Egy bűnvádi eljárás 1950-ből

Az alábbi dokumentumokból egy 1950-ben lefolytatott büntetőeljárás során hozott első- és másodfokú ítélet ismerhető meg. Képet kaphatunk nemcsak a korszak „új” gazdasági bűncselekményeinek természetéről, hanem általában egy tipikusnak tekinthető bűnvádi eljárás lefolytatásának módjáról is. A vádlott többszörösen megszegte az Építőipari kollektív szerződést, ugyanis többet fizetett a munkásainak a meghatározott órabér-maximumnál, másrészt kevesebbet dolgoztatta őket, szombaton például az alkalmazottainak nem kellett dolgoznia.

A Legfelsőbb Bíróság ítélete Csendes Antal ügyében

A Legfelsőbb Bíróság ítélete Csendes Antal ügyében

B. II. 8163/1950/13. számÉrtesítés kiadva.
Budapest, 1950. október 31.
dr. K. Zoltán sk. a tanács elnöke

A NÉPKÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA

a 4365/1949/268/M.T. számu rendeletben foglalt bejelentési kötelesség elmulasztása által elkövetett vétség és egyéb büncselekmények miatt Csendes Antal és társai ellen inditott bünügyet, melyben a budapesti büntető törvényszék B. XI. 3861/1950-3. szám alatt itéletet hozott, a bejelentett fellebbezések folytán tartott nyilvános tárgyaláson vizsgálat alá vette és meghozta a következő

itéletet:

A Legfelsőbb Biróság az elsőfoku biróság itéletének a kollektiv szerződés megszegésével kapcsolatos cselekmény minősitésére vonatkozó rendelkezését a büntetésre is kihatólag megváltoztatja és Csendes Antal vádlott ezen cselekményét a 4194/1949./:164/Korm. számu rendelet 26.§./1/ bekezdése a./ pontjában meghatározott és a 8800/1946. M.E. számu rendelet 20.§./1/ bekezdés harmadik tétele szerint büntetendő folytatólagosan elkövetett büntettnek minősiti.
Csendes Antalt ezen és a terhére fennálló többi büncselekményeiért a 8800/1946. M.E. számu rendelet 20.§/1/ bekezdés harmadik tétele, a 4365/1949/ :268:/M.T. számu rendelet 3.§-a, az 1/1950./I.7.:/ M.T. számu rendelet 38.§-a és a 4273/1949. / :211:/M.T. számu rendelet 4.§. /2/ bekezdése alapján a Btk. 91.§-a alkalmazásával összbüntetésül 6 /:hat:/ hónapi börtönbüntetésre itéli, amelyet a vádlottnak az 1950. évi április hó 1. napjától az 1950. évi október hó 5. napjáig tartott előzetes letartóztatása által teljesen kitöltöttnek vesz.

A közvádló fellebbezésének egyéb részét, valamint a védő fellebbezését elutasitja.

Indokolás:

A Csendes Antal védője eljárási okból az elsőfoku biróság itélete ellen amiatt jelentett be fellebbezést, mert a biróság a tárgyaláson bejelentett bizonyitékai felvételét megtagadta.

Ez a fellebbezés alaptalan.

Azt a tényt, ugyanis, hogy a nevezett vádlott az 1949. évi szeptember hó 1. napja és az 1949. évi december hó 28. napja között időben - legalább is átmenetileg - 10 főnél több munkavállalót foglalkoztatott, maga a vádlott is beismerte. Ugyancsak a vádlott tényelőadásából állapitható meg az is, hogy a vádlott a vádbeli magasabb munkabéreket fizette munkavállalóinak akkor is, amikor a nevezettek nem olyan munkán és munkahelyen dolgoztak, ahol - a vádlott védekezése szerint - a megállapitott órabéren felüli juttatások is megillették a munkavállalókat.

E tények tekintetében tehát a védelem szempontjából sem volt szükség további bizonyitásra. Az a körülmény pedig, hogy a vádlottat feljelentő L. Antalné lopást követett el, az ügy eldöntésére nézve lényegtelen.

Az elsőfoku itéletnek Csendes Antal bünössége megállapitására vonatkozó rendelkezését fellebbezéssel a védő támadta meg, első sorban az állami tulajdonba vett vállalatokra előirt bejelentési kötelesség elmulasztása és az államositott vállalatoknak az állami tulajdonbavétele elől való elvonás által elkövetett büncselekményben való bünösség megállapitása miatt.

Védő ezt a fellebbezést arra alapitja, hogy a vádlott vállalatának az államositása nem történt meg, mert a vállalat élére vállalatvezető nem rendeltetett ki s ennélfogva egyrészt az állami tulajdonba vett vállalatokra előirt, bejelentési kötelesség sem terhelte a vádlottat, másrészt a jelen esetben az előbb emlitett okból államositott vállalatnak az állami tulajdonbavétel elől való elvonásáról sem lehet szó.

A védelem érvelése nem helytálló.
Az 1949. évi 20. számú törvényerejü rendelet 1.§./1/ bekezdése értelmében ugyanis az a./ pontban irt feltételek fennforgása esetén az addig magántulajdonban álló ipari vállalatoknak állami tulajdonba vétele ezen rendelet kihirdetésével ténylegesen megtörtént s annak feltételét vállalatvezető kirendelése nem képezte.
Az 1.§./4/ bekezdése értelmében ezen általános rendelkezéssel szemben csupán az illetékes miniszter menetesihetett [mentesíttetett] kivételesen egyes vállalatokat az állami tulajdonbavétel alól.

Minthogy pedig a vádlott által vezetett vállalat az állami tulajdonbavétel alól nem mentesittetett, a már idézett rendelet 1.§./1/ bekezdés a./ pontjában foglalt feltételek fennforgását viszont a vádlott is beismerte, a vádbeli bejelentési kötelesség a vádlottra nézve is fennállott s annak elmulasztása - figyelemmel arra a körülményre is, hogy a vádlott munkavállalóinak csak egy részét jelentette be az OTI-nál - alkalmas volt arra, hogy a vádlott által vezetett a rendelet szerint államositott vállalat az állami tulajdonbavétel alól elvonassék.

A vádlott bünösségének ezen cselekmények tekintetében való megállapitása tehát nem sérti a törvényt.

Ugyancsak alaptalan a bünösség kérdésében amiatt bejelentett fellebbezés is, mert a biróság a vádlottat a kollektiv szerződésben megállapitott munkabérek tullépésében is bünösnek mondotta ki.

A védelem érvelése és a vádlott védekezése szerint a vádbeli kegyhely épitkezésénél a munkavállalókat magassági felár és utazási költség, valamint vámon kívüli dij is megillette s ezek figyelembevételével a vádlott által fizetett munkabér nem haladja meg a kollektiv szerződésben megállapitott munkabéreket.

A vádlott azonban beismerte, hogy a magasabb munkabéreket fizette azoknál a munkásoknál is, akiket nem tudott az emlitett templom épitkezésénél dolgoztatni s igy ezekben az esetekben a vádlott bünössége a saját beismerése alapján állapitható meg.

Ellenben alapos a vád ezen részével kapcsolatban a közvádló által amiatt bejelentett fellebbezés, mert a biróság a vádlott ezen tettét nem vonta a 8800/1946. M.E. számu rendelet 20. §.-ában irt sulyosabb büntetési tétel alá.

A biróság ezt az álláspontját a Btk. 2. §-ára való utalással azzal indokolta, hogy a 8800/1946. M.E. számu rendeletben irt sulyosabb büntetési tétel hatályát fenntartó 12.590/1948. Korm. sz. rendelet hatálya 1949. évi december hó 31. napján - itélkezése előtti időben lejárt.

Ez az álláspont téves.

A Btk. 2.§-a alkalmazására akkor kerül sor, amikor a cselekmény elkövetése és az itélethozatal közötti időben egymástól különböző jogszabályok voltak érvényben.

A jelen esetben azonban nem a jogszabály változott, hanem csupán az 1949. évi december hó 31. napját követő időben elkövetett büncselekményekre nézve szünt meg a 8800/1946. M.E. számu rendelet 20.§-ában átmenetileg életbeléptetett szigorubb megtorlás szükségessége. Ez viszont nem szünteti meg a korábban elkövetett büncselekmény sulyát és az ehhez füzött sulyosabb büntetőjogi következményeket.

[Az itt következő részben a Legfelsőbb Bíróság csaknem szó szerint megismételte az elsőfokú ítéletben a vádlottal szemben az indoklásban elmondottakat, a védő fellebbezését pedig alaptalannak nyilvánította.]

A büntetés kiszabásánál a Legfelsőbb Biróság az elsőfokon helyesen felhozott bünösségi körülményeket vette figyelembe és az enyhitő körülmények számára és a nyomatékára való tekintettel a Btk. 91.§-a alkalmazását indokoltnak találta.

Budapest, 1950. évi október hó 31. napján.

dr. K. Zoltán sk. a tanácselnöke, dr. B. Károly sk. előadó, dr. Sz. Gyula sk. biró, Sz. János sk. H. Béláné sk. ülnökök.

A kiadmány hiteléül:
B. László
sh. tisztv.

A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága

Jelzet: Csendes Antal büntető ügyében a Legfelsőbb Bíróság által hozott másodfokú ítélet.
MOL XIX-D-3-a-2400/200/1950. 8. d. (Magyar Országos Levéltár - Építésügyi Minisztérium - Minisztériumi Titkárság - 2400/200/1950. sz. irat - 8. doboz)

Ezen a napon történt augusztus 15.

1914

Megnyitják a Csendes-óceánt és az Atlanti-óceánt összekötő Panama-csatornát.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Alakítók vagy elszenvedők? Személyek, családok, csoportok a huszadik századi történelemben

Tisztelt Olvasók!

A geológiától kölcsönzött szóval élve az ArchívNet idei második száma egyfajta „társadalmi szelvényt” kíván az olvasók elé tárni. A társadalom rétegei hasonlatosak bolygónk kőzettakarójához, amelyeket egyben, egyszerre nehéz áttekinteni, nem is beszélve arról – hogy akárcsak a geológia esetében – térben és időben is nagy eltérések mutatkozhatnak egy-egy országot mintául véve.
Jelen szám a tizenkilencedik-huszadik század magyar társadalmáról kíván egy szelvényt bemutatni, mind az alsó, közép és felső rétegekről. Olyan személyekről, csoportokról, akik között voltak, akik alakították az eseményeket, míg mások csak leginkább elszenvedték az idők változását, azonban erről – a mi, vagyis az utókor szerencséjére – írásban adtak számot.

Az időrendet követve az első Hlbocsányi Norbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára) az írása, aki cégbírósági iratok segítségével mutatja be egy jelentős kereskedőcsalád, a Kohnerek osztrák-monarchiabeli felemelkedését, majd 1920-30-as évekbeli gazdasági hatalmuk elsorvadását. Csunderlik Péter (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, tudományos munkatárs Politikatörténeti Intézet) a társadalom középső rétegéhez tartozó értelmiség egy részét mutatja be írásában. Az általa bemutatott dokumentum egy lista azokról a személyekről, akik a Galilei-kör tagjaként 1919-ben felajánlották szolgálataikat a Forradalmi Kormányzótanácsnak.

Szlávik Jánosné (helytörténész, Gödöllő) a második világháború magyarországi harcainak időszakába kalauzol el minket Bőti Imre csendőr főtörzsőrmester naplóján keresztül, aki személyes sorsának viszontagságos voltáról adott számot írásában. Magos Gergely (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) retrospektív egodokumentumokat prezentál és elemez publikációjában. Írásának fő célja nemcsak maguknak a szövegeknek a bemutatása, hanem hogy a főként az értelmiség soraiból származó szerzők a hosszú negyvenes évek folyamán miként alakították át önmagukról szóló írásaikban a korábbi életeseményeiket.

Az időrendi sort Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks) forrásismertetése zárja. Az ArchívNet hasábjain korábban Keresztes Csaba már foglalkozott az ún. 1988-as „metróbalhéval”, azonban Tóth Eszter Zsófia ezúttal az 1980-as évekbeli magyarországi skinhead-mozgalmat a tagok társadalmi háttere felől közelíti meg bírósági iratok alapján.

Egyúttal felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei harmadik számába továbbra is várjuk a forrásismertetéseket a huszadik századi gazdaság- és társadalomtörténetre, valamint külföldi konfliktusokra vonatkozóan.
  

Budapest, 2022. május 27.
Miklós Dániel
főszerkesztő