2. számú dokumentum

Sebestény Antal hadikfalvi plébános levele Krywald Ottónak, a Szent László Társulat egyházi alelnökének a bukovinai székelyek tolnai letelepedéséről

Kisdorog, 1945. augusztus 21.

L. J. Ch.!

Méltóságos Praelátus Úr!

Drága Jóakaró Barátom!

Budapest ostromának kezdetével kénytelen voltam a levelezést megszakítani. Azóta sokat változott minden tekintetben a mi kicsiny világunk. Még Nagyszakácsiból szerettem volna írni Neked, de a postaforgalom szünetelt és arra is gondoltam, hogy talán Te is elmenekültél Budapestről. Végre sikerült a napokban egy Székelyfi Pál nevű Budapesten lakó esztergomi theológustól megtudnom, hogy most is a Sacre Coeur intézetben lakol. Bízom tehát a jó Istenben, hogy Budapest ostromát szerencsésen és egészben vészelted át.

Mi is aránylag azt mondhatjuk, hogy a jó Isten tenyerén hordozott. S általában azt merem állítani, hogy 1941-től mindenki, aki velünk és letelepedésünkkel foglalkozott, - dacára, hogy ezen dologban sok közreműködőt hibáztatunk - csak vak eszköz volt a jó Isten kezében. Úgy érzem, hogy a jó Istennek tervei vannak velünk, Nagyszakácsiban a fronttól 5 km.-nyire voltunk, sőt dec. 7.-re virradó éjjel az oroszok utcai harcban el is foglalták a községet, de még azon nap vissza kellett vonulniok. Dec. 7. és 8.-ikát étlen-szomjan a menhelyeken töltöttük. Azontúl állandóan a legnagyobb ágyúdörgésben éltünk, ha az ágyúk nem szólottak, már veszélytől tartottunk. Így telt az idő a nagyhétig. Virágvasárnap előtti nap átjártam Zala megyébe Esztergályra (Zalaapáti filiája). hol híveim egy része lakott és ezek rábeszéltek, hogy a front mellől húzódjam oda. El is határoztam, hogy Húsvét 3. napján átköltözöm. De ember tervez, Isten végez: nagyszerdán a visszavonuló németek drága lovaimat ingyen elzabrálták. Ez nagy csapás volt rám nézve nem csak a menekülés lehetetlensége miatt, hanem azért is, mert a lovakkal fuvaroztatva tartottam fenn magamat és háznépemet. Nagypénteken mise után mint árvíz kezdtek az orosz csapatok felettünk átzúgni, de már Húsvét napján estére az utolsó csapatok is áthullámzottak, egyéb bajunk nem esett, csak annyi, hogy nagyszombatra virradó éjjel háromszor törtek be hozzám és raboltak ki. Azután ismét nyugtunk volt. Húsvét után 10 nappal kezdtek székelyeink Sopron, Veszprém, Fehér, Zala és Somogy megyékből délnek húzódni naponkint 40-50 család s kérdésemre azt felelték, hogy a nyilasok vagyonát osztó helyi bizottságok azt mondták, hogy a székelyek vonuljanak le Tolna megyébe, mert számukra ott van fenntartva a betelepítendő terület. Április közepén Nagyszakácsiból is felkerestek híveim, de én lovak hiányában nem mozdulhattam, hanem megkértem őket, hogy ha a kormány őket letelepíti, jelentsék be az én igényemet is és azután jöjjenek értem vissza. Úgy is lett: drága híveim május 7.-én felpakoltak engem is és 9.-én ideértem Kisdorogra (Tolna megyébe), hol engem egy kilakoltatott és táborba vitt Volksbundistának házába költöztettek. Azóta itt vagyok békében. A helybeli plébánossal nagyon jó viszonyban vagyunk, naponkint misézem és ha ő valahová megy, helyettesítem őt.

Jártam Pécsre a püspökhöz: Virág püspök nagyon kedvesen és jóindulattal fogadott, kérésemre iurisdictiót adott, mert itt velem 150 hadikfalvi család van, de alkalmazni nem akar senkit, új lelkészségeket nem alapít, míg a helyzet és a viszonyok nem consolidálódnak. De én már azt sem tudom, hogy várjam-e ezen jövendőbeli alkalmaztatásomat, vagy ne, mert én innen Kisdorogról nem szívesen mozdulnék el: t. i. mivel sem fizetésem, sem nyugdíjam nincs, a telepítő bizottság a Tolna megyei földbirtokrendező tanáccsal egyetértve egy falusi házat és 15 kat. hold földet ígért nekem is mint telepesnek Kisdorogon azon esetben, ha ebbe az országos tanács is beleegyezik. Persze az árát nekem is mint telepesnek törlesztenem kell. Elég kétes kilátás, de jobb a semminél. Székely paptestvéreim hasonlólag csak az alkalmaztatás reményében dolgoznak: László Antal a telepítési irodában dolgozik, dr. Németh Kálmán Bátaszéken lakik, Demse Péter (a csángó) még menekülés közben a partizánok kezébe került, kik őt teljesen expositálva a trianoni határon áttették s most Jánoshalmán káplánkodik, Elekes Dénes Kalaznón lakik anyjával és testvéreivel s onnan biciklin járja be a körülötte levő telepeket, mint egy vándor apostol. Van még 2 erdélyi székely papunk is: Csathó Gyula, ki Erdélybe nem ment vissza, pedig káplános plébániája volt, hanem itt maradt a mi ügyünkért és mint bonyhádi 2-ik káplán gondozza a Bonyhád körüli telepeket. A második a volt udvarhelyi káplán Lónai. Fizetést egyikük sem kap, hanem a püspök úgy intézkedett, hogy egyezzünk ki a telepeken levő hívekkel, kiket gondozunk. Ám magam is már sok telepet bejártam s mennék ugyan akár minden nap, mert a "lélek ugyan kész, de a test erőtlen".

Vasárnapra (aug. 26.-ra) egybekértem az összes székely papokat, hogy egyet-mást megbeszéljünk és egyöntetűleg, egy akarattal járjunk el mindenben. Ez szükséges, mert székelyeink az államvagyonnak nyilvánított bundista vagyonokba lévén telepítve nagyon sok ellenségük van még a bundista-mentő német származású papok közt is.

Az én véleményem az, hogy kár volt, hogy székelyeinket nem uradalmakra telepítették, - mint azt a boldogult Teleky miniszterelnök akarta - hanem mint Bácskában a hadak országútjára, úgy itt az elkobzott német vagyonokba telepítve a politikába és párttusákba belekeverték.

Én magam öregségemre függök a levegőben, mint Mohamed koporsója. Két éve kértem az én ex -és incardinatiomat, hogy a jassyi püspök elbocsátott, de rövidesen közbejött a mi menekülésünk Bácskából és így, mint a napokban Kalocsa írja, az én felvételemről csak úgy lehetne szó, ha híveimet a kalocsai egyházmegye területére telepítették volna. Jassyból tehát ki, de ide be nem.

Egészség dolgában - úgy veszem észre - hogy valamivel jobban állok mint Bácskában, mert itt, ha meleg is van, a hegyes-dombos vidéken mégis csak egészségesebb a levegő, mint ottan a végeláthatatlan síkságon.

Édes drága Barátom, ha soraimat megkapod, mert tudom, hogy sorsod nem volt, s ma sem a legaranyosabb. Írj néhány sort magad felől. Bizony Budapest ostroma idején nagyon sokat aggódtam miattad. Ha az utazás nem volna ma még olyan veszélyes, legszívesebben magam utaznám meglátogatásodra.

Buzgó imáidat kérve és részemről is ugyanazt ígérve maradok szerető testvéred in Xto:

Sebestény Antal

Gépelt első példány tisztázott változata.

MOL P1431, 20. csomó, 1945. köteg, 16-17. fólió