Hadirokkant sors a második világháború után

A hadirokkant „ott reszket hidegrázósan, roncs idegekkel az utcasarkon, világtalan szemmel, fehér botjára támaszkodva és ott ül a hídfőknél, villamos végállomásoknál, sétatereken, fél karral, fél lábbal vagy mind a két végtagja híjjával. […] Mindennapi útjainkon előttünk bicegnek, roskadoznak, mint a nemzet lelkiismeretének élő, tragikusan vonagló és vádoló jelképei. […] Vádolják […] a haladás, az emberiesség, a közjólét ellenségeit, e romlott képzeletű, rögeszmékbe zavarodott politikusokat, akik két világháborúba taszították a békés, munkás és emberi életet szomjazó népeket.”

Források  

Egy névtelen szerző véleménye 1946-ban a hadirokkantakról

A HADIROKKANT,

mint állandósuló jelenség, egyre gyakrabban és a fővárosnak mind több pontján tűnik a szemünkbe. Ott reszket hidegrázósan, roncs idegekkel az utcasarkon, világtalan szemmel, fehér botjára támaszkodva és ott ül a hídfőknél, villamos végállomásoknál, sétatereken, fél karral, fél lábbal vagy mind a két végtagja híjjával [!] A háborús hadügyi rendelkezések a „csonkolt" elnevezést akarták reásütni és belecsempészni a mindennapi szóhasználatba, nyelvünk szellemének megcsúfolására, mintha készakarva, valamely iszonyatos mészárszéken „csonkolták" volna őket. Mindennapi útjainkon előttünk bicegnek, roskadoznak, mint a nemzet lelkiismeretének élő, tragikusan vonagló és vádoló jelképei. Mint a háborús felelősség megtestesült vádjai tűnnek elénkbe, a világtalanok, akiknek szeme világát kioltotta a lángszóró, bőrét, orrát, ujjait lemarta, tagjait letépte, leszaggatta a háború sok szörnyű vegyszere, robbanószere, hadigépe, hogy mint megrázó, hátunkat viszolyogtató emberroncsok mindenütt és mindig vádoljanak. Vádolják a tudomány árulóit. Vádolják két nemzedék állami életének, szellemi életének irányítóit, a haladás, az emberiesség, a közjólét ellenségeit, e romlott képzeletű, rögeszmékbe zavarodott politikusokat, akik két világháborúba taszították a békés, munkás és emberi életet szomjazó népeket.

És külön vádoló jelkép a magyar hadirokkant, aki mint az örök vád megtestesülése, a könnyen feledő emlékezetekbe idézi folyton millió és millió embertársának sorsát. Újra és újra felidézi azoknak a millióknak tragédiáját, amit csak 

 és  lángoló keserűségű szavai tudtak feljegyezni méltón az utókornak, figyelmeztetésül és mégis hiába. Vádolón rázza lelkiismeretünket, hogy ne feledjük azoknak a sorsát, akik nem önakaratukból, nem lelkes szándékkal, hanem tragikus kényszerből mentek a harcterekre és most roncsok, világtalanok, halottak, vagy pedig özvegyek, árvák, és mint családfenntartók, elvesztett kenyérkeresők hozzátartozói nyomorognak. És ki tudná megszámlálni a szívek, az érzelmek pótolhatatlan veszteségeit! A nemzet lelkiismeretét akarja felrázni az utcán a rokkant, a magyar hadirokkant, amikor reszkető kezét, térdén remegő vedlett katonasipkáját a pénz papírrongyaiért nyújtja ki feléd. A magyar katona, öreg és fiatal hadirokkant, aki két háborúban vérzett, rokkant meg idegen érdekekért, értelmetlen célokért, esztelen rögeszmékért az iszonyat tűztengerében, borzadályos vágóhídjaik. Világtalan szemükkel, roncs tagjaikkal, ismeretlen szájaikkal figyelmeztetnek minket, hogy az utcai koldulás szégyenpadjáról elviselhető életmódba segítsük őket, árváikat pedig mentsük meg a gyűlölködők, a vérre, fosztogatásra szomjazók máris óhajtott új háborújától. Arra figyelmeztetnek, hogy elvett életükért, tönkretett életükért, vigasztalan sorsukért és hozzátartozóik sorsáért az egyetlen és igazi kárpótlás az, ha a hadiárvák nemzedékét megmentjük a tudomány és a politika árulóinak újabb háborújától. Anyák, özvegyek, árvák sóhajára - sikolyára figyelmeztet a kolduló hadirokkant könyörgő szava - Soha többé háborút!

Jelzet: MOL XIX-C-1-i-6. t.-szám nélkül-1939-1947. (Magyar Országos Levéltár Népjóléti Minisztérium Hadigondozási főosztály)

Ezen a napon történt június 16.

1919

Eperjesen kikiáltják a Szlovák Tanácsköztársaságot.Tovább

1940

A Szovjetunió megkezdi Észtország megszállását.Tovább

1944

Jaross Andor belügyminiszter a közrend és a közbiztonság megőrzésére hivatkozva feloszlatja a Gyermekbarát Egyesületet. A "veszélyt...Tovább

1948

A Nemzetgyűlés elfogadja az egyházi iskolák államosításáról szóló törvényjavaslatot (1948:XXXIII. tv.), amelynek végrehajtása...Tovább

1958

Nagy Imre, Maléter Pál és Gimes Miklós halálos ítéletének végrehajtása.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő