Egy százéves párizsi kloroformos ékszerlopás története – I. rész

A törvényszéki joggyakorlat és a bűnözők sajtóbeli ábrázolásának sajátosságai az 1920-as években.

A kloroformot először 1830 környékén szintetizálta egymástól függetlenül báró Justus von Liebig német vegyész és Eugène Soubeiran francia kémikus. Elsődlegesen orvosi célokra, altatásra használták, azonban hamarosan bűntettek elkövetésére, áldozatok elkábítására is. A kloroformmal elkövetett bűncselekmények a 19. század dereka óta rendszeres témáját képezik a híradásoknak, bűntettekben való alkalmazása egészen napjainkig terjed. Jelen írás célja egy száz évvel ezelőtti, nevezetes kloroformos ügy részleteinek felelevenítése (I. rész), az első világháború utáni magyar és nemzetközi sajtó bűnözőábrázolásának, valamint a hazai igazságszolgáltatási rendszer sajátosságainak esettanulmányon keresztüli bemutatása (II. rész).

 

Bevezetés

A kloroformot először 1830 környékén szintetizálta egymástól függetlenül báró Justus von Liebig német vegyész és Eugène Soubeiran francia kémikus. Elsődlegesen orvosi célokra, altatásra használták, mint ahogyan Karinthy Frigyes azonos című karcolatában is szerepelt,[1] azonban hamarosan bűntettek elkövetésére, áldozatok elkábítására is. „A leány érezte, hogy valami vattafélét nyomnak a szájára és orrára. Kloroformmal áztatott kábitó-eszköz volt ez” – írta Bűn és szerelem című „budapesti erkölcsrajzában” Tábori Kornél (1910).[2] A kloroform bűnesetekhez való használata az 1850-es évek Angliájába nyúlik vissza, ugyanakkor a kialakult toposszal szemben nem kloroformmal átitatott kendőkkel, hanem általában italba keverve történt alkalmazása.

Az egyik első nagy sajtónyilvánosságot kapott kloroformos ügy Sir William Wilde orvoshoz kötődik, Oscar Wilde édesapjához, akit azzal vádolt meg egyik női páciense, hogy 1862 októberében kloroformmal elkábította és megerőszakolta őt. Ugyancsak közismert ügynek számítottak az egy időben Hasfelmetsző Jacknek tartott Thomas Neil Cream kanadai-skót orvos 1870-es években kezdődő sorozatgyilkossága, amelyet szintén kloroformmal követett el: halálos mennyiséget adagolt a szerből áldozatainak. Creamet, aki egyetemi szakdolgozatát a kloroformról írta, 1881-ben letartóztatták és elítélték, majd tíz év múlva kiszabadult és ismét gyilkosságokat követett el Londonban, amelyek következtében 1892-ben ismét letartóztatták, majd felakasztották. A kloroformmal elkövetett bűncselekmények a 19. század dereka óta rendszeres témáját képezik a híradásoknak, bűntettekben való alkalmazása egészen napjainkig terjed. Jelen írás célja[3] egy száz évvel ezelőtti, nevezetes kloroformos ügy részleteinek felelevenítése, az első világháború utáni magyar és nemzetközi sajtó, valamint a hazai igazságszolgáltatási rendszer sajátosságainak esettanulmányon keresztüli bemutatása.[4]
 

Szendi majortól a debreceni rendőrségi fogdáig: Faragó András személye

A Hétfői Hírek című politikai hetilap 1958. március 3-i számának második oldalán jelent meg Pintér István, a Népszabadság újságírója tudósítása, amely szerint egy őszülő halántékú, világhírű magyar ember ült a debreceni rendőrség fogdájában: Faragó András, becenevén a „kloroformos Faragó”. A fogoly a korabeli cikk alapján azzal nyerte el gúnynevét, hogy évtizedekkel korábban Párizsban megismerkedett Miss Doris Arago Kemppel, egy gazdag amerikai nővel, akit kloroform segítségével elaltatott és megszabadított 120 ezer frankot érő ékszereitől.[5]

Faragó alakját a tömegsajtó egykorú ismertetésein túl nem kisebb alkotónk, mint Kertész Imre őrizte meg A kudarc (1988) és Az angol lobogó (1991) című munkáiban. Előbbi művében „kloroformos André” néven szerepelt, mint „egy deres halántékú, napbarnított, kirívóan elegáns úr”, aki „az első osztályon utazó gazdag hölgyekkel kötött ismeretségeket, éjszaka kloroformos vattát szorított az arcukra és kirabolta őket.” A jellemzés szerint „André bácsi még ma is kívülről fújja a kontinens valamennyi expresszvonatának a menetrendjét – ha ugyan járnak még expresszvonatok és érvényesek a régi menetrendek –, habár őt magát »többször is kivonták már a forgalomból«, mégpedig hosszú esztendőkre.” A szerző hasonló képet fest három évvel később megjelent művében is, megtoldva egy személyes történettel. „Nagymező utcai eszpresszók és mulatók környékén Faragó Bandi bácsinak ismert, deres halántékú […] kissé kirívóan öltözködő úr, aki ez idő tájt arisztokratikus, zöld vadászkalapot, rövid bundát és angolos sportöltönyöket viselt, arca e halálsápadt télben is örökké napbarnitott színekben ragyogott.” Kertésszel bár nem ismerték egymást, az egyik Nagymező utca környéki, rossz hírű eszpresszóban mégis odalépett hozzá: „Hallom, fiam, hogy albérletet kerestek. – S apatikus, minden reménytől eleve elzárkózó beismerésemre: No de édes fiam, akkor miért nem nekem szóltok? – kérdezte olyan magától értetődő, annyira értetlen és mélységes szemrehányással, hogy szégyenemben elakadt a szavam.” A rövidéletű ismertség végül azzal végződött, hogy a Faragó által felajánlott lakást Kertész és felesége megtekintette, ahol egy bordélyházi madame-ra emlékeztető idősebb hölgy nyitott ajtót nekik. A nem túlságosan bizalomgerjesztő lakás hatására azonban – amelynek kétes erkölcsű rendeltetését hamar megállapították – nem éltek az albérlet lehetőségével.[6]

1958-ban, a debreceni letartóztatást követően az ekkor 62 éves Faragóról erkölcsi bizonyítványt vettek fel, amely szerint jogerős büntetőperes ítéleteinek száma tizenkettő volt, ezek között azonban nem szerepelt párizsi büntetőbíróság ítélete.[7] Az üggyel foglalkozó korabeli újságcikkek szerint a bűneset több mint három évtizeddel korábban, 1923-ban történt. Faragó már ekkor több bűncselekmény elkövetésével szerzett ismertséget Magyarországon és azon kívül is.

Faragó András a Komárom vármegyei Szend pusztáján született 1896. július 27-én. Édesapja gazdatisztként működött, édesanyja háztartásbeli volt.[8] Gyermekkoráról és fiatal éveiről nem sokat tudni: saját bevallása szerint érettségivel és gazdasági akadémiai oklevéllel rendelkezett. Az első világháború során 1917-ben felavatták a császári és királyi 12. honvéd gyalogezredben, a háború utolsó napjaiban, 1918. november 1-vel pedig tartalékos hadnaggyá léptették elő.[9] Bár hasonló forrás nem áll rendelkezésre, a vele egy században szolgálatot teljesítő katonatársa, Gömöri Jenő Tamás visszaemlékezése szerint már ekkor „szélhámos” hírében állt, akivel egy becsületbeli ügy – Faragó szélhámosnak titulálása egy tiszti asztaltársaságnál – majdnem párbajozásig fajult, végül azonban a Károlyi-féle forradalom kitörése miatt arra nem került sor.[10] Clair Vilmos párbajkódexe szerint a származás, foglalkozás, vagyon vagy képzettség alapján volt egy katona párbajképes. Mivel Faragó sem származására, sem foglalkozására vagy vagyonára nézve nem lehetett alkalmas a párbajozásra, egyedüli kritériumként a képzettség, tehát az érettségi vagy főreáliskolai/kereskedelmi középiskolai végbizonyítvány jelentkezhetett. Gömöri fenti kijelentéseit látszik megerősíteni Faragó 1918. november elsejei, tehát az őszirózsás forradalom kitörésének másnapján megtörtént tiszti kinevezése mellett, hogy a katonaságnál „gárdonyi Faragó Andrásként” volt nyilvántartva. A pályafutása során nyomozók előtt tett állítása szerint egy másik Faragó Andrástól való megkülönböztetés érdekében jelölték így, és később használt „Gárdonyi” álneve is csupán ebből fakad. A „gárdonyi” név azonban nem elsősorban álnév, hiszen a katonai nyilvántartásban feltüntették a nemesi előneveket is[11] – az „övéhez” hasonló módon.

 

Tartalékos hadnaggyá való kinevezésekor már Károlyi Mihály volt Magyarország miniszterelnöke, az új rendszerben pedig Faragó is elfoglalta a helyét. 1919 januárjában a Népköztársaság Földművelésügyi Minisztériuma kiküldte Fejér vármegyébe, a gárdonyi termelési bizottság elnökének, egy feljelentés szerint ugyanakkor Somogy vármegyében is tevékenykedett: gróf Welsersheimb Jenő tabi és Pollacsek Béla csicsalpusztai birtokosokat megfenyegette annak érdekében, hogy lemondjanak birtokukról. Faragó nemcsak a Népköztársaság, de az annak helyét 1919. március 21-én felváltó Magyarországi Tanácsköztársaság politikai jellegű eseményeiben is részt vett helyi szinten. Tanúvallomások alapján Tabon háromszor, a Kötcséhez tartozó Csicsalpusztán pedig egyszer tartott nyilvános szónoklatot arról, hogy a proletariátusnak le kell győznie a burzsoáziát.[12]  Mindezek ellenére 1920-ban alkalmasnak találták a Nemzeti Hadseregbe történő felvételre is, jóllehet a hadügyminiszter körrendelete alapján csak azokat a tiszteket vették fel, akiket a forradalmak idején tanúsított magatartása erre méltóvá tette.[13] Ez pedig annál is inkább kérdésesnek volt mondható, hiszen a kaposvári ügyészség 1920-ban – vélhetően előző évi tevékenysége miatt –, a szombathelyi katonai törvényszék pedig az 1920-as évek legelején körözést bocsátott ki ellene.[14] Első hivatalos – erkölcsi bizonyítványában szereplő – bűncselekményét azonban nem Magyarországon, hanem Ausztriában követte el.

 

Dr. Franz X Vetters: Betrug im allgemeinen und interessante Betrugsfälle. Öffentliche Sicherheit, 1923. Nr. 5–6. 5–6.

 

Hivatalos bűnlajstroma 1921-ben – az első világháború után ugrásszerűen megnövekedett lélekszámú – Bécsben elkövetett csalással és lopással kezdődik. Az ügynek büntetőperes levéltári anyaga nem maradt fent, így bizonyosat ennek részleteiről – a korabeli osztrák sajtó cikkeinek nagy száma ellenére – nem állíthatunk.[15] Annyi ismert, hogy Bécsben 1921-ben elítélték csalásért és lopásért, majd kitiltották Ausztria területéről. Büntetését 1921. június 26. és 1922. július 22. között töltötte le, kiszabadulása után azonban tovább működött az osztrák fővárosban, 1922 őszén véghezvitt ügyeiről pedig az Öffentliche Sicherheit című osztrák rendőrségi lap hasábjain tudósított Dr. Franz Vetters rendőrtanácsos.

Vetters Betrug im allgemeinen und interessante Betrugsfälle [A csalásról általában és érdekes csalási esetek] című cikkében a csalás jogi fogalmáról, kriminológiai szempontú üldözéséről írva ismertette esettanulmányként azt a magyar bűnszervezetet, amely az 1920-as évek elején Bécsben működött. Vetters leírása szerint egy kiviteli engedéllyel összefüggő bűncselekmény vizsgálatát követően azonosították a csoportot. A bécsi gazdasági rendőrség 1922 táján nagy mennyiségű, Bécs és Franciaország között szállítmányozott nyersbőr kivitelét vizsgálta, feltárva, hogy a fuvarozó cég rendelkezett kiviteli engedéllyel, hivatalos szerv azonban formálisan nem bocsátott ki hasonlót részére. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a nyomtatványok ugyan eredetiek, a bélyegzőket, aláírásokat és a számokat is ráhamisították – hasonlóan a korszakban alkalmazott csekkhamisítási módokhoz.[16] A szállításoknak köszönhetően változott az osztrák bőráruk ára, így az elkövetők több milliárd korona kárt okoztak az osztrák államnak.

A bőráru szállítója és a kiviteli engedély hamisítója az ekkor 48 éves, bécsi születésű Tolnai-Turteltaub Szigfrid volt, aki már az 1890-es évek óta követett el bűncselekményeket, bűnlajstroma azonban az 1940-es évekig terjed. Tolnai-Turteltaubot 1922-ig a budapesti büntetőtörvényszék sikkasztásért egy év (1891), közokirat-hamisításért négy év három hónap (1897), a bécsi Landesgericht közerkölcs és közszemérem elleni vétségért egy hónap börtönre ítélte (1903), majd a budapesti törvényszék elé ismét sikkasztás (1918) miatt került.[17] 1896-ban a milleniumi rendezvénysorozatra érkezők rendőri felügyeletének megerősítése érdekében kiadott Rovott egyének rövid személyleírással ellátott betűsoros névjegyzékében betörőként, testvérét, Turteltaub Gyula Henriket zsebtolvajként tüntették fel.[18]

A bőráru-kiviteli ügy után Turteltaub Szigfrid tevékenységét a sajtó élénk érdeklődése mellett[19] tovább vizsgálta a bécsi rendőrség, mely során kiderült, hogy a közelmúltban több bűncselekményt is elkövetett, így nem sokkal korábban elsikkasztotta egy Miron Olah nevű férfi 50-60 millió osztrák koronát érő amerikai részvényeit, 800 ezer koronát fizetve értük. Mindemellett Friedrich Wilhelm Wetz nevű bűntársa, a Wiener Lombard- und Eskomptebank tisztviselőjének átadott nagyobb összegekre szóló hamis dollárcsekkeket is. Ezeket Wetz – tudva azok hamis mivoltát – magánszemélyeknél és bankjánál beváltotta: a kár összesen egymilliárd osztrák korona körül mozgott.

A Tolnai-Turteltaub által átadott hamis csekkek vizsgálatakor derült fény arra, hogy azok már a nyomozószervek előtt ismert típusba tartoznak: ilyenek voltak Horváth Menyhért ún. „rio de la platai” hamis csekkjei is. A Rio de la Plata Bank nevére kiállított csekkek 1922 nyarán jelentek meg a bécsi pénzforgalomban, a közvélemény azonban csak 1923 februárjának elején értesült szélesebb körben létezésükről, így a Die Börse hasábjain Frank László bécsi magyar újságíró is nyilvánosságra hozott egyet ezek közül.[20] Az egyik ilyen hamis csekken pedig maga Faragó András adott túl 1922. november 2-án Bécsben, egy értékes platina karóráért és 5 millió osztrák koronáért cserébe. Az esetet még aznap felfedezték, és követve nyomát, Berlinben letartóztatták. Vetters leírása szerint Faragó magát a hatóságok előtt egy 1891-ben, a Torontál vármegyei Bogároson született, „Endre von Gárdony” nevű gazdásznak adta ki, ezen személy nevére szóló hamisított igazolványt pedig a Pesti Hírlap évekkel később közölte is.[21] Figyelemre méltó az irat igazolvány jellege és az annak tartalmát hitelesítő pecsét. Az irat névleg Berlinben lett kiállítva, és további hitelesítő elemként a pecsétnyomatban Németország címerállatának számító sas is megtalálható volt.

 

 


Faragó András hamis igazolványa és „André Faragó de Gárdony” feliratú igazolványképe a Pesti Hirlap 1925. évi 57. számában.

 

Faragót hamarosan szabadon engedték, a rendőrségi megfigyelés elől azonban megszökött. Az osztrák rendőrség tovább folytatta a csekkcsalók utáni nyomozásokat: Wetz vallomása alapján az ügy résztvevőjeként azonosították Sugár Vilmos 33 éves okleveles mérnököt is, akit ekkor már a rendőrség csalóként, bankjegy- és csekkhamisítóként tartott számon. Sugár – testvéréhez, Gyulához hasonlóan –[22] korábban a bűnüldöző szervek látókörébe került. 1918-ban egy nyersolaj-szállítás kapcsán sikkasztás jogcímén emelt vádat ellene a budapesti főügyészség, később az ítélőtábla felmentette – ugyanakkor csalásért, árdrágításért is állt bíróság előtt.[23] A rendőrségi lap szerint ugyancsak tagja volt Horváth Menyhért bűnszervezetének Sugár régi ismerőse, Figlár András is, akivel közösen hamis dollárcsekkeket és ötezer csehszlovák koronás bankjegyeket értékesítettek Nagyváradon és Pozsonyban. Sugáron, Tolnai-Turteltaubon, Wetzen, Figláron és Faragón kívül tagja volt a csoportnak utóbbi segítőtársa, a 31 éves Mezey Ernő is. A társaság egyes tagjainak rabosító fotográfiáját közölte az Öffentliche Sicherheit.[24] Faragó Andrást azonban a bécsi hatóságoknak nem sikerült újra kézre kerítenie. Bűnlajstroma Németországban és Franciaországban bővült tovább.

1923 februárjában utazótáskájával a gyógyászati üdülőhelynek számító németországi Wiesbadenbe utazott, ahol a Palais Hotelben szállt meg. Bár a hotelben való tartózkodásra pénze nem volt, szobát bérelt és azt a látszatot keltette, hogy fizetőképes. A számlát azonban nem rendezte. A szállóban ifj. Klár Mihály csehszlovák állampolgárral együtt lopott kulccsal felnyitotta az egyik lakó szobáját, és onnan ékszereket, készpénzt, ezüst cigarettatárcát, pongyolákat és keféket tulajdonítottak el. Ezt követően taxiba ültek, a sofőrnek pedig három belépőjeggyel fizettek, mondván az átadott papirosok 30 dollárt érő bankók.[25] Faragó útja – hamis iratokkal – Franciaországba vezetett, ahol 1923 nyarán megismerkedett a nevezetes kloroformos ügy áldozatával, Doris de Arada Kemppel.
 

Tettestársak és az áldozat

Doris de Arada Kemp meglopását Faragó András társakkal együtt követte el: Márkus Gábor (1893–1944)[26] énekes-zongoraművésszel, a magát banktisztviselőnek mondó Gábor Józseffel (1896–?) és a magára filmszínészként hivatkozó Kertész Oszkárral (1889–?).[27] Márkus Gábor dr. Márkus Dezső ismert jogász, kúriai bíró fia 1893-ban született Csíkszentmihályon. Zenéhez, énekhez való tehetségét már gyermekkorában is felismerték, 1908-ban az ekkor még gimnazista Márkus két kottaként megvásárolható daláról (Ha meghalok; Beteg vagyok) is beszámolt Az Ujság, a Pesti Napló és a Budapesti Hirlap, utóbbi a következő évben is hasonlóan tett új szerzeménye kapcsán.[28] Márkus a nagy múltú párizsi konzervatóriumban tanult, és művészetéről a következő másfél évtizedben számos alkalommal írt a hazai sajtó.[29] 1913-ban Jászai Mari és Ivánfi Jenő mellett tartott zongorakoncertet, a következő év tavaszán öt művészeti tárgyú előadást is tartott a Zeneakadémián, többek közt Oscar Wilderól, az impresszionizmusról és futurizmusról.[30] Hamar megszerette őt a hazai zeneszerető közönség, így 1921-ben kétéves nemzetközi turnéra indult,[31] amely során 1923 júniusában a párizsi Notre Dame szállodában telepedett meg, majd július folyamán leköltözött Vichybe, ahol több koncertet is adott.

 


Doris de Arada Kemp fotográfiája 1921. évi amerikai útlevélkérelmében.

Forrás: US-NARA-United States Passport Applications, 30669/1921.

 

Márkusnál három évvel volt fiatalabb Gábor József, a tiszadobi községi orvos fia, aki 1923. július 11-én költözött Párizsba, ahol a Rue de la Harpe 18. szám alatt élt.[32] Valószínűleg nem volt véletlen, hogy másnap érkezett a városba a társaság legidősebb tagjának számító, 34 éves szabadkai születésű Kertész Oszkár is, aki a Rue Pigalle 60. szám alatt vett ki lakást (érdekesség, hogy ugyanitt élt hetven évvel korábban Charles Baudelaire).[33] Kertész harcolt az első világháborúban. Az Egyenlőség című lap 1915. évi jellemzése szerint: „[1914.] július 30. óta, mint az első budapesti honvédgyalogezred tizedese egész december 10-ig a harctéren küzdött, részt vett számos ütközetben és szuronyrohamban; oly nagyfokú gyomormérgezést kapott, melynek kezelése igen hosszadalmas, annyira, hogy még ma is kezelés alatt áll; állapota folytonosan javul, úgy, hogy április 15-én szabadsága leteltével ismét szent kötelességét teljesítheti.”[34] Az 1920-as évek elején saját bevallása szerint az Aurora Films alkalmazta, ám forgatás híján nem dolgozott.

Érdekes adalék, hogy Gábor és Márkus nem sokkal a Kemp-féle eset előtt már hajtottak végre közösen bűncselekményt: Gábor ellopott a Rue d’Armaillén lakó – nevével ellentétben nem különösebben szerencsés – Fortuna nevű hölgytől egy utazótáskát, amelyet Márkus rejtett el.[35] Faragó és a társaság többi tagjának megismerkedésére vonatkozóan pontos adattal nem rendelkezünk, Márkus Gábor 1924 novemberében a Pesti Naplónak adott, regényes részletekkel gazdag interjúja szerint – Faragó esetében – erre Berlinben került sor 1922 telén, amely ugyanakkor egybevág Faragó ez idő szerinti mozgásával. A lapnak Kertész Oszkár is nyilatkozott, aki szerint – a Bécstől 10 km-re délre lévő – Badenben ismerkedtek meg Faragóval 1921 nyarán.[36] Bár Faragó ekkortájt valóban Bécsben tartózkodott, börtönbüntetése okán kevéssé tűnik valószínűnek a nyári megismerkedés. A francia nemzetbiztonsági szolgálat jellemzése szerint a Párizsban munka nélkül tengődő négyesből különböző „fortélyokból és lopásból élő társaság” alakult ki,[37] amelynek leghíresebb ügye Doris de Arada Kemp meglopása volt.

A bűneset áldozatáról, Doris de Arada Kempről kevés forrásunk maradt fent. 1897-ben vagy 1900-ban[38] született Szentpéterváron, ahol 1905-ig élt, apja – más források szerint anyja is – amerikai állampolgár volt.[39] 17 évesen az alaszkai Nome városában hozzáment a San Franciscó-i gyökerekkel rendelkező Arthur S. Kemphez. Arthur S. Kemp az amerikai Vöröskereszt franciaországi képviselője, később a Smith & Lang Company utazó kereskedője volt, aki 1918-ban megkapta az egyik legrangosabb francia katonai kitüntetést, a Croix du guerre-t (Hadikereszt).[40] Doris férje munkája miatt számos országban megfordult: egyebekben járt Japánban, Kínában, Ceylonban, Egyiptomban, Tunéziában, Marokkóban, Görögországban, Olaszországban, Spanyolországban, Svájcban, Belgiumban, Hollandiában, az Egyesült Királyságban és természetesen Franciaországban is.[41] Doris de Arada Kemp hivatalos amerikai irataiban háziasszonyként (housewife) szerepelt. 1920 júniusában vált el férjétől, majd 1923-ban újraházasodott: a franciaországi Saint Germaine-ben hozzáment a madridi születésű Henry de la Torre grófhoz, aki azonban 1924-ben elhunyt.
 

Az eset a sajtóban és francia bírósági ítélet szerint

Még megszámolni is nehéz azon külföldi és hazai folyóiratokat, amelyek beszámoltak az esetről. A francia nyelvű sajtóban kialakult narratíva azonban vándormotívumként haladt végig az angol, német, magyar, sőt román nyelvű tömegsajtón. Eszerint egy fiatal és szép amerikai nő, Miss Doris de Arada Kemp előadóművész a párizsi Grand Hotel halljában ismerkedett meg a magára „Ledeux báróként” hivatkozó Faragó Andrással és annak „Németh” nevű titkáraként bemutatkozó Márkus Gáborral. Táncolt velük, majd Szajnára néző lakásában hívta őket, ahol teával kínálta látogatóit. Nem sokkal a tea elfogyasztása után azonban elvesztette emlékezetét, és csak órákkal később ébredt fel. Látogatói addigra távoztak, és velük együtt tűnt el három gyűrűje is, amelyek nagyságrendileg 120 ezer frank értékkel bírtak. A lapok szerint Faragó András narkotikumot, számos lap szerint kloroformot kevert a teába. A gyűrűket a lopás után megőrzésre átadta két társuknak: Kertész Oszkárnak és Gábor Józsefnek, akik segítettek túladni az árun.

 


Kertész Oszkár, Gábor József, Márkus Gábor és Doris de Arada Kemp a Le Journal 1923. november 7. napi címoldalán.
Geo London: Les beaux danseurs qui ont endormi l’Américaine pour la dévaliser sont condamné á la prison. Le Journal, 7 Novembre, 1923. 1.

 

A lapok Faragót számos álnevet használó, erkölcstelen embernek, házasságszédelgőnek, több európai ország által keresett nemzetközi szélhámosnak írták le, valamint számos helyen közöltek arcképéről fényképet is. Származását tekintve magyarnak mondták, mint aki a Torontál vármegyei Bogároson 1892. július 28-án született – ez az adat Faragótól származott – néhol azonban csehszlovák származásúnak jelölték meg. A beszámolók detektívregényekbe illő történeteket tartalmaztak az esetre, valamint a társaság tagjainak megismerkedésére vonatkozóan is, így a Pesti Napló 1924. évi riportjában Szűcs Nándor újságíró közölt adatokat narrált interjú formájában, dialogikus részletekkel gazdagítva a szöveget. Eszerint a bűn elkövetői európai nagyvárosokban ismerkedtek meg, a különböző életrajzi adatok és jellemzések esetében pedig regényes részletekkel találkozunk az elkövetők, csakúgy mint az áldozat tekintetében. Faragó „elegáns”, „nagystílű”, „vakmerő”, „a magyar Arzén Lupin”, foglalkozását tekintve: „betörő”, illetve „betörő-gentleman”, „álbáró”, „gonosztevő”, „tréntiszt”, „nyugalmazott brazíliai nagykövet”, „nemzetközi csekkhamisító”, „szélhámos”, „ékszerrabló”, „szélhámoskirály”, „merénylő”, „ispán”. Miss Kemp „színésznő”, „táncosnő”, „művésznő”, „félvilági nő”, „fiatal amerikai nő”, „dúsgazdag amerikai nő”, „milliárdosnő”, „grófnő”. Márkus volt „artista” és „csaló”, Kertész pedig „konstantinápolyi szólótáncos”, „artista”, „parkettáncos” és „tánctanár”. Az elkövetők jellemrajza a bohém bűnöző típusa, aki számára nem jelent fenyegetést a börtön, továbbá polgári foglalkozással és tartós keresettel nem rendelkezik – a bűnözés számára mindennapi foglalatosság. Ezzel szemben az áldozat karaktere legtöbb esetben a szép, de naiv fiatal leány típusát követi – esetenként azonban a romlott erkölcsű élvhajhász nő karaktere is megjelenik. A történet- és jellemábrázolások sajátos lenyomatai az európai tömegsajtó riporteri korszakának, amelyek azonban önmagán túlmutató jelentést hordoznak magukban (részletesen lásd a II. részt).

A sajtóhírek szerint a francia rendőrség gyorsan letartóztatta Márkust, Kertészt és Gábort, ám Faragónak sikerült átjutnia a határon. Márkus Gábor a lapok szerint Faragóra vallott, mint aki a narkotikumot használta és magát is áldozatnak állította be.[42] A tudósítások alapján a párizsi városi büntetőbíróság hozott ítéletet az ügyben, Márkust kettő – egyes tudósítások szerint öt – év börtönre ítélték, Kertész és Gábor négy-négy hónap börtönbüntetésben részesült, és ugyancsak öt év börtönre ítélték in contumatiam Faragó Andrást.[43]

A sajtó riportjai mellett az Archives de Paris büntetőperes anyagai között fennmaradt bűnesetet tárgyaló 14. számú büntetőbíróság ítéletlevele. A törvényszék meglehetősen rövid idő alatt tárgyalta az ügyet, megállapítva, hogy Faragó és Márkus 1923. július 23-án Arada Kemp grófnőtól „csalárdul” (frauduleusement) ellopott három gyűrűt, majd megőrzés céljából átadták azokat Kertész Oszkárnak és Gábor Józsefnek. A bírósági ítéletből nem derül ki, hogy valóban kloroformmal történt meg az áldozat elkábítása, a kapcsolódó ügyészségi anyag pedig nem maradt fent. Faragó Magyarországra utazott tovább, míg Márkust Vichyben a francia hatóságok 1923. augusztus 14-én, Kertészt és Gábort 19-én letartóztatták.

Az ítélethozatalra vonatkozó korabeli tudósítások nagyobbrészt igaznak bizonyultak: a párizsi büntetőbíróság közel három hónappal később, 1923. november 6-án hozott ítéletet. Faragót – távollétében –, továbbá Márkust lopás bűntettében bűnösnek találta. Előbbit a francia büntetőtörvénykönyv által kiszabható legmagasabb büntetésként öt év börtönre, utóbbit két év börtönre, Kertészt és Gábort orgazdaként négy-négy hónap börtönre ítélte, valamint meg kellett téríteniük 530,25 frank perköltséget is.[44] Emellett a francia belügyminisztérium megállapította azon területeket is, amelyeken – büntetésük letöltése után – szabadon tartózkodhatnak, míg a fennmaradó területekről kiutasították őket. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen egyedül Márkus fellebbezett a Párizsi Fellebbviteli Bírósághoz, amely 1924. január 7-én egy évre mérsékelte büntetését. Ebből azonban alig néhány hónapot töltött le, mivel 1924. március 15-én az ország közbiztonságára való veszélyességére hivatkozva kiutasították az országból és Budapestre távozott.[45]

 

 

Jelzet: FR-AN-FCSN-19940457-Dossier 7774.

 

 

Dokumentum

1.

A 14. számú párizsi büntetőbíróság 1923. november 6. napi ítélete

Jelzet: FR-A.V.P.-D1U6-1812.

 

 

Államügyész részére

a letartóztatásban lévő Farago Andréas

32 éves, állítása szerint 1891. július 28-án Magyarországon, a Torontál vármegyei Bogároson született, ismeretlen lakcímmel rendelkező, jelenleg Budapesten fogvatartott,

 

a letartóztatásban lévő Markus

Gabriel, 29 éves operaénekes, állítása szerint 1894. június 11-én a romániai Csíkszen[t]királyon született, Désiré és Berthe Fleury fia, nőtlen, lakik az avenue de France 21. sz. alatt Vichyben,

            őrizetbe véve 1923. augusztus 19-én

a letartóztatásban lévő Kertesz Oscar

33 éves moziszínész, állítása szerint 1889. december 1-én született a szerbiai Szabadkán, Jacques és Catherina Bőhm fia, nőtlen, lakik a Rue Pigalle 60. sz. alatt Párizsban, jugoszláv állampolgár,

a letartóztatásban lévő Gabor Joseph

27 éves bankhivatalnok, állítólag 1896. január 16-án a magyarországi született Tiszadobon, Melchior és Hermina Fridmann fia, nőtlen, a Rue de la Harpe 18. szám alatt lakik, Párizsban, magyar állampolgár,

            őrizetbe véve 1923. augusztus 19-én

 

– Lopás – Orgazdaság –

A bíróság, miután a törvényben foglalt módon is megerősítette, hogy a szabályszerű idézés ellenére Farago nem jelent meg a tárgyaláson, az ő távollétében hozott ítéletet. A nyomozás és a tárgyalás adatai alapján 1923. július 23-án Párizsban Farago és Markus csalárd módon eltulajdonított három gyűrűt Arada Kemp grófnő kárára, amely a Büntetőtörvénykönyv 379., és 401. cikkelye, valamint az 1885. május 27. napi törvény 19. cikkelye szerint minősülő és büntetendő bűncselekmény. Ugyanezen iratokból megállapítható, hogy 1923-ban Párizsban Kertesz és Gabor tudva a gyűrűk kétes eredetét és értékét, elrejtették a gyűrűket, amely a Büntetőtörvénykönyv 460. és 401. cikkelye szerint minősülő bűncselekmény. Az iratokból ugyancsak megállapítható, hogy 1923-ban Párizsban Gabor ellopott egy Fortuna nevű nőtől egy utazótáskát, amely a Büntetőtörvénykönyv 379 és 401. cikkelye szerint minősül. Ugyancsak az említett iratokból megállapítható, hogy Markus a bűncselekménnyel egy időben és helyen tudatosan elrejtette a Gabor által elkövetett lopásból származó táskát, amely a Büntetőtörvénykönyv 460. és 401. cikkelye szerint minősül. Az elnök felolvasta, hogy a vádlottakra az említett 401., 19., és 460. cikkelyek egyaránt kiterjednek, […] jelen szakaszban nem meghatározott egyéb lopás, valamint annak kísérlete egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel, valamint tizenhattól ötszáz frankig terjedő pénzbüntetéssel büntethető. […]

[A bíróság] Faragót öt év börtönbüntetésre ítéli, egyben a büntetés letelte napjától számítva öt évig kitiltja a kormány által meghatározott helyekről, amelyekről kiszabadulása előtt értesíteni fogja. [A bíróság] Markust két év börtönbüntetésre ítéli, egyben a büntetés letelte napjától számítva öt évig kitiltja a kormány által meghatározott helyekről, amelyekről kiszabadulása előtt értesíteni fogja. [A bíróság] Kerteszt négy hónap börtönre, Gabort négy hónap börtönre ítéli. A bíróság továbbá a vádlottakat együttesen elmarasztalja a bűnügyi eljárás valamennyi költsége tekintetében, amely összesen 527,25 frankot jelent, amely nem tartalmazza a távollevő Farago Andréas részére küldött postai megkeresések költségét. […]
 

[Aláírások]
 

Az irat jelzete: FR-A.V.P.-D1U6-1812. Tribunal Jugement en correctionnel concernant Andréas Farago, Gabriel Markus, Oscar Kertesz, Joseph Gabor en date du 6 novembre 1923 par la 14ème Chambre du Tribunal Correctionnel. [A szerző saját fordítása]          

 

 


[1] Karinthy Frigyes: A kloroform. Az Est, 1925. január 11. 12.

[2] Tábori Kornél: Bűn és szerelem. Budapest, 1910. 144.

[3] Az első részben bemutatott bűncselekmény elemzésére a forrásközlés második részében kerül sor.

[4] James P. Payne: The criminal use of chloroform. Anaesthesia, 2002. 7. sz. 685–690. 

[5] Pintér István: Egy vagon benzint lopott, nemléteső bank részvényeit adta el, Debrecenben bukott le a Kloroformos Faragó. Hétfői Hírek, 1958. 9. sz. 2.

[6] Kertész Imre: A kudarc. Budapest, 1994. 186., illetve Kertész Imre: Az angol lobogó. Holmi, 1991. 3. sz. 265–267.

[7] HU-BFL-XXV-4-a-962/1959.

[8] Szend polgári születési anyakönyv 41/1896. folyószám alatti bejegyzés. https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:33SQ-GP65-8WN?i=108&cc=1452460&cat=1056460 (Utolsó letöltés dátuma: 2023. június 29.)

[9] Verordnungsblatt für das k. u. k. heer, 1918. Nr. 146. 7250., illetve HU-BFL-VII-5-c-4521/1937. A tartalékos tiszti státuszról lásd: Hajdu Tibor: A tisztikar társadalmi helyzetének változásai. 1849–1914. Valóság, 1987. 4. sz. 74–75. 

[10]Harctérről hazatért hadnagy voltam a Nagybecskerekre áthelyezett komáromi 12-edik gyalogezredben. S, velem ugyanegy századba volt beosztva Faragó András hadnagy, a későbbi világhírű szélhámos, aki élete jórészét börtönben töltötte. Én szerencsés szimatommal és eszemmel már akkor megláttam benne a nagy szélhámost és — mivel igen kellemetlen volt nekem minden délelőttömet vele együtt töltenem közös századunkban— egy vendéglői tisztivacsora asztalánál, miután Faragó hazament, több tiszttársam előtt kijelentettem, hogy Faragó Bandi közönséges szélhámos, és a tiszti rangra érdemtelen. Másnap felkerestek Faragó Bandi párbajsegédei. Közöltem velük, hogy nem vagyok hajlandó segédeimet megnevezni, hanem becsületbíróságot kérek, mert Faragó szélhámos, akivel párbajozni nem lehet. Az ezredes, akinek bejelentették a dolgot, arra kötelezett engem, nevezzem meg segédeimet. Kénytelen voltam a parancsnak engedelmeskedni. Másnap, október végén Budapesten kitöri a forradalom. A párbaj elmaradt.” Gömöri Jenő Tamás: Két „majdnem párbajom”. Élet és Irodalom, 1967. 26. sz. 8.

[11] Rendeleti Közlöny, 1920. 16. sz. 291. Nemesi előnevek feltüntetésére várbogyai Bogyay Pál, vagy gortvai Gortvay György neves orvos esetében lásd: Uo. 290.

[12] HU-BFL-VII-5-c-2199/1922.

[13] 14550/eln. 31-1919. számú Körrendelet. Rendeleti Közlöny, 1919. 52. sz. 193-196., illetve Rendeleti Közlöny, 1920. 16. sz. 291.

[14] A szombathelyi katonai törvényszék vonatkozó iratanyaga nem maradt fent, a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Vármegyei Levéltár őrizetében pedig nem található a kaposvári ügyészség 1920. évi iratanyaga. HU-BFL-VII-102-a-7033/1923.

[15] A korabeli osztrák sajtó szerint egy budapesti ügyvéd válófélben lévő feleségétől, valamint egy magyar nő ismerősétől kért kölcsönöket – előbbitől pénzt, utóbbitól gyémánt ékszereket. A kölcsönösszeget később nem adta vissza, a gyémántköveket pedig zafírra cserélte. Harmadik ügye során az osztrák sajtó szerint egy Bécsbe gyógykezelésre érkező beteg embertől csalt ki 377 ezer osztrák koronát. Lásd: Der Freund der Ungarinnen. Illustrierte Kronen Zeitung, 1922. június 21 5–6. Ügyéről beszámolt még: Ein vielseitiger Schwindler. Deutsches Volksblatt, 1922. június 21. 7., illetve Ein Freund der Frauen. Kleine Volks-Zeitung, 1922. június 21. 5., valamint Ein Freund der Damen. Neues Wiener Tagblatt, 1922. június 21. 10.

[16] Vö.: Turcsányi Gyula: Intellektuális bűncselekmények. In: A modern bűnözés. Szerk. Uő. II. köt. Budapest [1929]. 89–93.

[17] 1918-ban egy zsírszállítási ügy miatt is állt bíróság előtt, végül azonban a sértett kérésére megszüntették ellene az eljárást. HU-BFL-VII-5-c-828/1918., illetve HU-BFL-VII-102-a-3917/1923.

[18] Rovott egyének rövid személyleírással ellátott betűsoros névjegyzéke. 2. köt. Budapest, 1896. 576.

[19] Vö.: Őrizetbe vették Budapesten az osztrák kiviteli engedélyek nemzetközi csalóját. Uj Nemzedék, 1923. május 15. 4.; Csalás osztrák kiviteli engedélyekkel. Világ, 1923. május 15. 6., valamint Egy hirhedt európai szélhámos hurokra került. Turteltaub Szigfrid egy laplátai bank csekkjét, nyersbőr kiviteli engedélyt és egyebeket hamisított. Friss Hirek, 1923. május 17. 3. 

[20] Große Betrügereien eines Bankbeamten. Neues Wiener Tagblatt, 1923. február 3. 4., illetve Milliardenbetrug eines Beamten der Lombard- und Eskomptebank. Neue Freie Presse, 1923. február 5. 8., valamint [Frank László]: Direktor Geneves Rio de la Plata-Schecks. Die Börse, 1923. 6. sz. 5–6. A hamis csekk látható a Fons 2020. évi 3. számának címoldalán is.

[21] Pesti Hírlap, 1925. március 11. 9.

[22] Sugár Vilmos testvérét, Gyulát 1922-ben ítélte el a budapesti királyi büntetőtörvényszék hathónapnyi börtönre lopás címén. HU-BFL-VII-102-a-1490/1922.

[23] HU-BFL-VII-5-c-1530/1918.

[24] Dr. Franz X Vetters: Betrug im allgemeinen und interessante Betrugsfälle. Öffentliche Sicherheit, 1923. 5–6. sz. 5–7.   

[25] HU-BFL-VII-5-c-2199/1922.

[26] Márkus Gábor halálesete bejegyezve Budapest XII. kerületi polgári halotti anyakönyv 1831/1944. folyószáma alatt. https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:S3HT-62KS-SPF?i=7&cc=1452460&cat=1184525 (Utolsó letöltés dátuma: 2023. június 13.)

[27] Faragó másfél évtizeddel később, a budapesti királyi törvényszékhez írt beadványában mégis úgy írt az ügyről, hogy „Párizsból való távozásom után, az ott maradó és bünbe-esett távoli ösmerőseim rám fogtak különféle büncselekményeket, s amelyekért távollétemben »incontumátiam« öt évi börtönre ítéltek.” HU-BFL-VII-5-c-4521/1937. 

[28] Két magyar dal. Budapesti Hirlap, 1908. március 19. 13., Uj zenemü. Az Ujság, 1908. március 19. 11., valamint Uj zenemüvek. Pesti Napló, 1908. március 19. 14., illetve Uj dal. Budapesti Hirlap, 1908. szeptember 8. 12.

[29] A Harmónia hangversenyei. Budapesti Hirlap, 1908. január 26. 8., Színház. Zene. Az Ujság, 1919. február 14. 7.

[30] Aase halála. Pesti Hirlap, 1913. január 18. 8., Irodalom. Pesti Hirlap, 1913. január 15. 25., Irodalmi esték. In: Az Ujság, 1914. február 15. 13.

[31] Gatterburg Vina és Márkus Gábor. Pesti Hirlap, 1921. január 26. 7.

[32] FR-A.V.P.-D1U6-1812. Tribunal Jugement en correctionnel concernant Andréas Farago, Gabriel Markus, Oscar Kertesz, Joseph Gabor en date du 6 novembre 1923 par la 14ème Chambre du Tribunal Correctionnel, illetve születése bejegyezve a tiszadobi polgári születési anyakönyv 3/1896. folyószáma alatt https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:S3HY-X9R9-XWK?i=18&cc=1452460&cat=1835014 (Utolsó letöltés dátuma: 2023. június 29.), illetve Budapesti Közlöny, 1904. 76. sz. 2.

[33] Budapesti Közlöny, 1898. 189. sz. 7., illetve FR-AN-FCSN-19940448/2.-Dossier 136., illetve Körpel Oszkár születése bejegyezve a szabadkai izraelita hitközségi anyakönyv 90/1889. folyószáma alatt. https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:3Q9M-CS2T-YYN3?i=9&cat=2831617  (Utolsó letöltés dátuma: 2023. június 29.)

[34] A háboru körül. Egyenlőség, 1915. 13-14. sz. 5.

[35] FR-AN-FCSN-19940462/160.-16168.

[36] Szücs Nándor: A párizsi kloroformos Budapesten. Pesti Napló, 1924. november 9. 5-6.

[37]une association vivant d’expédients et de larcins”. FR-AN-FCSN-19940457-Dossier 7774.

[38] Doris de Arada Kemp különböző útlevélkérelmeiben 1897. április 13. napját, illetve 1900. április 13. napját jelölte meg születése dátumául. US-NARA-United States Passport Applications, 454737/1925.

[39] Az Ellis Island-re érkezők listájában 1924 márciusában a hatóságok azt jelezték, hogy apja amerikai állampolgár, míg alig fél évvel későbbi listában már szülei állampolgársága alapján engedélyezték beutazását. Ezekért l. US-NARA-New York Passenger Arrival Lists (Ellis Island). 1892–1924. Index of Passengers and Crew Lists. S. S. Monterey, 24 March, 1924.; illetve US-NARA-New York Passenger Arrival Lists (Ellis Island). 1892–1924. Index of Passengers and Crew Lists, S. S. Olympic, 18th December, 1924.

[40] Catalogue of Photographs and Stereopticon Slides. Washington, 1918. 26-27.

[41] US-NARA-United States Passport Applications, 30669/1921.

[42] Comment deux aventuriers invités a prendre le thé endormirent miss Kempf et lui volérent ses bijoux. Excelsior, 7 Novembre 1923.. 1., Les voleurs de Miss Kemp sont identifiés. L’Action francaise, 7 Septembre 1923. 2., Le vol au chloroforme. Les agresseurs de l’Américaine étaient de redoutables bandits. La Liberté, 1923. 7 Septembre 1923. 1.

[43] Az üggyel foglalkozott a Hiradó című csehszlovákiai magyar lap: Faragó András és társainak ügye a párisi biróság előtt. Hiradó, 1923. 258. sz. 5., Faragó Andrást Párisban elítélték. Hiradó, 1923. 259. sz. 4., Nemzetközi szélhámos letartóztatása. Hiradó, 1923. 222. sz. 5.; francia nyelvterületen egyebekben: Marc Desley: Le faux baron Ledeu devant les juges. Le Rappel, 7 Novembre 1923. 2., Marc Desley: Le faux baron Ledeu devant les juges. La Lanterne, 7 Novembre 1923. 2., Les voleurs de Miss Kempf en correctionelle. Le Matin, 7 Novembre 1923. 2., Geo London: Les beaux danseurs qui ont endormi l’Américaine pour la dévaliser sont condamné á la prison. Le Journal, 7 Novembre 1923. 1., Les malfaiteurs qui l’endormirent et lui volérent ses bijour devant les juges correctionels. Le Petit Parisien, 7 Novembre 1923. 3., Le vol au narcotique de l’Américaine miss Daris Kempf. Le Petit Journal, 7 Novembre 1923. 3., Louis Fourés: La comtesse endormie. Comoedia, 7 Novembre 1923. 2., az angol nyelvű sajtóban: Dancing romance ends in courts. The New York Herald (European Edition), 7 November, 1923. 4., American Girl Is Doped and Robbed. The Evening News, 23 July, 1923. 8.; német nyelvterületen például: Ein internationaler Hochstapler verhaftet. Berlinger Tageblatt, 2 Oktober, 1923. 6.

[44] FR-A.V.P-D1U6-1812. Tribunal Jugement en correctionnel concernant Andréas Farago, Gabriel Markus, Oscar Kertesz, Joseph Gabor en date du 6 novembre 1923 par la 14ème Chambre du Tribunal Correctionnel.

[45] FR-AN-FCSN-19940462/160.-16168.

Ezen a napon történt március 03.

1918

A breszt-litovszki békeszerződés (más néven breszti béke) Szovjet-Oroszország és a központi hatalmak (Németország és az Osztrák–Magyar...Tovább

1918

Bartók Béla II. vonósnégyesének premierje.Tovább

1922

Hidegkuti Nándor válogatott labdarúgó, az Aranycsapat tagja (†2002)Tovább

1924

II. Abdul-Medzsidet megfosztják trónjától és családjával együtt száműzik Törökországból.Tovább

1945

Megalakult a Független Kisgazda-és Polgári Párt Ifjúsági Csoportja. Az alakuló gyűlésen résztvevők megvitatták a feladatokat, és megvá-...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő