Illyés Gyula a budapesti szovjet követségen 1935-ben

A budapesti szovjet diplomaták felfigyeltek a fiatal és tehetséges író társadalomformáló nézeteire, személyes kapcsolataira a népi írókkal, a magyar kormányzati, valamint ellenzéki politikusokkal. A források a vele és a népi írókkal kapcsolatos szovjet követségi feljegyzésekről tudósítanak.

Sz. M. Mirnij, a budapesti szovjet követség első titkárának feljegyzése a Braun Róbert szociológussal, a Századunk című lap főmunkatársával folytatott beszélgetéséről Gömbös Gyula és a magyar írók találkozása tárgyában

Budapest, 1935. április 22.

 1935. május 8.                                                Titkos
 1. sz. példány

1. Braun Róbert, aki Károlyi Mihály kormányában nemzetiségügyi államtitkár volt, megosztotta velem a Gömbös és egy csoport tehetséges fiatal magyar író közötti találkozás és eszmecsere néhány érdekes részletét. Az esemény Braun verziója szerint a következőképpen zajlott.
Gömbös javaslatára, Zilahy Lajos, az ismert magyar író összehívta a legtehetségesebb magyar írókat, Kodolányit, Márait, Tamásit, Illyést, Nagyot, Babitsot és másokat. A találkozón Gömbös kifejtette programját, és támogatást kért az íróktól, mint az ország „eleven erejének" legtehetségesebb képviselőitől. Megígérte, hogy az írókat az államapparátus részévé teszi a „magyarság megújítása" és a magyar öncélúság újjászületése érdekében. Gömbös főként azt hangsúlyozta, hogy meg kell teremteni az erős és szabad parasztságot, illetve a hatalmat a dzsentri réteg és a „reformnemzedék" kezébe kell adni. Gömbösnek az írók számára tett javaslata körülbelül olyan kapcsolatrendszer kialakítására irányult, mint amilyen Mussolini és az olasz írók között létezik.
Braun információi szerint az összes résztvevő általában véve helyeselte a programot és Gömbös javaslatait, kibékíthetetlen ellenvéleménye állítólag egyedül csak Tamási Áronnak volt.
Néhány nap múlva Zilahy Lajos az általa szerkesztett „Magyarország"-ban részletes programmal állt elő, amely Gömbös politikájának támogatására és a kormány körüli „összes eleven erő egységének" megteremtésére szólított fel. Zilahy Lajos cikke élénk vitát váltott ki, amelyben a Zilahynál zajlott találkozáson jelen lévők és más írótáborok képviselői is részt vesznek.
(A találkozón jelen lévő egyik író ettől eltérő verziója szerint Gömbös politikáját Illyés Gyula is kritizálta, bár Gömbös rámutatott, hogy a magyar parasztság megújítására irányuló politikája jelentős mértékben Illyés Gyula teóriájából származik, aki többszörösen jelezte annak veszélyét, hogy a tisztán magyar parasztság elkorcsosul a mágnások, kartellek, bankok, és a fejlettebb német kisebbség elnyomása alatt.)
A harmadik verzió szerint, egyes írók kijelentették ezen a tanácskozáson, hogy kiváró álláspontra helyezkednek Gömbössel kapcsolatban és megvárják „reformpolitikájának" tényleges eredményeit. [...]

Sz. Mirnij
3 példányban:
1-2. - a 2. Nyugati osztályra
3. - az ügyiratba

Orosz nyelvű gépelt másodlat. Saját fordítás. AVP RF f. 077. op. 15. p. 106. gy. 1. l. 220-221.

Ezen a napon történt március 01.

1915

Megindult Budapesten a menetrend szerinti autóbusz-közlekedésTovább

1917

Babits Mihályt perbe fogják „Fortissimo” c. háborúellenes verse miatt, és elkobozzák a Nyugat e számát.Tovább

1920

A nemzetgyűlés az államfõi hatalom kérdésének végleges rendezéséig Magyarország kormányzójává  választotta nagybányai Horthy Miklóst, a...Tovább

1920

Horthy Miklóst a Nemzetgyűlés a Magyar Királyság kormányzójává (ideiglenes
államfővé) választottákTovább

1920

Pozsonyban, az egykori Városi Színház épületében elkezdi működését a Szlovák Nemzeti Színház.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők