Hadifémgyűjtés, rézrekvirálás az első világháborúban

„bátorkodik a katonai parancsnokság Nagyméltóságodat megkeresni, hogy a krb. [!] 8000 kg vörösrézzel lefedett körmöczbányai m. kir. pénzverőhivatal rézanyagának a hadiigazgatásnak való átengedésére vonatkozó elhatározását mielőbb megejteni szíveskedjék" - fordult Teleszky János pénzügyminiszterhez a pozsonyi katonai parancsnokság. Mivel a központi hatalmakat az antant gazdasági blokádja elvágta a külső nyersanyagforrásoktól, a nagyfokú fémhiányt az osztrák és a magyar állam kényszerintézkedésekkel, hadifémgyűjtéssel és rekvirálással igyekezett pótolni.

Bevezető

Az első világháború a korábbi háborúkhoz képest sokkal jelentősebb gazdasági erőfeszítést követelt a harcoló felektől, ami összefügg a háború új vonásaival. Az ipari forradalom során kialakult gyáripar és a modern közlekedés (mindenekelőtt a vasút) biztosította annak feltételét, hogy Európa vezető hatalmai, beleértve az Osztrák-Magyar Monarchiát is, többmilliós hadsereget tudtak felszerelni és a frontra szállítani. A modern technika átalakította a hadseregek fegyverzetét, a gyalogságot gépfegyverekkel látták el, s lövegeket vetettek be, aminek következtében a hadseregek tűzereje megsokszorozódott. Az első világháború tekinthető az első modern, gépi háborúnak, sőt „anyagháborúnak" is nevezték a kortársak, arra utalva, hogy a hadianyag-fogyasztás a korábbiakhoz képest sokszorosára nőtt. A hadseregeknek nagy mennyiségű élelmiszerre, ruházatra és egészségügyi anyagra (például kötszerre) volt szüksége, a lovak takarmányozása még ezeknél is nagyobb tételt tett ki, ám a leggyorsabban fogyó hadianyag a tüzérségi és a géppuska lövedék

.

A háború elején a résztvevők mindössze néhány hónapos harcra számítottak, ezért gazdaságilag a legkevésbé sem készültek fel az elhúzódó háborúra. Még a katonai értelemben leginkább felkészült német hadvezetést is nehéz helyzet elé állította az új típusú háború szokatlan méretű „anyagigénye", s lőszerkészletük csupán 1914 októberéig volt

. Mivel a hadviselőknek elő kellett teremteni és a frontra juttatni a szükséges a hadianyagot, sőt a hátország ellátásáról is gondoskodni kellett, ezért az állam radikálisan beavatkozott a gazdasági életbe, és korlátozta a piac működését. Új fogalom született, a hadigazdaság, amin nemzetgazdaságnak a hadviselés érdekei szerinti megszervezését értették. A sokak által csodált német hadigazdaság kialakítása a nagyiparos nevéhez fűződik. Amikor alig egy héttel a háború kitörése után megtudta Erich von Falkenhayn hadügyminisztertől, hogy nem készültek tervek a hadsereg stratégiailag fontos nyersanyagokkal való biztonságos ellátására, 1914. augusztus 8-án elképzeléseivel bement a hadügyminisztériumba, s azonnal megkapta a megbízást az új részleg létrehozására és vezetésére. Rathenau néhány hónap alatt megszervezte a hadügyminisztériumban a hadi nyersanyagosztályt (Kriegsrohstoffabteilung), amely az érintett szakmákat bevonva kétszáz hadianyag-társaságot alapított, részvénytársaság . Rathenau működésének köszönhetően a fegyverkezés ütemét a németek tovább tudták fokozni, és sikerült az antant gazdasági blokádját kivédeniük. Központilag osztották el a szűkös nyersanyag- és árukészleteket, hatóságilag szabták meg az árakat, hogy megakadályozzák az infláció elszabadulását. 1916-tól hadvezetés felügyelte és irányította szinte az egész gazdasági életet. A német hadigazdaság, mely kezdetben hatékonyan működött, mintává vált a többi hadviselő ország számára.

Anglia és Franciaország is számos intézkedést átvett a német hadigazdaságtól, ám a német megoldással szemben vigyázták rá, hogy a rendkívüli hatalom ne a hadvezetéshez, hanem a kormányhoz kerüljön, arra hivatkozva, hogy a demokratikus államnak joga van minden hatalom és erőforrás koncentrálására a nemzet érdekében. A hadigazdaság kiépítésében az Osztrák-Magyar Monarchia is német mintákat követett, ám a birodalom két felében volt egy fontos különbség: Ausztriában német példára lényegében a hadvezetés irányította a hadigazdaságot, Magyarországon viszont a kormány kapott erre

. Az első Balkán-háború idején született hadiszolgáltatásokról szóló 1912. évi LXVIII. törvénycikk tág lehetőséget kínált hazánkban az állami beavatkozásra: a hadsereg szükségleteinek kielégítésére a lakosságtól személyi és dologi szolgáltatásokat lehetett megkövetelni. Az igénybe vehető tárgyak körébe szinte bármi beletartozhatott a magántulajdonú gépkocsiktól a lovas kocsikon át az üzemekig és az . Majd kiépítették a központi háborús anyag- és termékgazdálkodás intézményrendszerét, ám a magyar kormány soha nem engedte, hogy a hadvezetőség kiterjessze irányító hatáskörét hazánk területére.

1914 végétől egymás után létesültek az alapvető termények és nyersanyagok beszerzését és elosztását irányító központok, bizottságok, amelyek intézkedtek egyes szükséges anyagok piaci forgalmának korlátozásáról, szabott áron az államnak való kötelező felajánlásáról. A folyamat azt eredményezte, hogy a magyar gazdasági élet jelentős részét állami kézben lévő, katonai irányítás alatt álló részvénytársasági központok vonták uralmuk alá. Ezek vásárolták fel, tartották nyilván, illetve forgalmazták a különböző iparágak készleteit. Számuk folyamatosan nőtt, s a világháború végére már 26 bizottság és 39 központ irányította a hadiszállításokat, a különféle termények és nyersanyagok begyűjtését és elosztását. A szükséges anyagokat rekvirálhatta a hadsereg, azaz lefoglalhatta és hatósági áron átvehette.

Ausztria és Magyarország az alumínium kivételével lényegében minden fontos fémből jelentős behozatalra szorult, a hadiipar szükségletei ezért minden fontos fém és fémötvözet begyűjtését megkövetelték. A fémek közül a réz volt a legfontosabb, amit legnagyobb mennyiségben töltényhüvelyek, továbbá lövedékvezető gyűrűk (és kezdetben lövedékgyújtók) előállítására

. A réz beszerzése okozta azonban a legnagyobb nehézséget, mert a szükséges mennyiség töredék részét sikerült fedezni hazai bányákból. A háború kitörése előtt a Monarchia éves rézszükségletének mindössze 7,8%-át termelte meg, a többit importból , míg Németország rézkitermelése rézfelhasználásának mintegy egyötödét adta. A világ messze legnagyobb réztermelőjének az USA számított, az antant hatalmak innen szerezték be a háború alatt a rezet, sőt az USA-tól vásárolt rezet a háború előtt Németország és a Monarchia is, ám amerikai behozatalra a háború alatt az antant blokádja következtében a központi hatalmaknak nem volt .

Mivel a réz világpiaci ára erősen ingadozott, ezért békeidőben az egyes államok általában nem halmoztak fel nagyobb készleteket belőle. Németország azonban a háború előtti öt évben jóval többet vásárolt a szükségleténél, így kezdetben bőséges réztartalékkal rendelkezett. A szarajevói merénylet után az egyik hazai cég is felvásárolta a környező semleges államokból a hirtelen beszerezhető

, ám ez csak egyszeri alkalom volt, ugyanis a szomszédos semleges államok is rézimportra szorultak, így nem jöhettek szóba folyamatos beszerzési forrásként. Mindenesetre a Monarchia és Németország hadvezetősége a háború első hónapjaiban még el volt látva rézzel, sőt az első időszakban nem is számítottak sokan .

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt december 04.

1914

Az első világháború orosz frontján megkezdődik a limanowai csata.Tovább

1944

A szovjet Vörös Hadsereg elfoglalja Miskolcot.Tovább

1956

Az asszonyok tüntetése a budapesti Hősök terén.Tovább

1978

Budapesten rendezték meg az I. Országos Gyermekkönyvhetet, amit az ENSZ által kezdeményezett nemzetközi gyermekév keretében tartottak meg...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet idei ötödik számában megjelenő négy forrásismertetés közül három szorosabban-lazábban kapcsolódik az 1945 után bekövetkező államszocialista fordulathoz, míg a negyedik írás földrajzilag köthető az előbbiekhez. Ez utóbbi forrásismertetés ugyanis Kárpátaljához kötődik, amely a huszadik század során Magyarország, Csehszlovákia és a Szovjetunió részét is képezte. Jelen esetben a helyszín még a Magyar Királyság, az időpont pedig 1914 mint háborús év.

Az időrendet követve első a már említett Kárpátaljához kötődő forrásismertetés Suslik Ádám (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) tollából. A szerző két dokumentum segítségével mutatja be, hogy az 1914 szeptemberében lezajlott orosz betörés után a visszavonuló osztrák-magyar csapatok miként egészítették ki hiányos ellátmányukat rekvirálásokkal az északkelet-magyarországi hadműveleti területen.

Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) írásában az olvasókat 1953-ba, de már a Sztálin halála utáni időszakba kalauzolja el. Az általa ismertetett dokumentum Fehér Lajos kulákokkal kapcsolatos álláspontját mutatja be – amelyek már magukon viselik az „új szakasz” nyomát. A szerző egy érdekességre is felhívja a figyelmet: az 1950-es években két Fehér Lajos is foglalkozott a magyarországi agrárium átalakításával. A téziseket jegyző Fehér Lajos újságíró közülük az ismertebb – voplt azonban egy névrokona, aki az MDP Központi Vezetőségének Mezőgazdasági Osztályán dolgozott. Alkalmasint pedig az is előfordult, hogy a két Fehér Lajos ugyanazon a testületi ülésen volt jelen.

Akárcsak a „kulákkérdés,” úgy a koncepciós perek, illetve azok át-, felülvizsgálata is vastagon kötődnek a régió sztálinista korszakához. Bessenyei Vanda (doktoranda, Szegedi Tudományegyetem) az egyik legismertebb csehszlovák koncepciós per felülvizsgálati folyamatának egy részét mutatja be. Rudolf Slánský, „a csehszlovák Rajk” rehabilitációjának ügyét a hasonló, magyarországi eseményekkel állítja párhuzamba, felhívva a figyelmet arra, hogy 1953 után Budapesten a legfelsőbb vezetésben átrendeződés zajlott, míg Prágában gyakorlatilag 1968-ig megmaradt a neosztálinista irányítás.

Kládek László (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Kormárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) forrásismertetése a sztálinista, államosító korszakhoz áttételesen kapcsolódik: a termékeiről jól ismert dorogi hanglemezgyár a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat gyáregységeként működött, amely a különböző államosított cégek egyesítése nyomán 1951-ben jött létre. Az ismertetés a dorogi üzemegység létrejöttét, valamint működésének első éveit mutatja be részletesen.

Az idei ötödik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. november 8.
Miklós Dániel
főszerkesztő