Ilovszkoje, 1943. január

Kitörés a gyűrűből

Csukás Kálmán vezérkari alezredes hősi halála

„Az alez. úr a vérzés ellenére elég szilárd léptekkel nyugodt lépésben ment hátra, ezt látva, különösen arra, hogy a harckocsik most minket kezdtek erősen ágyúzni, és nagy veszteséget okoztak, és az oroszok tüzének élénksége is fokozódott, teljes erővel kiáltottam, hogy: „Alez. úr, nincs vége a háborúnak! Tessék szökellni vagy meglapulni, amíg tovább jutunk!” Ő visszafordult és azt mondta, hogy: »ne törődj velem, csak előre!« […] Ezek voltak az utolsó szavak, amiket tőle hallottam.”

Forrás

  

Darvas László honvéd százados visszaemlékezése az ilovszkojei kitörésre

1943. október 7.

 

Nemes Zetényi Csukás Kálmán

alezredes úr

Hősi halála körülményeinek leírása.

1943. január 17-én a délutáni órákban érkeztem a

töredékével Ilowskoje községbe. A község körvédelemre volt hevenyészetten berendezkedve. Igen nagy hideg volt. Éjjelezni szándékoztam, ezért rövid kérdezősködés után jelentkeztem a községben lévő erők parancsnokánál, nemes vk. alezredes úrnál. Jelentettem, hogy az ütközetekben és menetekben halálosan kimerült csapatomnak pihenésre van szüksége, egyébként a parancsnoksága alá helyezem magamat. Az úr, aki a szintén hősi halált halt Lécz József vk. kíséretében fogadott, az erőállapotot figyelembe véve elrendelte, hogy csapatomat a fürdőépületben szállásoljam el, ott a szolgálat és biztosítás megszervezése mellett éjjelezés és pihenő, szükség esetén, mint védőkörlettartalék kerül alkalmazásra. Étkeztetésről gondoskodott, engem törzsemmel együtt harcálláspontján tartott. Bér nagyon el volt foglalva, kikérdezett és tájékoztatott a helyzetről, valamint arról, hogy már Podsserednje községben nagyobb erejű orosz csapat van, így a visszavonulási út el van vágva. Még félálomban hallottam, amint a részletes felderítésre több intézkedést adott ki, és több telefonbeszélgetést is folytatott, és ezekből értesült arról, hogy már Nikolajewka-Alexejewka községbe is harckocsikkal megerősített orosz erők törtek be, és ott közelharc folyik. Ezután mélyen elaludtam. 18-án 6 h. tájban felébredve az alez. úrtól személyesen kaptam parancsot arra, hogy csapatommal, amelyet ez alkalomra megerősített, a községtől DNY-ra levő erdőben lévő orosz erők ellen, akik a körvédelmet állandóan nyugtalanították, támadást hajtva végre az erdőt tisztítsam meg, és ott a helyzetet részletesen derítsem fel. Lőszerkiegészítésről gondoskodott. Ugyancsak intézkedett arra, hogy a többi, szükségesnek mutatkozó irányokban más csapatrészek hasonló támadásokat és felderítő vállalkozásokat hajtsanak végre. Ezek bebizonyították azt, hogy a község teljesen körül van véve és az oroszok megsemmisítő támadáshoz gyülekeznek. Feladatom sikeres bevégzése után a besötétedéskor veszteség nélkül bevonulva a községben lévő saját erőket lázas készülődésben találtam. Jelentkezésem alkalmával az alez. úr közölte velem, hogy a rendelkezésére álló erőkkel az oroszok gyűrűjéből kitörést végrehajtva Volokonnowka-ig szándékozik előretörni. Jelentettem, hogy az igen nagy hidegben, egész nap étlen-szomjan, mély hóban, dombos-erdős terepen, rendkívül nehéz viszonyok között folytatott állandó harcok a legénységemet annyira kimerítették, hogy kételkedem abban, hogy még egy ütközet után messzire el tudnánk jutni, ezért úgy döntött, hogy az áttörésnél nem oszt be az élen küzdőkhöz, hanem mint tartalékot fog alkalmazni, addig is a helyzet kialakulásakor adandó parancsáig csapatommal pihenjek. Nagyon kimerült lévén már alig tudtam a figyelmemet összpontosítani, és már félálomban hallottam, hogy több telefonbeszélgetés után az alez. úr bizonyos német csapatrészekkel való együttműködés miatt a kitörés végrehajtását másnapra halasztotta és a már megindított, de még tért nem nyert támadást leállította. Pillanatnyilag mindez nem érdekelt és boldogan merültem álomba.

19-én 7h tájban személyesen kaptam az alez. úrtól azt a parancsot, hogy a kitörés végrehajtásához a megerősített csapatom részeivel a községtől NY-ra az erdő szegélyénél lévő útkanyarnál kössem le az

, zömömmel pedig jussak el az erdő D-i szegélyére és ott biztosítva és felderítve várjam a további parancsot, ha pedig az nem érkezne meg, a támadás megindulásakor a többi támadókkal összhangban saját belátásom szerint törjek át Budennij község irányában. Az útkanyarnál elrendelt helyzet felvétele heves tűzharc után volt lehetséges, melyben nagy segítségemre voltak Kurucz György derék gépágyúi, míg a zömnek az erdő D-i szegélyére való felvezetése, ami déltájban történt meg, ellenséges behatás nélkül sikerült annak ellenére, hogy kb. 1600 m-re tőlünk az oroszok lázasan dolgoztak a védőállás kiépítésén. Nem lévén működőképes , néhány erőteljes tűzcsapással kíséreltem meg az oroszok tevékenységét, különösen a jól kivehető lőszerszállításait megakadályozni. Ekkor a csapatommal én voltam a legközelebb az orosz állásokhoz. Közbevetve megjegyzem, hogy a kitörés végrehajtásához a községbe szorult, hozzávetőleges becslés szerint körülbelül 2000 főnyi, vagy még nagyobb embertömegnek csak alig harmadrésze volt szervezett, harckész, felfegyverzett, alkalmazható csapatrész, míg a zöme fegyverét, lőszerét elhányt bujkáló horda volt, amely a legerélyesebb intézkedések - több helyszíni felkoncolás - ellenére sem volt csapatba szervezhető, hanem bujkálva volta ki magát a harc alól, és várta a jószerencsét. Az én csapatom a feltöltéssel századot tett ki, gépek és vonat nélkül. A tűzharc hangjára azonnal megjelent az alez. úr az első vonalban. Jelentkeztem nála és tájékoztattam. Ő ekkor Lécz vk. szds. és egy repülődandárbeli tisztes kíséretében volt, a köpeny felett irhamellényt viselt, a fején prém hósapka és a vállán átvetve géppisztoly volt. Lécz szds. Mauser átalakított puskát viselt, míg a tisztesnél géppisztoly és kézigránátköteg volt. Részletes tájékozódás céljából kb. 150 m-re előrementünk és onnan hosszasan szemlélte álló helyzetben az oroszok tevékenységét, majd hozzám fordulva azt mondta, hogy minden percért kár, az oroszok csak erősödnek és építik ki állásaikat, a támadást haladéktalanul meg kell indítani, majd parancs formájában az irányt mutatva így szólt: támadás, irány az úton lévő fahíd, ott betörés és onnan az útra támaszkodva, jobbra és balra biztosítva Budennij irányában előre! Amíg én intézkedéseket tettem, addig ő állva az előbbi helyen maradva, hátrafordulva kiáltva biztatta a csapatot, hogy „Előre, magyarok, támadás!" Majd a támadás megindulásakor mind a négyen az élen haladva állandó előre kiáltásokkal buzdítottuk a csapatot. Kb. 100 m-t minden elg.-es behatás nélkül tettünk meg, amikor egyszerre orosz részről heves tüzérségi, géppuska és aknavető tűzcsapást kaptunk, amelynek hevessége fokozódott. Elrendeltem a fedezést és az előregyülekezést és a még mindig teljes alakot mutatva előnyomuló alez. úrra torkom szakadtából rákiáltottam: „Alezredes úr, feküdj!". Ő erre tovább is állva visszafordult és kérdezte: „Mi az, mit akarsz?" Én melléje ugorva és mellette levágódva kiáltottam neki, hogy így nem lehet mozogni, ennek nincs semmi értelme. Ő azt válaszolta, hogy: „Igazad van!", és lefeküdve fedezte magát, a továbbiakban szökellve nyomult előre és többször tüzelt a géppisztolyával. Én állandóan hangtávolságra a közelben voltam, de a harccselekmények miatt nem tudtam állandóan figyelemmel kísérni. Magam is tüzeltem az oroszra, figyelmem megoszlott az elg. és a saját csapat között, több ember megőrült és zavart csinált, és sajnos néhány saját embert fel kellett koncolnom. Kb. 13h tájban a tűz igen heves volt és sok veszteséget okozott és elvesztettem szem elől az alez. urat, mire a mellettem lévő legényemtől kérdeztem, hogy nem látta-e az alez. urat. Ő azt válaszolta, hogy itt van tőlem balra tíz lépésre. Kiáltottam neki, hogy mi van, nincs baj, alez. úr? Ó azt mondta, hogy nincs semmi. Lécz is élt még és a közelében volt. Ekkor a betörési pontunktól jól balra az orosz vonal mögött megjelent három harckocsi, sem az alakját, sem a nemzetiségét nem tudtam felismerni annak ellenére, hogy feszülten figyeltem távcsővel. Amikor is az addig szemmel láthatóan tétovázó harckocsik előbbre jöttek és géppuskával tűz alá vették az oroszok első vonalát. Ezt látva tőlem telhető legerősebb hangon kiáltottam, hogy „Saját harckocsi, utánam, magyarok!", és előre rohantam. Az alez. úr, aki ezt nem vette észre, kiáltva azt kérdezte, hogy: „Honnan tudod, hogy saját?" Kiáltottam neki, hogy lövi erősen az oroszt, és a soraikban már zavar van. Erre felugorva előre rohant, és futás közben megállott, és a karjához kapva felém kiáltotta: „Megsebesültem a bal karomon, hátramegyek beköttetni. Látom, hogy a támadás tért nyer, csak folytassátok, előre!". A küldönc melléje lépett és karjánál fogva támogatta. Az alez. úr a vérzés ellenére elég szilárd léptekkel nyugodt lépésben ment hátra, ezt látva, különösen arra, hogy a harckocsik most minket kezdtek erősen ágyúzni, és nagy veszteséget okoztak, és az oroszok tüzének élénksége is fokozódott, teljes erővel kiáltottam, hogy: „Alez. úr, nincs vége a háborúnak! Tessék szökellni vagy meglapulni, amíg tovább jutunk!"Ő visszafordult és azt mondta, hogy: „ne törődj velem, csak előre!". Nyugodt lépésben ment hátra az erdő felé, mit sem törődve a heves tűzzel. Pillanatnyilag nem lehetett előrejutni, figyelemmel kísértem, míg csak az erdő fái között el nem tűnt. Ezek voltak az utolsó szavak, amiket tőle hallottam. A továbbiakban igen nehezen nyomulva előre, sikerült néhányad magammal betörni az orosz állásba, majd ott hosszú közelharc után mindannyian megsebesültünk, de sikerült átvágni magunkat és Budennij-be eljutni. Ott másnap találkoztam több emberrel, akik szintén a résen átvágták magukat, köztük Kurucz György tüzér századossal, akik elmondták, hogy az alez. úr, miután sebét beköttette, gépkocsiba ült, és a már megtisztított műúton a csapatok élére állott. Nem tudta, hogy az oroszok ellentámadása ismét betömte a hézagot, és a gépkocsijával egyenesen belehajtott az orosz vonalba, és a gépkocsiban ülve kapta a halálos mellövést, amely egy hazaszeretettől izzó, halált megvető bátorsággal harcoló, kiváló, értékes tiszt és melegszívű bajtárs nemes életét oltotta ki.

Dicsőséges hősi halála szolgáljon mindnyájunknak példával és legyen Magyarország szebb jövőjének záloga.

Gyergyótölgyes, 1943. évi október hó 7-én

                                                                                              Darvas szds.

                                                                                            21/3.

Ezen a napon történt november 04.

1945

Magyarországon a parlamenti választásokon a Független Kisgazdapárt abszolút többséget szerez, ennek ellenére koalíciós kormány alakul.Tovább

1956

A szovjet csapatok megszállják Magyarországot, Nagy Imre a jugoszláv követségre menekül, Mindszenty bíboros az amerikai nagykövetségre, a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő