A magyar szövetkezeti mozgalom múltja – Források a „Futura” történetéből

A jövő útjai kifürkészhetetlenek?

„A magyar búzának és általában a mi gabonánknak a nemzetközi piacokon mindig különleges hely jutott. Ahol megjelent a mi gabonánk, ott más ország terménye a második sorba szorult. [… A] szétmállott Osztrák–Magyar Monarchia területén keletkezett államok ellenséges magatartása és a többi hatalom viselkedése azt eredményezte, hogy nem kell a magyar búza. A józan ész ellenére a silányabb minőségű árut vették, mert ezzel árthattak nekünk, a volt ellenségnek így jutottunk el odáig, hogy szinte házalnunk kellett a legremekebb áruval, és még ilyen fáradozással is nehezen tudtuk értékesíteni.”

1) Állami megrendelések időszaka (1919-1924)

A későbbiekben többször is hivatkozott jubileumi kiadványban a részvénytársaság megalakításának magyarázataként a következők olvashatók:

„El kellett takarítani a négyesztendei háború, a két forradalom és különösen a bolsevista gazdálkodás által hátrahagyott romokat, gondoskodni kellett a sok tízezernyi menekült vérünkről, szoros egységbe kellett kovácsolni a falu termelő tömegeit az értelmiséggel és a nemzet örökéletű géniuszának segítségével új eszmék gyakorlati megvalósításával kellett megindítani - minden nehézséggel és akadállyal dacolva -

." Emellett szintén itt olvasható, hogy „Hazánkat újra be kellett kapcsolni a nemzetközi árucserébe, melytől a háború kitörése óta el volt zárva."

Az I. világháború utáni időszak gazdasági megújulásában vezető szerep jutott a szövetkezeteknek. Mivel a szövetkezeti központok nyíltan a konszolidáció oldalára álltak, ennek fejében bőségesen kaptak állami hiteleket és kölcsönöket. A gazdasági életben nagyrészt szövetkezetek bonyolították a gyűjtést, a szétosztást, az exportot, az importot, így logikus volt, hogy a mezőgazdaságot is szövetkezeti alapon szervezzék át. Ekkor már közel két évtizede működtek a hitelszövetkezetek és a fogyasztási szövetkezetek csúcsszerveiként az OHK, illetve a Hangya.

Balogh Elemér elgondolása alapján a gyűjtési és értékesítési szövetkezetek élére is olyan központi szervet kellett állítani, amely egyesítette a gazdákat, akik így a piacon egységbe tömörülve jelenhettek meg, ezáltal nem váltak a vásárlók kiszolgáltatottaikká. Elképzelése szerint a „Futura" közhasznú intézményként, altruista módón, nem haszonszerzési célból, hanem a parasztság uzsorahálóból való kiszabadítását meghirdetve

.

A új intézet megalakulása 1919. október 20-án történt, amikor a Dorottya u. 2. szám alatti egykori Magyar Király Szállóban megtartották az alakuló közgyűlést, amelyen kimondták a Magyar Szövetkezeti Központok Áruforgalmi Részvénytársaságának, a Futurának a létrejöttét. Megválasztották az igazgatóságot is, amelynek elnöke Ipolyi-Keller Gyula lett, tagjaivá pedig Bakonyi Pált, Almási Balogh Elemért, Domaille Tamást, Gergely Istvánt, Dr. Horánszky Dezsőt, Jeszenszky Pált, Mende Gyulát és Steidl Ambrust választották.

A részvénytársaság 12 000 000 korona alaptőkével alakult meg, amelyet a kezdetekben túlnyomóan, majd 1920 májusától kizárólag az OKH és a Hangya adott.

A vállalkozás lefektetett célja, hogy a kötelékébe tartozó szövetkezetek központi irányítás mellett rendszeresen végezzék a mezőgazdasági termények összegyűjtését, raktározását és részben értékesítését. Járulékos célként kitűzték, hogy a „keresztény magyar középosztály ifjúságát gyakorlati kereskedőkké képezzék".

A Futura hatalmas lendülettel indult el, és néhány héten belül a dolgozók létszáma hihetetlen mértékben megnőtt, 1114 tisztviselő és több mint 2000 átvevő állt rendelkezésre. (A hirtelen elért nagy létszámnövekedést a trianoni határok bevezetése miatt menekülő magyar lakosság nagyszámú foglalkoztatásával sikerült elérni.)

 

Gabonagyűjtési akció

A kormány már az Intézet megalapításától kezdve országos jelentőségű gazdasági események lebonyolítását bízta a Futurára. Ennek egyik legjelentősebb területe, ami gyakorlatilag beindította a vállalat működését, a gabonagyűjtés volt. 1919 őszére létfontosságúvá vált, az ország - elsősorban Budapest - gabonaellátása, és ennek érdekében gondoskodni kellett az élelmiszergyűjtés mielőbbi megindításáról.

A nyugalom a kezelhetőség érdekében egy ideig a kormány még nem tért át a szabadkereskedelemre, hanem a kötött forgalmat tartotta fenn.

Szerződéstervezet a kormány és a Futura között

1920 tavaszán, a román megszállás után, a kormány a Futurát bízta meg a gabonagyűjtési akció lebonyolításával. A feladatot több szakaszra lehetett osztani:

•·           árugyűjtés megszervezése

•·           árugyűjtés irányítása

•·           árugyűjtés lebonyolítása

A magyar kormány 1920 júliusában rendeletben szabályozta a terményforgalmat, és megbízta a Futurát a feladat megoldásával. A siker érdekében a Futura létrehozta a Gabonagyűjtési főosztályt, a Hombárt. A vállalat ezzel a lépéssel kezdte meg a közérdekű működését, és egészen 1924-ig biztosította a városi lakosság, elsősorban a fővárosi lakosság

. Ahhoz, hogy ezt - és a későbbi feladatokat is - a Futura sikeresen teljesítse, mindenekelőtt az árugyűjtés szervezetét kellett kiépíteni. A vállalat minden vármegyében kirendeltséget vagy leányvállalatot létesített, amelyeknek feladata lett, hogy a szövetkezetek bevonásával bizományosi alapon kiépítsék az árugyűjtő szerveket. A Futura 1920-ban 25 kirendeltséget hozott létre, amelyek száma - a folyamatos összevonások miatt - később jóval kevesebb lett. Annak ellenére, hogy a vállalat tevékenységét altruista módon, vagyis „nyereségrészesedés nélkül" folytatta, mégis olyan sikereket ért el, amelyek lehetővé tették, hogy 1922-1923-ban már előleget folyósítson a gazdáknak. A Hombár gabonaforgalmának mértékét jól érzékelteti, hogy milyen százalékban szállította az ellátatlanok részére a gabonát. 1921-ben 40%-át, 1922-ben 70%-át, majd 1923-ban már a 80%-át bonyolította le. 1924 júliusának elején - a helyzet normalizálódása okán - a kormány megszüntette a Futura hatósági lisztellátását, és ezzel lezárult a részvénytársaság működésének első korszaka. Jól mutatja a szervezői munka sikerét, hogy a gabonagyűjtésben összesen 700 vidéki szövetkezet vett részt, mint a Futura .

A '20-as évek elején a vállalat a gabonaforgalom lebonyolítása mellett más állami feladatokat is kapott, amelyeket az alábbiakban „szinte csak" felsorolás szintjén érintünk.

Mezőgazdasági gépakció: 1919 után mezőgazdasági gépállomány sürgős és nagymértékű frissítésre szorult, amelynek lebonyolításával a kormány a Futurát bízta meg. Ennek keretében 37 500 db mezőgazdasági gépet és 379 000 db munkaeszközt értékesítettek. A gépakció 1923-ra fejeződött be.

Gyapjúgyűjtési akció: 1920 januárjában a vállalat megbízást kapott a kormánytól, hogy az 1918-1920. évi termésű, zár alá vett, beszolgálandó gyapjúkészletet a gazdáktól átvegye, raktározza, ellássa. A Futura a feladatot maradéktalanul teljesítette, majd a következő évtől, 1921-től a kormány felszabadította a gyapjúforgalmat.

Papír-behozatali akció: 1920 után nem volt papírgyár Magyarországon. A kormány 1920-1921-ben megbízta a vállalatot, hozza be és ossza szét az országban a szükséges papírmennyiséget. 1922-től a behozatalba a fővárosi lapkiadó vállalatok is bekapcsolódtak, majd az akció 1924-ben fejeződött be.

A Minisztertanács kölcsönengedélye a Futura részére

Ugyanakkor az előbbiek mellett, az első időszak fontosabb vállalati intézkedései, eredményei között fel kell sorolni, hogy a Futura bekapcsolódott a fakereskedelembe, létrehozva a WAWEL Magyar Szállítmányozási és Forgalmi Rt.-t, érdekeltséget szerzett az Országos Ruházati Intézet Rt.-ben, és létrehozta a

A kép azonban nem volt ennyire pozitív, hiszen egyrészt a részvénytársaságot folyamatosan támadták a kötött áruforgalom bonyolítása miatt, másrészt - bár a vállalat korabeli kiadványaiból ez nem derül ki - a Futurát már az első években majdnem elérte a fizetésképtelenség réme. Ez utóbbi egy 1920-ben keletkezett minisztertanácsi jegyzőkönyvben is megjelent: eszerint a teljes krach-ot a bevételek, pénzek átcsoportosításával, illetve vállalaton belüli kölcsön folyósításával tudta elkerülni a

Ezen a napon történt augusztus 04.

1914

I. világháború: A német haderő lerohanja Belgiumot, hogy megindíthassa támadását Franciaország ellen. Válaszul Nagy-Britannia hadat üzen...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők