Hadirokkant sors a második világháború után

A hadirokkant „ott reszket hidegrázósan, roncs idegekkel az utcasarkon, világtalan szemmel, fehér botjára támaszkodva és ott ül a hídfőknél, villamos végállomásoknál, sétatereken, fél karral, fél lábbal vagy mind a két végtagja híjjával. […] Mindennapi útjainkon előttünk bicegnek, roskadoznak, mint a nemzet lelkiismeretének élő, tragikusan vonagló és vádoló jelképei. […] Vádolják […] a haladás, az emberiesség, a közjólét ellenségeit, e romlott képzeletű, rögeszmékbe zavarodott politikusokat, akik két világháborúba taszították a békés, munkás és emberi életet szomjazó népeket.”

Források  

Egy névtelen szerző véleménye 1946-ban a hadirokkantakról

A HADIROKKANT,

mint állandósuló jelenség, egyre gyakrabban és a fővárosnak mind több pontján tűnik a szemünkbe. Ott reszket hidegrázósan, roncs idegekkel az utcasarkon, világtalan szemmel, fehér botjára támaszkodva és ott ül a hídfőknél, villamos végállomásoknál, sétatereken, fél karral, fél lábbal vagy mind a két végtagja híjjával [!] A háborús hadügyi rendelkezések a „csonkolt" elnevezést akarták reásütni és belecsempészni a mindennapi szóhasználatba, nyelvünk szellemének megcsúfolására, mintha készakarva, valamely iszonyatos mészárszéken „csonkolták" volna őket. Mindennapi útjainkon előttünk bicegnek, roskadoznak, mint a nemzet lelkiismeretének élő, tragikusan vonagló és vádoló jelképei. Mint a háborús felelősség megtestesült vádjai tűnnek elénkbe, a világtalanok, akiknek szeme világát kioltotta a lángszóró, bőrét, orrát, ujjait lemarta, tagjait letépte, leszaggatta a háború sok szörnyű vegyszere, robbanószere, hadigépe, hogy mint megrázó, hátunkat viszolyogtató emberroncsok mindenütt és mindig vádoljanak. Vádolják a tudomány árulóit. Vádolják két nemzedék állami életének, szellemi életének irányítóit, a haladás, az emberiesség, a közjólét ellenségeit, e romlott képzeletű, rögeszmékbe zavarodott politikusokat, akik két világháborúba taszították a békés, munkás és emberi életet szomjazó népeket.

És külön vádoló jelkép a magyar hadirokkant, aki mint az örök vád megtestesülése, a könnyen feledő emlékezetekbe idézi folyton millió és millió embertársának sorsát. Újra és újra felidézi azoknak a millióknak tragédiáját, amit csak 

 és  lángoló keserűségű szavai tudtak feljegyezni méltón az utókornak, figyelmeztetésül és mégis hiába. Vádolón rázza lelkiismeretünket, hogy ne feledjük azoknak a sorsát, akik nem önakaratukból, nem lelkes szándékkal, hanem tragikus kényszerből mentek a harcterekre és most roncsok, világtalanok, halottak, vagy pedig özvegyek, árvák, és mint családfenntartók, elvesztett kenyérkeresők hozzátartozói nyomorognak. És ki tudná megszámlálni a szívek, az érzelmek pótolhatatlan veszteségeit! A nemzet lelkiismeretét akarja felrázni az utcán a rokkant, a magyar hadirokkant, amikor reszkető kezét, térdén remegő vedlett katonasipkáját a pénz papírrongyaiért nyújtja ki feléd. A magyar katona, öreg és fiatal hadirokkant, aki két háborúban vérzett, rokkant meg idegen érdekekért, értelmetlen célokért, esztelen rögeszmékért az iszonyat tűztengerében, borzadályos vágóhídjaik. Világtalan szemükkel, roncs tagjaikkal, ismeretlen szájaikkal figyelmeztetnek minket, hogy az utcai koldulás szégyenpadjáról elviselhető életmódba segítsük őket, árváikat pedig mentsük meg a gyűlölködők, a vérre, fosztogatásra szomjazók máris óhajtott új háborújától. Arra figyelmeztetnek, hogy elvett életükért, tönkretett életükért, vigasztalan sorsukért és hozzátartozóik sorsáért az egyetlen és igazi kárpótlás az, ha a hadiárvák nemzedékét megmentjük a tudomány és a politika árulóinak újabb háborújától. Anyák, özvegyek, árvák sóhajára - sikolyára figyelmeztet a kolduló hadirokkant könyörgő szava - Soha többé háborút!

Jelzet: MOL XIX-C-1-i-6. t.-szám nélkül-1939-1947. (Magyar Országos Levéltár Népjóléti Minisztérium Hadigondozási főosztály)

Ezen a napon történt július 13.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

A 2024. év második ArchívNet számát ajánljuk figyelmükbe, amelyben ismét négy forrásismertetés található, amelyek a 20. század szűk ötven évét fedik le. Két publikáció foglalkozik az első és a második világháború alatt történet eseményekkel, egy az 1950-es évek végi magyarországi ruhaipar helyzetét mutatja be, egy pedig helytörténeti témában prezentál dokumentumokat.

Suslik Ádám (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az első világháború szerbiai frontjának eseményeit idézi fel egy 1915-ből származó dokumentum segítségével. A belgrádi kormány által kiadott utasítás szerint kellett volna megvizsgálnia kivonuló bizottságoknak az osztrák-magyar haderő által okozott károk mértékét. Erre végül nem került sor, mivel a nehézkesen haladó osztrák-magyar támadás külső (bolgár, német) segítséggel végül 1915 végére elérte a célját: Szerbia összeomlott, a politikai vezetés és a hadsereg elmenekült.

Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) nyolcvan évvel ezelőtti történéseket mutat be. Forrásismertetésében megvilágítja, hogy Kárpátalján 1944 folyamán miként zajlott a deportált zsidók földjeinek kisajátítása, felhasználása – illetve, hogy az ilyen módon haszonbérletbe juttatott földek használatát miként ellenőrizték az év második felében.

Nagyobb időtávot fog át Szabó Csaba Gábor (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) helytörténeti témájú írása, azonban forrásokat 1z 1945–1957 közötti időszakról mutat be. A dokumentumok Komárom város labdarúgásának történetéhez (amelyről már korábban születtek összefoglaló igényű munkák) adnak kontextualizáló, hasznos adalékokat. Értve ez alatt a második világháború utáni újrakezdést, amikor is a világégés során gyakorlatilag megsemmisült sporttelepet is pótolniuk kellett a városban.

Az időrendet tekintve negyedik Tömő Ákos (doktorandusz, Eötvös Loránd tudományegyetem) publikációja mostani számunkban. A szerző az 1950-es évek magyarországi – változás alatt álló – divatvilágába, valamint a ruhaipar helyzetébe enged betekintést két levél segítségével. A két bemutatott forrásból kiderül: a divat és a ruhaipar terén a kívánt, és engedett változás korántsem ment olyan simán, mint ahogyan azt a kiépülő Kádár-rendszer tervezte.

A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. július 9.

Miklós Dániel

főszerkesztő