III. Viktor Emánuel olasz király leváltja Mussolinit. Az új olasz miniszterelnök, Badoglio feloszlatja a fasiszta pártot, fegyverszüneti...Tovább
Szovjetek Taszáron
1946 áprilisában a közlekedési tárca a Honvédelmi Minisztériumtól hivatalos értesítést kapott, hogy a magyarországi repülőterek tulajdonjogát egy magyar-szovjet vegyes bizottság fogja kideríteni. A felderítés célja elsődlegesen az volt, hogy a háború alatti építkezés során volt-e példa a Harmadik Birodalom tőkebevonásával létrejött beruházásra. A közlekedési tárca illetékesei ugyan értesítették a Honvédelmi Minisztériumot, hogy a német csapatok igényei szerinti átalakításokkal kapcsolatos anyagi terheket Magyarország viselte, de a vegyes bizottság megkezdte működését.
Bevezetés
A háború utáni években a szovjet dominancia nyomta rá bélyegét a magyarországi repülésre is. Ez nyert hivatalos formát az által, hogy 1946. március 29-én a Szovjetunió és Magyarország egyezményt írt alá a Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt (MASZOVLET) létesítésére vonatkozóan. Ennek értelmében a Szovjetunió szakemberekkel és műszaki felszerelésekkel támogatta a magyar légiközlekedés fellendítését. A legkomolyabb gondot a háborús károkat szenvedett repülőterek, így a ferihegyi repülőtér ügye okozta. Nyilvánvaló volt, hogy a felújítás elkerülhetetlen, ugyanakkor azonban, a háború utáni évekre jellemző módon a felújítás során ideológia kérdések is terhelték az újjáépítés munkálatait.
1946 áprilisában a közlekedési tárca a Honvédelmi Minisztériumtól hivatalos értesítést kapott, miszerint a magyarországi repülőterek tulajdonjogát egy magyar-szovjet vegyes bizottság fogja kideríteni. A bizottságba szovjet részről bizonyos Brett és Savkin alezredesek kerültek be, őket azonban jellemző módon nem valamiféle szovjet légügyi szervezet delegálta, hanem a szovjet dominanciájú Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB). A felderítés célja elsődlegesen az volt, hogy a háború alatt történt építkezés során volt-e példa a Harmadik Birodalom tőkebevonásával létrejött beruházásra. A közlekedési tárca illetékesei ugyan értesítették a Honvédelmi Minisztériumot, hogy a német és magyar kormány 1944 június 2-i megállapodása, az úgynevezett Finanzierungsabkommen értelmében a német csapatok igényei szerinti átalakításokkal kapcsolatos anyagi terheket Magyarország viselte s így német tőkebevonásra nem volt példa a repülőterek esetében, de ez a magyar-szovjet vegyes bizottságot természetesen nem akadályozta meg abban, hogy megkezdje működését., noha azt is igazolni lehetett, hogy a magyar állami előbb havi 200 millió, majd havi 300 millió pengőt helyezett el a fenti német-magyar megállapodást követően az úgynevezett Ungarischer Kriegsfonds-ban.
Azt, hogy német tőkebevonásra csakugyan nem került sor, végül a vegyes bizottság is igazolta 1946. május 28-án kelt beszámolójában, amelyet a Magyar Jóvátételi Hivatalnak juttatott el. A beszámolóhoz mellékelték a különféle magyar repülőtereken felvett jegyzőkönyveket is. A Ferihegyen felvett jegyzőkönyv pl. a következőket állapította meg: a repülőteret és a rajta lévő épületeket a Magyar Államkincstár építtette és a munkálatok 1943 végén - tehát még az 1944. évi német megszállást megelőzően - befejeződtek. Német pénzbevonásra nem volt bizonyíték, csupán arra, hogy német követelésre, de magyar pénzből 1944-ben épület egy 782 méter hosszú 10 méter széles betonút, amely Rákoshegyet kötötte össze a ferihegyi repülőtérrel.
Ilyen jegyzőkönyv felvételére került sor 1946. május 17-én a napjainkban az amerikai csapatok jelenlétéről ismertté vált Taszáron is. A honvédelmi és hadügyi tárca, valamint a Magyar Jóvátételi Hivatal képviselői mellett a már említett két szovjet alezredes, Brett és Szavkin voltak jelen a repülőtéren, ahol megállapítást nyert, hogy a németek nemhogy beruháztak volna, hanem elvonulásukkor még fel is robbantottak mindent, amit lehetett.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt október 13.
Átadták az első új építésű úttörőházat a ferencvárosi Hámán Kató úton (ma Haller utca). Mint kultúrház ma is működik.Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő