Egy nap, amely bevonult a történelembe: 1941. június 26.

A cikk a kassai bombázás rövid történetét és egy hozzá kapcsolódó, eddig ismeretlen fotósorozatot mutat be. Porteleki Gábor, a kassai helyőrségi zenekar zenészének a hobbija a fotózás volt, és a bombázást követően végigfotózta a becsapódási helyeket. Megörökítette a posta előtti köztéri órát, amely a detonáció időpontjában megállt: a mutatók állása: 1 óra 8 perc.

Kassa városa az 1938. november 2-i első bécsi döntés következtében visszatért az anyaországhoz. Ezt követően élte a vidéki nagyvárosok nyugodt életét egészen 1941. június 26-án 13 óra 8 percig - amikor három azonosítatlan repülőgép bombázta a városközpontot. Erre hivatkozással csatlakozott Magyarország a szovjetek elleni háborúhoz. A bombázásról fennmaradt kevés eredeti forrást gazdagítjuk most egy eddig ismeretlen fotósorozattal.

A jelentős ipari potenciállal rendelkező nagyvárostól pár kilométerre húzódott a szlovák-magyar államhatár, amely három oldalról vette körül Kassát. Ezért is telepítettek jelentős létszámú helyőrséget a város laktanyáiba: déli határában helyezték el a pilótaképzést szolgáló Repülőakadémiát, körülötte légvédelmi lövegeket állítottak fel, a környező hegyek tetejére pedig megfigyelőpontokat telepítettek, amelyeket telefonnal kötöttek be a légvédelmi központba. A Kárpátalja visszafoglalásával kapcsolatos 1939. márciusi, Szobránc vidéki magyar-szlovák összecsapásokat kísérő légi harcok nem érintették Kassát.

A német légierő, a Luftwaffe váratlan és rendkívül kemény csapásával indult 1941. június 22-én a Szovjetunió elleni támadás, amely révén a határtérségbe és a mögöttes területekre telepített légierő jelentős részét a földön megsemmisítették. A szárazföldi hadműveletek is gyorsan haladtak előre a Baltikumtól a Fekete-tengerig. Magyarország szomszédjai közül először a románok, majd a szlovákok és horvátok is beléptek a keleti háborúba. A magyar légteret északról többször megsértették a német és a szlovák gépek. Szovjet oldalról is észleltek berepüléseket a Kárpátok térségébe. Kisebb-nagyobb légtérsértéseket ebben a korszakban a navigációs problémák miatt természetesnek vehetünk. A június 26-án 12.10-kor a szemtanúk által azonosítottan három szovjet gép által végrehajtott vasúttámadás azonban (Kőrösmező-Budapest gyorsvonat, három halott, hat sebesült) már komoly incidensnek számított. Nem sokkal később ennél is súlyosabb következett. Garbócbogdány (DK) irányból három azonosítatlan, kétmotoros bombázó repülőgép közeledett Kassához 13 órakor, amelyeket két légi figyelő is észlelt. A sárga jelzőszín miatt saját gépnek nézték, de azért az egyik figyelő riasztani akarta Kassát, beázás miatt azonban nem működött a telefon, így elmaradt a légiriadó. A kötelék nyílegyenesen a városközpont felé szállt, először a vezérgép, majd a két kísérője oldotta ki bombatárát. Tízes sorozatokat szórtak - az egyiknél egy bomba beakadt, és csak kilenc hullott le, így összesen 29 darab bomba csapódott be a postapalota körzetében 13.08-kor. Egy kivételével mind felrobbant. Ekkor szólaltak meg a szirénák. A gépek nagy ívben délkeletre fordultak, majd távoztak Kassa légteréből. A légvédelmi tüzérség néhány lövést leadott, de nem ért el eredményt. A beragadt bomba Enyickén (Kassától 8 km-re, délre) a zárda udvarába csapódott, de nem robbant fel. A károkról, veszteségekről számos jelentés született. A július 1-jei, végleges összegzés szerint 32-en haltak meg (17 civil, 7 postás, 8 katona) 60-an súlyos, 220-an pedig könnyű sérülést szenvedtek. A riasztást követően levegőbe emelkedő, a borsodi iparvidéket védő vadászrepülők nem találkoztak a bombázókkal. A Tisza forrásvidékének térségében, a Kárpátokban a magyar vadászok 14 órakor láttak két-három távolodó, azonosíthatatlan bombázót.

Porteleki Gábor, a kassai helyőrségi zenekar zenészének a hobbija a fotózás volt, és a bombázást követően végigfotózta a becsapódási helyeket. Megörökítette a posta előtti köztéri órát, amely a detonáció időpontjában megállt - a mutatók állása: 1 óra 8 perc. Ugyancsak látható a Kis utcában földet ért, de fel nem robbant repülőbomba, amelyet az utászok körbeástak, de még nem távolítottak el helyéről (105 kg-os - más vélemény szerint 100 kg-os - szovjet gyártmányú légibomba). A többi felvétel a romokat mutatja, a postapalotát, a laktanyát és magánházakat. (A Porteleki család a háború végét követően kénytelen volt Kassát elhagyva Miskolcra költözni. A felvételek szerzője több éve elhunyt, tavaly nyáron halt meg özvegye, ezt követően az örökösök hozzájárultak a felvételek nyilvánosságra hozatalához.)

Rakaczky János a repülőakadémián volt számvivő szakaszvezető. Visszaemlékezése szerint június 26-án fogorvosnál járt a városban, majd visszatért állomáshelyére. A bombarobbanások zaja az akadémián érte, a gépeket nem látta. Mint mondta olyan gyorsan zajlott le a bombázás (egyetlen rácsapás), hogy Kassáról egyetlen gép sem szállt fel. Később, mikor kimenőn visszatért a postához, ahol egy bajtársával ült a padon, a háta mögött a fában egy repeszt talált. Jó barátja, Siroki őrmester éppen szolgálatban volt, mint az ügyeletes tiszt helyettese. Látta a bombázókat, és Rakaczky visszaemlékezése szerint álcázott német gépeknek nevezte a támadókat, amelyek szerinte zsákmányolt szovjet bombákat szórtak. Nem tudjuk, hogy az őrmester ezt később, a hivatalos vizsgálat során is elmondta-e, vagy csak barátjának árulta-e el? Katonatársa szerint sok gondja volt a hivatalostól eltérő vélemény miatt. A légierő vizsgálata szovjet támadásként értékelte a Kassa elleni terrortámadást, de egyetlen bizonyítékuk a szovjet gyártmányú légibomba volt, amelyet később a tűzszerészek a gyakorlótéren felrobbantottak. Az elmúlt évtizedekben számos elmélet született arról, ki is bombázta Kassát. A rendszerváltás előtt az álcázott német támadás volt a hivatalos verzió - azonban ez sem bizonyított, ráadásul Hitler ekkor még nem tartott igényt a magyarok hadba lépésére. Volt, aki a szlovákok bosszúját emlegette, mások a románok provokációját, sőt volt, aki német mintára egyenesen magyar akcióra gyanakodott. A legvalószínűbb feltételezés, hogy valóban a szovjetek voltak, akik a közeli Eperjes (ahol nagy teljesítményű német rádióadó működött) helyett tévedésből bombázták Kassát. A célválasztás is erre utal, mivel nem a repülőteret, a vasutat, hanem a postát érte a legsúlyosabb támadás. Téves bombázás előfordult egyébként a németekkel (Írország), később az amerikaiakkal (Svájc), sőt a magyar légierővel is, amikor a kárpátaljai hadműveletekhez kapcsolódóan Igló helyett a magyar kézen lévő Rozsnyót támadták a Debrecenből felszállt bombázók.

A legmerészebb hipotézis Vajda Ferenc nevéhez köthető, aki szerint a szovjet NKVD bombázta Kassát azzal a céllal, hogy összeugrassza a hűvös viszonyban lévő Magyarországot és Romániát - ezzel meggyengítse a német déli szárnyat. Vajda szerint a német légierő egyik JU 88A típusú repülőjének pilótája Galíciában, Stanislaw térségében látott három sárga azonosító festésű, felségjelzés nélküli bombázót, és úgy vélte, Szlovákiába repülő, szovjetektől zsákmányolt gépekről van szó. A későbbi német jelentés azonban elvetette ezt a feltételezést, mivel ez a terület ekkor még szovjet ellenőrzés alatt állt, és a szovjet légtérben valószínűleg nem repülhettek zsákmányolt gépek. Hogy ezek a gépek bombázták-e Kassát nem tudni. A szándékos provokációt, amíg az ezt bizonyító NKVD iratok nem kerülnek elő, elvethetjük. Ismeretes, hogy ezekben a napokban Molotov békülékeny hangnemű jegyzéket juttatott el a moszkvai magyar követhez.

Tehát a kérdés ma sem eldöntött, és további kutatások szükségesek megoldásához.

Ezen a napon történt október 27.

1904

Megkezdi működését az első New York-i metró.Tovább

1912

Megalakult a Debreceni Izraelita Ifjak Dalköre. Elnöke dr. Bruner Lajos.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő