Illyés Gyula a budapesti szovjet követségen 1935-ben

A budapesti szovjet diplomaták felfigyeltek a fiatal és tehetséges író társadalomformáló nézeteire, személyes kapcsolataira a népi írókkal, a magyar kormányzati, valamint ellenzéki politikusokkal. A források a vele és a népi írókkal kapcsolatos szovjet követségi feljegyzésekről tudósítanak.

Sz. M. Mirnij, a budapesti szovjet követség első titkárának feljegyzése az Illyés Gyulával folytatott beszélgetéséről a Bethlen István és Gömbös Gyula közti ellentétek, valamint a vidéki társadalom németbarát érzelmeiről

Budapest, 1935. október 2.

 1935. október 16.                                           Titkos
 1. sz. példány

1. Illyés közölte, hogy a „reformnemzedék" egyik tagja, Matolcsy országgyűlési képviselő, aki kilépett a Nemzeti Egység Pártjából és nyílt levelet írt Gömbösnek az agrárreform terén követett határozatlan politikája miatt, egy új párt megalapítását és egy napilap kiadását tervezi, amelynek szerkesztésére Illyést kérte fel. Illyés azonban nem fogadta el ezt a felkérést, mivel úgy véli, hogy Matolcsy nem eléggé következetes és radikális a parasztkérdésben, és kételkedik politikai becsületességében. Matolcsy úgy érzi, hogy Gömbös befolyása apad, ezért nagy karrier előtt álló fiatal politikusként megpróbál még időben elhatárolódni a Gömbössel való együttműködéstől.
2. Illyés közölte, hogy egyes híresztelések szerint Gömbös majdnem kibékült Bethlennel. A Bethlen-kormány volt államtitkárának, Dréhrnek nagy port kavaró perében tanúként meg kellett volna jelennie a bíróság előtt magának Bethlennek is, ami azzal a veszéllyel járt számára, hogy leleplezik kellemetlen ügyeit. Egyes „közvetítő barátok" közbenjárásának köszönhetően Gömbös befolyásolta a bíróságot abból a célból, hogy az álljon el Bethlen tanúként történő berendelésétől, Bethlen pedig a maga részéről lemondott a Gömbös-ellenes programjának bizonyos pontjairól, például a választójogi kérdésben, és tompította a jelenlegi kormány elleni megnyilatkozásainak heves hangnemét.
3. Illyés, aki jól ismeri a vidéket, biztos afelől, hogy a németbarát orientációnak nagy támogatottsága lesz vidéken, és hogy a budapesti németellenes érzelmek nem jellemzőek egész Magyarországra. Illyés úgy véli, hogy Budapest egy külön kis világ Magyarországon belül, és a befolyása nem terjed a város határain túlra. Budapest elidegenedésére a vidéki Magyarországtól azt hozta fel jellemző példaként, hogy egyes budapesti sajtóorgánumok, amelyek 75 ezres példányszámban jelennek meg, vidékre kevesebb, mint 5-10 ezres példányszámban jutnak el. A vidéket ideológiai tekintetben arra nevelték, hogy legyen hű bármelyik hatalmon lévő kormányhoz, és ha most Gömbös világosan körvonalazott németbarát irányt venne, és tartózkodóbbá válna Olaszország iránt, akkor ezt melegen fogadnák vidéken, hiszen az sosem rokonszenvezett különösebben Olaszországgal.
Minden megyében általában két napilap van: egy kormánypárti, amely teljes egészében alá van rendelve a helyi megyei vezetőnek, és egy legitimista, amelyet a vidéki papság irányít. Budapest úgynevezett liberális eszméinek semmilyen visszhangja nincs a maradi, „tisztességes" vidéki Magyarországon.

                                                                                                                             Sz. Mirnij

2 példányban:
1 - a 2. Nyugati osztályra
1 - az ügyiratba

Orosz nyelvű gépelt másodlat. Saját fordítás. AVP RF f. 077. op. 15. p. 106. gy. 1. l. 85-86.

Ezen a napon történt április 23.

1921

Románia a Csehszlovákiával kötött szerződés révén csatlakozik a kisantanthoz.Tovább

1922

Oszmán Birodalom: A Nagy Török Nemzetgyűlés megfosztja trónjától VI. Mehmed szultánt.Tovább

1945

Megalakult a MADISZ országos vezetősége Budapesten. Elnöke Szabó Zoltán (Nemzeti Parasztpárt), főtitkára Kiss József (MKP) lett. Alelnö-...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők