Csurgalék

„1949. évben az F. M. 140 millió q. szervestrágya hiányt mutatott ki. Az 5 éves tervhez csatlakozóan ekkor írtam meg ’A csurgalék’ című munkámat, amelynek lényege, hogy ne engedjünk elveszni egy csepp istállótrágyalét, húgy anyagot. Ma országos átlagban az a helyzet, hogy az istállózott állat által elfogyasztott takarmány, megivott víz, alomszalma súlyát összeadom, levonom az állattest szaporodási súlyát, akkor azt látjuk, hogy 1/3 súly hiányzik. Ez az a rész, amely menthetetlenül elcsurog, elvész, s ez az az anyag, amelyet meg kell mentenünk... „

Forrás

Vass Zoltán miniszter elvtárs!

Már egyszer éreztem segítő kezét, mikor igazságtalanul bántak velem, most újra segítségért fordulok miniszter elvtárshoz.

Az én előterjesztésem folytán létesült a Szervestrágyagyűjtő és kereskedelmi vállalat. Az alapítástól a beiktatásig tevékeny rész[t] vettem minden munkában. 1949-tól a mai napig sok százezer vagon istállótrágyát pótoltunk. Én az anyagvizsgáló osztályt vezettem. A trösztösítés után a Népgazdasági Tanács elrendelte a gyári szerves termékek trágyává való feldolgozását. Itt kevert trágyát, komposztot készítünk. Mivel Magyarországban nagyarányu komposzt telepem csak nekem volt, ennek műszaki irányítására engem rendeltek ki. Kedvvel és ambícióval eredményesen végzem munkámat, eddig több mint 500 vaggo[n] fekszik érlelés alatt. Ez a telep a leg lukrati[v]abb vállalata a Szerve[s]trágya vállalatnak. Mázsánkint 14 ftos árban már 200 vaggon el is van adva. Ez az anyag az ist[á]llótrágya és műtrágya közt áll, s mg az istállótrágy[á]ból legalább 200 mázsa kell egy holdra, addig ebből az anyagból 30 q. mázsa kitűnő eredményeket biztosít. Harminc évig termeltem közel évi ezer vaggon komposztot. Az első hónapban 1650 frt. fizetést kaptam. A másodikban 1350-et most a nyolcadik hónapban csak 1250-et amelyből levonták a békekölcsönt és maradt 1137 forint. Miniszter elvtárs! Én tudom a dolgomat, szorgalommal és egy nap késedelem nélkül teljesítem kötelességemet e ezt a méltatlanságot nem érdemlem. Ehhez kérem segítő kezét.

A telep a pesterzsébeti Határ uton a Kénsav-gyár mögött fekszik. Nem panaszolom hogy ötszöri átszállással kilométernyi gyaloglással juthatok munkahelyemre, hogy egésznap ömlő klórgázban, erjedő trágya bűzben kell dolgom végezni, ahol csak nehány négyzetméternyi szerszám bódé az öltöző, a munkás mosdó, az étkező. De hogy nekem a létminimumot képező fizetésemet mindig lejjeb faragják, talán olyanok akiknek sejtelmük sincs szakértői munkám fontosságáról azt panasz nélkül nem türhetem!

Egész életemen át a demokráciáért dolgoztam, merem csatolni tevékenységem főbb munkáit, gerincességemmel ebben a vállalatban is nagy veszteségtől óvtam meg az intézményt, de ez csak nem ok arra, hogy éhen halásra juttassanak 70 éves koromra.

Első munkámat évi 343 millió forintra értékelte évenkint az F. m. [Földművelésügyi Minisztérium]. Adják meg a régi fizetésemet és megmutatom, hogy ebből az üzemből is sok száz millióval tudom előre vinni a demokráciát.

Kérem Miniszter elvtársat nyújtsa ki felém ismét segítő kezét.

[eltérő géppel:]

Személyemről és munkásságomról az alábbiakban adok tömör leírást:

Apám orvos volt, anyám paraszti származásu. Tanitva és tanulva végeztem el tanulmányaimat és tanári oklevelet szereztem.

1917. Fordítottam magyarra Jean Lorrain egyik munkáját, mely a magyar könyvpiacon megjelent és közel 10.000 példányban fogyott el. A mű abban az időben szokatlan formában ostorozza a kapitalista rendszert, a kizsákmányolókat, munka nélkül élőket, maró gúnnyal ostorozza a kapitalista társadalmi osztályt. A műnek a címe magyarul "Hélie a szobapincér.

1919. A szocializált Nemzeti Lovarda a legtipikusabb arisztokrata fészekben én állítottam fel a proletár lovasiskolát és vezettem az első kommunizmus végéig. Jutalmul közel egy évig a gyűjtőfogházat kaptam. Soha nem fordultam a Párthoz semmiért.

1920-ban a Tud.Akadémia közgazdasági szakosztálya azt a körkérdést intézte a hozzáértőkhöz, "Miből fizet Magyarország 50 milliárd Államadósságot?" közel ezer műből az enyémet emelték ki. Már ekkor rendszeresen feldolgoztam a magyar talajerő feljavítását tőzegesfekállal, mert már akkor nem volt elég istállótrágyánk és műtrágyánk sem. E munkához igénybe kívántam venni 6 millió paraszt segítségét, kik a gazdasági év folyamán közel száz napig nem végeznek produktív munkát.

1920. Egy másik munkám ért el jelentős eredményt. Az olasz kormány a Fővárostól meg akarta venni az egész Cséry szeméthegységet A Főváros Zsigmond Elek tanárt kérdezte meg, ki az eladást javasolta. Én kimerítő munkát készítettem, amelyben kimutattam a Cséri-telep közel 20%-nyi szervesanyagát, az istállótrágyát meghaladó nitrogén, foszfor és káli tartalmát és sikerült az eladást megakadályoznom. Megértem, hogy az általam, illetőleg kezdeményezésemre létesült Szervestrágya N.V. a mint egy 3 millió köbméternyi szeméttelepből, évi cca 3.000 waggonnyi lerostált komposztot használ fel.

1921. Munkásságomra felfigyelt a Magyar Városok gazdasági központja, meghívott szakosztály vezetőnek és reám bízta 52 város fekál-ügyeinek országos rendezését, annak előkészítését. Minden várost beutaztam, tanulmányoztam a lehetőségeket, tárgyaltam az államszervekkel a kérdés országos rendezéséről, kidolgoztam és az államhatóságnak átnyújtottam a rendszeres országos tőzegfekál kérdést.

Tatabányán, majd a saját rajzaim szerint épített Felsőgallán én hívtam életre a gépesített nagy üzemű tőzegesfekál feldolgozó telepeket, ahol Seltenhoffer-féle V[á]kum kocsikkal pillanatok alatt és absolut hygénikusan emeltük ki és dolgoztuk fel szakszerűen tőzeggel a fekáliát. Eljárásomat helyszínen megtekintette

, , amerikai, német, holland, stb. társaságok, tisztiorvosi kurzusok.

Baloldali magatartásom miatt nem számíthattam, hogy bármely helyen alkalmazást nyerjek.

1924-ben alapítottam Kőbányán az ország első és egyedüli szervestrágya üzemét, majd ugyanitt 10.000 négyzetes gombatermelést folytattam. Ezt az üzememet 1944. április 5-én, mert 28 méter mély pincehelységben volt a H.M. [Honvédelmi Minisztérium] utján óvóhelyeknek és üzemeknek vette igénybe a Főváros, a Fegyvergyár, a Máv Műhely, Gummigyár, Phillips-Páncélgyár, Hubert és Sigmund, a rendőrség és a mezei légvédelmi katonaság. Milliókra menő kárt okoztak, de soha egy fillér kárpótlást nem fizettek.

1948. 

felhívta az ország lakosságát, hogy adja munkája és tudása legjavát a 3 éves tervhez. Az ekkor írt munkámat a közgazdasági tanács azzal az utasítással küldte át a Földmívelésügyi Minisztériumhoz, hogy azt sürgősen kiértékelje és a gyakorlati megvalósításra sürgősen tegyen előterjesztést. A kiértékelést a F.M. évente visszatérően 343 millió Forint értékűnek állapította meg, előterjesztésem megvalósítását helyesli, annak szakszerűségét megállapítja. A gyakorlati megvalósításra a miniszter engem hívott meg és hivatalos hatóságokkal karöltve megalkottuk a Szervestrágyagyűjtő N.V., amely immáron 3-ik esztendeje működik és több, mint 100 ezer waggon istállótrágya értéket érő szervestrágyát adott a magyar földnek feldolgozván a megadott anyagi keretek között tőzeggel az emberi fekáliát.

1949. évben az F.M. 140 millió q. szervestrágya hiányt mutatott ki. Az 5 éves tervhez csatlakozóan ekkor írtam meg "A csurgalék" című munkámat, amelynek lényege, hogy ne engedjünk elveszni egy csepp istállótrágyalét, hugy anyagot. Ma országos átlagban az a helyzet, hogy az istállózott állat által elfogyasztott takarmány, megivott víz, alomszalma sulyát összeadom, levonom az állattest szaporodási sulyát, akkor azt látjuk, hogy 1/3 suly hiányzik. Ez az a rész, amely menthetetlenül elcsurog, elvész, s ez az az anyag, amelyet meg kell mentenünk, mert háromszor értékesebb, mint a szilárd állati trágya. Javaslatomat a F.M. gazdasági szaktanácsa elfogadta, kiértékelése meghaladja az évi 300 millió forintot.

1950. Megírtam "Magyarország rétjeinek és legelőinek szakaszos felújítása, rendszeres talajjavítása" című értekezésemet, melynek rövid tartalma, hogy hogyan emeljük 1.6 millió holdnyi legelőnk és 1.109.000 hold rétünk széna és fűtermését a mainak többszörösére, hogy tudjunk kétszer annyi tejet, vajat, húst, fajállatot termelni és hogy mentsünk meg több mint 1 millió leromlott állat, 1 millió q-t meghaladó husát.

1951. Feldolgoztam a nagy Orosz Szovjet Ural hegységen inneni 175 milliónyi lakosságából 100 millió ember után a tőzegesfekál termelést, amely évente visszatérően másfél milliárd q. istállótrágya értéket ad a Szovjet földnek.

1948. december 8-ka óta a vállalat szervezési munkáival, majd a vállalat megalakulása után ugyancsak a vállalatnál évente több mint 10.000 waggon tőzeg nedvességi fokának és szívóképességének laboratoriumi megállapítása, szakkérdésekben irányító tanácsadás, szervestrágya kérdésekben szakvélemény adás, a vállalat tőzegvizsgálóinak oktatása és ellenőrzése hivatali működésem.

1952. december havában hivatalomat a 6-ik emeletre helyezték. Mivel a lift kevesebbszer járt a 6 emeletnyi lépcsőt majdnem naponta kellett megtennem. 1951. januárjában, majd március 6-án összeestem és súlyos szívbajjal betegállományba, majd kórházba kerültem.

[más betűvel]:

1952 március havában kezdtem meg a komposztálást s mind a mai napig ez a munkaterem.

[aláírás: P. József
tanár]

MOL - XIX-A-16-e 1. d. (Magyar Országis Levéltár - Országos Tervhivatal - Vas Zoltán iratai. 1. doboz. Beadvány. Gépirat betűhív átirata. Megszólítás mellett ismeretlen kéz: Nem fogl. vele.)

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt február 26.

1945

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány közzétette az 528/1945. sz. rendele-tét, amelynek értelmében feloszlatta a fasiszta pártokat és egyesülete-...Tovább

1952

Elkészül Nagy-Britannia első atombombája.Tovább

1957

Az MSZMP IKB határozott a KISZ felállításáról. Földes László vezetésével bizottságot jelöltek ki, amelynek feladata a hasonló szovjet...Tovább

1993

– Terrorista bombamerénylet a New York-i Világkereskedelmi Központban (WTC): ezer sebesült és öt halálos áldozat.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő