Illyés Gyula a budapesti szovjet követségen 1935-ben

A budapesti szovjet diplomaták felfigyeltek a fiatal és tehetséges író társadalomformáló nézeteire, személyes kapcsolataira a népi írókkal, a magyar kormányzati, valamint ellenzéki politikusokkal. A források a vele és a népi írókkal kapcsolatos szovjet követségi feljegyzésekről tudósítanak.

Sz. M. Mirnij, a budapesti szovjet követség első titkárának feljegyzése az Illyés Gyulával folytatott beszélgetéséről a Bethlen István és Gömbös Gyula közti ellentétek, valamint a vidéki társadalom németbarát érzelmeiről

Budapest, 1935. október 2.

 1935. október 16.                                           Titkos
 1. sz. példány

1. Illyés közölte, hogy a „reformnemzedék" egyik tagja, Matolcsy országgyűlési képviselő, aki kilépett a Nemzeti Egység Pártjából és nyílt levelet írt Gömbösnek az agrárreform terén követett határozatlan politikája miatt, egy új párt megalapítását és egy napilap kiadását tervezi, amelynek szerkesztésére Illyést kérte fel. Illyés azonban nem fogadta el ezt a felkérést, mivel úgy véli, hogy Matolcsy nem eléggé következetes és radikális a parasztkérdésben, és kételkedik politikai becsületességében. Matolcsy úgy érzi, hogy Gömbös befolyása apad, ezért nagy karrier előtt álló fiatal politikusként megpróbál még időben elhatárolódni a Gömbössel való együttműködéstől.
2. Illyés közölte, hogy egyes híresztelések szerint Gömbös majdnem kibékült Bethlennel. A Bethlen-kormány volt államtitkárának, Dréhrnek nagy port kavaró perében tanúként meg kellett volna jelennie a bíróság előtt magának Bethlennek is, ami azzal a veszéllyel járt számára, hogy leleplezik kellemetlen ügyeit. Egyes „közvetítő barátok" közbenjárásának köszönhetően Gömbös befolyásolta a bíróságot abból a célból, hogy az álljon el Bethlen tanúként történő berendelésétől, Bethlen pedig a maga részéről lemondott a Gömbös-ellenes programjának bizonyos pontjairól, például a választójogi kérdésben, és tompította a jelenlegi kormány elleni megnyilatkozásainak heves hangnemét.
3. Illyés, aki jól ismeri a vidéket, biztos afelől, hogy a németbarát orientációnak nagy támogatottsága lesz vidéken, és hogy a budapesti németellenes érzelmek nem jellemzőek egész Magyarországra. Illyés úgy véli, hogy Budapest egy külön kis világ Magyarországon belül, és a befolyása nem terjed a város határain túlra. Budapest elidegenedésére a vidéki Magyarországtól azt hozta fel jellemző példaként, hogy egyes budapesti sajtóorgánumok, amelyek 75 ezres példányszámban jelennek meg, vidékre kevesebb, mint 5-10 ezres példányszámban jutnak el. A vidéket ideológiai tekintetben arra nevelték, hogy legyen hű bármelyik hatalmon lévő kormányhoz, és ha most Gömbös világosan körvonalazott németbarát irányt venne, és tartózkodóbbá válna Olaszország iránt, akkor ezt melegen fogadnák vidéken, hiszen az sosem rokonszenvezett különösebben Olaszországgal.
Minden megyében általában két napilap van: egy kormánypárti, amely teljes egészében alá van rendelve a helyi megyei vezetőnek, és egy legitimista, amelyet a vidéki papság irányít. Budapest úgynevezett liberális eszméinek semmilyen visszhangja nincs a maradi, „tisztességes" vidéki Magyarországon.

                                                                                                                             Sz. Mirnij

2 példányban:
1 - a 2. Nyugati osztályra
1 - az ügyiratba

Orosz nyelvű gépelt másodlat. Saját fordítás. AVP RF f. 077. op. 15. p. 106. gy. 1. l. 85-86.

Ezen a napon történt február 26.

1945

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány közzétette az 528/1945. sz. rendele-tét, amelynek értelmében feloszlatta a fasiszta pártokat és egyesülete-...Tovább

1952

Elkészül Nagy-Britannia első atombombája.Tovább

1957

Az MSZMP IKB határozott a KISZ felállításáról. Földes László vezetésével bizottságot jelöltek ki, amelynek feladata a hasonló szovjet...Tovább

1993

– Terrorista bombamerénylet a New York-i Világkereskedelmi Központban (WTC): ezer sebesült és öt halálos áldozat.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők