A vietnámi „kaland”

„M. L. (35 éves, MSZMP-tag) tartalékos hadnagy, a NEFB magyar tagozatának tagja a saigoni szálláskörletből április 23-án 23 órakor ismeretlen helyre távozott. Hátrahagyott leveléből egyértelműen megállapítható, hogy a körletet előre megfontolt, dezertálási szándékkal hagyta el. M. tartalékos hadnagy Vietnamban tartózkodása során a VII. körzetben volt beosztva, ahol szoros érzelmi nexust alakított ki egy vietnami nővel. […] Vietnami tartózkodása alatt magatartásában gyanús körülményt, szökési szándékra utaló jelenséget nem tapasztaltak.”

Források

W. Gy. disszidálása

REPRESENTATION OF THE HUNGARIAN PEOPLE'S
REPUBLIC TO THE INTEMATIONAL COMMISSION
OF CONTROL AND SUPERVISION

39/1973.

Készült: 4 példánybanSzaigon, 1973. március 21.
Felterjesztve: 3 példányTárgy: W. Gy. disszidálása
1 pl. helyben átadvaMell.: 16 db

Sz. Gy. elvtársnak.

Előadó: Ö. D.

ezredes elvtárs

Jelentem, hogy W. Gy. /Budapest, 1951., anyja neve: O. Zs./ őrmester, a hir. központ rádiótávírásza 1973. március l0-én körletét elhagyva a szaigoni ausztrál nagykövetségre ment, ahol menedékjogot kért és kapott, amellyel külföldre szökést követett el. A rendkívüli esemény kivizsgálása során az alábbiakat állapítottam meg:

W. az utolsó szállítmánnyal, 1973. február 26-án érkezett Szaigonba. A megérkezést követő napokban kirakodással, berendez- kedéssel, a híradókörlet felszerelésével volt állandóan elfoglalva. Március 4-én észlelte környezete, hogy egyedül volt kinn a Tan Son Nhut-i tábor területén. Utjáról elmondotta, hogy egy amerikai katonai rendőrrel annak kocsiján Szaigonban volt szórakozni. Az eset vizsgálata ezt nem igazolta, letagadta, hogy az eset megtörtént. Ennek ellenére Ö. ezredes megszervezte W. ellenőrzését. Ennek alapján olyan adatok merültek fel, hogy senkivel sem barátkozik, intenzíven magánszorgalomból az angol nyelvet. Közepes angol nyelvtudása révén az amerikai tiszthelyettesi klubban és a tábor területén több amerikaival került beszélő viszonyba. Ennek mértéke nem vált feltunővé, futólagosnak értékeltük. A kapcsolat jellege viszont éppen nyelv- tudása révén nem volt ellenőrizhető.

KÜLÜGYMINISZTÉRIUM

BUDAPEST

1973. március l0-én szabadnapos volt. Azzal hagyta el a körletet, hogy a strandra megy. Aznap 16.30-17.00 óra között parancsnoka Á. I. alezredes hírfőnök szállására menet kocsiból látta, hogy a Tu Do utcában W. egyedül sétál. Észrevételét közölte a kocsiban ülő V. alezredessel és F. alezredessel, akik nem ismerték fel. Amikor a kocsi a Hotel Majestichez ért, Á. alezredes telefonon értesítette az ügyeletes tisztet H. L. őrnagyot és a hír. ügyeletest, Á. O. elvtársat, akik megkezdték W. keresését. 18.25 órakor találták meg a tábor területén lévő tiszthelyettesi klubban. Ezt követően Á. elvtárs kikérdezte délutáni útjairól. Mivel tagadta, hogy a városban lett volna, írásban számoltatta el, majd a körletbe küldte és megtiltotta annak elhagyását. Intézkedéséről 21.30 órakor jelentést tett az ügyeletes tisztnek. A körletbe W. megérkezett, időközben szobatársai közül az ottartózkodók eltávoztak és 20.00 óra körül egyedül maradt. Ezt követően senki sem látta. Hiánya akkor jelentkezett, amikor 11-én 08.00 órakor nem lépett szolgálatba.

Keresése során meghallgattuk közvetlen munkatársait, szobatársait, személyi holmiját átkutattuk, az elküldésre váró leveleket átvizs- gáltuk. Szökésre utaló adat nem keletkezett. Személyi holmijai közül útlevelén, civilruháján, pénztárcáján kívül más nem hiányzott, 100 dollár és 15.000 piaszter pénz volt nála.

Átmeneti zavart okozott, hogy a szekrényében talált, a személyügy által részére kiadott igazolványképek nem őt ábrázolták. Nem az ő képe volt a személyi törzslapjára sem felragasztva, amit Budapesten végeztek. Ezek a képek D. A. őrmestert ábrázolták, amiről W. tudott, de senkinek nem szólt. Előfordulhat, hogy útlevelében is elcserélt fénykép van. A tartózkodási engedélyhez leadott 5 db fénykép viszont már őt ábrázolja, amihez a képeket a pol. oszt. fotósával Szaigonban készített.

A meghallgatások során olyan adat nem merült fel, ami arra utalna, hogy tervérő1 állományunk tagjai közül bárkinek is beszélt. Magatartása l0-én a korábbiaktól abban tért el, hogy levert volt. Okául egy személy előtt arról beszélt, hogy munkahelyén embertelenül bánnak vele, Á. alezredes pedig hadbírósággal fenyegette. A levert- ség fokozottan volt észlelhető rajta, amikor Á. elvtárs a körletbe küldte. G. J. elvtárs szerint akkor feldúlt állapotban volt.

Az a kijelentése, miszerint szolgálati helyén embertelenül bántak vele, nem igazolódott. Abban a munkában, amire ennek kapcsán hivatkozott, nem is vett részt. A hadbíróságra való hivatkozás általános értelemben eligazításon hangzott el. Az a tény, hogy Á. alezredes elvtárs 10-én 17 óra körül W-t látta nem egyértelmu. A megadott ruházat nem egyezett az általa viselttel, az észlelés és az előtalálás közti id5 kevésnek tunik a visszaérkezéshez. Megtörténhetőségére utal viszont az, hogy az ausztrál nagykövetség a Tu Do utcának azon a résén van, ahol Á. alezredes W-t látta.

A szökés közvetlen kiváltásában szerepe lehet a vele szemben al- kalmazott eljárásnak (keresés, igazoló jelentés iratása). Erre utal az a tény, hogy előkészületre utaló adat, magatartás nem merült fel a vizsgálat során. A külföldre szökés okául viszont nem fogadható el. Az igazi ok feltárására összetettebb vizsgálat és ismeretanyag szükséges. Nem valószínu ugyanis, hogy szilárd jellemu egyén esetében 6-8 nap elegendő ahhoz, hogy ilyen súlyos buncselekmény elkövetésére befolyásolható legyen.

W. őrmester egyéniségére, családi körülményeire vonatkozóan megállapítottuk: értelmiségi családból származik, apja vidéki orvos. Környezete előtt úgy ismert, hogy elutazásakor senki nem kísérte ki a repülőtérre. Levelet megérkezése óta nem irt. Nőtlen, komoly szándékú udvarlásról munkatársai nem tudnak. Baráti kapcsolatot senkivel nem alakított ki. Rádióamatőr és nemzetközi távírász képesítéssel rendelkezik. Szeszes italt nem fogyasztott, nem dohányzott, szenvedélye a könnyubúvár sport iránt mutatkozott meg, felszerelését is magával hozta. Szenvedélyesen kereste nőkkel a futó kapcsolatot.

A NEFB magyar tagozata munkáját károsan befolyásoló adatok nem voltak birtokában. A kódrendszert nem ismerte. Személyi ismerete a híradó részlegre korlátozódott. Munkahelyén anyag, okmány nem hiányzik, fegyver nem volt nála.

 

Következtetések:

  • W. őrmester nem itt határozta el, hogy külföldre szökik. Tervében nyelvismerete és az itt kialakított amerikai kapcsolatai játszanak segitő szerepet.
  • Az a tény, hogy 2 nap alatt letelepedési engedélyt kapott, szintén arra utal, hogy előkészített cselekménnyel állunk szemben.
  • Az embertelen bánásmódról tett kijelentései irányulhatnak Á. alezredes lejáratására.
  • Beosztásához szükségtelen nyelvtudása ellenőrizhetőségét károsan befolyásolta.
  • Nem valószínu, hogy a szökés elkövetését ilyen rövid idő múlva tervezte. Végrehajtásában szerepe lehet a körülötte kialakult helyzetnek, amit úgy értékelt, hogy cselekményei alapján szoros ellen5rzésre, fenyítésre számíthat, ami később megakadályozza tervezett cselekménye elkövetésében.

INTÉZKEDÉSEK!

  • Ismételten szabályoztam a törzsben dolgozó tisztek és tiszthelyettesek távollétének bejelentését, kijelöltem az egyes baraképületekben lakók pk-ait, akik felelősek a foganatosított rendszabályok betartásáért;
  • megszigorítottam a szolgálatot és az őrzésvédelmet;
  • szabályoztam a Tan Son Nhut-i bázis elhagyásának rendjét;
  • kötelezővé tettem a reggeli eligazításokat, ahol a részlegparancsnokok ellenőrzik a létszámot, ismertetik a parancsokat és az adott részleg napi feladatait;
  • utasítást adtam ki a körzetparancsnokok részére az e téren tapasztalt hiányosságok megszüntetésére;
  • a parancsnoki értekezleten, állománygyulésen és a pártmunkások értekezletén foglalkoztunk e kérdésekkel;
  • a rendszabályok megsértéséért a 18. sz. napiparancsban 3 fő tiszthelyettes fenyítésben részesült.

Szucs Ferenc
vezérőrnagy
sk.

MOL-XIX-J-63-a-22. doboz (Magyar Országos Levéltár - Vietnámi Nemzetközi Ellenőrző Bizottság Magyar Tagozata - TÜK iratok 1972-1975 - 22. doboz)

Ezen a napon történt október 27.

1904

Megkezdi működését az első New York-i metró.Tovább

1912

Megalakult a Debreceni Izraelita Ifjak Dalköre. Elnöke dr. Bruner Lajos.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő