Hadirokkant sors a második világháború után
A hadirokkant „ott reszket hidegrázósan, roncs idegekkel az utcasarkon, világtalan szemmel, fehér botjára támaszkodva és ott ül a hídfőknél, villamos végállomásoknál, sétatereken, fél karral, fél lábbal vagy mind a két végtagja híjjával. […] Mindennapi útjainkon előttünk bicegnek, roskadoznak, mint a nemzet lelkiismeretének élő, tragikusan vonagló és vádoló jelképei. […] Vádolják […] a haladás, az emberiesség, a közjólét ellenségeit, e romlott képzeletű, rögeszmékbe zavarodott politikusokat, akik két világháborúba taszították a békés, munkás és emberi életet szomjazó népeket.”
Források
Egy névtelen szerző véleménye 1946-ban a hadirokkantakról
A HADIROKKANT,
mint állandósuló jelenség, egyre gyakrabban és a fővárosnak mind több pontján tűnik a szemünkbe. Ott reszket hidegrázósan, roncs idegekkel az utcasarkon, világtalan szemmel, fehér botjára támaszkodva és ott ül a hídfőknél, villamos végállomásoknál, sétatereken, fél karral, fél lábbal vagy mind a két végtagja híjjával [!] A háborús hadügyi rendelkezések a „csonkolt" elnevezést akarták reásütni és belecsempészni a mindennapi szóhasználatba, nyelvünk szellemének megcsúfolására, mintha készakarva, valamely iszonyatos mészárszéken „csonkolták" volna őket. Mindennapi útjainkon előttünk bicegnek, roskadoznak, mint a nemzet lelkiismeretének élő, tragikusan vonagló és vádoló jelképei. Mint a háborús felelősség megtestesült vádjai tűnnek elénkbe, a világtalanok, akiknek szeme világát kioltotta a lángszóró, bőrét, orrát, ujjait lemarta, tagjait letépte, leszaggatta a háború sok szörnyű vegyszere, robbanószere, hadigépe, hogy mint megrázó, hátunkat viszolyogtató emberroncsok mindenütt és mindig vádoljanak. Vádolják a tudomány árulóit. Vádolják két nemzedék állami életének, szellemi életének irányítóit, a haladás, az emberiesség, a közjólét ellenségeit, e romlott képzeletű, rögeszmékbe zavarodott politikusokat, akik két világháborúba taszították a békés, munkás és emberi életet szomjazó népeket.
És külön vádoló jelkép a magyar hadirokkant, aki mint az örök vád megtestesülése, a könnyen feledő emlékezetekbe idézi folyton millió és millió embertársának sorsát. Újra és újra felidézi azoknak a millióknak tragédiáját, amit csak
és lángoló keserűségű szavai tudtak feljegyezni méltón az utókornak, figyelmeztetésül és mégis hiába. Vádolón rázza lelkiismeretünket, hogy ne feledjük azoknak a sorsát, akik nem önakaratukból, nem lelkes szándékkal, hanem tragikus kényszerből mentek a harcterekre és most roncsok, világtalanok, halottak, vagy pedig özvegyek, árvák, és mint családfenntartók, elvesztett kenyérkeresők hozzátartozói nyomorognak. És ki tudná megszámlálni a szívek, az érzelmek pótolhatatlan veszteségeit! A nemzet lelkiismeretét akarja felrázni az utcán a rokkant, a magyar hadirokkant, amikor reszkető kezét, térdén remegő vedlett katonasipkáját a pénz papírrongyaiért nyújtja ki feléd. A magyar katona, öreg és fiatal hadirokkant, aki két háborúban vérzett, rokkant meg idegen érdekekért, értelmetlen célokért, esztelen rögeszmékért az iszonyat tűztengerében, borzadályos vágóhídjaik. Világtalan szemükkel, roncs tagjaikkal, ismeretlen szájaikkal figyelmeztetnek minket, hogy az utcai koldulás szégyenpadjáról elviselhető életmódba segítsük őket, árváikat pedig mentsük meg a gyűlölködők, a vérre, fosztogatásra szomjazók máris óhajtott új háborújától. Arra figyelmeztetnek, hogy elvett életükért, tönkretett életükért, vigasztalan sorsukért és hozzátartozóik sorsáért az egyetlen és igazi kárpótlás az, ha a hadiárvák nemzedékét megmentjük a tudomány és a politika árulóinak újabb háborújától. Anyák, özvegyek, árvák sóhajára - sikolyára figyelmeztet a kolduló hadirokkant könyörgő szava - Soha többé háborút!Jelzet: MOL XIX-C-1-i-6. t.-szám nélkül-1939-1947. (Magyar Országos Levéltár Népjóléti Minisztérium Hadigondozási főosztály)
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt december 27.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
szerzőnk közül három is foglalkozik a korszakkal, igaz, különböző eseményeket vizsgáltak. Ugyanakkor másként is csoportosíthatók hatodik számunk írásai: három szerző esetében ugyanis az idő mint jelenség bír fontossággal. Két írás ugyanis retrospektív, míg a harmadik pedig egy olyan gazdaságpolitikai szabályozást-lehetőséget mutat be, amely igazán csak a forrásismertetésben szereplő évtizedet követő évtizedekben teljesedett ki – és ebben a formájában közismert napjainkban is.
Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) két irat segítségével mutatja be, hogyan jelent meg 1944 őszén a szovjet hadsereg Szatmárban, és mit tapasztaltak a helyiek az ottani harcok, a kezdeti megszállás során, illetve miként viselkedtek a szovjet csapatok a rekvirálás és a beszállásolás alkalmával."
Rendhagyó írást közlünk, amelyet Károlyi Mária (nyugalmazott régész, Savaria Múzeum) jegyez. Lapunk 2013. évi 5. számában Szécsényi András mutatta be Handler László munkaszolgálatos naplóját, amelyet korábban Károlyi Mária bocsátott a rendelkezésére. A napló ismertetése kapcsán, bő tíz évvel a megjelenés után, néhány személyes adalékot kívánt hozzáfűzni Károlyi Mária Handler László és családja történetéhez visszaemlékezés formájában.
A háztáji gazdálkodás említése sokak számára valószínűleg a Kádár-korszak gazdaságirányítását idézi fel. A Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) által ismertetett dokumentumok azonban azt mutatják be, hogy a Rákosi-korszakban miként próbálta az állami vezetés bevezetni és szabályozni a háztáji gazdálkodást.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre.
Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. december 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő