Bukovinai székely exodus (1944-1945)

„Itt egy üresen maradt zsidó házban lakunk, de éppen ma hallottam a helyi plébánostól, hogy új uraink, a nyilasok, ki akarnak lakoltatni innen, mert nagynak tartják egy család számára. Minden lenne, ahogy lenne, de mi lesz a szegény székelyekkel? Ha nem találunk győzni, Bácskába vissza nem mehetünk, de akkor hová? Még talán szerencse, hogy öreg vagyok és beteges lettem, legalább talán nem fogom meglátni szegény népem végleges koldusbotra jutását. Ember tervez, Isten végez: a magyar kormány jót akart nekünk, de ki számított a háborúra s különösen ki a román árulásra?”

Források  

1. számú dokumentum

Sebestény Antal hadikfalvi plébános levele Krywald Ottónak, a Szent László Társulat egyházi alelnökének a bukovinai székelyek bácskai meneküléséről

Nagyszakácsi, 1944. november 6.

L. J. Chr.
Méltóságos Prelátus Úr!

Kedves Barátom!

Nem tudom, hogy testvéreim közül az október 8.-iki menekülésünk óta adott-e életjelt magáról, de én máig nem írhattam, mert a 11 napi út úgy megviselt, hogy a legkínosabb gyomorgörcsök közt orvosi kezelés alatt feküdtem máig.

Menekülésünk Bácskából nem volt önkéntes, hanem a "külföldi magyarokat hazatelepítő kormánybiztosság" rendeletére történt, mely nem engedhette, hogy védtelenül hagyjon a volt régi lakók, a jugoszláv dobrovojácok esetleges bosszújával szemben.

Október 4.-én kaptuk az első figyelmeztetést, hogy készüljünk és okt. 7-én este a parancsot, hogy 8.-án vasárnap reggel induljunk Bácshadikfalvára (Rasztinára). Másnap délben Zomborban értesültünk a főszolgabírótól, hogy minket tévesen irányítottak, mert a Bajmok melletti telepre kellett volna mennünk. Ezzel persze 24 órát vesztettünk, de oda is hiába mentünk, mert az már ki volt ürítve. Előre tehát a rádió utasítás szerint Bajára, hogy ott a Dunán átkelve biztonságosabb helyen leszünk. Bajáról a hatósági utasítás Dombóvárnak irányított, onnan pedig ide Nagyszakácsi (Somogy m.) községbe. Tizenegy napi cigányos vándorlás után itt vagyunk. Útközben találkoztam László Antal vándorcsapatával és egyszer Dombóváron Németh Kálmánnal. Vonattal nem jöhettem, mert nem tudtuk otthonról, hogy hová leszünk irányítva. A 11 éjszakából 5 éjjet szabad ég alatt töltöttem 72 éves létemre.

Most itt vagyok Nagyszakácsiban mindenből kifosztva. Bukovinából Horthyvárára 2 vagon bútort vittem, most pedig minden ott maradt bezárva, mintha csak e szomszédba mentem volna látogatóba. Csak 2 lovam és a kocsim állott rendelkezésemre. Hoztunk némi kis élelmiszert az útra, fehérneműt és ágyneműt. Ott maradt 80 mázsa gabonám, 6 hold kukoricám, sertéseim, vagy 100 drb szárnyas majorság, 3 ekém, egy vetőgépem, egy szecskavágó gépem, 2 fogasoló boronám s a jó Isten tudná megmondani, hogy a konyhai felszerelésen kívül mennyi gazdálkodó eszközöm. 2 tehenet útnak indítottam, hiszen azt mondták, hogy Bácshadikfalváig kell csak mennünk, de mivel tovább már nem bírtak jönni, Újverbász közelében a jó Istennek számba hagyva a mezőn hagytuk. Nővérem, ki visszaszaladt, hogy lássa a tehenek sorsát, nem ért be minket, s ma nem tudom, hogy hol van. Többen mondják, hogy az Elekes Dénes csapatjában látták: most tehát keresem Elekest.

Itt egy üresen maradt zsidó házban lakunk, de éppen ma hallottam a helyi plébánostól, hogy új uraink, a nyilasok, ki akarnak lakoltatni innen, mert nagynak tartják egy család számára.

Minden lenne, ahogy lenne, de mi lesz a szegény székelyekkel? Ha nem találunk győzni, Bácskába vissza nem mehetünk, de akkor hová? Még talán szerencse, hogy öreg vagyok és beteges lettem, legalább talán nem fogom meglátni szegény népem végleges koldusbotra jutását. Ember tervez, Isten végez: a magyar kormány jót akart nekünk, de ki számított a háborúra s különösen ki a román árulásra?

De a jajgatás nem használ semmit, Istennél van minden. Légy szíves édes drága jó Prelátus uram, ha Elekes írni talált neked, írd meg nekem az ő címét, hogy nővéremet értesíthessem hollétem felől. Magamat buzgó imáidba ajánlva, maradok szerető testvéred in Xto:

Sebestény Antal
lelkész

Cím:
Nagyszakácsi
(Somogy m.)

Kézírásos szöveg tisztázott változata.

MOL P1431, 20. csomó, 1944. köteg, 6-7. fólió

Ezen a napon történt augusztus 09.

1914

Megkezdődik a mülhauseni csata, mely az első világháborúban a németek ellen intézett első francia támadás volt.Tovább

1945

Az Egyesült Államok hadserege atombombát dob NagaszakiraTovább

1945

A Szovjetunió hadat üzen a Japán Birodalomnak és megkezdi Mandzsúria megszállását.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.

Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.

Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.

Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.

Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.

Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban. 
 

Budapest, 2026. június 29.

Miklós Dániel
főszerkesztő