A Rákosi-család kapcsolata Bácskával

Joggal merül fel a kérdés: mi történt a Rákosi-család Szabadkán maradt tagjaival? A választ Szabadka II. világháborús áldozatainak névjegyzékében találjuk meg: apja, Rákosi József, bátyja Béla és húga Hajnalka a holokauszt áldozatai lettek. A szűkszavú adattár forrásként a szabadkai Járási Népbíróság Vp. 379/1947 számú, 1947. július 10-ei keltezésű határozatát jelöli meg, ami a Rákosi-család tagjainak holttá nyilvánítására vonatkozik.

A hagyaték

A holttá nyilvánítást követően sor kerülhetett a hagyatéki eljárások lefolytatására. A haláleset-felvételi nyilatkozat kiállításra 1947. szeptember 27-én került sor mind az öt személy esetében: a nyilatkozatokat

írta alá.

A halála pillanatában 84 éves Rákosi József foglalkozását tekintve - a haláleset-felvételi

tanulsága szerint - kereskedő volt, és a Szabadka központjában álló - Tolsztoj utca 25-ös számú - házban lakott. Örökösökként a következő személyeket jelölték meg: Horovicz Dezsőné szül. Rákosi Jolánka szabadkai lakos, Bányai Zoltánné szül. , Rákosi Mátyás 54 éves budapesti lakos, Rákosi Zoltán 52 éves budapesti lakos, Csillag Miklósné szül. budapesti lakos, Rákosi Ferenc 44 éves budapesti lakos és Rákosi Dezső belgrádi lakos. A hagyatéki eljárás megindítása azonban tárgytalan volt, mert - az irat tanúsága szerint - Rákosi József nem rendelkezett sem ingó, sem ingatlan vagyonnal!

A Tolsztoj utca 25-ös ház Szabadkán 2013-ban – a Rákosi-család egykori lakhelye.

Rákosi Béla - a hagyatéki irat alapján - nőtlen kereskedő volt, és vagyontalanként lakott együtt apjával a Tolsztoj utcai

.

A hagyatéki irat szerint Rákosi Hajnal, aki halála időpontjában 36 éves vagyontalan hajadon volt, tisztviselőnőként kereste kenyerét: apjával és Béla bátyjával közös címen lakott. Egy 13 éves gyermek - Rákosi Vladimir - édesanyja volt, akinek gyámja nagybátyja - Csillag Miklós -

.

A Moszkvában elhunyt Kardos Sándorné szül. Rákosi Mária - az irat szerint - halála idején 34 éves háziasszony volt, vagyonnal nem rendelkezett. Gyermekei - az 1947-ben 19 éves Rákosi (Kardos) Éva, és a 11 éves Rákosi (Kardos) Tamara - ekkor már Budapesten éltek, a kiskorú gyámja szintén Csillag Miklós

.

A Szabadkán 1932-ben elhunyt Rákosi Margit családi állapotát tekintve hajadon, vagyontalan kereskedő volt, aki szintén a Tolsztoj utcában

.

Mivel a haláleset-felvételi nyilatkozatok alapján egyik elhunyt sem rendelkezett sem ingó, sem ingatlan vagyonnal, a szabadkai Járásbíróság eljáró bírája - Tikvicki Iván - 1947. december 1-jén, illetve 2-án úgy döntött, hogy mind az öt ügyet tárgyalás nélkül lezárja és az iratokat irattárba helyezteti.

 

***

 

A jobb érthetőség miatt mellékeljük a Rákosi család névsorát

 

Szülők: Rosenfeld (1904-től Rákosi) József (1860-1944) + Léderer Cecília

Gyermekek:

Rákosi Béla (1886-1944)

Rákosi Jolánka (1888-?), férje Horovicz Jenő

Rákosi Matild Gizella (Giza) (1890-?), férje Bányai Zoltán

Rákosi Izabella (Bella) (1895-?), férje Csillag Miklós (1891-1960)

Rákosi Mátyás (1892-1971)

Rákosi (Biró)

(1898-1988)

Rákosi Margit (1902-1932)

Rákosi Mária (1904-1938), férje Kardos Sándor;

lánya D. Kardos Éva, férje

(1919-1975)

(1904-2006)

Rákosi Dezső (1906-?)

Rákosi Hajnalka (1908-1944)

 

Gyermekkorában elhunyt:      Ludovika Lujza (1900)

                                               Jenő (?)

Ezen a napon történt május 07.

1911

Hamburgban megnyílik a Régi Elba-alagút.Tovább

1918

A bukaresti békeszerződés: Románia különbékét köt a központi hatalmakkal (Németországgal és az Osztrák–Magyar Monarchiával). Románia...Tovább

1946

A négy nagyhatalom párizsi külügyminiszteri értekezlete kimondja Magyarország 1938–as határainak visszaállítását.Tovább

1950

Megnyitják a Ferihegyi Nemzetközi Repülőteret.Tovább

1952

Geoffrey W.A. Dummer elsőként publikálja a modern számítógépek alapját jelentő integrált áramkörök koncepcióját.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők