személyes barátjának számító erdélyi írót alig két héttel korábban a csendőrség megakadályozta abban, hogy a helyszínen részt vegyen az ellenzéki politikus tarpai korteshadjáratán. Tamási mellett valószínűleg Illyés is szóvá tette, hogy a biztos befutónak beharangozott Bajcsy-Zsilinszkyt represszív eszközökkel buktatták meg a képviselőválasztáson. A parasztság elkeserítő helyzetét is ecsetelő Illyésen kívül Féja Géza és Németh Imre sem hagyta említés nélkül a népi írók reformköveteléseit.

Illyésnek nem volt felhőtlen a viszonya Braun Róberttel, mivel utóbbi vitatta Illyésnek a Nyugat 1933. szeptemberi számában Pusztulás címen megjelent, és később országszerte ismertté vált, megrázó tudósításában közölt, a baranyai németségre és magyarságra vonatkozó demográfiai statisztikák hitelességét és országos érvényességét. Bár hosszas polémia alakult ki kettejük között ebben a kérdésben, úgy tűnik, a szovjet diplomácia éppen Braun révén figyelt fel a fiatal és tehetséges író társadalomformáló nézeteire, a magyar irodalomban betöltött befolyásos szerepére, illetve a népi írók és a magyar belpolitika közti kapcsolódási pontokra. Úgy vélhették, hogy Illyés baloldali meggyőződése ellenére „közel van a tűzhöz", a magyar társadalom és politika belső mozgásait közvetlen közelről szemléli, a személye pedig elég hiteles ahhoz, hogy megbízható értékeléseket szerezzenek tőle olyan eseményekről, amelyek nem szivároghatnak ki a sajtóba. Egy Bekzadjan által szignált 1935. május 8-i jelentésből kiderül, hogy Illyés azokban a napokban látogathatott először a követségre, és a diplomata lakonikus véleménye szerint a „vele folytatott beszélgetésen elhangzottak nagyon jellemzőek a magyar társadalmi körök hangulatára".

Az Orosz Föderáció Külpolitikai Levéltárában két feljegyzésre bukkantam, amelyek az Illyés Gyulával 1935 őszén folytatott beszélgetéseken elhangzottakat örökítik meg. Mindkét beszélgetés tartalmát Mirnij első titkár jegyezte le kézírással. Jegyzetei alapján gépeltette le a végleges jelentéseket, amiket egy későbbi időpontban futárpostával küldött Moszkvába. A követségi jelentéseket rendszerint a Külügyi Népbiztosság 2. Nyugati osztályára továbbították, mivel annak illetékességi körébe tartozott Magyarország, de egyes esetekben Ny. Ny. Kresztyinszkij külügyi népbiztos-helyettes is kapott a zsírpapírra gépelt másodpéldányokból.

Az első találkozón Illyés szót ejtett a Gömbös Gyula és Matolcsy Mátyás közötti politikai ellentétekről. Az akkor rendkívül fiatal, még csak 30 éves Matolcsyt kiváló közgazdasági szakemberként tartották számon politikai körökben. Éppen az 1935. évi választásokon került be a parlamentbe a nagykátai kerület képviselőjeként a kormányzó Nemzeti Egység Pártjának programjával. A földkérdésben elfoglalt radikális álláspontja miatt azonban nézeteltérései támadtak Gömbössel, ezért még ugyanabban az évben kilépett a kormánypártból, és alig egy évvel később már a Független Kisgazdapárt sorait gyarapította. Matolcsy fő követelését a hitbizományok eltörlése és a telepítések megindítása képezte, ami szinte teljesen azonos volt Illyésnek az agrárkérdésben vallott nézeteivel. Ezen a beszélgetésen került szóba az ún. Dréhr-per is. Dréhr Imre 1926-1930 között, tehát Bethlen István miniszterelnöksége idején a Népjóléti Minisztérium politikai államtitkára volt. Mivel belekeveredett a minisztériumban feltárt nagyarányú sikkasztási és hűtlen kezelési ügybe, lemondott posztjáról, és nemsokára az Egységes Pártból is távoznia kellett, igaz, képviselői mandátumát pártonkívüliként 1935-ig megtarthatta. Közel négy évig húzódó eljárás után a Kúria jogerősen 3,5 évi fegyházbüntetésre ítélte, az ítélethirdetés napján öngyilkos lett. A per könnyen kompromittálhatta Bethlen Istvánt, aki ugyan miniszterelnöksége után is a politikai közélet egyik legmeghatározóbb és legbefolyásosabb személyisége maradt, a viszonya egy idő után azonban rendkívüli módon elmérgesedett Gömbössel.

A második találkozón Illyés megemlítette, hogy a magyar sajtó kedvezőtlenül reagált a Royall Tyler által publikált jelentésre a magyar gazdaság helyzetéről. Az első világháború után a Népszövetség pénzügyi főbiztost delegált Magyarországra, aki közvetlen ellenőrzési jogkörrel a békeszerződés pénzügyi rendelkezéseinek betartását, a jóvátétel teljesítését felügyelte. Miután a Bethlen-kormány beleegyezett abba, hogy az állami pénzek kezelését a Magyar Nemzeti Banknak adják át, a Népszövetség Tanácsa 1926. július 1-jei hatállyal kimondta a főbiztos jogkörének megszüntetését, ugyanakkor a külföldi pénzügyi ellenőrzés enyhébb formában továbbra is fennmaradt akként, hogy a Népszövetség a Nemzeti Bank mellé rendelt egy pénzügyi tanácsadót, az amerikai állampolgárságú Royall Tylert, aki időnként beszámolókat készíthetett a magyar gazdaság állapotáról a Népszövetség számára. Tyler egészen az 1930-as évek végéig Magyarországon maradt, és tevékenységének alapvetően pozitív volt a visszhangja, hiszen sürgette, hogy az angolszász hatalmak egy offenzív gazdasági behatolással ellensúlyozzák a Magyarországon és Közép-Európában eszkalálódó német politikai befolyást.

Ezen a napon történt április 23.

1921

Románia a Csehszlovákiával kötött szerződés révén csatlakozik a kisantanthoz.Tovább

1922

Oszmán Birodalom: A Nagy Török Nemzetgyűlés megfosztja trónjától VI. Mehmed szultánt.Tovább

1945

Megalakult a MADISZ országos vezetősége Budapesten. Elnöke Szabó Zoltán (Nemzeti Parasztpárt), főtitkára Kiss József (MKP) lett. Alelnö-...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők