A Rákosi-család kapcsolata Bácskával

Joggal merül fel a kérdés: mi történt a Rákosi-család Szabadkán maradt tagjaival? A választ Szabadka II. világháborús áldozatainak névjegyzékében találjuk meg: apja, Rákosi József, bátyja Béla és húga Hajnalka a holokauszt áldozatai lettek. A szűkszavú adattár forrásként a szabadkai Járási Népbíróság Vp. 379/1947 számú, 1947. július 10-ei keltezésű határozatát jelöli meg, ami a Rákosi-család tagjainak holttá nyilvánítására vonatkozik.

A hagyaték

A holttá nyilvánítást követően sor kerülhetett a hagyatéki eljárások lefolytatására. A haláleset-felvételi nyilatkozat kiállításra 1947. szeptember 27-én került sor mind az öt személy esetében: a nyilatkozatokat

írta alá.

A halála pillanatában 84 éves Rákosi József foglalkozását tekintve - a haláleset-felvételi

tanulsága szerint - kereskedő volt, és a Szabadka központjában álló - Tolsztoj utca 25-ös számú - házban lakott. Örökösökként a következő személyeket jelölték meg: Horovicz Dezsőné szül. Rákosi Jolánka szabadkai lakos, Bányai Zoltánné szül. , Rákosi Mátyás 54 éves budapesti lakos, Rákosi Zoltán 52 éves budapesti lakos, Csillag Miklósné szül. budapesti lakos, Rákosi Ferenc 44 éves budapesti lakos és Rákosi Dezső belgrádi lakos. A hagyatéki eljárás megindítása azonban tárgytalan volt, mert - az irat tanúsága szerint - Rákosi József nem rendelkezett sem ingó, sem ingatlan vagyonnal!

A Tolsztoj utca 25-ös ház Szabadkán 2013-ban – a Rákosi-család egykori lakhelye.

Rákosi Béla - a hagyatéki irat alapján - nőtlen kereskedő volt, és vagyontalanként lakott együtt apjával a Tolsztoj utcai

.

A hagyatéki irat szerint Rákosi Hajnal, aki halála időpontjában 36 éves vagyontalan hajadon volt, tisztviselőnőként kereste kenyerét: apjával és Béla bátyjával közös címen lakott. Egy 13 éves gyermek - Rákosi Vladimir - édesanyja volt, akinek gyámja nagybátyja - Csillag Miklós -

.

A Moszkvában elhunyt Kardos Sándorné szül. Rákosi Mária - az irat szerint - halála idején 34 éves háziasszony volt, vagyonnal nem rendelkezett. Gyermekei - az 1947-ben 19 éves Rákosi (Kardos) Éva, és a 11 éves Rákosi (Kardos) Tamara - ekkor már Budapesten éltek, a kiskorú gyámja szintén Csillag Miklós

.

A Szabadkán 1932-ben elhunyt Rákosi Margit családi állapotát tekintve hajadon, vagyontalan kereskedő volt, aki szintén a Tolsztoj utcában

.

Mivel a haláleset-felvételi nyilatkozatok alapján egyik elhunyt sem rendelkezett sem ingó, sem ingatlan vagyonnal, a szabadkai Járásbíróság eljáró bírája - Tikvicki Iván - 1947. december 1-jén, illetve 2-án úgy döntött, hogy mind az öt ügyet tárgyalás nélkül lezárja és az iratokat irattárba helyezteti.

 

***

 

A jobb érthetőség miatt mellékeljük a Rákosi család névsorát

 

Szülők: Rosenfeld (1904-től Rákosi) József (1860-1944) + Léderer Cecília

Gyermekek:

Rákosi Béla (1886-1944)

Rákosi Jolánka (1888-?), férje Horovicz Jenő

Rákosi Matild Gizella (Giza) (1890-?), férje Bányai Zoltán

Rákosi Izabella (Bella) (1895-?), férje Csillag Miklós (1891-1960)

Rákosi Mátyás (1892-1971)

Rákosi (Biró)

(1898-1988)

Rákosi Margit (1902-1932)

Rákosi Mária (1904-1938), férje Kardos Sándor;

lánya D. Kardos Éva, férje

(1919-1975)

(1904-2006)

Rákosi Dezső (1906-?)

Rákosi Hajnalka (1908-1944)

 

Gyermekkorában elhunyt:      Ludovika Lujza (1900)

                                               Jenő (?)

Ezen a napon történt március 09.

1916

Németország hadat üzen Portugáliának.
– Az ötödik isonzói csata kezdete. Az olasz hadsereg nagy erejű támadásait az osztrák-magyar...Tovább

1918

Szovjet-Oroszország kormánya Moszkvába költözik.Tovább

1919

Márkus Miklós visszaemlékezése szerint ekkor alakult meg ismét a Magyar Cserkész Szövetség.Tovább

1942

Kállay Miklós miniszterelnök kormányt alakít.Tovább

1945

Az amerikai légierő 343 bombázója szőnyegbombázást indított Tokió ellen elpusztítva a város 250 000 épületét és 83 000 lakosát.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők