Érvénybe lépett a budapesti Bethlen Gábor Kör alapszabálya.Tovább
Kitörés a gyűrűből
„Az alez. úr a vérzés ellenére elég szilárd léptekkel nyugodt lépésben ment hátra, ezt látva, különösen arra, hogy a harckocsik most minket kezdtek erősen ágyúzni, és nagy veszteséget okoztak, és az oroszok tüzének élénksége is fokozódott, teljes erővel kiáltottam, hogy: „Alez. úr, nincs vége a háborúnak! Tessék szökellni vagy meglapulni, amíg tovább jutunk!” Ő visszafordult és azt mondta, hogy: »ne törődj velem, csak előre!« […] Ezek voltak az utolsó szavak, amiket tőle hallottam.”
Forrás
Darvas László honvéd százados visszaemlékezése az ilovszkojei kitörésre
1943. október 7.
Nemes Zetényi Csukás Kálmán
alezredes úrHősi halála körülményeinek leírása.
1943. január 17-én a délutáni órákban érkeztem a
töredékével Ilowskoje községbe. A község körvédelemre volt hevenyészetten berendezkedve. Igen nagy hideg volt. Éjjelezni szándékoztam, ezért rövid kérdezősködés után jelentkeztem a községben lévő erők parancsnokánál, nemes vk. alezredes úrnál. Jelentettem, hogy az ütközetekben és menetekben halálosan kimerült csapatomnak pihenésre van szüksége, egyébként a parancsnoksága alá helyezem magamat. Az úr, aki a szintén hősi halált halt Lécz József vk. kíséretében fogadott, az erőállapotot figyelembe véve elrendelte, hogy csapatomat a fürdőépületben szállásoljam el, ott a szolgálat és biztosítás megszervezése mellett éjjelezés és pihenő, szükség esetén, mint védőkörlettartalék kerül alkalmazásra. Étkeztetésről gondoskodott, engem törzsemmel együtt harcálláspontján tartott. Bér nagyon el volt foglalva, kikérdezett és tájékoztatott a helyzetről, valamint arról, hogy már Podsserednje községben nagyobb erejű orosz csapat van, így a visszavonulási út el van vágva. Még félálomban hallottam, amint a részletes felderítésre több intézkedést adott ki, és több telefonbeszélgetést is folytatott, és ezekből értesült arról, hogy már Nikolajewka-Alexejewka községbe is harckocsikkal megerősített orosz erők törtek be, és ott közelharc folyik. Ezután mélyen elaludtam. 18-án 6 h. tájban felébredve az alez. úrtól személyesen kaptam parancsot arra, hogy csapatommal, amelyet ez alkalomra megerősített, a községtől DNY-ra levő erdőben lévő orosz erők ellen, akik a körvédelmet állandóan nyugtalanították, támadást hajtva végre az erdőt tisztítsam meg, és ott a helyzetet részletesen derítsem fel. Lőszerkiegészítésről gondoskodott. Ugyancsak intézkedett arra, hogy a többi, szükségesnek mutatkozó irányokban más csapatrészek hasonló támadásokat és felderítő vállalkozásokat hajtsanak végre. Ezek bebizonyították azt, hogy a község teljesen körül van véve és az oroszok megsemmisítő támadáshoz gyülekeznek. Feladatom sikeres bevégzése után a besötétedéskor veszteség nélkül bevonulva a községben lévő saját erőket lázas készülődésben találtam. Jelentkezésem alkalmával az alez. úr közölte velem, hogy a rendelkezésére álló erőkkel az oroszok gyűrűjéből kitörést végrehajtva Volokonnowka-ig szándékozik előretörni. Jelentettem, hogy az igen nagy hidegben, egész nap étlen-szomjan, mély hóban, dombos-erdős terepen, rendkívül nehéz viszonyok között folytatott állandó harcok a legénységemet annyira kimerítették, hogy kételkedem abban, hogy még egy ütközet után messzire el tudnánk jutni, ezért úgy döntött, hogy az áttörésnél nem oszt be az élen küzdőkhöz, hanem mint tartalékot fog alkalmazni, addig is a helyzet kialakulásakor adandó parancsáig csapatommal pihenjek. Nagyon kimerült lévén már alig tudtam a figyelmemet összpontosítani, és már félálomban hallottam, hogy több telefonbeszélgetés után az alez. úr bizonyos német csapatrészekkel való együttműködés miatt a kitörés végrehajtását másnapra halasztotta és a már megindított, de még tért nem nyert támadást leállította. Pillanatnyilag mindez nem érdekelt és boldogan merültem álomba.19-én 7h tájban személyesen kaptam az alez. úrtól azt a parancsot, hogy a kitörés végrehajtásához a megerősített csapatom részeivel a községtől NY-ra az erdő szegélyénél lévő útkanyarnál kössem le az
, zömömmel pedig jussak el az erdő D-i szegélyére és ott biztosítva és felderítve várjam a további parancsot, ha pedig az nem érkezne meg, a támadás megindulásakor a többi támadókkal összhangban saját belátásom szerint törjek át Budennij község irányában. Az útkanyarnál elrendelt helyzet felvétele heves tűzharc után volt lehetséges, melyben nagy segítségemre voltak Kurucz György derék gépágyúi, míg a zömnek az erdő D-i szegélyére való felvezetése, ami déltájban történt meg, ellenséges behatás nélkül sikerült annak ellenére, hogy kb. 1600 m-re tőlünk az oroszok lázasan dolgoztak a védőállás kiépítésén. Nem lévén működőképes , néhány erőteljes tűzcsapással kíséreltem meg az oroszok tevékenységét, különösen a jól kivehető lőszerszállításait megakadályozni. Ekkor a csapatommal én voltam a legközelebb az orosz állásokhoz. Közbevetve megjegyzem, hogy a kitörés végrehajtásához a községbe szorult, hozzávetőleges becslés szerint körülbelül 2000 főnyi, vagy még nagyobb embertömegnek csak alig harmadrésze volt szervezett, harckész, felfegyverzett, alkalmazható csapatrész, míg a zöme fegyverét, lőszerét elhányt bujkáló horda volt, amely a legerélyesebb intézkedések - több helyszíni felkoncolás - ellenére sem volt csapatba szervezhető, hanem bujkálva volta ki magát a harc alól, és várta a jószerencsét. Az én csapatom a feltöltéssel századot tett ki, gépek és vonat nélkül. A tűzharc hangjára azonnal megjelent az alez. úr az első vonalban. Jelentkeztem nála és tájékoztattam. Ő ekkor Lécz vk. szds. és egy repülődandárbeli tisztes kíséretében volt, a köpeny felett irhamellényt viselt, a fején prém hósapka és a vállán átvetve géppisztoly volt. Lécz szds. Mauser átalakított puskát viselt, míg a tisztesnél géppisztoly és kézigránátköteg volt. Részletes tájékozódás céljából kb. 150 m-re előrementünk és onnan hosszasan szemlélte álló helyzetben az oroszok tevékenységét, majd hozzám fordulva azt mondta, hogy minden percért kár, az oroszok csak erősödnek és építik ki állásaikat, a támadást haladéktalanul meg kell indítani, majd parancs formájában az irányt mutatva így szólt: támadás, irány az úton lévő fahíd, ott betörés és onnan az útra támaszkodva, jobbra és balra biztosítva Budennij irányában előre! Amíg én intézkedéseket tettem, addig ő állva az előbbi helyen maradva, hátrafordulva kiáltva biztatta a csapatot, hogy „Előre, magyarok, támadás!" Majd a támadás megindulásakor mind a négyen az élen haladva állandó előre kiáltásokkal buzdítottuk a csapatot. Kb. 100 m-t minden elg.-es behatás nélkül tettünk meg, amikor egyszerre orosz részről heves tüzérségi, géppuska és aknavető tűzcsapást kaptunk, amelynek hevessége fokozódott. Elrendeltem a fedezést és az előregyülekezést és a még mindig teljes alakot mutatva előnyomuló alez. úrra torkom szakadtából rákiáltottam: „Alezredes úr, feküdj!". Ő erre tovább is állva visszafordult és kérdezte: „Mi az, mit akarsz?" Én melléje ugorva és mellette levágódva kiáltottam neki, hogy így nem lehet mozogni, ennek nincs semmi értelme. Ő azt válaszolta, hogy: „Igazad van!", és lefeküdve fedezte magát, a továbbiakban szökellve nyomult előre és többször tüzelt a géppisztolyával. Én állandóan hangtávolságra a közelben voltam, de a harccselekmények miatt nem tudtam állandóan figyelemmel kísérni. Magam is tüzeltem az oroszra, figyelmem megoszlott az elg. és a saját csapat között, több ember megőrült és zavart csinált, és sajnos néhány saját embert fel kellett koncolnom. Kb. 13h tájban a tűz igen heves volt és sok veszteséget okozott és elvesztettem szem elől az alez. urat, mire a mellettem lévő legényemtől kérdeztem, hogy nem látta-e az alez. urat. Ő azt válaszolta, hogy itt van tőlem balra tíz lépésre. Kiáltottam neki, hogy mi van, nincs baj, alez. úr? Ó azt mondta, hogy nincs semmi. Lécz is élt még és a közelében volt. Ekkor a betörési pontunktól jól balra az orosz vonal mögött megjelent három harckocsi, sem az alakját, sem a nemzetiségét nem tudtam felismerni annak ellenére, hogy feszülten figyeltem távcsővel. Amikor is az addig szemmel láthatóan tétovázó harckocsik előbbre jöttek és géppuskával tűz alá vették az oroszok első vonalát. Ezt látva tőlem telhető legerősebb hangon kiáltottam, hogy „Saját harckocsi, utánam, magyarok!", és előre rohantam. Az alez. úr, aki ezt nem vette észre, kiáltva azt kérdezte, hogy: „Honnan tudod, hogy saját?" Kiáltottam neki, hogy lövi erősen az oroszt, és a soraikban már zavar van. Erre felugorva előre rohant, és futás közben megállott, és a karjához kapva felém kiáltotta: „Megsebesültem a bal karomon, hátramegyek beköttetni. Látom, hogy a támadás tért nyer, csak folytassátok, előre!". A küldönc melléje lépett és karjánál fogva támogatta. Az alez. úr a vérzés ellenére elég szilárd léptekkel nyugodt lépésben ment hátra, ezt látva, különösen arra, hogy a harckocsik most minket kezdtek erősen ágyúzni, és nagy veszteséget okoztak, és az oroszok tüzének élénksége is fokozódott, teljes erővel kiáltottam, hogy: „Alez. úr, nincs vége a háborúnak! Tessék szökellni vagy meglapulni, amíg tovább jutunk!"Ő visszafordult és azt mondta, hogy: „ne törődj velem, csak előre!". Nyugodt lépésben ment hátra az erdő felé, mit sem törődve a heves tűzzel. Pillanatnyilag nem lehetett előrejutni, figyelemmel kísértem, míg csak az erdő fái között el nem tűnt. Ezek voltak az utolsó szavak, amiket tőle hallottam. A továbbiakban igen nehezen nyomulva előre, sikerült néhányad magammal betörni az orosz állásba, majd ott hosszú közelharc után mindannyian megsebesültünk, de sikerült átvágni magunkat és Budennij-be eljutni. Ott másnap találkoztam több emberrel, akik szintén a résen átvágták magukat, köztük Kurucz György tüzér századossal, akik elmondták, hogy az alez. úr, miután sebét beköttette, gépkocsiba ült, és a már megtisztított műúton a csapatok élére állott. Nem tudta, hogy az oroszok ellentámadása ismét betömte a hézagot, és a gépkocsijával egyenesen belehajtott az orosz vonalba, és a gépkocsiban ülve kapta a halálos mellövést, amely egy hazaszeretettől izzó, halált megvető bátorsággal harcoló, kiváló, értékes tiszt és melegszívű bajtárs nemes életét oltotta ki.Dicsőséges hősi halála szolgáljon mindnyájunknak példával és legyen Magyarország szebb jövőjének záloga.
Gyergyótölgyes, 1943. évi október hó 7-én
Darvas szds.
21/3.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt április 01.
Cseres Tibor magyar író (†1993)Tovább
IV. Károly magyar király, I. Károly néven osztrák császár, valamint cseh király, az utolsó Habsburg uralkodó (*1887)Tovább
A müncheni bíróság Hitlert öt évre ítéli, azonban már év végén kiengedik (a börtönben írja meg „Mein Kampf” című programjellegű művét)....Tovább
Puskás Ferenc (sz. Purczeld), becenevén Puskás Öcsi, válogatott labdarúgó, edző, az Aranycsapat kapitánya, A Nemzet Sportolója (†2006)Tovább
- 1 / 3
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
A 2023-as év első ArchívNet számát olvashatják az oldalon. Az új lapszám négy forrásismertetést publikál: ezek nem alkotnak egy tematikus egységet, azonban vannak metszéspontjaik egymással. Bár egy Venn-diagramon ezek a metszetek jobban ábrázolhatók lennének, mi ezúttal szövegben mutatjuk be ezeket: két írás a római katolikus egyházhoz köthető, kettő köthető a huszadik századi magyar emigrációhoz, kettő pedig a magyarországi államszocilista időszak mindennapjaihoz.
Az időrendet követve Csóka Géza (közművelődési referens, Magyar Nemzeti Levéltár Közművelődési és Közönségkapcsolati Főosztály) forrásismertetése az első. Idén ünnepeljük Neumann János születésének 120. évfordulóját, a szerző pedig ennek okán mutatja be a tudós és Pelényi János levelezését. Neumann ugyanis arra törekedett, hogy Magyarország akkori washingtoni követét meghívja Princetonba egy előadás erejére.
Szabó Csaba Gábor (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltára) forrásismertetésének origója a második világháború magyarországi harcai, amelyek nagy változást hoztak Csémpuszta életébe. A helyi káplánlak birtoklásáért folytatott hosszas küzdelem bemutatása nemcsak egy lokális problémát tár fel, hanem azt is, hogy milyen volt a korabeli államhatalom viszonya a katolikus egyházzal.
Csémpuszta lakóira is kiható politikai döntés volt a Rákosi-korszakban bevezetett kötelező beszolgáltatás, amelyet hibái miatt már 1952-ben korrigálni igyekeztek a következő évekre nézve. Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) a begyűjtési rendszer reformjának egyik tervezetét mutatja be írásában.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) a Mindszenty Józseffel egyeztető Zágon József és a Vatikán diplomáciai szolgálatában működő Kada Lajos levelezését mutatja be. Terjedelmi okokból forrásismertetését két részre bontva jelentetjük meg. A mostani, első közlésben olyan levelek olvashatók, amelyek Zágon Mindszentyvel való viszonyát világítják meg.
Idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége idén is várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. március 7.
Miklós Dániel
Főszerkesztő