Az Iráni-Magyar Közlekedési Társaság (1975-1979)

A Hungarocamion Vállalat fuvarozási tevékenysége az egzotikusabbnak ítélt országokra is kiterjedt. A külföldön létesített tranzitállomásoknak – műszaki szerviz, személyzetellátás, vámoltatás és egyéb logisztikai feladatok ellátása miatt – mindig is meghatározó jelentőségük volt. Ebbe a folyamatba illeszkedett az Iránban alapított Iran–Majarestan Transport Co. létrehozása, amely később vakvágánynak bizonyult a cég történetében. A vegyesvállalat működése alatt végig nehézségekkel küzdött, de a rendelkezésre álló iratok néhány magyar szempontból érdekes tanulsággal szolgálnak.

Részletek dr. B. Szabó Károly osztályvezető-helyettes teheráni útjáról készült jelentésből

 

Úti jelentés
dr. B. Szabó Károly osztályvezető-helyettes 1977. VII. 6. és X. 9. közötti teheráni kiküldetéséről

[...]

II.
Az IMT-nél kialakult helyzet ismertetése
Általánosságban megállapítható, hogy a vegyesvállalat ma minden tekintetben a mélyponton van, nevezetesen:
- a kereskedelmi-fuvarpolitikai helyzet,
- a gépjárművek műszaki állapota,
- a pénzügyi helyzet, nyilvántartási rendszer,
- a TBT-vel való kapcsolat vonatkozásában.

Az alábbiakban kizárólag az utóbbi két szempontra térek ki.

1. A vegyesvállalat katasztrofális pénzügyi helyzetben van.
Forgóalappal nem rendelkezik, a szállítók nagy összegű követeléseit hosszú idő óta nem tudja kiegyenlíteni, eladósodása a részvényes Hungarocamionnál olyan összegre rúg, amelyet - a legoptimálisabb gazdálkodás esetét feltételezve - csupán több év alatt tudna felszámolni. A tényleges és teljes pénzügyi csőd szokatlan, de nem véletlen helyzeteket eredményezett. Ezek közül, a teljesség igénye nélkül, a következőket említem meg:

1.1. Az IMT-nél pénzgazdálkodásról egyáltalán nem lehet beszélni: a cég bankszámláján és pénztárában gyakorlatilag nincs pénz. Ez azt eredményezte, hogy a rendeltetésszerű működéshez elengedhetetlenül szükséges kiadásokat a vállalat egyáltalán nem, vagy csak késve tudja teljesíteni.
E szempontból a legsúlyosabb helyzet kétségkívül az IMT-nek gépkocsivezetőivel szembeni eladósodása területén alakult ki. 1977. IX. 30-án pl. az IMT az iráni rendszámú gépkocsik vezetőinek 1 152 800 Riallal, 42 021 DM-mel és 781 $-ral tartozott. Járandóság hiányában, a gépkocsivezetők a legszükségesebb étkezési és tisztálkodási szükségleteiket sem tudták fedezni.
Mind az európai, mind az iráni cégek javítási számláit az IMT nem tudja kifizetni. Emiatt előfordult, hogy az egyik teheráni cég hosszabb időre - a számla kiegyenlítéséig - visszatartotta a gépjárműveket.
A felszólító, pert kilátásba helyező levelek tucatjai érkeznek be az IMT-hez.

1.2.  A TBT a vegyesvállalat 50 magyar rendszámú gépjárművének Magyarországról történő indítása óta (1977. június) azt a gyakorlatot vezette be, hogy az IMT-nek járó fuvardíjakból visszatartja a Bank Sepah-hal szembeni törlesztéseit. Tekintve, hogy az IMT-nek a Hungarocamionon kívül a TBT a legjelentősebb fuvaroztatója, az IMT árbevétele csupán az így csökkentett TBT számlák ellenértékéből ered. A TBT viszont a csökkentett fuvardíjakat sem fizeti rendszeresen. Az IMT magyar igazgatójának többszöri, személyes sürgetésére, követelésére esetenként egy-egy kisebb összegű csekket bocsát a TBT a cég rendelkezésére, amely kizárólag a legégetőbb napi kiadásokra nyújt fedezetet.

1.3. Abban a ritka esetben, amikor az IMT bankszámláján van pénz, további nehézséget jelent ennek felvétele. A cég közel 2 éves működése után még mindig az a helyzet, hogy az iráni üzletvezetőt naponta, órákig kell győzködni arról, hogy a gépkocsik indításához szükséges ellátmányra a pénzt fel kell venni és ki kell fizetni. Tetemes kára származik az IMT-nek abból, hogy Gharandijk úr [IMT iráni ügyvezetője] gyakran napokig távol van (a csekktömböt magánál tartja, aláírása nélkül nem vehető fel az indításhoz szükséges pénz), vagy pedig késedelmesen írja alá a csekket. Gharandijk úr bizalmatlanságát mutatja az is, hogy miután a gépjárművenkénti összeállítás szerint a felvét megtörtént, a forgalmi telepen ellenőrzi, hogy azt az összeget valóban kiadták-e a megjelölt járatokra.

1.4. Az IMT pénzhiánya miatt gyakori jelenség, hogy a magyar kassza ideiglenesen hitelez az IMT-nek. Ez szabálytalan, de a gépkocsik állásából adódó nagyobb veszteségek és a fuvarmegbízások visszautasításából származó addicionális hátrányok elkerülése miatt mégis nélkülözhetetlen megoldás.
1977. augusztus közepén pl. 560 000 Rialra rúgott az IMT tartozása a magyar kasszával szemben. Ezt a tartozását az IMT csak úgy tudta rendezni, hogy a Hirsch Iran cégnek teljesített 4 fuvar ellenértékét (950 000 Rial) sikerült felvenni készpénzben, és ebből fizette vissza az 560 000 Rialt. Gharandijk úr minden megnyilvánulása mögött az a gyanú húzódik meg, hogy a készpénzfelvételt esetleg „más célra" használnák fel. Ezért gyakorlatilag minden kifizetés csekkel történik, a csekk ugyanis kizárólag Gharandijk úr aláírásával érvényes.

[...]

2. A TBT-vel való kapcsolat az elmúlt 3 hónapban szemlátomást romlott.

Amíg korábban a személyes konfliktusok forrása kizárólag Gharandijk úr magatartása volt, újabban A. A. Bagherzadeh úr részéről is számos barátságtalan, az üzleti életben teljesen szokatlan, a vegyesvállalati kapcsolatban pedig korábban elképzelhetetlen megnyilvánulásoknak lettem tanúja. Pl.: a TBT-IMT közötti belföldi hússzállítást megelőző ártárgyalásokon A. A. Bagherzadeh úr kijelentette: „amennyiben az IMT a TBT-n kívül más iráni cégnek végezne fuvart, intézkedik, hogy Garami úr 24 órán belül elhagyja Iránt."

A Hungarocamion-IMT folyószámla egyeztetése során A. A. Bagherzadeh úr kijelentette, hogy ha egy héten belül nem produkáljuk részére a jogcímenkénti bontást, mindenkit kitilt az IMT irodájából stb.

Gharandijk úr magatartása külön tanulmányt érdemelne. Közismert bizalmatlansága, gyanakvása és tévesen felfogott takarékossága számokban is kifejezhető, tetemes kárt okoz a vállalatnak.

Ezen túlmenően az IMT pénzét saját céljaira is igénybe veszi. Jelenleg kb. 91e. Rialt tart magánál „előleg" címén, melynek visszafizetésére önmaga 1977 júliusában 10 hónapos visszafizetési időt szabott meg (a pénz megkaparintása is egyébként európai fogalmak szerint elképzelhetetlen fondorlattal történt). A szóban lévő „előleg" törlesztését a mai napig nem kezdte meg. Garami et. egyébként még 1977 augusztusában írásban szólította fel Gharandijk urat az „előleg" azonnali visszafizetésére, mivel az IMT alapszabályai értelmében is a társaság üzletvezetői a társaság vagyonát saját céljaikra nem vehetik igénybe. Gharandijk úr erre egyáltalán nem reagált. Ezt követően, Garami et. A. A. Bagherzadeh úr segítségét kérte, aki fel is szólította Gharandijk urat az előleg visszafizetésére, eredmény nélkül.

III.

Összefoglalva
Az IMT-nél kialakult helyzetet nem egyes személyek magatartása, hanem a TBT tudatos üzletpolitikája idézte elő. Nevezetesen: a TBT, mint szállítmányozó az IMT-t kezdettől fogva a saját, olcsó fuvarozó cégének tekintette. A TBT üzleti gesztió [pénzkezelései] kizárólag arra irányulnak, hogy „rablógazdálkodás"-sal és minden más eszközzel kivonja a vegyesvállalatból a hitelek (gyorsított) visszafizetéséhez szükséges anyagi eszközöket. Magának a vegyesvállalatnak a működése a TBT szemszögéből mindig is közömbös volt. Az IMT további fenntartására reális lehetőséget nem látok, felszámolása mind népgazdasági, mind vállalati szempontból indokolt.

Reálisan számolni kell ugyanakkor azzal, hogy a rövidesen mégis sorra kerülő rendkívüli közgyűlésen a TBT nem fog a vegyesvállalat felszámolására szavazni. A TBT-nek ugyanis a Sepah Bank-i hitel visszafizetéséig kardinális érdeke fűződik a vállalat fennmaradásához. Ez a következtetés még a jelenlegi rendkívül feszült, problémákkal teli helyzetben is igaz, amikor az együttműködés a TBT számára sem kellemes. Ez egyben magyarázat arra is, hogy a TBT vezetői miért halogatták a rendkívüli közgyűlés összehívását, a leutazó delegáció tagjainak vízum benyújtását, illetőleg a közgyűlés összehívását milyen erőltetett feltételekhez kötötték és még ma is kötik (pl. Hungarocamion-IMT folyószámla-egyeztetés jogcímenkénti részletezéssel stb.).

Budapest, 1977. október 18.

                                                                                  dr. B. Szabó Károly
                                                                                  osztályvezető-helyettes

Kulcsszavak

Ezen a napon történt október 27.

1904

Megkezdi működését az első New York-i metró.Tovább

1912

Megalakult a Debreceni Izraelita Ifjak Dalköre. Elnöke dr. Bruner Lajos.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő