Budakeszi hangulatjelentések 1989-ből

„A párton belül a légkör feszült, az elmúlt időszak hibáiért, melyek ebbe a helyzetbe hozták az or-szágot, nincs felelősségre vonás, még mindig sokan benne vannak a felsőbb vezetésben, akik része-sei voltak a hibás, elhamarkodott döntéseknek. A bérből és fizetésből élők pedig viselik a terheket, és napi megélhetési gondjaik vannak. Ebben sürgősen lépni kellene. Majd minden családban van nyugdíjas, akiknek nagy része a munkás élete után nem tud megélni a nyugdíjából, milyen társada-lom az, amely nem becsüli meg a nyugdíjasait?”

Források  

A Budakeszi I. számú területi MSZMP alapszervezet jelentése
1989. január 2.

Információ

A párttagság nagy túlnyomó része követeli, hogy amit eddig felépítettünk, azt ne engedjük szétforgácsolni, - főleg azoknak, akik nem tesznek semmit melléje, csak vinni akarnak.
Azt mondják, a parasztságra rákényszerítették a szövetkezetet. Most nem ezzel kell foglalkozni, mert az végül is mindenkinek jó lett, míg

 az oda nem való elemek, akik végül tönkre akarják tenni a szövetkezetet.

Meg kell szüntetni a k[ülön]b[ö]ző mezőgazdasági háborúkat, a málnától a tojás-háborúig, mert különben a „kereskedők" olyan érzelmeket táplálnak a mezőgazdasági termelőkbe, amelyért már egyszer nagyon megfizettek emberi jogok nélkül.

Sokan feltételezik, hogy az Osztrák határon a műszaki akna zárt,

hogy k[ülön]b[ö]ző nációk, nem kívánatos elemek könnyen beáramolhassanak az országba és itt a rend, az eredmények ellen, főleg a hibák miatt követeldzködjenek [!].

Azt is állítják, amilyen mértékben a párt átengedi a tömegkommunikációs eszközöket a

 [!], olyan mértékben veszít mindig a hatalomból. Miért hagyjuk, hogy támadjanak, és mi miért nem támadunk, miért kell nekünk elviselnünk olyanok vádaskodását, akik nem tettek eddig semmit az asztalra, és most sem verik a mellüket, hogy mit fognak tenni oda.
A sebek már régen behegedtek, - minek azokat feltépni, - lassan Sztálin nagyobb bűnös lesz, mint Hitler és Rákosi, és bűnösebb lesz, mint Horthy, aki 25 évig sanyargatta a népet, - még vannak, akik emlékeznek erre, 7-9-en laktak egy szobában, - csak azt nem tudni még  kinél lesz bűnösebb.

Mit akarnak az „emberi jogok" világértekezletével, ha nekem azt kell elfogadnom, amit Régen diktál a világpolitikában is, meg az országok belügyeibe is beavatkozik. ő egy tőkés és nem semleges ember, aki annak a nemzedéknek az utóda, akik a rabszolgák, az indiánok és az aranyásók véres verejtékén lettek nagyhatalom, - és most a világ urai akarnak lenni.
Sok fiatal egyetért az NDK-ban a társadalmi helyzettel, és helyeslik politikájukat.

Kövessük az NDK-KOREA-KUBA politikáját, ne távolodjunk el a SZU-tól sem, - még talán a ROMÁNOK is jobban megtartják szoc. pozíciójukat, mint mi.

Azt nehéz megállapítani, hogy az áremelések, vagy az adórendszer érinti jobban az embereket. Talán az adórendszer, - mert az visszafogja a túlmunkát, pedig a túlmunkával a kiadásokat lehetne korrigálni, - az országnak is nagy szüksége van a termelésre.

Most a legfontosabb a termelés fellendítése, - azoknak kell más[!] engedményeket tenni, akik munkájukkal, - tevékenységükkel segítik építeni a szoc. Magyarországot. A párt belső ügyei most ne kössék le energiáját, azt a külső feladatokra kell nagyobbrészt fordítani. Ezért nincs is szükség a több pártrendszerre[!].

A TSz-ek vezetését sürgősen meg kell tisztítani az oda nem való elemektől, - nincs szükség akkora apparátusra és tele vannak a volt tulajdonosok megbízottaival, akik bomlasszák kívül is belül is a TSz-ek vezetését és tagságát is.

Újra napirendre kell tűzni a jelszót: „Földet vissza nem adunk!" - aki ezt megszegi, azt azonnal fel kell függeszteni.

Most az eredmények mind a kapitalizmushoz vezetnek. Ha nem vigyázunk, minden nap közelebb kerülünk a kapitalizmushoz, a szoc. megszűnéséhez és akkor igazuk lesz azoknak, akik azt állítják, hogy a vezetőink [nemcsak] adósságba keverték az országot, hanem el is adták, - és nem fognak hinni nekünk a továbbiakban.

A földigénylőknek a régen parlagon heverő földekből kell juttatni és vigyázni a kijátszásokra.

A TSz földekbe pedig most búzát kell vetni és nem erdőt telepíteni.

Kötelezni kell a TSz-eket, hogy a szervestrágyát ne adják el, - hanem saját földjeikbe használják fel.

Budakeszi, 1989. jan. 2.

Sz. szervező titkár MSZMP I. alapszerv.
L. alapszerv-i titkár

Jelzet: PML XXXV. 752. (Pest Megyei Levéltár, MSZMP Budai Járási Bizottsága és alsóbb szervei, szervezetei iratai) Eredeti, géppel írt, tisztázat.

Kulcsszavak

Ezen a napon történt április 20.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők