A vietnámi „kaland”

„M. L. (35 éves, MSZMP-tag) tartalékos hadnagy, a NEFB magyar tagozatának tagja a saigoni szálláskörletből április 23-án 23 órakor ismeretlen helyre távozott. Hátrahagyott leveléből egyértelműen megállapítható, hogy a körletet előre megfontolt, dezertálási szándékkal hagyta el. M. tartalékos hadnagy Vietnamban tartózkodása során a VII. körzetben volt beosztva, ahol szoros érzelmi nexust alakított ki egy vietnami nővel. […] Vietnami tartózkodása alatt magatartásában gyanús körülményt, szökési szándékra utaló jelenséget nem tapasztaltak.”

Levél Laci bácsinak

Melléklet a 61-681/74. sz. irathoz

M Á S O L A T !

"Kedves Laci bácsi !

Sajnos túl későn hoztak el CAN THO-ból, így az elmúlt egy hónap semmit sem változtatott a helyzetemen. Az ottani pa- rancsnokomnak még a nevét sem akarom leírni, nemhogy még egyszer az életben találkozni vele. Mindössze annyit szeretnék megemlíteni, amit valószínuleg már mindenki nagyjá- ból tud, hogy ez az ember a válogatás maximális csődje. Erre a feladatra nála alkalmatlanabb embert még az ellenség sem tudott volna kijelölni. Ha szabad, mint az ember az emberről nyilatkoznom, akkor csak azt tudom mondani, hogy nála aljasabb emberrel még nem találkoztam 35 évem alatt. Meggyőződésem, hogy ezen kívül beteg is, és ez nem itt Viet- námban kezdődött nála. Sokat hallottam arról, hogy az MNH-ban már megengedhetetlen az a hangnem és azok a vezetési módszerek, amik 1945. előtt szokásosak voltak. Ez az ember a stílusában úgy egzisztál, mint egy élő anakronizmus. Vagy mit lehet mondani egy olyan emberről, aki úgy vezeti be a beszámolóját, hogy a 7. körzetben a panaszlevelek feldolgozása a marxizmus-leninizmus szellemében folyik. Ugyebár 1974-et írunk, ha nem tévedek. Én eddig azt szok- tam meg, hogy szabadon elmondhattam a véleményemet. Itt bebizonyosodott az, hogy azt követően könnyen kitekerhetik a nyakamat. Hogy nem következett be teljes mértékben, az nem teljesen tőle függött. Erre nem azonnal jöttem rá, hanem dinamikusan fejlődött a véleményem. Egy párszor ki- fakadtam a T. L. előtt is, talán emlékszik még rám. Van még néhány ember, akinek tudom, hogy ugyanaz a véleménye róla, de többre becsülik a saját nyakuk épségét.

Amilyen jellemzést adott rólam, azzal én nem kívánok hazamenni, mert tudom, hogy otthon is van még néhány ilyen ember. Talán hasznos lenne, ha otthoni munkahelyemen is érdeklődnének, mennyi felel meg a valóságnak.

Mindent összevetve, nem tudok egy pártban, és ám nem is akarok dolgozni ilyen emberekkel. Úgy érzem, az írott szöveg és a valóság nagyon messze van egymástól, nagyon jól ismerem a saját hibáimat. Amíg ezekre hívták fel a figyelmem addig soha nem éreztem, hogy tüskét böktek volna belém.

Itt azonban megértettem, mi a megalázottság és a tökéletes kiszolgáltatottság érzése. Voltam Auswitzban, nem vagyok zsidó, és láttam sok mindent. Ezeket az érzéseket itt Vietnamban értettem meg igazán. még egyszer nem akarom érezni. Azt is itt értettem meg igazán, hogy milyen veszélyeket rejt magában, amikor egy idióta kezébe hatalmat adunk, és egyideig még gyakorolhatja is. Senki sem tudja megmondani, mi lett volna a világgal Hitler nélkül, de hogy vele mennyit vesztett a világ, azt nagyon jól tudják az érintettek. Mindezekről többet senkinek nem fogok beszélni, mert szégyelleném magam, hogy én is magyar vagyok. Sajnos ezek egy része, amiről itt írtam, már nyílt titok. A lengyelek, de az irániak és az indonézek is sokat tudnak ezekről, nem tőlünk tudják, hanem mert egyszeruen nyitott szemmel járnak. Eleget viccelődtek is velünk a CT-ban. Sajnálatos csak az, hogy az intézkedés Saigonban egyre késett, mindég újabb és újabb "utolsó lehetőséget" adtak.

Végezetül még csak annyit, elveszítettem vagy isten tudja mi történt a pénzemmel. Így kénytelen voltam kölcsön kérni egyszer száz dollárt /H. M-től/, egyszer kilencvenhárom dollárt /K. I-tól/, hogy ne maradjak teljesen pénz nélkül. Azt hiszem nem károsítottam meg őket, mert a már átutalt pénzemből kifizethetik majd őket. Semmit nem tudtak a szándékomról, így nem érheti őket kellemetlenség.

A családommal később rendezem az ügyeket. Nem éltünk jól, de a fiamat nagyon fogom hiányolni. Anyagilag úgy érzem tökéletesen gondoskodtam róluk, az egyebeket pedig remélem sikerül kiheverni nekem is, meg őnekik is.

Végezetül még szeretném megjegyezni, bár ígéretet, vagy még inkább fogadalmat tettem, hogy erről nem beszélek, hogy soha nem voltam szerelmes, és a nőkhöz fuződő kapcsolatomról otthoni barátaim, és feleségem sokat tudna mesélni. Nem vagyok azonban állat és az itteni embereket sem tekintem annak. Ezt csak azért írtam le, nehogy bizonyos CT-i ember azt gondolja, hogy "igazolom őt", ahogy e1utazásom előtt még utoljára érintette azt a témát, vagy még helyesebben, a szokásos témát.

Befejezem. Elnézést kérek a kissé kusza írásért, remélve, hogy gondolataim talán nem lesznek ilyen nehezen érthetők. Mindenkit, aki nem tartott ellenségnek, szeretettel üdvözlök és sok sikert, valamint boldog hazatérést kívánok neki.

M. L.

A másolat hiteles!

Ezen a napon történt november 30.

1913

Megalakul a Magyar Turista Szövetség (MTSZ). Elnökének gróf Teleki Sándort jelölik. Mire a lényegi munkát elkezdhették volna, kitört az...Tovább

1918

Alakuló ülését tartja Budapesten az Ifjúmunkások Országos Szövetsége (IOSZ), amely a munkáshatalomért folyó harcot tűzi ki célul. Központi...Tovább

1939

A Szovjetunió megtámadja Finnországot. (Ez az ún. téli háború.)Tovább

1963

Budapesten átadják az első gyalogos aluljárót az Astoriánál.Tovább

1990

Hivatalosan is befejeződik a berlini fal bontása.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Sport, társadalom, politika a 20. században

„A béke vagy te, Sport! / a népeket egymáshoz fűző szép szalag: /és testvérré lesznek mind általad, / önuralomban, rendben és erőben” ‒ írta Pierre de Coubertin báró 1912-ben az Óda a sporthoz című versében. Coubertin a modern olimpiai eszme egyik legkiválóbb képviselője volt: mélyen hitt abban, hogy a sport, a tisztességes versengés önbizalmat ad, erkölcsös jellemet formál, megnemesíti az embereket, és hozzájárul a népek megbékéléséhez. Az ókori olimpiák példája nyomán azt szerette volna, ha a játékok idejére szünetelnének a háborúk, és béke honolna a földön. Meg volt győződve arról, hogy az emberiség harmonikus fejlődéséhez elengedhetetlen a világbéke, és ezt leginkább a sport segítségével lehet megvalósítani. Szép és tiszta elgondolása azonban illúziónak bizonyult. Ha ugyanis visszatekintünk a 20. század történelmére, azt látjuk, hogy a politikai, gazdasági, ideológiai megfontolások a legtöbb esetben felülírták az olimpiai eszmét. A két pusztító erejű világháború, az 1945 utáni évtizedek nagyhatalmi szembenállása, vagy a harmadik világban lezajlott számos helyi fegyveres konfliktus mind azt bizonyítja, hogy az elmúlt évszázadban a politikusok többsége az együttműködés, a megbékélés helyett inkább a nyers érdekérvényesítés eszközeit választotta.

Magyarországon a sport a 19. század végén, a 20. század elején vált egyre népszerűbbé: az úszás, az evezés, a korcsolyázás, az atlétika, a kerékpározás mellett elsősorban a labdarúgás. A Magyar Labdarúgó Szövetség 1901-ben alakult meg, ekkor indult el az első hazai bajnokság is. Az első kettőt az ország legrégebbi futballcsapata, az 1897-ben létrejött BTC (Budapesti Torna Club) nyerte, ezt követően több mint két évtizedig az FTC (Ferencvárosi Torna Club) és az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre) versenyzett az első helyért. Rivalizálásuk ‒ sokszoros áttételen keresztül ‒ a magyar társadalom keresztény‒zsidó ellentétét is kifejezte. A két világháború közötti időszakban a sport tömeges méretű időtöltéssé vált, a versenysportok terén pedig Magyarország nagyhatalom lett. Ugyanakkor a testnevelés ‒ amelyet már 1921-ben kötelezővé tettek az iskolákban ‒ egyre nyíltabban kapcsolódott össze a militarista szellemű neveléssel. 1947 és 1951 között szovjet mintára a sportot is állami ellenőrzés alá vonták. Mivel továbbra is a labdarúgás volt az egyik legnépszerűbb sportág, az 1950-es években leginkább ezt politizálták át. Az Aranycsapat kiugró nemzetközi sikereiből a hatalom is igyekezett profitálni, és a sikereket saját diadalaként könyvelte el. A diktatúra nyomásának enyhülésével a politika a sportból is kezdett visszavonulni. E folyamat azonban korántsem volt teljes, ezt az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja is bizonyítja. A Magyar Olimpiai Bizottság ugyanis kénytelen volt elfogadni a pártvezetés azon „ajánlatát”, hogy a Szovjetunió iránti szolidaritásból a magyar sportolók se vegyenek részt ezen az olimpián. A politikának ez a durva és közvetlen beavatkozása komoly törést okozott a magyar sportban, ami a későbbi eredményekben is megmutatkozott.

Az ArchívNet idei 4‒5. összevont számának fő témája tehát: „Sport, társadalom, politika a 20. században”. A témaválasztás azért is aktuális, mert a világjárvány miatt 2020 helyett az idén rendezték meg a labdarúgó-Európa-bajnokságot és a XXXII. nyári olimpiai játékokat. Összeállításunkban tizenegy írást közlünk, ezek közül hét kapcsolódik szorosan a témához. Sipos-Onyestyák Nikoletta a politika és a sport kapcsolatát vizsgálja az ún. kis-hidegháború korszakában, külön-külön részletezve a moszkvai, a Los Angeles-i és a szöuli olimpiát. Koós Levente egy 1963-as labdarúgó-mérkőzés kapcsán elemzi a Kádár-korszak legproblémásabb egyesületének számító FTC és a diktatúra irányítóinak viszonyrendszerét. Kántás Balázs és Szerényi Ildikó az egykor világhírű, de mára elfeledett sakkfeladvány-szerző, Neukomm Gyula eseménydús életét eleveníti fel személyes dokumentumok segítségével. Kiss András írása arról szól, miként kapcsolódott össze a két világháború között a testedzés a militarista neveléssel, és milyen szerepet játszottak ebben a vállalatok. Sáfár Gyula az 1950-es évek, míg Szabó Csaba Gábor a Kádár-korszak tömegsportját taglalja a Békés megyei spartakiádok, illetve a Komáromi Állami Gazdaság sportkörei vizsgálata alapján. Bubik Gyöngyi és Garadnai Zoltán a százéves korában nemrég elhunyt Fülöp edinburgh-i herceg és Magyarország sportkapcsolatairól ír annak kapcsán, hogy a herceg a múlt század hetvenes éveiben sportemberként többször megfordult Magyarországon, részt vett a Magyar Lovassport Szövetség által szervezett bajnokságokon, és a nemzetközi versenyeken is a magyar csapat riválisának számított. Négy további forrásközlést is olvashatunk. Völgyesi Zoltán a gyermekvasút építését és az ehhez kapcsolódó korabeli kommunista propagandát mutatja be. Csikós Gábor és Ö. Kovács József Varga Zsuzsanna közelmúltban megjelent, a magyar mezőgazdaság szocialista korszakát kelet-európai kontextusban tárgyaló angol nyelvű könyve kapcsán készít mérleget a jelenkortörténeti források feltárásának és értelmezésének módszertani kérdéseiről. Összeállításunk zárásaként Veres Emese-Gyöngyvér a székelyföldi evangélikus missziós egyház történetéről ír, Somorjai Ádám OSB pedig Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius utolsó magyarországi jelentéseit közli és beszámol a nuncius 1945-ös távozásáról is.

Budapest, 2021. november 26.

L. Balogh Béni

főszerkesztő