Anasztaz I. Mikojan a KGST élén

A KGST központi Iroda 1949. januári létrehozása után a szervezet a gyors iparosítás érdekében a tagországok terveinek, műszaki fejlesztéseinek, termelésük egy részének, egymás közötti és a tőkés országokkal való kereskedelmük összehangolására törekedett. Sztálin és vezetőtársai a katonai logika szerint gondolkodtak: minden egyes tagország építse ki hadi-, azaz nehéziparát, ennek rendelje alá gazdaságpolitikáját. Kereskedelmét pedig két szempont szerint szervezze: csökkentse függőségét a tőkés országoktól, eközben növelje importját és exportját a KGST keretén belül és Kínával.

Bevezetés

1950 szeptemberében fordulat állt be a KGST működésében. Szokatlanul magas tisztséget betöltő személyt, Anasztaz I. Mikojant, az SZKP KB Politikai Irodája tagját, külkereskedelmi minisztert nevezték ki a KGST szovjet képviselőjének.

A fordulat előszele már a nyár folyamán érzékelhető volt, amikor az addigi munkálatok nemcsak a nyári szünet miatt lassultak, illetve álltak le, de a szovjetek magukhoz ragadták az ügyek intézését is. Ez mindenekelőtt a legfelső döntéshozó szerv, a KGST Tanács III. ülésének előkészítését

. A tagállamok delegáltjai és a KGST titkára által vezetett nemzetközi apparátus hosszú hónapok munkájával ugyanis nemcsak megfogalmazta az előzetes határozat tervezetét, de azt szétküldte a tagországok kormányainak, amelyek meg is tették észrevételeiket. Innentől kezdve azonban a szokásos egyeztetés helyett a szovjetek „magukra vállalták" az újabb határozat-változat kidolgozását, s a bajok ebből fakadtak. Az újabb szöveg - a magyar képviselő, a dokumentumközlés főszereplője, szerint - nem a tagországok lehetőségeihez és igényeihez próbált igazodni, hanem egészen más követelményeket fogalmazott meg. Meg kell jegyeznem, hogy közvetlen, összevethető tervezetekkel nem rendelkezünk, az eseményeket a haza küldött jelentésekből próbálom rekonstruálni.

A KGST apparátusban történtek értelmezésénél nem vonatkoztathatunk el attól az ismert ténytől, hogy ettől az időtől, nevezetesen a koreai háború kitörése után a kelet-európai országok vezetői nemcsak világháború kirobbanásától tartottak, hanem az arra való felkészülés határozta meg belpolitikai, külpolitikai és gazdaságpolitikai döntéseiket. Időközben felgyorsult Nyugat-Németország újrafelfegyverzése is. A fegyverkezési döntések csúcspontja az 1951. januári moszkvai titkos találkozó volt, amikor Sztálin magához rendelte kelet-európai csatlós

vezetőit, és az 1953-ra várható háborúra való felkészülés jegyében nagyarányú hadsereg-fejlesztési program megvalósításába kényszerítette bele .

Nos, a koreai háború kirobbanását követően már módosult a kapcsolat a csatlós országokkal, a katonai indíttatású célok rapid érvényesítése korlátok közé szorította az alkudozások lehetőségét, s ez megmutatkozott a KGST apparátushoz való szovjet viszony megváltozásában.

Hogyan írhatjuk le a változást? Az 1949. januári megalakulás, majd a KGST központi irodájának megszerveződése után a szervezet elképesztő mennyiségű feladat megvalósításába kezdett, aminek a lényege abban foglalható össze, hogy a gyors iparosítás érdekében terveiket, műszaki fejlesztéseiket, termelésük egy részét, egymás közötti és a tőkés országokkal való kereskedelmüket összehangolják, ennek érdekében megállapodnak az árakban, és közös szabványokat dolgoznak ki. Az Iroda megkezdte ezekben a kérdésekben az egyeztetést, és 1950 tavaszára valamelyest előre is haladt benne. A következő területekre vonatkozóan végeztek előkészítő munkát: hengerelt áru, nehéz és speciális szerszámgépek, golyóscsapágy, metallurgiai, energetikai, nyersolaj felszerelések, villamos ipari cikkek, traktorok, autók, gőzmozdonyok, vagonok, motorkerékpárok. A nyersanyagtermelésben fekete- és színesfémérc bázisok, szén, nyersolaj, textilnyersanyagok, bőrnyersanyagok, olajos növények, műszál. Egyeztetés történt továbbá a tervezési, beszámolási munka javításáról. A beruházásokat illetően előkészítették a magyarországi metallurgiai kombinát építését, a felső-tiszavidéki hidroelektromos erőmű építését, egy golyóscsapágy gyár építését Lengyelországban, két kohászati üzem bővítését Ostrava környékén. Albánia külön kategória volt a feladatok között, amely nemcsak képtelen volt bármilyen tervet készíteni, de fejletlensége okán nagyarányú támogatási igénnyel is fellépett.

 

Mikojan

 

Az Iroda első körben adattengerrel látta el magát az egyes országokból, aztán igyekezett rendet teremteni az állandóan változó igények között, egy idő múlva pedig a delegátusok elkezdtek alkudozni fölös termékeik eladásáról. A szovjetek ennek a szinte kilátástalan munkának a fonalát vágták el A. Mikojan

. Sztálin és vezetőtársai a katonai logika szerint gondolkodtak. Minden egyes tagország építse ki hadi-, azaz nehéziparát, ennek rendelje alá gazdaságpolitikai prioritásait. Kereskedelmét pedig két szempont szerint szervezze: csökkentse függőségét a tőkés országoktól, elsősorban Nyugat-Európától, mégpedig úgy, hogy növelje importját és exportját a KGST keretén belül és Kínával. Nyugat-Európa ehhez maga is hozzájárult azzal, hogy fontos termékeket nem adott el Kelet-Európának, embargósnak nyilvánította azokat az USA nyomására. A szovjetek egyszerűsítésre szánták el magukat a hatékonyság növelése érdekében. A rövid távon kilátástalannak látszó termelési kooperációs vitákat szinte minden területen lezártnak nyilvánították. Többéves kereskedelmi szerződések keretében törekedtek az alapanyag- és energiahiány, valamint a más termékekben jelentkező hiányok enyhítésére. A munka középpontjába így a belső és a nyugati kereskedelem került. A termelés autark irányba fordult, és nehézipar centrikussá vált. Meg kellett állapodni az árakban és a rubelelszámolásban. Ez megtörtént.

Mikojan a következő módszert választotta. A KGST Irodával gyorsan felvetette a tagok közé a Német Demokratikus Köztársaságot. 1950. november 24-25-én összehívatott egy rögtönzött Tanácsülést, ahol legitimáltatta a kereskedelem-centrikus irányvonalat, de már ezt megelőzően megkezdte az egyes országok külkereskedelmi gyakorlatának és szándékainak ellenőrzését úgy, hogy az Iroda ülésén napirendre tűzette és a tagországok véleményezhették egymás politikáját és

. Dokumentumaink két ilyen tárgyalásról tudósítanak, az egyik a Magyarországról, a másik a Csehszlovákiáról tartott irodaülésekről szóló beszámoló.

Ezen a napon történt augusztus 13.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Alakítók vagy elszenvedők? Személyek, családok, csoportok a huszadik századi történelemben

Tisztelt Olvasók!

A geológiától kölcsönzött szóval élve az ArchívNet idei második száma egyfajta „társadalmi szelvényt” kíván az olvasók elé tárni. A társadalom rétegei hasonlatosak bolygónk kőzettakarójához, amelyeket egyben, egyszerre nehéz áttekinteni, nem is beszélve arról – hogy akárcsak a geológia esetében – térben és időben is nagy eltérések mutatkozhatnak egy-egy országot mintául véve.
Jelen szám a tizenkilencedik-huszadik század magyar társadalmáról kíván egy szelvényt bemutatni, mind az alsó, közép és felső rétegekről. Olyan személyekről, csoportokról, akik között voltak, akik alakították az eseményeket, míg mások csak leginkább elszenvedték az idők változását, azonban erről – a mi, vagyis az utókor szerencséjére – írásban adtak számot.

Az időrendet követve az első Hlbocsányi Norbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára) az írása, aki cégbírósági iratok segítségével mutatja be egy jelentős kereskedőcsalád, a Kohnerek osztrák-monarchiabeli felemelkedését, majd 1920-30-as évekbeli gazdasági hatalmuk elsorvadását. Csunderlik Péter (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, tudományos munkatárs Politikatörténeti Intézet) a társadalom középső rétegéhez tartozó értelmiség egy részét mutatja be írásában. Az általa bemutatott dokumentum egy lista azokról a személyekről, akik a Galilei-kör tagjaként 1919-ben felajánlották szolgálataikat a Forradalmi Kormányzótanácsnak.

Szlávik Jánosné (helytörténész, Gödöllő) a második világháború magyarországi harcainak időszakába kalauzol el minket Bőti Imre csendőr főtörzsőrmester naplóján keresztül, aki személyes sorsának viszontagságos voltáról adott számot írásában. Magos Gergely (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) retrospektív egodokumentumokat prezentál és elemez publikációjában. Írásának fő célja nemcsak maguknak a szövegeknek a bemutatása, hanem hogy a főként az értelmiség soraiból származó szerzők a hosszú negyvenes évek folyamán miként alakították át önmagukról szóló írásaikban a korábbi életeseményeiket.

Az időrendi sort Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks) forrásismertetése zárja. Az ArchívNet hasábjain korábban Keresztes Csaba már foglalkozott az ún. 1988-as „metróbalhéval”, azonban Tóth Eszter Zsófia ezúttal az 1980-as évekbeli magyarországi skinhead-mozgalmat a tagok társadalmi háttere felől közelíti meg bírósági iratok alapján.

Egyúttal felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei harmadik számába továbbra is várjuk a forrásismertetéseket a huszadik századi gazdaság- és társadalomtörténetre, valamint külföldi konfliktusokra vonatkozóan.
  

Budapest, 2022. május 27.
Miklós Dániel
főszerkesztő