A Magyar Keleti Vasút botrányos építése

Az 1867. évet követően az ország területén kivitelezett első nagyobb beruházások között nagyon korán jelentek meg az újabb és újabb vasútvonalak. Kezdetben kisebb-nagyobb nehézségekkel járt, hogy megtalálják az egyensúlyt az állami szerepvállalás és a magánszféra között. A „problémás” ügyletek közé tartozott a Magyar Keleti Vasút építése, amely szinte egy időben kezdődött meg a politikai kiegyezéssel. Az építés körül kialakult botrány magában hordozta a magyar állam vasútépítéssel kapcsolatos minden tapasztalatlanságát.

Forrás

  

A Magyar Keleti Vasút Részvénytársaság 1872. június 3-án megtartott rendkívüli közgyűlése által kiküldött vizsgálóbizottság jelentése

 

[...]

b. Az ún. Párizsi-szerződés

 

Az 1868. december 16-iki szerződés első cikke az alábbi fontos rendelkezéseket tartalmazza: „A Waring testvérek minden az engedélyezési okmányba foglalt jogukat az Angol-Osztrák Bankra testálják, amely azt magára nézve elfogadja, és kötelezi magát, hogy egy milliós [forint] kauciót képez, ami az első részvénybefizetési tételből megtéríttetik.

A nevezett bank továbbá kötelezi magát, hogy a legrövidebb időn belül, de mindenképpen az előírt időtartamon belül létesít egy részvénytársaságot - mégpedig a magas kormányzat által előírt feltételek betartásával -, amelynek alaptőkéje 75 033 750 forintot fog kitenni, 2/5-öd részben részvényekből, 3/5-öd részben kötvényekből. (E cikkely nem említi - amennyire az a megfogalmazásból kitűnik -, hogy az alaptőke osztrák értékű ezüstben vagy papírban értendő-e.)

 

[...]

 

c., A Bordereau Regulateur [Építési irányelvek]

 

A b. pont alatt megtárgyalt Párizsi-szerződést - mint már említettük - 1868. december 16-án kötötték meg. Rögtön egy nappal később a szerződő felek ismételten siettek munkához látni, hogy a jövendő Magyar Keleti Vasúti Részvénytársaságot számszakilag is körvonalazzák, miután egy nappal korábban elviekben láthatóan megegyeztek. Megkötötték az Építési irányelveket, amelyeket az előző napi szerződés szerves részének nyilvánítottak, a szerződés végén nyomtatékosították, hogy az Építési irányelvek a főszerződéstől el nem választható, együtt képeznek egy szerves egészet.

A fent említettek szerint semmi kétség nem merülhet fel, hogy az Építési irányelvek esetében az Angol-Osztrák Bankot addig terheli felelősség, amíg a Magyar Keleti Vasúti Részvénytársaság vagy az Angol-Osztrák Bank szavaival élve: amíg az igazgatótanács [a létrehozott vasúti társasági] és a [létrejött] társaság első részvényesei azt magukra át nem vállalják.

 

[...]

 

A 3. cikkely a vasúti költségek felosztása kapcsán a következőt szögezi le:

 

[...]

 

A tényleges építésre a fentnevezett 73 458 750 forintnyi összeget különítették el ... az egyes vonalszakaszokra [a teljes vasút négy vonalszakaszra tagolódott az engedélyokirat szerint] eső összegeket a következőképpen rögzítették, mégpedig:

1. szakasz        forint   18 300 000

2. szakasz        forint   27 470 000

3. szakasz        forint     5 475 000

4. szakasz        forint   22 193 000

------------------------------------

Összesen:                    73 458 000

 

Ez a felosztás keresztül-kasul hibás volt, és véleményünk szerint éppenséggel szándékosan csalárd.

Ebből a felosztásból látható, hogy a második vonalszakaszt egészen önkényesen 29,4 [osztrák] mérföld, illetve a negyediket 24,7 mérföld hosszal számolták. A számítás helytelen, minthogy a második szakaszt mindössze 27,5 mérföld hosszú, ezzel ellentétben a negyedik 27,1 mérföld hosszúságú. Az első és a harmadik vonalszakaszok esetében a kisebb eltéréseket nem akarjuk bolygatni.

Tehát a második szakaszt tudatosan vették fel kettővel hosszabbnak, a negyediket 2 és fél mérfölddel rövidebbnek, mint amit valójában kitesznek, és osztották fel tudatosan helytelenül az építési tőkét. Azt mondjuk rossz, mivel az időben már létezett katonai térkép, amelyből körzővel a pontos hossz mérhető lett volna, tévedés nem volt lehetséges. Miért számolták helytelenül a mérföldeket?

A válasz egészen kézenfekvő. A negyedik, legköltségesebb, legnehezebb vonalszakaszt kezdettől fogva nem szándékoztak kiépíteni, és ennek következtében rosszul osztották fel az építési tőkét, hogy annak nagyobbik részét az ún. költségkimutatások által kézhez kapják, és aztán az építkezést egyszerűen félbeszakítsák.

Azonban egy másik okból is helytelen és csalárd volt az építési tőke felosztása, minthogy a számszakilag arányos felosztás csak ott bocsánatos, ahol az egyes vonalszakaszok minőségileg hasonlóak, de nem ott - mint ez esetben - az építési nehézségek az egyes vonalszakaszoknál egészen eltérőek. Ha az egyes vonalszakaszokra eső mérföldeket helyesen számították volna ki, ilyen esetben is tisztességes módon az építési tőkét nem pusztán arányosan szabadna felosztani, hanem a könnyebb szakaszokra arányosan nagyobb építési tőke részt kellene elkülöníteni.

Ez irányúak az Építési irányelvek azon rendelkezései is, amelyek szerint az építési tőke vonalszakaszonkénti felosztását senki nem ingathatja meg, olyan alapfeltételként rögzítették, hogy ezt a főfelosztást nemcsak az alakítandó társaságnak, hanem még a jövendőbeli társasági főmérnöknek is kötelessége elfogadni.

 

[...]

 

Az 5. cikkely rátér más vonalszakaszokra, és rendelkezik a másodikkal kapcsolatban, amelynek építési tőkéjét a rossz hírű 3. cikk 27 470 000 forintban rögzítette, hogy e vonalszakasz vonatkozásában időközi kamatokra 2 160 000 forintot különítenek el, és magára az építésre 25 310 000 forintot. A további felosztást, illetve a harmadik és negyedik vonalszakaszokra megállapított összegek részfelosztásait csak akkor fogják elvégezni, mihelyt a Waring testvérek a szükséges tanulmányokat elkészítették, kidolgozták.

Igazán érdekes! Itt maguk a Waringok vallják meg, hogy állítólag nem készítettek tanulmányokat, és ennek következtében a részfelosztás későbbre tartatik fenn, de a főfelosztást közösen az Angol-Osztrák Bankkal azért elvégezték, mégpedig minden szempontból helytelenül, rossz a mérföldek mennyiségi vonatkozásában, és rossz minőségi szempontból, ugyanis az egyes vonalszakaszok nehézségeire nem voltak figyelemmel.

Arról van-e szó, hogy - az ismételten megjegyezzük, később közelebbről lesz megvilágítandó - az első cikk helytelen szövegezése következtében az építési tőke felhasználásával oly sok milliót, amennyit csak lehetséges a részvényesek költségére kiszorítani, és a könnyebb második vonalszakaszért sok millióval többet kapni, mint amennyi tisztességes építési tőke felosztás esetén a csekélyebb mérföldszámra és a könnyebb kiépítésre figyelemmel arra esett volna.

E cikkelyben, a 2., 3. és 4. vonalszakaszok tanulmányaira a névleges tőke minden milliója után felszámítandó rendkívüli 12 000 forintos összegeket csak hevenyészve említjük meg.

 

[...]

 

A 8. cikkely nagyon laza módon írja elő a havi kimutatások kifizetéseikor követendő eljárást. Ugyanis úgy határoz a cikkely, hogy a kifizetendő ún. költségkimutatásoknál [vagyis az adott hónapban felmerült építkezési költségek elszámolásait], a leszállítás alatt lévő, az állóanyag készletek és az átmeneti építmények minden formáját elszámolják, mindegy, hogy e készletek az építkezésen találhatók-e vagy már vasútvonalakra szállították, vagy sikeres átvételt követően még gyártóüzemekben, hajókon találhatók meg stb.

Ez egy igazán laza mód a költségkimutatások ellenőrzésére! Csak egy rendkívül kiterjesztett és független ellenőrzés esetén lehetséges ilyen módon kifizetéseket teljesíteni nyilvánvaló károk nélkül, illetőleg olyan dolgokat kifizetni, amelyek még az egész világon szétszórva találhatók.

Ilyen esetben nagyon sok ellenőrző szerv és elsődlegesen egy kizárólag a társaságot szolgáló legfelsőbb ellenőrző szerv, a vállalkozótól teljesen független főmérnöknek kell lennie!!

Mindez ebben az esetben hiányzott - ennek megfelelőek a következmények.

 

[...]

 

III. Az építkezés folytatása saját költségre

 

[...]

 

Miután a fent felsorolt események következtében az MKV-nál hiány keletkezett, amely számszerűleg most még pontosan nem határozható meg, de valószínűleg 15 milliót vagy még többet tesz ki, elsősorban az a kérdés adódik, a kárt a részvényesek kötelezettek viselni saját vagyonukból vagy sem?

Azt gondoljuk, hogy erre nemlegesen tudunk válaszolni. A részvényeseknek jogukban áll kárpótlást követelni, mivel a kár elsődlegesen a Párizsi-szerződés és az Építési irányelvek folyományának következménye. Ezek a szerződések csak abban az esetben lennének kötelező érvényűek a részvényesekre, ha egy alakuló közgyűlés ezeket jóváhagyta volna, vagy legalább egy közgyűlést tartottak volna, és az alapszabályokat jóváhagyják, és később az igazgatótanács a nevezett szerződéseket elfogadta volna. Utóbbi esetben a részvényesekkel szemben csak az igazgatótanácsot és a kormányzatot lehetne felelősségre vonni, de nem olyan személyeket, akik az igazgatótanácstól kapták felmentvényüket - feltételezve, hogy a harmadik személyek jóhiszeműen jártak el, mivel rosszhiszeműség esetén kompetens helyről megkapott felmentvény nem nyújt védelmet.

Megelőző alakuló közgyűlés nélkül jogi értelemben nem lehet arról beszélni, hogy a nevezett szerződések szomorú következményei és az abból származó kár a részvényeseknek lenne felróható.

 

 

[...]

 

Nos a következőképpen pontosítjuk javaslatainkat:

 

I. Miután mi az Angol-Osztrák Bankot és a Waring testvéreket egyetemeleges felelősnek tartjuk károkozásért, lehetőleg mindkettő ellen, de legalább az Angol-Osztrák Bank ellen egy teljes kártalanítási polgári per indítandó, és egyidejűleg mindkettő ellen büntető feljelentést kellene tenni...

 

II. A magas kormányzat, illetőleg az állam ellen egy időben vagy a közgyűlés által meghatározandó időpontban éppúgy hanyag felügyelet okán teljes kártalanítási pert kellene indítani és esetleg ezzel egybekötötten igényt támasztani [állammal szemben] a Waringok memorandumában említett kb. 6 millióra, mint minimum összegre.

 

[...]

 

Pest, 1872. december 28.

 

Dr. Leopold Brode

Alexander Bujanovits

Benedikt v. Baronyi

Carl Paul Ullmann

Ezen a napon történt október 27.

1904

Megkezdi működését az első New York-i metró.Tovább

1912

Megalakult a Debreceni Izraelita Ifjak Dalköre. Elnöke dr. Bruner Lajos.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő