A Rákosi-család kapcsolata Bácskával

Joggal merül fel a kérdés: mi történt a Rákosi-család Szabadkán maradt tagjaival? A választ Szabadka II. világháborús áldozatainak névjegyzékében találjuk meg: apja, Rákosi József, bátyja Béla és húga Hajnalka a holokauszt áldozatai lettek. A szűkszavú adattár forrásként a szabadkai Járási Népbíróság Vp. 379/1947 számú, 1947. július 10-ei keltezésű határozatát jelöli meg, ami a Rákosi-család tagjainak holttá nyilvánítására vonatkozik.

A holttá nyilvánítás

Joggal merül fel a kérdés: mi történt a Rákosi-család Szabadkán maradt tagjaival? A választ Szabadka II. világháborús áldozatainak névjegyzékében találjuk meg: apja, a Topolyán 1860-ban született Rákosi József, bátyja Béla, aki 1886-ban Topolyán született, és húga Hajnalka, aki 1908-ban Sopronban született, a holokauszt áldozatai

. A szűkszavú adattár forrásként a szabadkai Járási Népbíróság Vp. 379/1947 számú, 1947. július 10-ei keltezésű jelöli meg, ami a Rákosi-család tagjainak holttá nyilvánítására vonatkozik.

 

A szabadkai Járási Népbíróság Vp. 379/47 számú,
1947. június 10-ei keltezésű határozata Rákosi József és társainak holttá nyilvánítási ügyében.

Az említett - szerb nyelvű - bírósági határozat már jóval beszédesebb. Kitűnik belőle, hogy a holttá nyilvánítási eljárást Horovicz Jenőné szül. Rákosi Jolánka kezdeményezte, és az ügyben Stantić Cecília bíró járt el. Eseti gondnoknak Fischer Albert, szabadkai illetőségű kereskedősegédet nevezték ki. Az irat tanúsága szerint Rákosi

, Bélát és Szabadkáról deportálták: Bácsalmáson keresztül Auschwitzbe szállították őket. Ezt követően - a bíróság megállapítása szerint - mindhárman az auschwitzi gázkamrában veszthették életüket, haláluk időpontjaként 1944. június 29-ét állapították meg.

A Vp. 379/1947 számú bírósági határozat azonban rajtuk kívül még két személy adatait foglalja magában: Rákosi József, Béla és Hajnal mellett még két Rákosi-testvér - Mária és Margit - holttá nyilvánítását is!

Rákosi József 1947. szeptember 27-ei keltezésű haláleset-felvételi nyilatkozata.

A bírósági határozat 4. pontja a Topolyán 1904-ben született Kardos Sándorné szül. Rákosi Máriára vonatkozik: esetében a halál megállapított időpontja 1938. december 31., helyszíne pedig Moszkva. A bíróság ezt a megállapítást - az indoklás szerint - Rákosi Zoltán és Csillag

budapesti lakos vallomására alapozta.

A határozat 5. pontja az 1902-ben Adán született Rákosi Margitra vonatkozik: halála időpontjául a bíróság 1932. december 31-ét, helyéül pedig Szabadkát állapította meg. Az indoklás szerint Mária a megnevezett időpontban Szabadkán elhunyt - amit Fischer Albert tanúvallomása is igazolt - de „a haláleset nincs bejegyezve az anyakönyvekbe". A bejegyzés tényének hiányát bíróság a szabadkai Anyakönyvi Hivatal által kibocsátott bizonylatra alapozta.


A Rákosi család egyes tagjainak holttá nyilvánítása - fordítás

Szabadkai Járási Népbíróság határozata

Járási Népbíróság Szabadka

Iktató szám. Vp. 379/47

 

A szabadkai Járási Népbíróság, Stantić Cecilija bíró és Milanković Ruža jegyzőkönyvvezető által Horovicz Jenőné szül. Rákosi Jolánka [indítványozta] peren kívüli ügyében, [melynek tárgya] Rákos József és társainak holttá nyilvánítása, akiket Fischer Albert szabadkai kereskedősegéd, Strossmayer u. 6. sz. [alatti lakos] képvisel, 1947. július 10-én a következő

 

határozatot

 

hozta. Holttá nyilvánítja:

 

1. Rákosi József néhai szabadkai lakost - aki 1860. április 19-én Topolyán született, apja Rozenfeld Simon, anyja Kohn Betti - halálának időpontja [és helye]: 1944. június 29-e Auschwitz,

2. Rákosi Béla néhai szabadkai lakost - aki 1886-ban Topolyán született, apja József, anyja Léderer Cecília - halálának időpontja [és helye]: 1944. június 29-e Auschwitz,

3. Rákosi Hajnal néhai szabadkai lakost - aki 1908-ban Sopronban (Magyarország) született, apja József, anyja Léderer Ceília - halálának időpontja [és helye]: 1944. június 29-e Auschwitz,

4. Kardos Sándorné szül. Rákosi Mária néhai szabadkai lakost - aki 1904-ben Topolyán született, apja József, anyja Léderer Ceília - halálának időpontja [és helye]: 1938. december 31-e Moszkva,

5. Rákosi Margit néhai szabadkai lakost - aki 1902-ben Adán született, apja József, anyja Léderer Ceília - halálának időpontja [és helye]: 1932. december 31-e Szabadka.

 

Indoklás

 

A kérvényező előadta, hogy Rákosi Józsefet, Bélát és Hajnalt a megszállók 1944 júniusában Szabadkáról Auschwitzbe deportálták, ahol gázkamrában megölték őket 1944. június 29-én. [Továbbá,] hogy Kardos Sándorné szül. Rákosi Mária 1938-ban elhunyt Moszkvában, valamint hogy Rákosi Margit 1932-ben elhunyt Szabadkán, azonban a halálesetét nem anyakönyvezték, ezért kéri a nevezett holttá nyilvánítását.

Állításai alátámasztásául a kérvényező indítványozta Fischer Albert és Fischer Albertné tanúk meghallgatását, benyújtotta Rákosi Zoltán és Csillag Miklós budapesti [lakosok] írásbeli nyilatkozatait, [valamint] a szabadkai Anyakönyvi Hivatal bizonylatát, amely igazolja, hogy Rákosi Margit halálesete nincs anyakönyvezve.

A bíróság lefolytatta a bizonyítási eljárást a nevezett tanúk meghallgatásával, megvizsgálta Rákosi Zoltán és Csillag Miklós nyilatkozatát és az Anyakönyvi Hivatal bizonylatát, eseti gondoknak kinevezte Fischer Albert szabadkai - Strossmayer u. 6 sz. - lakost, hirdetményt adott fel, amely Vajdaság Autonóm Tartomány 1947. június 2-ai [keltezésű] 11. sz. Hivatalos Lapjában jelent meg, [illetve] a bírósági hirdetőtáblán lett kifüggesztve.

Az indítványozott tanúk meghallgatása alapján a bíróság megállapította, hogy Rákosi Józsefet, Bélát és Hajnalt a megszállók Szabadkáról - Bácsalmáson keresztül - Auschwitzbe deportálták, ahol 1944. június 29-én gázkamrában megölték őket.

Rákosi Zoltán és Csillag Miklós 1947. március 4-én tett nyilatkozatainak megvizsgálása alapján a bíróság megállapította, hogy Rákosi Mária 1938-ban Moszkvában elhunyt, a szabadkai Anyakönyvi Hivatal bizonylatának [megvizsgálásával] pedig, hogy Rákosi Margit halálesetét az 1928-1932-es időszakban nem anyakönyvezték, míg Fischer Albert tanú megerősítette, hogy Rákosi Margit 1932-ben elhunyt Szabadkán.

A hirdetményben megjelölt határidő leteltével a kérvényező kérte valamennyi eltűnt [személy] holttá nyilvánítására vonatkozó véghatározat meghozatalát, az eseti gondnok pedig kijelentette, hogy semmit sem sikerült megtudnia az eltűntek sorsáról.

Mivel a bíróságnak sem jelentkezett senki adattal az eltűntek sorsáról, ezért [a bíróság] a felsoroltak alapján meghozta ezen határozat rendelkezési részében ismertetett döntését.

Mivel az ügyfelek elálltak a jogorvoslattól, a határozat jogerős.

 

Szabadka, 1947. július 10.

 

Halál a fasizmusra - szabadság a népnek!

 

Jegyzőkönyvezető: Milanković Ruža

Bíró: Stantić Cecilija

 

Kézbesíteni:

1. a kérvényezőnek,

2. az eseti gondnoknak,

3. az Anyakönyvi Hivatalnak,

4. a leltár-bizottságnak,

5. az Ügyészségnek 2 példányt,

6. az Irattárnak.

 

Szabadka, 1947. július 12.

Ezen a napon történt március 01.

1915

Megindult Budapesten a menetrend szerinti autóbusz-közlekedésTovább

1917

Babits Mihályt perbe fogják „Fortissimo” c. háborúellenes verse miatt, és elkobozzák a Nyugat e számát.Tovább

1920

A nemzetgyűlés az államfõi hatalom kérdésének végleges rendezéséig Magyarország kormányzójává  választotta nagybányai Horthy Miklóst, a...Tovább

1920

Horthy Miklóst a Nemzetgyűlés a Magyar Királyság kormányzójává (ideiglenes
államfővé) választottákTovább

1920

Pozsonyban, az egykori Városi Színház épületében elkezdi működését a Szlovák Nemzeti Színház.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő