Adalékok a marseille-i merénylet hátteréhez

1934. október 9-én Marseille-ben meggyilkolták II. Karadjordjevic Sándor jugoszláv királyt, és Louis Barthou francia külügyminisztert. A támadást követő nyomozás során számos külföldi ország, így Olaszország mellett Magyarország érintettsége is felvetődött, illetve hogy szerepet játszott a merényletet végrehajtó horvát usztasák kiképzésében. A szervezők egy része Magyarországra menekült, akiket el kellett tüntetni Magyarországról. A kimenekítést egy háromfős, repülőkből álló csoport hajtotta végre Gaáli Zoltán repülő őrnagy vezetésével, akinek erről szóló emlékeit az alábbiakban közöljük.

1934. október 9-én a marseille-i kikötőben II. Karadjordjevic Sándor jugoszláv királyt (aki a nemzetiségi mozgalmakat erős központi intézkedésekkel próbálta felszámolni) meggyilkolták. (Az elkövető a macedón

és a horvát mozgalmak szövetkezésével alakult „Tett Propagandája" elnevezésű csoport kötelékébe tartozott.) A merénylet során a király azonnal meghalt, a mellette ülő Louis Barthou francia külügyminiszter megsebesült, sérülésébe rövidesen belehalt. Ugyancsak meghalt az autót vezető sofőr, két járókelő és a merénylő is. Többen megsebesültek a kíséret tagjai és a bámészkodók közül.

A támadást követő nyomozás során számos külföldi ország érintettsége felvetődött, akik közvetve vagy közvetlenül támogatták a merénylet végrehajtóit. Ezeket természetesen elsősorban azok között az államok között keresték, akiknek érdekükben állt, hogy a Jugoszláv Királyság ne erősödjön meg. Így Olaszország mellett Magyarországra is ráterelődött a figyelem. A Népszövetségben a jugoszláv külügyminiszter megvádolta Magyarországot, hogy köze volt II. Sándor jugoszláv király franciaországi meggyilkolásához, amennyiben szerepet játszott horvát usztasák kiképzésében. 1931 őszétől valóban Magyarországon - elsősorban a Zala megyei Jankapusztán - tartózkodott egy kisebb létszámú horvát csoport, amely a magyar kormány engedélyével a Szájber Gyula tulajdonában lévő Gustav Perčec korábbi osztrák-magyar katonatiszt, az usztasa mozgalom egyik vezetője által bérelt pusztán tevékenykedett. 1932. második felétől a magyar kormány alkalomszerűen anyagi támogatással, okmányokkal támogatta az ORIM és az usztasák vezetőit. A jankapusztai csoport legnagyobb létszáma mintegy 50 fő volt. A magyar hatóságok hivatalosan semmilyen kapcsolatot nem tartottak fenn a csoporttal, a felügyeletet formailag a Határmenti Útvonal Ellenőrző Kirendeltség gyakorolta felettük. A tábor mintegy két évig működött, amikor a Perčec titkárnőjeként szereplő Jelka Pogorelec megszökött, és Bécsben átadta információit a jugoszláv titkosszolgálat munkatársainak. A nő információi 1933. októberében emlékirat formában a Novosti folyóiratban, majd nem sokkal később önálló kiadványként is megjelentek. Noha az emlékiratban foglaltak nem hatoltak túlságosan mélyre (pl. egyetlen hivatalos személyt sem tudott megnevezni), a magyar kormányt mégis kellemetlenül érintette. Február 1-jén a Honvédelmi Minisztérium VI-2 (kémelhárító)

egyik ismeretlen (Tattay ezredes) fedőnevű munkatársa tervezetet készített a tábor felszámolására, amit április közepén végre is hajtottak.

A merényletet követően nehezen követhető események zajlottak le, amelyben Magyarország is szerepet kapott. Több forrás is egybehangzóan

, hogy a merénylet szervezőinek egy része Franciaországból Magyarországra menekült. Vélhetően belőlük és az 1934. elején az országban több helyre, elsősorban Nagykanizsára telepített usztasákból állt a csoport, amelyet el kellett tüntetni Magyarországról. Erre annál is inkább szükség volt, mert a felelőst kereső diplomácia és a sajtó - kiemelten a kisantant országoké - Magyarországot vette tűz alá, mivel - elsősorban olasz-francia kívánságra - Olaszországot nem támadhatták. Ugyanakkor a Népszövetségben a jugoszláv külügyminiszter megvádolta Magyarországot, hogy köze volt II. Sándor jugoszláv király franciaországi meggyilkolásához. Így a magyar kormány számára több szempontból sürgős és fontos lett, hogy a Magyarországon élő usztasákat eltávolítsa.

Ekkor kapcsolódhatunk be a történetben Gaáli Zoltán repülő őrnagy (a leírt esemény időpontjában százados) emlékei alapján. Gaáli Zoltán Déván született 1898. november 14-én. A Ludovika Akadémián 1922-ben avatták tisztté, az egri 14. gyalogezred állományába került, 1925. november 1-jétől különleges (feltehetően repülő) kiképzésre vezényelték. 1926. október 15-étől a Légügyi Hivatal, 1928-tól a rejtetten működő Légierők kötelékében szolgált, majd 1934-ben a Repülő Anyagszertár állományába helyezték. 1935-ben adományozták részére a Kormányzói dicsérő elismerés magyar Koronás Bronzérem keskeny piros-fehér szegélyezésű sötét smaragdzöld szalagon elnevezésű („Signum Laudis") kitüntetést (amire a forrás végén utal is). Ugyanebben az évben a mátyásföldi légiforgalmi kirendeltségre, 1936-ban a szombathelyi repülő kiképző telepre helyezték. A háború folyamán a kassai repülőakadémián, végül 1943. október 1-jétől a kiképző repülődandárnál szolgált. 1945 után külföldön élt. Ilinkay-Eggenhofer Dezső dr. mérnök századossal folytatott levelezésében írta meg 1934-es

történetét.

 

Ezen a napon történt október 03.

1974

Elkezdődik a Watergate-ügy bírósági eljárása.Tovább

1975

Elhelyezik a paksi atomerőmű alapkövét.Tovább

1990

Egyesül az NDK és az NSZK: Németország ismét egységes állam.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Az ArchívNet idei harmadik száma a külkapcsolatok világát járja körül. Fontos kiemelni, hogy a külső ágensekkel való kapcsolattartás nemcsak a mindenkori központi kormányzathoz kötődő külügyminisztérium privilégiuma. A most megjelenő írásokban több példát is láthatunk arra nézve, hogy egyes szervezetek (legyenek azok hazaiak vagy külföldiek) miként tartották a kapcsolatot egymással, illetve kormányzati szervekkel.
A tematikát figyelembe véve és időrendben haladva Szabó Mátyás (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem) forrásismertetése a legkorábbi, aki az OsztrákMagyar Monarchia és az Európai Dunabizottság közti kapcsolattartás mélyebb rétegeibe nyújt betekintést. A szerző írásában bemutatja, hogy az önálló külügyminisztériummal nem rendelkező magyar birodalomfél egyes szaktárcái miként tudták akaratukat érvényesíteni a Ballhausplatzon keresztül egy nemzetközi szervezet felé. A hivatali érintkezés egy konkrét ügy, az Oszmán Birodalom adósságrendezésén keresztül kerül bemutatásra.
A hidegháború alatti, a már megszilárdult hatalmi blokkok korszakának időszakáról szól Krajcsír Lukács (tudományos munkatárs, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) forrásismertetése. Az 1960-as években zajló első irakikurd háború a nyugati és keleti hatalmi tömbök figyelmét is felkeltette. A keleti blokk országai a monarchia megbuktatása után kifejezetten politikai szempontok alapján támogatták az új, nyugatnak hátat fordító rezsimet, amely azonban kommunista- és kurdellenes nézeteket vallott. Nem meglepő módon a kezdeti jó viszony megromlott, így később az sem okozhatott meglepetést, hogy a kirobbanó polgárháborúban a Szovjetunió és annak érdekszférájába tartozó államok már a kurd felkelőket támogatták – Magyarország például humanitárius szállítmányokkal.
Regionális konfliktusok után egy világesemény a magyarság egy jól körülhatárolható részére gyakorolt hatását mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár). Négy dokumentum segítségével prezentálja, hogy a kijevi magyar közösség milyen módon reagált 1986 tavaszán a csernobili atomerőműben bekövetkező katasztrófára. A főként a külügyi apparátusból származó iratok ismertetése előtt azonban kitér írásában arra is, hogy a korabeli helyi magyar kolónia milyen létszámmal és milyen háttérrel rendelkezett.
A tematikus írások mellett az ArchívNet idei harmadik számában olvasható Kosztyó Gyula (kutató, Clio Intézet) publikációja, amely nem egy külügyi, hanem belügyi intézkedés körülményeit mutatja be. 1944 késő tavaszán-nyarán a Magyarországhoz tartozó Kárpátaljára ejtőernyős szovjet diverzánsokat-partizánokat dobtak le, akik ellen a helyi magyar csendőrség és katonaság egyaránt fellépett. Az írás egyben képet is ad Kárpátalja 1944 májusi helyzetéről, amely területen megkezdődött a zsidóság deportálása, és amely terület ugyan még nem vált hadi zónává, de már érezhető volt, hogy a „vihar előtti csend” állapotában van.
A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei negyedik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban
 

Budapest, 2022. augusztus 26.

Miklós Dániel
főszerkesztő