Az Iráni-Magyar Közlekedési Társaság (1975-1979)

A Hungarocamion Vállalat fuvarozási tevékenysége az egzotikusabbnak ítélt országokra is kiterjedt. A külföldön létesített tranzitállomásoknak – műszaki szerviz, személyzetellátás, vámoltatás és egyéb logisztikai feladatok ellátása miatt – mindig is meghatározó jelentőségük volt. Ebbe a folyamatba illeszkedett az Iránban alapított Iran–Majarestan Transport Co. létrehozása, amely később vakvágánynak bizonyult a cég történetében. A vegyesvállalat működése alatt végig nehézségekkel küzdött, de a rendelkezésre álló iratok néhány magyar szempontból érdekes tanulsággal szolgálnak.

Részletek dr. B. Szabó Károly osztályvezető-helyettes teheráni útjáról készült jelentésből

 

Úti jelentés
dr. B. Szabó Károly osztályvezető-helyettes 1977. VII. 6. és X. 9. közötti teheráni kiküldetéséről

[...]

II.
Az IMT-nél kialakult helyzet ismertetése
Általánosságban megállapítható, hogy a vegyesvállalat ma minden tekintetben a mélyponton van, nevezetesen:
- a kereskedelmi-fuvarpolitikai helyzet,
- a gépjárművek műszaki állapota,
- a pénzügyi helyzet, nyilvántartási rendszer,
- a TBT-vel való kapcsolat vonatkozásában.

Az alábbiakban kizárólag az utóbbi két szempontra térek ki.

1. A vegyesvállalat katasztrofális pénzügyi helyzetben van.
Forgóalappal nem rendelkezik, a szállítók nagy összegű követeléseit hosszú idő óta nem tudja kiegyenlíteni, eladósodása a részvényes Hungarocamionnál olyan összegre rúg, amelyet - a legoptimálisabb gazdálkodás esetét feltételezve - csupán több év alatt tudna felszámolni. A tényleges és teljes pénzügyi csőd szokatlan, de nem véletlen helyzeteket eredményezett. Ezek közül, a teljesség igénye nélkül, a következőket említem meg:

1.1. Az IMT-nél pénzgazdálkodásról egyáltalán nem lehet beszélni: a cég bankszámláján és pénztárában gyakorlatilag nincs pénz. Ez azt eredményezte, hogy a rendeltetésszerű működéshez elengedhetetlenül szükséges kiadásokat a vállalat egyáltalán nem, vagy csak késve tudja teljesíteni.
E szempontból a legsúlyosabb helyzet kétségkívül az IMT-nek gépkocsivezetőivel szembeni eladósodása területén alakult ki. 1977. IX. 30-án pl. az IMT az iráni rendszámú gépkocsik vezetőinek 1 152 800 Riallal, 42 021 DM-mel és 781 $-ral tartozott. Járandóság hiányában, a gépkocsivezetők a legszükségesebb étkezési és tisztálkodási szükségleteiket sem tudták fedezni.
Mind az európai, mind az iráni cégek javítási számláit az IMT nem tudja kifizetni. Emiatt előfordult, hogy az egyik teheráni cég hosszabb időre - a számla kiegyenlítéséig - visszatartotta a gépjárműveket.
A felszólító, pert kilátásba helyező levelek tucatjai érkeznek be az IMT-hez.

1.2.  A TBT a vegyesvállalat 50 magyar rendszámú gépjárművének Magyarországról történő indítása óta (1977. június) azt a gyakorlatot vezette be, hogy az IMT-nek járó fuvardíjakból visszatartja a Bank Sepah-hal szembeni törlesztéseit. Tekintve, hogy az IMT-nek a Hungarocamionon kívül a TBT a legjelentősebb fuvaroztatója, az IMT árbevétele csupán az így csökkentett TBT számlák ellenértékéből ered. A TBT viszont a csökkentett fuvardíjakat sem fizeti rendszeresen. Az IMT magyar igazgatójának többszöri, személyes sürgetésére, követelésére esetenként egy-egy kisebb összegű csekket bocsát a TBT a cég rendelkezésére, amely kizárólag a legégetőbb napi kiadásokra nyújt fedezetet.

1.3. Abban a ritka esetben, amikor az IMT bankszámláján van pénz, további nehézséget jelent ennek felvétele. A cég közel 2 éves működése után még mindig az a helyzet, hogy az iráni üzletvezetőt naponta, órákig kell győzködni arról, hogy a gépkocsik indításához szükséges ellátmányra a pénzt fel kell venni és ki kell fizetni. Tetemes kára származik az IMT-nek abból, hogy Gharandijk úr [IMT iráni ügyvezetője] gyakran napokig távol van (a csekktömböt magánál tartja, aláírása nélkül nem vehető fel az indításhoz szükséges pénz), vagy pedig késedelmesen írja alá a csekket. Gharandijk úr bizalmatlanságát mutatja az is, hogy miután a gépjárművenkénti összeállítás szerint a felvét megtörtént, a forgalmi telepen ellenőrzi, hogy azt az összeget valóban kiadták-e a megjelölt járatokra.

1.4. Az IMT pénzhiánya miatt gyakori jelenség, hogy a magyar kassza ideiglenesen hitelez az IMT-nek. Ez szabálytalan, de a gépkocsik állásából adódó nagyobb veszteségek és a fuvarmegbízások visszautasításából származó addicionális hátrányok elkerülése miatt mégis nélkülözhetetlen megoldás.
1977. augusztus közepén pl. 560 000 Rialra rúgott az IMT tartozása a magyar kasszával szemben. Ezt a tartozását az IMT csak úgy tudta rendezni, hogy a Hirsch Iran cégnek teljesített 4 fuvar ellenértékét (950 000 Rial) sikerült felvenni készpénzben, és ebből fizette vissza az 560 000 Rialt. Gharandijk úr minden megnyilvánulása mögött az a gyanú húzódik meg, hogy a készpénzfelvételt esetleg „más célra" használnák fel. Ezért gyakorlatilag minden kifizetés csekkel történik, a csekk ugyanis kizárólag Gharandijk úr aláírásával érvényes.

[...]

2. A TBT-vel való kapcsolat az elmúlt 3 hónapban szemlátomást romlott.

Amíg korábban a személyes konfliktusok forrása kizárólag Gharandijk úr magatartása volt, újabban A. A. Bagherzadeh úr részéről is számos barátságtalan, az üzleti életben teljesen szokatlan, a vegyesvállalati kapcsolatban pedig korábban elképzelhetetlen megnyilvánulásoknak lettem tanúja. Pl.: a TBT-IMT közötti belföldi hússzállítást megelőző ártárgyalásokon A. A. Bagherzadeh úr kijelentette: „amennyiben az IMT a TBT-n kívül más iráni cégnek végezne fuvart, intézkedik, hogy Garami úr 24 órán belül elhagyja Iránt."

A Hungarocamion-IMT folyószámla egyeztetése során A. A. Bagherzadeh úr kijelentette, hogy ha egy héten belül nem produkáljuk részére a jogcímenkénti bontást, mindenkit kitilt az IMT irodájából stb.

Gharandijk úr magatartása külön tanulmányt érdemelne. Közismert bizalmatlansága, gyanakvása és tévesen felfogott takarékossága számokban is kifejezhető, tetemes kárt okoz a vállalatnak.

Ezen túlmenően az IMT pénzét saját céljaira is igénybe veszi. Jelenleg kb. 91e. Rialt tart magánál „előleg" címén, melynek visszafizetésére önmaga 1977 júliusában 10 hónapos visszafizetési időt szabott meg (a pénz megkaparintása is egyébként európai fogalmak szerint elképzelhetetlen fondorlattal történt). A szóban lévő „előleg" törlesztését a mai napig nem kezdte meg. Garami et. egyébként még 1977 augusztusában írásban szólította fel Gharandijk urat az „előleg" azonnali visszafizetésére, mivel az IMT alapszabályai értelmében is a társaság üzletvezetői a társaság vagyonát saját céljaikra nem vehetik igénybe. Gharandijk úr erre egyáltalán nem reagált. Ezt követően, Garami et. A. A. Bagherzadeh úr segítségét kérte, aki fel is szólította Gharandijk urat az előleg visszafizetésére, eredmény nélkül.

III.

Összefoglalva
Az IMT-nél kialakult helyzetet nem egyes személyek magatartása, hanem a TBT tudatos üzletpolitikája idézte elő. Nevezetesen: a TBT, mint szállítmányozó az IMT-t kezdettől fogva a saját, olcsó fuvarozó cégének tekintette. A TBT üzleti gesztió [pénzkezelései] kizárólag arra irányulnak, hogy „rablógazdálkodás"-sal és minden más eszközzel kivonja a vegyesvállalatból a hitelek (gyorsított) visszafizetéséhez szükséges anyagi eszközöket. Magának a vegyesvállalatnak a működése a TBT szemszögéből mindig is közömbös volt. Az IMT további fenntartására reális lehetőséget nem látok, felszámolása mind népgazdasági, mind vállalati szempontból indokolt.

Reálisan számolni kell ugyanakkor azzal, hogy a rövidesen mégis sorra kerülő rendkívüli közgyűlésen a TBT nem fog a vegyesvállalat felszámolására szavazni. A TBT-nek ugyanis a Sepah Bank-i hitel visszafizetéséig kardinális érdeke fűződik a vállalat fennmaradásához. Ez a következtetés még a jelenlegi rendkívül feszült, problémákkal teli helyzetben is igaz, amikor az együttműködés a TBT számára sem kellemes. Ez egyben magyarázat arra is, hogy a TBT vezetői miért halogatták a rendkívüli közgyűlés összehívását, a leutazó delegáció tagjainak vízum benyújtását, illetőleg a közgyűlés összehívását milyen erőltetett feltételekhez kötötték és még ma is kötik (pl. Hungarocamion-IMT folyószámla-egyeztetés jogcímenkénti részletezéssel stb.).

Budapest, 1977. október 18.

                                                                                  dr. B. Szabó Károly
                                                                                  osztályvezető-helyettes

Kulcsszavak

Ezen a napon történt november 30.

1913

Megalakul a Magyar Turista Szövetség (MTSZ). Elnökének gróf Teleki Sándort jelölik. Mire a lényegi munkát elkezdhették volna, kitört az...Tovább

1918

Alakuló ülését tartja Budapesten az Ifjúmunkások Országos Szövetsége (IOSZ), amely a munkáshatalomért folyó harcot tűzi ki célul. Központi...Tovább

1939

A Szovjetunió megtámadja Finnországot. (Ez az ún. téli háború.)Tovább

1963

Budapesten átadják az első gyalogos aluljárót az Astoriánál.Tovább

1990

Hivatalosan is befejeződik a berlini fal bontása.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Sport, társadalom, politika a 20. században

„A béke vagy te, Sport! / a népeket egymáshoz fűző szép szalag: /és testvérré lesznek mind általad, / önuralomban, rendben és erőben” ‒ írta Pierre de Coubertin báró 1912-ben az Óda a sporthoz című versében. Coubertin a modern olimpiai eszme egyik legkiválóbb képviselője volt: mélyen hitt abban, hogy a sport, a tisztességes versengés önbizalmat ad, erkölcsös jellemet formál, megnemesíti az embereket, és hozzájárul a népek megbékéléséhez. Az ókori olimpiák példája nyomán azt szerette volna, ha a játékok idejére szünetelnének a háborúk, és béke honolna a földön. Meg volt győződve arról, hogy az emberiség harmonikus fejlődéséhez elengedhetetlen a világbéke, és ezt leginkább a sport segítségével lehet megvalósítani. Szép és tiszta elgondolása azonban illúziónak bizonyult. Ha ugyanis visszatekintünk a 20. század történelmére, azt látjuk, hogy a politikai, gazdasági, ideológiai megfontolások a legtöbb esetben felülírták az olimpiai eszmét. A két pusztító erejű világháború, az 1945 utáni évtizedek nagyhatalmi szembenállása, vagy a harmadik világban lezajlott számos helyi fegyveres konfliktus mind azt bizonyítja, hogy az elmúlt évszázadban a politikusok többsége az együttműködés, a megbékélés helyett inkább a nyers érdekérvényesítés eszközeit választotta.

Magyarországon a sport a 19. század végén, a 20. század elején vált egyre népszerűbbé: az úszás, az evezés, a korcsolyázás, az atlétika, a kerékpározás mellett elsősorban a labdarúgás. A Magyar Labdarúgó Szövetség 1901-ben alakult meg, ekkor indult el az első hazai bajnokság is. Az első kettőt az ország legrégebbi futballcsapata, az 1897-ben létrejött BTC (Budapesti Torna Club) nyerte, ezt követően több mint két évtizedig az FTC (Ferencvárosi Torna Club) és az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre) versenyzett az első helyért. Rivalizálásuk ‒ sokszoros áttételen keresztül ‒ a magyar társadalom keresztény‒zsidó ellentétét is kifejezte. A két világháború közötti időszakban a sport tömeges méretű időtöltéssé vált, a versenysportok terén pedig Magyarország nagyhatalom lett. Ugyanakkor a testnevelés ‒ amelyet már 1921-ben kötelezővé tettek az iskolákban ‒ egyre nyíltabban kapcsolódott össze a militarista szellemű neveléssel. 1947 és 1951 között szovjet mintára a sportot is állami ellenőrzés alá vonták. Mivel továbbra is a labdarúgás volt az egyik legnépszerűbb sportág, az 1950-es években leginkább ezt politizálták át. Az Aranycsapat kiugró nemzetközi sikereiből a hatalom is igyekezett profitálni, és a sikereket saját diadalaként könyvelte el. A diktatúra nyomásának enyhülésével a politika a sportból is kezdett visszavonulni. E folyamat azonban korántsem volt teljes, ezt az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja is bizonyítja. A Magyar Olimpiai Bizottság ugyanis kénytelen volt elfogadni a pártvezetés azon „ajánlatát”, hogy a Szovjetunió iránti szolidaritásból a magyar sportolók se vegyenek részt ezen az olimpián. A politikának ez a durva és közvetlen beavatkozása komoly törést okozott a magyar sportban, ami a későbbi eredményekben is megmutatkozott.

Az ArchívNet idei 4‒5. összevont számának fő témája tehát: „Sport, társadalom, politika a 20. században”. A témaválasztás azért is aktuális, mert a világjárvány miatt 2020 helyett az idén rendezték meg a labdarúgó-Európa-bajnokságot és a XXXII. nyári olimpiai játékokat. Összeállításunkban tizenegy írást közlünk, ezek közül hét kapcsolódik szorosan a témához. Sipos-Onyestyák Nikoletta a politika és a sport kapcsolatát vizsgálja az ún. kis-hidegháború korszakában, külön-külön részletezve a moszkvai, a Los Angeles-i és a szöuli olimpiát. Koós Levente egy 1963-as labdarúgó-mérkőzés kapcsán elemzi a Kádár-korszak legproblémásabb egyesületének számító FTC és a diktatúra irányítóinak viszonyrendszerét. Kántás Balázs és Szerényi Ildikó az egykor világhírű, de mára elfeledett sakkfeladvány-szerző, Neukomm Gyula eseménydús életét eleveníti fel személyes dokumentumok segítségével. Kiss András írása arról szól, miként kapcsolódott össze a két világháború között a testedzés a militarista neveléssel, és milyen szerepet játszottak ebben a vállalatok. Sáfár Gyula az 1950-es évek, míg Szabó Csaba Gábor a Kádár-korszak tömegsportját taglalja a Békés megyei spartakiádok, illetve a Komáromi Állami Gazdaság sportkörei vizsgálata alapján. Bubik Gyöngyi és Garadnai Zoltán a százéves korában nemrég elhunyt Fülöp edinburgh-i herceg és Magyarország sportkapcsolatairól ír annak kapcsán, hogy a herceg a múlt század hetvenes éveiben sportemberként többször megfordult Magyarországon, részt vett a Magyar Lovassport Szövetség által szervezett bajnokságokon, és a nemzetközi versenyeken is a magyar csapat riválisának számított. Négy további forrásközlést is olvashatunk. Völgyesi Zoltán a gyermekvasút építését és az ehhez kapcsolódó korabeli kommunista propagandát mutatja be. Csikós Gábor és Ö. Kovács József Varga Zsuzsanna közelmúltban megjelent, a magyar mezőgazdaság szocialista korszakát kelet-európai kontextusban tárgyaló angol nyelvű könyve kapcsán készít mérleget a jelenkortörténeti források feltárásának és értelmezésének módszertani kérdéseiről. Összeállításunk zárásaként Veres Emese-Gyöngyvér a székelyföldi evangélikus missziós egyház történetéről ír, Somorjai Ádám OSB pedig Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius utolsó magyarországi jelentéseit közli és beszámol a nuncius 1945-ös távozásáról is.

Budapest, 2021. november 26.

L. Balogh Béni

főszerkesztő