„Szarka elvtárs és Házi elvtárs külön is szívükön viselték az együttes sorsát...”

Magyar táncosok és zenészek iraki kiküldetése 1959-ben

„Meg kell még említeni, hogy Abdulah Serif és társai vagy rossz szervezők vagy szabotázsakciót folytattak a műsorok megszervezésével kapcsolatban. Pl. lehetetlen volt megbeszélni két napon keresztül, hogy mi lesz a műsor, kik és mikor lépnek fel, úgyhogy a végén a szovjet együttes vezetője nem is volt hajlandó tárgyalni velük csak egyszer léptek fel a lehetséges viszonyok miatt és ugyanezen okból kifolyólag a kínai együttes is csak két protokoll előadáson volt hajlandó fellépni."

Bevezetés

1957 után egyre több alkalmat próbált megragadni a pártvezetés, hogy kitörjön az elszigetelődésből. A magyar kultúra terjesztése és népszerűsítése állami feladattá vált. A gyarmati, félgyarmati sorból függetlenné váló államokkal, a harmadik világ

is ekkor vették fel a diplomáciai . Főként azokkal a „népi" államokkal, ahol a szovjet külpolitikai irányelveket hitbuzgón követő külpolitika úgy értékelte, hogy forradalmi változások zajlottak le, kulturális és oktatási csere-programok születtek, amelyeket a Kulturális Kapcsolatok Intézete (KKI) koordinált. Így volt ez Irak esetében is, ahol 1958-ben, az iraki hadsereg (Szabad Tisztek Forradalmi Tanácsa) az úgynevezett július 14-ei forradalomban megdöntötte a második hasemita királyságot, s vezetőjük Abdul Karim Kasszemkerült hatalomra. Kasszem jó viszonyt létesített a Szovjetunióval - adaptálva annak mozgósító ideológiáját -, államformájában és eszméiben „népi demokráciát" színlelve valójában nyílt totalitárius katonai diktatúrát épített ki.

A Külügyminisztérium felkérésére egy iraki menedzseren, Abdullah Serifen keresztül a Kulturális Kapcsolatok Intézete szerződést kötött az Állami Népi Együttes, a KISZ együttes, Kersics Anka énekesnő és a Kelényi-zenekar bagdadi

. A koncert-sorozat apropója az Iraki Forradalom egy éves évfordulója volt. Az eseménysorozatról készített bebizonyosodott, hogy egy-egy ilyen vendégszereplés alkalmával közel sem folyt minden a protokoll szerint, és a helyi földrajzi és kulturális viszonyokra az együttes tagjait nem készítették fel. Az iraki impresszárió (akit a jelentésben szabotázzsal vádoltak, de inkább csak egy szélhámos volt) által beígért feltételek korántsem teljesültek. A párt kulturális osztálya részére, a KKI a nyugati kapcsolatok osztályát akkor vezető, által megfogalmazottak szerint a közel hetven-fős küldöttségnek nem biztosítottak első-osztályú szállást és megfelelő ellátást (ételt és italt), ill. a fellépések technikai feltételeit sem teremtették meg. De más problémák is akadtak, például óriási csúszások voltak a programban, és többen megbetegedtek: „Az egyik fellépésre éjjel 11 óra helyett fél 2-kor került sor, és általában 4 óra után tudtunk csak hazajutni, stb.). Mindezeket a legnagyobb erőfeszítéssel és nagykövetségünk segítő közreműködésével az együttes vezetőségének kellett kiharcolni, szinte kierőszakolni. A munka elemi feltételeinek biztosítása és az adott éghajlati viszonyok között egészségünk biztosítása azért volt komplikált feladat, mert ugyanakkor nem akartunk barátságtalan színben sem feltűnni, és politikai szempontból rontani a viszonyt a kormánybizottsággal, amely intézte az iraki forradalom évfordulójának megrendezését, és amelynek benyomásunk szerint eleinte fogalma sem volt arról, hogy megbízottja milyen módon kezeli a kérdést. Az együttes tagjai közül számosan betegek voltak, akiknek gyógykezelését és gyógyszerrel történő ellátását Házi Vencel nagykövet elvtárs a követség orvosán keresztül biztosította."

A forrásból kiderül, hogy ezen felül az Állami Népi együttes tévé és rádió felvétele is meghiúsult (bár a jelentés szerint az iraki televízió műsorukat két alkalommal engedély nélkül közvetítette), azonban az Interkoncerten keresztül ez sikerült Kersics Ankának. Ám ugyanezt renitens magatartásuk, és disszidálás veszélye miatt a Kelényi-zenekarnak és zongoristájuknak, Lelkes Péternek nem engedték meg:

„Megérkezésünk után hamarosan felvettük a kapcsolatot az iraki Rádió és Televízió új elnökével, Szamavi úrral, aki 3 évig tanult Magyarországon. Egyáltalán nem tanúsított barátságos magatartást irányunkban, kivéve a kötelező udvariassági formákat, és nem sikerült nála rádió, ill. televízió fellépést elérni, mert messze a nemzetközileg megállapított feltételek alatt tett ajánlatot az együttes fellépésére. Inkább személyes kapcsolatokra törekedett egyesekkel, így került sor a Koncert Iroda és a nagykövetség egyetértése alapján Kersics Anka televíziós fellépésére, aki visszautazásunk után néhány napra ebből a célból még Bagdadban maradt. Ugyanakkor a Kelényi együttes zongoristájának, Lelkes Péternek nem engedélyeztük az ottmaradást. A Kelényi zenekar tagjai, akik mint említettem keveset szerepeltek, ráérő idejükben szerződések felhajtásával és kereskedelmi ügyletekkel foglalkoztak, s véleményünk szerint meglehetősen rossz kapcsolatokra tettek szert, pl. egy olyan éjszakai mulató tulajdonosával, akit az KKI budapesti útja alkalmával nem fogadott, hanem a Nemzetközi Koncert Iroda részéről Szász Miklós teremtett közte és a Kelényi zenekar közt kapcsolatot. Ezeket a problémákat a koncert[iroda] vezetőjével és egyes tagjaival megbeszéltük és igyekeztünk korlátok közé szorítani ilyen irányú tevékenységüket. Végül is nem maradtak Bagdadban. [...] Az anyagiakkal kapcsolatban meg kell említeni, hogy a szerződést megszegve két alkalommal sugározta a televízió műsorunkat ellenszolgáltatás nélkül. [...] Véleményünk szerint eléggé el nem ítélhető politikai hiba volt az Országos Filharmónia részéről, hogy Kersics Ankával elutazása előtt két nappal közölték, hogy a szerződést felbontották vele, mert „Ő úgy is megállja a helyét a nemzetközi porondon és abból meg tud élni." Véleményünk szerint ez valósággal felszólítás a disszidálásra. Emellett nem értjük, hogy hogyan kaphatott útlevelet Lelkes Péter jazz-zongorista, akinek a szülei az ellenforradalom után Ausztráliába disszidáltak, s aki egyébként az egyik legnagyobb bajkeverője volt az együttesnek. Kormánydelegációnk és saját véleményünk szerint a Kelényi zenekar színvonala nem volt megfelelő." Utóbbi zenekart az idézett forrás készítője egy másik szöveghelyén is elmarasztalóan jellemzett: „A Kelényi zenekar kisebb sikert aratott, [a] rendezőség csak két alkalommal engedte fellépni a műsorban tapasztalható szervezetlenségük következtében."

A jelentés a hivatalos kultúra jazz zenéhez való viszonyulása szempontból is figyelmet érdemel. 1959-ben a jazz már nem számított kizárólag tabunak és szitokszónak (helyét fokozatosan a rock&roll majd beat vette át), és elsősorban a szovjet

köszönhetően egyre kevésbé jelentette az amerikai tömegkultúra ódiumát - bár a műfaj hivatalos elismerésére csak 1962-ben, a KISZ irányítása alatt lévő budapesti ifjúsági jazzklub (Dália) megnyitásával került . Mivel a Kelényi-zenekar szabad improvizáción alapuló jazzt (is) játszott, ezért még kritika érte zenei repertoárjukat, amit a jelentést író szervezetlenségnek tüntetett fel. 1959-ben bár a KISZ-ben már megszülettek a jazzt elismerő, átideologizáló koncepciók, a műfaj elismerése a hivatalos kultúrpolitikában csak 1962 után, az első Ifjúsági Jazzklub megnyitása után éreztette a hatását.

A jelentésben a KKI osztályvezetője kitért arra is, hogy a koncertek elsősorban egy szűk közönség, tulajdonképpen a katonai-politikai elit és a „felső tízezer" szórakozását szolgálták. Ez alól egy fellépés volt kivétel, amelyre a bagdadi Vasutas Klubban került sor, ahol az iraki dolgozók nagy lelkesedéssel fogadták a műsorszámokat:

„A szerződésben lefektetett előadások közül egyet az iraki fél utasítása alapján nem tartottunk meg, amit azonban azzal pótoltunk, hogy az együttes két alkalommal teljes estét betöltő önálló műsort adott, majd a nagykövetség közbenjárására fellépett a szerződés lejárta után az Iraki Vasutas Dolgozók Klubjában, nagyrészt fizikai dolgozók kb. 3000-es tömege előtt. Az Al-manszur Klubban leadott műsorok két alkalommal protokoll közönség előtt zajlottak le, amelyeken Kaszem [helyesen Kasszem - H. G.] elnök is jelen volt, a többi előadásokon is az úgynevezett felső tízezer tagjai vettek részt, kivéve az egyik előadást, amikor vattának felhasználták az aznap megnyílt egyetem tanári karát és hallgatóságát. Ebben a klubban két font volt a belépő díj és mintegy kb. 13 km-re van Bagdadtól, eléggé körülhatárolt közönség nézte meg a műsorokat. A műsor közben tűzijáték volt és frissítőket szolgáltak fel."

A korszak külpolitikája hűen követte a szovjet álláspontot, így hazánk pártvezetése - az amerikai befolyást ellensúlyozandó - támogatta az önállósuló közel-keleti arab országok elnyomó diktatúráit, amellyel így hatással volt a térség fegyveres konfliktusainak eszkalálódására is. Viszont néhány művésznek, és együttesnek, ill. szerencsésebb és iskolázott arab fiatalok ezreinek lehetőséget adott a továbbtanulásra, és a magyar kultúra érdek- és értékterhelt befogadására, megismerésére.

Ezen a napon történt december 11.

1941

A Német Birodalom és Olaszország hadat üzen az Amerikai Egyesült Államoknak.Tovább

1941

Bárdossy László Horthy Miklós kormányzó távollétében és a Minisztertanács hozzájárulása nélkül bejelenteti, hogy a Magyar Királyság...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet idei ötödik számában megjelenő négy forrásismertetés közül három szorosabban-lazábban kapcsolódik az 1945 után bekövetkező államszocialista fordulathoz, míg a negyedik írás földrajzilag köthető az előbbiekhez. Ez utóbbi forrásismertetés ugyanis Kárpátaljához kötődik, amely a huszadik század során Magyarország, Csehszlovákia és a Szovjetunió részét is képezte. Jelen esetben a helyszín még a Magyar Királyság, az időpont pedig 1914 mint háborús év.

Az időrendet követve első a már említett Kárpátaljához kötődő forrásismertetés Suslik Ádám (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) tollából. A szerző két dokumentum segítségével mutatja be, hogy az 1914 szeptemberében lezajlott orosz betörés után a visszavonuló osztrák-magyar csapatok miként egészítették ki hiányos ellátmányukat rekvirálásokkal az északkelet-magyarországi hadműveleti területen.

Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) írásában az olvasókat 1953-ba, de már a Sztálin halála utáni időszakba kalauzolja el. Az általa ismertetett dokumentum Fehér Lajos kulákokkal kapcsolatos álláspontját mutatja be – amelyek már magukon viselik az „új szakasz” nyomát. A szerző egy érdekességre is felhívja a figyelmet: az 1950-es években két Fehér Lajos is foglalkozott a magyarországi agrárium átalakításával. A téziseket jegyző Fehér Lajos újságíró közülük az ismertebb – voplt azonban egy névrokona, aki az MDP Központi Vezetőségének Mezőgazdasági Osztályán dolgozott. Alkalmasint pedig az is előfordult, hogy a két Fehér Lajos ugyanazon a testületi ülésen volt jelen.

Akárcsak a „kulákkérdés,” úgy a koncepciós perek, illetve azok át-, felülvizsgálata is vastagon kötődnek a régió sztálinista korszakához. Bessenyei Vanda (doktoranda, Szegedi Tudományegyetem) az egyik legismertebb csehszlovák koncepciós per felülvizsgálati folyamatának egy részét mutatja be. Rudolf Slánský, „a csehszlovák Rajk” rehabilitációjának ügyét a hasonló, magyarországi eseményekkel állítja párhuzamba, felhívva a figyelmet arra, hogy 1953 után Budapesten a legfelsőbb vezetésben átrendeződés zajlott, míg Prágában gyakorlatilag 1968-ig megmaradt a neosztálinista irányítás.

Kládek László (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Kormárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) forrásismertetése a sztálinista, államosító korszakhoz áttételesen kapcsolódik: a termékeiről jól ismert dorogi hanglemezgyár a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat gyáregységeként működött, amely a különböző államosított cégek egyesítése nyomán 1951-ben jött létre. Az ismertetés a dorogi üzemegység létrejöttét, valamint működésének első éveit mutatja be részletesen.

Az idei ötödik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. november 8.
Miklós Dániel
főszerkesztő