Lógósok vagy bűnbakok?

Katonai szolgálat alól felmentett zsidók ellenőrzése 1918-ban

„Az úri osztályban is, de leginkább paraszt és munkásosztályban a háború hosszú tartama miatt általános a zúgolódás [...] hallottam oly választ is, hogy szívesebben tűrné a nép a háborúval járó nélkülözést, ha nem látná azt a sok előnyt a zsidóknál - különösen a harctéri szolgálat alól való könnyű kibúvás, de más téren is" - írta jelentésében Fáy főhadnagy a nógrádi néphangulatról 1918 tavaszán. A honvédelmi miniszter bizottságot küldött ki a vármegyébe. Kiderül: a háború utolsó évére a társadalom alsó rétegeiben is felerősödött a zsidóellenesség, nemcsak a középosztályban.

Fáy csendőr főhadnagy 1918. április 20-án kelt losonci jelentése szerint falun az a hír járja, hogy a zsidó boltokban „3-4 egészséges, harctérre való felmentett fiatal erős ember van, aki ok nélkül, csupán gyávaságból eszközölte ki felmentését." A jelentés következménye, hogy Szurmai Sándor honvédelmi miniszter, aki 1917 februárjában váltotta Hazai Samut a tárca élén, az izraelita vallású felmentettek ellenőrzésére és a nógrádi néphangulat lecsillapítására bizottságot küldött ki Fráter Jenő honvéd huszárezredes vezetésével. Erről 1918. június 16-án átiratban értesítette Teleszky János pénzügyminisztert, hivatkozva az állítólagos visszaélésekre. (Lásd az 1. számú forrást!) Csatolva megküldte neki a belügyminiszter 1918. május 21-ei átiratának másolatát, melynek tárgya a Nógrád vármegyei néphangulatról szóló Fáy-féle jelentés. (Lásd a 2. számú forrást!)

1. A honvédelmi miniszter átirata a Nógrád vármegyei izraelita vallású katonai szolgálat alól felmentett személyek bizottsági ellenőrzéséről.

Az irat jelzete: MNL OL K 255-1918-5-4855

Fáy főhadnagy jelentésében az V. számú csendőrkerület Losonci szakaszánál megtartott szemleutazásai tapasztalatáról számolt be. Állítása szerint a parasztok és a munkások végsőkig el vannak keseredve, mert miközben a háború viszontagságait és nélkülözéseit viselik, úgy érzik, hogy a zsidók nem veszik ki arányos részüket a háborús terhekből. Az a közvélekedés terjedt el, hogy a zsidók kibújnak a háborús kötelezettségek alól, és míg mások szenvednek, nélkülöznek, közülük sokan a háború alatt is üzletelnek és gazdagodnak, s miközben a sok egyedül maradt parasztasszony urát még szabadságra sem engedik haza, hogy földjét megművelhesse, közben „a zsidónak mindent szabad, attól nem requirálnak olyan szigorral, annak van gabonája." A felháborodott bányászok között az a beszéd járta, hogy majd a háború után rendet tesznek a zsidók között, majd bosszúból „megapasztják egy kicsit a számukat."

2. A belügyminiszter átirata a honvédelmi miniszternek a Nógrád vármegyei néphangulatról szóló jelentéssel.

Az irat jelzete: MNL OL K 255-1918-5-4855

A belügyminiszter a jelentést tartalmazó átiratában azzal a javaslattal fordult a honvédelmi miniszterhez, hogy „az izraelita vallású felmentéseknek esetleges revízióját elrendelni méltóztassék." A honvédelmi miniszter átiratában közölte a felmentések ellenőrzésére és a hadkötelezettséggel kapcsolatos visszaélések kivizsgálására felálló bizottság összetételét, s egyben felkérte a pénzügyminisztert, hogy tárcája részéről jelöljön tagot a

. Ez utóbbi június 20-án meg is történt, a pénzügyi tárca dr. Havas Jenő miniszteri titkárt delegálta. A vegyes összetételű revíziós bizottságba egy-egy tagot adott a hadügyminisztérium, a belügyminisztérium, a kereskedelemügyi minisztérium, valamint a honvédelmi minisztérium 21. osztálya, s a bizottság elnökéve Fráter Jenő huszárezredest nevezte ki a honvédelmi miniszter.

A bizottság június 25-én kezdte meg a ténykedését Losoncon, tudhatjuk meg Fráter július 4-én kelt jelentéséből. (Lásd a 3. számú forrást!) A losonci polgármesteri hivatalban Fáy Gyula csendőr főhadnagy „32 oly losonci legnagyobbrészt izraelita egyént nevezett meg, akiknek otthon tartózkodása a lakosság szemében visszatetszés szül." A bizottsági vizsgálat megállapította, hogy a 32 személy közül csak 17 fő volt felmentve katonai szolgálat alól. Ezenkívül két rokkantat már elbocsátottak a katonaságtól, további két fő pedig már túl volt a katonaköteles koron. A maradék 11 tényleges szolgálatot teljesített, ám Fáy főhadnagy, valamint Wagner Sándor losonci polgármester és Kuzma Andor losonci rendőrkapitány olyan információval szolgált, hogy többségük a 25. gyalogezred pótezred parancsnokságától „úgyszólván állandó szabadságot élvez, úgy hogy az illetők Losonczon katonaruhában részint polgári foglalkozásaikat űzik, részint pedig a kávéházakban töltik idejüket."

3. A Nógrád vármegyei felmentettek ellenőrzésére kiküldött bizottság jelentése.

Az irat jelzete: MNL OL K 255-1918-5-5847

A losonci polgármester és a rendőrkapitány egybehangzó véleménye szerint a 17 felmentettből 12 fő felmentése indokolt és közérdekből szükséges, öt fő felmentését azonban nem tartották indokoltnak és visszavonását javasolták. Úgy ítélték meg, hogy „közülük hárman foglalkozásukban feltétlenül, kettő pedig pótlás mellett nélkülözhető". Az öt fő közül hármat személyesen is beidézett és kihallgatott a bizottság. Két zsidó kereskedő felmentését ezután hatálytalanították. Egyikük, Sacher Gyula tisztviselőként dolgozott Lőwy Adolf gabonabizományos cégénél. Mivel a cég irodájában többen dolgoztak, Lőwy három felmentett fia, valamint egy katonaköteles koron túli alkalmazott, ezért Sacher felmentését a bizottság érvénytelenítette, s 48 órán belüli bevonulásra kötelezte. Hasonlóképpen járt el a bizottság Kohn Márkus esetében is, aki a jelentés szerint kisforgalmú fűszerüzlettel rendelkezett, ahol általában a felesége dolgozott, a tulajdonos csak ritkán tartózkodott az üzletben. Másképp döntött viszont a bizottság a harmadik személy, Lengyel Dezső esetében. Mivel ő egyedül gazdálkodott ipolygalsai bérelt birtokán, s oda naponta kijárt Losoncról, ezért felmentését indokoltnak minősítették. A negyedik személyt, Somló Náthánt, a Fronciere Biztosító Intézet losonci fiókintézetének főtitkárát a „pótlás mellett nélkülözhető" kategóriába sorolták, s felmentési idejét korlátozták az 1918. augusztus 31-ig terjedő időszakra.

A bizottsági jelentés alapján a honvédelmi miniszter 1918. július 23-án értesítette a Fronciere Biztosító Társaság vezérigazgatóságát Somló Náthán felmentésének a korlátozásáról, és kérte pótlását más, szolgálatra alkalmatlan vagy hadköteles koron túli, idősebb személlyel. (Lásd a 4. számú forrást!)

4. A Fonciére Biztosító Társaság vezérigazgatósága értesítése Somló Náthán felmentésének korlátozásáról.

Az irat jelzete: MNL OL K 255-1918-5-5847

Az ötödik személy, akinek felmentését kifogásolták, a losonci Általános Bank ügyvezető igazgatója, dr. Bazovszky Lajos nem zsidó volt, hanem evangélikus szlovák (szlovák neve Ľudovít Bazovský), akiről a jelentés csak annyit jegyzett meg, hogy a losonci polgármester és a rendőrkapitány szerint „megbízhatatlan pánszláv agitátor hírében áll", s akinek a politikai megbízhatóságára vonatkozóan közelebbi információk beszerzését javasolta bizottság. A jelentés azonban nem említi meg sem szlovák származását, sem felekezeti hovatartozását, és tevékenységéről és a helyi elittel való konfliktusáról is hallgat. Annyit mindenestre érdemes megemlíteni róla, hogy ügyvédként került Losoncra, ahol 1909-ban megalapította az Általános Bankot, s annak elnöke lett. Mivel szlovák identitását öntudatosan vállalta, a helyi magyar társadalmi elit kirekesztette, s valóságos lejárató hadjárat indult ellene még a háború előtt, még a városi képviselőtestületből is

.

Mint a 14 oldalas bizottsági jelentésből kiderült, a revíziós bizottság kiszállt több nógrádi településre, Balassagyarmaton és Salgótarjánon kívül Poltárra, Vilkéré és Fülekkelecsénybe is. Meghallgatott több járási főszolgabírót, községi bírót és jegyzőt, számos felmentett, illetve szabadságolt katona ügyét vizsgálta, több felmentést hatálytalanított, másokat helyben hagyott. Fráter jelentésében megjegyzi, hogy néhány személy feltűnően sűrű szabadságolása miatt intézkedett, hogy „nyilvántartassanak, s amennyiben újból haza szabadságoltatnának", erről ő maga értesítést kapjon. Azt is jelentette, hogy több helyi

szerint a lakosság körében fokozza az elégedetlenséget, hogy „míg az ő hozzátartozóik évek óta frontszolgálatot teljesítenek, addig az odavaló izraelita egyének, mint bevonult katonák pótzászlóaljakhoz beosztva „úgyszólván állandó szabadságot élveznek, s otthon tovább is polgári foglalkozásaikat űzik". Ezért „a néphangulat megnyugtatása céljából azt tanácsolja, hogy a Nógrád vármegyei póttesteknél szolgáló, „arcvonalbeli szolgálatra nem alkalmas izraelita vallású egyének lehetőleg ne lakóhelyükön teljesítsenek szolgálatot, hanem más alakulathoz osztassanak be [...] a nélkül, hogy az előírt szabadságon kívül is hazabocsájtassanak." Javasolja azt is, hogy a katonai parancsnokság utasítsa a kassai munkásgyűjtő parancsnokságot, hogy „a salgótarjáni kőszénbányához ne odavaló izraelita egyéneket vezényeljen ki". Az eddigi felmentési gyakorlattal kapcsolatban a jelentés kifogásolja, hogy a Haditermény Rt és a különböző központok a főispán kikerülésével terjesztették fel a felmentettek névsorát, azt csak a Kereskedelmi és Iparkamara véleményezte. A felmentési visszaélések megakadályozása érdekében azt tanácsolja, hogy - a korábbi gyakorlattal szakítva - ezentúl a főispán véleményezze a felmentéseket.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt október 23.

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1957

A belügyi szervek szerint Szegeden a „legerősebb és legsokrétűbb” az ellenséges elemek tevékenysége.Tovább

1958

Az [emigráns] magyar diákok III. világkongresszusa a Vatikán dísztermében emlékezett meg a forradalomról.Tovább

1989

Az Országgyűlés ünnepi ülését követően az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezve koszorúzási ünnepséget tartottak a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő