Politikuslevelek Kádár Jánosnak

„Nem szeretném, ha anélkül múlna el a pillanat, amikor Ön lerakja a mindennapi hivatali munka terheit, hogy kifejezhessem személyes tiszteletemet eredményei iránt. Különös örömmel idézem fel magyarországi látogatásomat és az Ön itteni látogatását, valamint be­szélgetéseinket. Úgy vélem, ezek fontos szerepet játszottak a kelet-nyugati kapcsolatok jelenlegi javulásában.” (Margaret Thatcher)

Bevezető 

Az alábbi dokumentumok - egy kivételével - a hetvenes évek csúcspontját, az enyhülési politika, a kelet-nyugati párbeszéd szimbolikus eseményét jelentő 1975-ös Helsinki Konferencia (majd az ebből következően

nevezett rész-konferenciák) utáni egyre váló nemzetközi politika éveiben keletkeztek (1977-1981).

A Varsói Szerződés tagjaként a moszkvai nagyhatalmi törekvésekhez is igazodó magyar/kádári külpolitika a hatvanas évek derekától azzal a furcsa kihívással nézett szembe, amely a rendszer egész működésével összefüggésben érvényes volt: hogyan feleljen meg egyidejűleg egy ideológiai elvárásnak, és az ország, a rendszer reform-folyamatának szempontjából fontos (sajátos) kép fenntartásának?

Kádár pragmatikus belpolitikája - saját

alapján is - szorosan kapcsolódott a külpolitikájához. A nyugaton kialakult kádári szocializmus-kép elválaszthatatlan volt Kádár személyiségéről, pragmatikus, őszinte tárgyalási „metodikájáról" képtől. A történeti vitákban a kádári külpolitikai mozgástér lehetőségeivel kapcsolatban is eltérőek a vélemények. A kommunista ideológia alapján a moszkvai érdekeket maradéktalanul kiszolgáló diktátortól, a reformok emberén keresztül, a pragmatikus kiegyező, megegyező Kádár-képig terjedhet a skála.

Tényként szögezhetjük le: Kádár soha nem tévesztette el szem elől, hogy az esetlegesen érvényesíthető részérdekek nem kerülhetnek szembe Moszkva, illetve a keleti tömb érdekeivel. Meggyőződéses kommunista volt, aki természetesen őszintén hitt a „szocializmus küldetésében" és igazságosságában. De hitt - a „cél szentesíti az eszközt" elv jegyében is - a nyílt viták ütköztetésében, és az ebből következő kompromisszumokban. A dokumentumokban - a nyugati tárgyalópartnerek részéről - megfogalmazottak alapján is érezhető Kádár személyének elismerése, értékelése. A „puha" diktátor, aki képes egyszerű, nyílt, őszinte véleménycserére anélkül, hogy alapvető meggyőződését feladta volna.

Nyugati vezetők elfogadták „bölcs" közvetítőnek, aki képes lehet a keleti blokkon belül érvényesíteni a másik véleményét is figyelembe vevő józanságát. Ugyanakkor a kádári rugalmasság kompromisszumkészség határait kijelölte az ideológiai követelmény: az egypártrendszer és a proletár internacionalizmus szigorú egymásrautaltsága.

Látogatás a Vatikánban

A „helsinki folyamatba" illeszkedő nyugati nyitás (ideológiailag) leglátványosabb mozzanata az 1977. júniusi vatikáni látogatás. VI. Pál pápának a látogatáson elhangzott köszöntő beszéde - eredeti és magyarra fordított változatát is közöljük - tulajdonképpen a katolikus egyház filozófiájának összegzéseként is értelmezhető, amelyben a Vatikán pontosan tudja azokat a kereteket, amelyek között a Kádár vezette hatalom mozoghat. A diplomáciában fontos és előírásszerű (protokoll) gesztuson túl, érezni lehet a Szentszék elismerő véleményét a 14 éves - sok türelmet és kompromisszumokat kívánó - folyamat lezárását szimbolizáló látogatással kapcsolatban, amely egyúttal Kádár személyének elismerése is.

1977 másik kiemelkedő külpolitikai eseménye volt a Kádár János első hivatalos látogatása az NSZK-ban. A duisburgi levelek szintén a hivatalos mozzanatokon túli érzéseket örökítik meg. A városi főpolgármester soraiból a kellemes meglepetés olvasható ki, árnyalva a kommunista vezetőkről nyugaton kialakult képet, míg a küldöttség biztonságáért felelős rendőr főfelügyelő tisztelete jeléül két - a látogatás idején készült - fotót is küldött a pártvezetőnek.

Az 1980-as NSZK parlamenti választások idején elsősorban a keleti sajtóban radikális jobboldalinak, hidegháborús uszítónak beállított keresztényszocialista Franz Josef Strauss három, illetve két évvel korábbi - a protokolláris kereteken túlmutató - kézzel írott, meleg hangú köszönő levelei sem illenek az ideológiai mező által kialakított sztereotip képbe. Különösen érdekes a második 1978. decemberi levél, mert azt a bajor miniszterelnök kézírással küldte Kádárnak, ami bőven túllép egy protokolláris kapcsolaton. S hogy ez valóban így volt, elég csupán az egy évvel korábbi levél egy szakaszát idéznünk: „Nem csak a nagyszerű vadászélményért és trófeákért, melyek kétség kívül eddigi vadászéletem csúcspontját jelentik, mondok köszönetet Önnek, hanem a kiváló vendégszeretetért és a lehetőségért is hogy Magyarország tájait és lakosságát közvetlenül megismerhettem."

Az eddigiek mellett két NSZK-ba küldött hivatalos levél is korjelző. Annak ellenére, hogy a magyar külpolitikának a Varsói Szerződés érdekeivel, és retorikai hangsúlyaival megegyező érvrendszere tükröződik, jelenik meg ezekben a tartalmukban nagyon hasonló - az NSZK kancellárjának és az SPD elnökének - címzett két levélben, Kádár egy rövid bekezdéstől eltekintve, Magyarország érdekeinek képviseletében fogalmazta meg aggodalmait.

 Látogatás az NSZK-ban

A válogatásban szereplő további két dokumentum elsősorban a keletkezésük dátuma miatt izgalmas. Az 1988. májusi pártértekezlet egy korszak végét, illetve egy új, kiszámíthatatlan időszak kezdetét jelentette az MSZMP történetében. A brit miniszterelnök asszony, Thatcher levele a konferencia után íródott, amely alátámasztja a nyugati tárgyalópartnerek - párthovatartozástól függetlenül - Kádár személyével kapcsolatban kialakított pozitív véleményét. A levelet Kádár is fontosnak tartotta, mert saját maga írta meg a levéltervezetet.

Az utolsó forrás egy 1956-ban megismert, akkor fiatal újságíró, A. Sztarodub 1988-as levele és Kádár János válasza. Kádár levele érzékelteti a főtitkár - 1989 áprilisában a KB előtt elmondott beszédében kicsúcsosodó - lelkiismereti vívódását: „Én nyugodt vagyok. Nem azért, mintha mindig helyesen cselekedtem volna, hanem azért, mert mindig elveinkből kiindulva, lelkiismeretem parancsára, és a jó ügy szolgálatának szándékával jártam el."

E dokumentum közlését az is indokolja, hogy ritkán olvasható saját kézzel írott aránylag hosszabb szöveg Kádár Jánostól, ráadásul ezek már nem a régi rendezett betűformákat tükrözik, hanem mintegy előképei a halála előtti időszak teljesen szétesett írásképének.

Ezen a napon történt október 08.

1902

Átadják a Steindl Imre által tervezett Országházat.Tovább

1912

Az I. Balkán-háború kezdete: Montenegró hadba lép az Oszmán Birodalom ellen.Tovább

1939

II. világháború: a Német Birodalom bekebelezi Nyugat-Lengyelországot.Tovább

1940

Német csapatok vonulnak be Romániába.Tovább

1944

Molotov szovjet külügyminiszter – a nyugati nagyhatalmak egyetértésével – Moszkvában átadja az előzetes fegyverszüneti feltételeket a...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő