Politikailag teljesen helytelen!?

Vörös legyen-e az új csapatzászló?

„A május 1-i díszszemle slkalmával Szovjet –koloniához tartozó személyek csodálkozásukat fejezték ki, hogy a honvéd zászlók alapszíne ma is fehér. […] Már Petőfi is vörös zászlóról emlékezett meg költészetében, és így ez már a sztálini nemzetiségi elveknek megfelelően, a nagy hagyományokkal is alátámasztható.”

A második világháború lezárása után, a Demokratikus Honvédség megalakulását követően a 4100 - 11.600/Eln. - 1949. számú körrendelet (Honvédségi Közlöny 10. szám, 1949. április 15.) volt az első, amely csapatzászlót rendszeresített a Honvédség alakulatai számára. Az előtte eltelt közel négy évben azonban jó néhány csapattest kapott zászlót különféle gyáraktól, üzemektől, városok dolgozóitól. Ezek a zászlók nélkülöztek minden szabványosítást, az adományozó saját elképzelése alapján „lettek megálmodva". Ennek ellenére sok hasonlóságot mutattak. Alapszínük fehér volt, piros és zöld lángnyelvek futottak széleiken körbe, közepükön a korona nélküli kiscímer (ún. Kossuth címer) volt, babér és tölgyfaággal övezve. Méretükben mutatkoztak eltérések, jó részükre pedig - a magyar hagyományoktól eltérően - feliratokat is hímeztek.

Jelenlegi ismereteink szerint 1945-től 1948-ig kevés zászlóadományozás történt. 1945 nyarának elején a még háború alatt felállított 1. honvéd gyalog hadosztály alakulatai kaptak csapatzászlókat a székesfőváros közönségétől, amelyeken még koronás kiscímerek voltak, ám a koronákat később eltávolították. A következő három évben a Kossuth Akadémia, a Petőfi Akadémia és a határvadász zászlóaljak mellett csak néhány honvéd alakulat kapott csapatzászlót. Közéjük tartozott például 1948-ban az 1. Honvéd Aknakutató Zászlóalj, amelynek zászlaja - nem számítva a Tanácsköztársaság szintén nem szabvány zászlóit - az első vörös alapszínű katonai zászló volt az állandó magyar hadsereg történetében.

Természetesen a szabályozás magával vonta azt is, hogy a korábbi, immár szabálytalanná vált zászlókat ki kellett cserélni. Ezért a Honvédségi Közlöny 1949. augusztus 1-i 21. számában megjelent a 4.100 - 20.897/Eln. - 1949. számú, 1949. július 23-án keltezett körrendelet a „Szabálytalan csapatzászlók kicserélése" címmel. Ebben a minisztérium arra utasított minden csapattestet, hogy augusztus 15-ig jelentse, hogy rendelkezik-e csapatzászlóval, ha igen, akkor az megfelel-e a rendeletben előírtaknak, kitől, mikor és milyen számú HM engedély alapján kapta.

A rendeletre körülbelül 50 alakulat küldött választ a minisztériumnak. Közülük mintegy 40 rendelkezett csapatzászlóval. E zászlók egyik fele megfelelt az előírásoknak, mivel a szabályrendelet és a „körkérdés" megjelenése között eltelt hónapokban készült. A másik fele kisebb-nagyobb mértékben - elsősorban a feliratok miatt - eltért az előírtaktól.

A körrendeletre beérkezett rövid, leggyakrabban egysoros válaszok között különös figyelmet érdemel a

Ebben az akadémia parancsnoka és a vezető politikai tiszt helyettese egy mondatban közli, hogy az Akadémia nem rendelkezik csapatzászlóval. Ezután egy különös okfejtés következik a honvédség csapatzászlóinak küllemével kapcsolatban.

A Petőfi költészetét, Sztálint, szabadságharcos elődöket, proletárforradalmat és nemzetköziséget felvonultató kusza érvelésből kirajzolódik egy teljesen új zászló képe. Ez a zászló vörös alapszínű és közepén a népköztársasági (ún. Rákosi) címer található.

Az irat hátoldalára a Politikai Főcsoportfőnökség részéről augusztus 18-án Gyopár őrnagy az alábbi megjegyzést írta: „Túloldali javaslat politikailag teljesen helytelen. Javaslatot nem fogadom el."

Ezzel véget is érhetne a történet, ám a történelem alakulása érdekes fordulatot vett.

Még szinte be sem érkezett minden válasz a minisztériumba, amikor a szeptember 15-i Honvédségi Közlönyben (27. szám) megjelent a 4100 - 32.663/Eln. - 1949. számú körrendelet a „Csapatzászlók kivitelezésének módosítása" tárgyában. Csupán egy dolgot változtattak meg az alig öt hónapos eredeti rendelethez képest: a „Kossuth - címer" helyére mindenhol - zászlón és szövegben egyaránt - a Népköztársaság címere került. Egy október 20-ai körrendelet pedig (4100 - 36.636/Eln. - 1949.) már arra utasítja az alakulatokat, hogy az új zászlók átvételéig „a jelenlegi csapatzászlókon a Kossuth címert a Népköztársaság címerével kell befedni (egyszerű rávarrás)." Lám, az Akadémia parancsnokának a címert illetőleg még is igaza lett...

Alig egy év telt el nyugalomban a „csapatzászlók frontján", mert 1950. október 6-án a Honvédségi Közlöny 23. száma közzétette a 6660/Elnökség - 1950. számú körrendeletet, amely a már ismerős „Csapatzászlók kivitelezésének módosítás" címet viselte. Néhány apróbb változtatás mellet egy igen fontos is szerepel benne: a zászló anyaga vörös selyem lett. A fehér alapszínű zászlókat október 11-ig ki kellett cserélni, tovább nem lehetett őket használni. Az Akadémia parancsnokának a zászló színével kapcsolatban is igaza lett, ekkorra azonban már sem az Akadémia nem létezett a korábbi formájában, s parancsnoka

pedig éppen megmenekülve a kivégzéstől, börtönben volt.

Akkor hát itt ér véget a történet, amelyben szerepelt egy - nyilván korábbi katonai múltja miatt félelemből is - túlbuzgó, vagy inkább jövőbelátó[!?] parancsnok, és egy józan gondolkodású minisztériumi tisztviselő, akinek sorsát szintén nem ismerjük, de neve nem szerepel a későbbi katonai karrier listán.

A zászlókat aztán vígan lobogtatták a fényes szellők, egészen 1956. októberéig.

Az irat jelzete: Hadtörténelmi Levéltár 1945 utáni HM 49.225/Eln. - 1949. 3. f.)

Ezen a napon történt április 21.

1908

Frederick Albert Cook elsőként éri el az Északi-sarkot (Robert Peary egy évvel később követi, 1909. április 6-án).Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő