A normandiai partraszállási hadművelet első napja, a „D-day”.Tovább
Politikailag teljesen helytelen!?
Vörös legyen-e az új csapatzászló?
„A május 1-i díszszemle slkalmával Szovjet –koloniához tartozó személyek csodálkozásukat fejezték ki, hogy a honvéd zászlók alapszíne ma is fehér. […] Már Petőfi is vörös zászlóról emlékezett meg költészetében, és így ez már a sztálini nemzetiségi elveknek megfelelően, a nagy hagyományokkal is alátámasztható.”
A második világháború lezárása után, a Demokratikus Honvédség megalakulását követően a 4100 - 11.600/Eln. - 1949. számú körrendelet (Honvédségi Közlöny 10. szám, 1949. április 15.) volt az első, amely csapatzászlót rendszeresített a Honvédség alakulatai számára. Az előtte eltelt közel négy évben azonban jó néhány csapattest kapott zászlót különféle gyáraktól, üzemektől, városok dolgozóitól. Ezek a zászlók nélkülöztek minden szabványosítást, az adományozó saját elképzelése alapján „lettek megálmodva". Ennek ellenére sok hasonlóságot mutattak. Alapszínük fehér volt, piros és zöld lángnyelvek futottak széleiken körbe, közepükön a korona nélküli kiscímer (ún. Kossuth címer) volt, babér és tölgyfaággal övezve. Méretükben mutatkoztak eltérések, jó részükre pedig - a magyar hagyományoktól eltérően - feliratokat is hímeztek.
Jelenlegi ismereteink szerint 1945-től 1948-ig kevés zászlóadományozás történt. 1945 nyarának elején a még háború alatt felállított 1. honvéd gyalog hadosztály alakulatai kaptak csapatzászlókat a székesfőváros közönségétől, amelyeken még koronás kiscímerek voltak, ám a koronákat később eltávolították. A következő három évben a Kossuth Akadémia, a Petőfi Akadémia és a határvadász zászlóaljak mellett csak néhány honvéd alakulat kapott csapatzászlót. Közéjük tartozott például 1948-ban az 1. Honvéd Aknakutató Zászlóalj, amelynek zászlaja - nem számítva a Tanácsköztársaság szintén nem szabvány zászlóit - az első vörös alapszínű katonai zászló volt az állandó magyar hadsereg történetében.
Természetesen a szabályozás magával vonta azt is, hogy a korábbi, immár szabálytalanná vált zászlókat ki kellett cserélni. Ezért a Honvédségi Közlöny 1949. augusztus 1-i 21. számában megjelent a 4.100 - 20.897/Eln. - 1949. számú, 1949. július 23-án keltezett körrendelet a „Szabálytalan csapatzászlók kicserélése" címmel. Ebben a minisztérium arra utasított minden csapattestet, hogy augusztus 15-ig jelentse, hogy rendelkezik-e csapatzászlóval, ha igen, akkor az megfelel-e a rendeletben előírtaknak, kitől, mikor és milyen számú HM engedély alapján kapta.
A rendeletre körülbelül 50 alakulat küldött választ a minisztériumnak. Közülük mintegy 40 rendelkezett csapatzászlóval. E zászlók egyik fele megfelelt az előírásoknak, mivel a szabályrendelet és a „körkérdés" megjelenése között eltelt hónapokban készült. A másik fele kisebb-nagyobb mértékben - elsősorban a feliratok miatt - eltért az előírtaktól.
A körrendeletre beérkezett rövid, leggyakrabban egysoros válaszok között különös figyelmet érdemel a
Ebben az akadémia parancsnoka és a vezető politikai tiszt helyettese egy mondatban közli, hogy az Akadémia nem rendelkezik csapatzászlóval. Ezután egy különös okfejtés következik a honvédség csapatzászlóinak küllemével kapcsolatban.A Petőfi költészetét, Sztálint, szabadságharcos elődöket, proletárforradalmat és nemzetköziséget felvonultató kusza érvelésből kirajzolódik egy teljesen új zászló képe. Ez a zászló vörös alapszínű és közepén a népköztársasági (ún. Rákosi) címer található.
Az irat hátoldalára a Politikai Főcsoportfőnökség részéről augusztus 18-án Gyopár őrnagy az alábbi megjegyzést írta: „Túloldali javaslat politikailag teljesen helytelen. Javaslatot nem fogadom el."
Ezzel véget is érhetne a történet, ám a történelem alakulása érdekes fordulatot vett.
Még szinte be sem érkezett minden válasz a minisztériumba, amikor a szeptember 15-i Honvédségi Közlönyben (27. szám) megjelent a 4100 - 32.663/Eln. - 1949. számú körrendelet a „Csapatzászlók kivitelezésének módosítása" tárgyában. Csupán egy dolgot változtattak meg az alig öt hónapos eredeti rendelethez képest: a „Kossuth - címer" helyére mindenhol - zászlón és szövegben egyaránt - a Népköztársaság címere került. Egy október 20-ai körrendelet pedig (4100 - 36.636/Eln. - 1949.) már arra utasítja az alakulatokat, hogy az új zászlók átvételéig „a jelenlegi csapatzászlókon a Kossuth címert a Népköztársaság címerével kell befedni (egyszerű rávarrás)." Lám, az Akadémia parancsnokának a címert illetőleg még is igaza lett...
Alig egy év telt el nyugalomban a „csapatzászlók frontján", mert 1950. október 6-án a Honvédségi Közlöny 23. száma közzétette a 6660/Elnökség - 1950. számú körrendeletet, amely a már ismerős „Csapatzászlók kivitelezésének módosítás" címet viselte. Néhány apróbb változtatás mellet egy igen fontos is szerepel benne: a zászló anyaga vörös selyem lett. A fehér alapszínű zászlókat október 11-ig ki kellett cserélni, tovább nem lehetett őket használni. Az Akadémia parancsnokának a zászló színével kapcsolatban is igaza lett, ekkorra azonban már sem az Akadémia nem létezett a korábbi formájában, s parancsnoka
pedig éppen megmenekülve a kivégzéstől, börtönben volt.Akkor hát itt ér véget a történet, amelyben szerepelt egy - nyilván korábbi katonai múltja miatt félelemből is - túlbuzgó, vagy inkább jövőbelátó[!?] parancsnok, és egy józan gondolkodású minisztériumi tisztviselő, akinek sorsát szintén nem ismerjük, de neve nem szerepel a későbbi katonai karrier listán.
A zászlókat aztán vígan lobogtatták a fényes szellők, egészen 1956. októberéig.
Az irat jelzete: Hadtörténelmi Levéltár 1945 utáni HM 49.225/Eln. - 1949. 3. f.)
Ezen a napon történt június 06.
1944
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adjuk hírül, hogy megjelent az ArchívNet idei második száma. A mostani lapszám négy forrásismertetése a 20. század második felébe, azon belül a Kádár-rendszer időszakába kalauzolja el az olvasókat. A dokumentumok által bemutatott események különlegesnek mondhatók: megelevenedik előttünk az utolsó Magyarországon kivégzett nő bűnügye, betekinthetünk egy beszéd legépelt szövegén keresztül a Kádár-korszak nőpolitikájának átalakításába, valamint egy Ukrajnában fennmaradt beszámoló révén szó esik arról, hogy miként tudott egy alkalommal Grósz Károly sikert aratni a nemzetpolitika terén.
Az időrendet követve a sorban az első Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) forrásismertetésének második része, amelyben Zágon József Mindszenty Józsefnek szóló levelének a tervezetét mutatja be. Az elküldött levél még nem került elő, azonban elég valószínű, hogy azt az akkoriban az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén tartózkodó Mindszenty kézhez kapta. Az esztergomi érsek egy későbbi levelében ugyanis felfedezhető Zágon papírra vetett gondolatainak a nyoma.
Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola) korábban már bemutatta az ArchívNet hasábjain a Magyarországon utolsó előttiként kivégzett nő esetét. Ezúttal az utolsó kivégzett, a többszörösen büntetett előéletű Besze Imréné ügyét mutatja be bírósági iratok alapján, aki 1967 szeptemberében gyilkolta meg nyereségvágyból Kertész Lajosnét Gyöngyösön.
Besze Imréné büntetőügye még zajlott, amikor 1968 májusában Székesfehérvár adott otthont egy népességtudományi konferenciának, ahol az egyik előadó Ortutay Zsuzsa volt. Beszéde szövegét Svégel Fanni (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola) ismerteti, aki Ortutay Zsuzsa szavai alapján tárja az olvasók elé, hogy az 1960-as években milyen minőségi változás ment végbe a magyarországi nőpolitikában.
A Kádár-korszak legvégének egy mindössze félnapos eseményét mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár): Grósz Károly kárpátaljai villámlátogatását. Ugyan Grósz és Nicolae Ceausescu aradi találkozója katasztrofális következményekkel járt a magyar politikus hírnevére nézve, az 1989. április 3-án lezajlott kárpátaljai útját mégis egyfajta sikerként könyvelhette el. Terjedelmi korlátok miatt a forrásismertetés első részét adjuk közre mostani számunkban.
A második idei számunk számára forrásismertetéseket küldő és publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Felhívjuk továbbá leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége idén is várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. május 19.
Miklós Dániel
Főszerkesztő