A KISZ KB megvitatta a „legégetőbb kérdésnek” minősített eszmei-politikai nevelés kérdését, ill. annak „Irányelveit”. Az 56 oldalas...Tovább
"Ércnél maradandóbb"
„Az emlékmű ebben az esztendőben semmi körülmények között nem lesz kész, mert az öntéstechnikailag lehetetlenség, annál is inkább, mivel a "Géniusz" gipszmodelljeivel a Fischer testvérek legjobb esetben karácsony táján készülnek el. Ha tehát a műemlék felavatásánál el is tekintenénk egyelőre a "Fáklyás" és a "Sárkányölő" szobrok felállításától, a műemléket ebben az esztendőben akkor sem lehet felavatni, mert jelenleg csupán a felállítandó "Katona" szobrot öntötték teljesen le, ennek az összeállítása, valamint a helyszínen való felállítása is legalább 4 hetet fog igénybe venni.”
Bevezetés
1945 után az új politikai hatalom kiemelt feladatának tekintette a közterek politikai-eszmei tartalommal való megtöltését. A korszak jellemző köztéri alkotása a politikai emlékmű, amelynek alakja többnyire optimizmust és dinamizmust sugározva egy szebb jövő bíztató ígéretét hirdette. A politikai emlékműveknél a hangsúly nem annyira az esztétikumra, mint inkább az aktuális politikai-ideológiai tartalomra helyeződött.
A megrendelő lehetett magánszemély vagy maga az állam, de az engedélyező - a társadalmi nyilvánosság, illetve a nagy anyagi ráfordítás igénye miatt - mindig a mindenkori politikai hatalom volt.
A szovjet emlékművek felállítása része volt a Szovjetuniónak fizetendő háborús jóvátételnek. Az orosz katonai hatóságok kívánságára létesítendő emlékművek sorába tartozik a Gellért-hegyi szovjet emlékmű is.
1945. január 27-én a Budapesti Nemzeti Bizottság - Varga Bélának, a Független Kisgazdapárt társelnökének, javaslatára - pályázatot hirdetett a "Vörös Hadsereg katonáinak hősiessége megörökítésére."
Ugyanebben az időben Vorosilov marsall a Városligetben autójából kitekintve felfigyelt egy szoborra. A szobor Kisfaludi Stróbl Zsigmond Íjász című alkotása volt. Rövid időn belül felkérte a művészt, egy szovjet hősi emlékmű elkészítésére. Stróbl ebben az ügyben először Vörös János honvédelmi miniszterrel tárgyalt. 1945. szeptember 1-én pályázat kiírása nélkül a kormánytól megbízást kapott az emlékmű elkészítésére.
A művész emlékirataiban így ír erről: "Csodálatos érzés volt, hogy újra dolgozhatok! És lehet-e szebb feladat, mint életünk, népünk megmentőinek, felszabadítóinak, azoknak, akik értünk pusztultak el, hősi emlékét kőben, bronzban megörökíteni. Több vázlatot készítettem. A marsall gyakran meglátogatott és élénken részt vett a tervek kialakításában. Mielőtt azonban a vázlatokat elfogadták volna, helyszíni szemlét tartottak de a kijelölt helyszínek közül egyiket sem tartották alkalmasnak az emlékmű számára.
Rövidesen közölték, hogy az emlékmű felállításának helyét a Gellért-hegy ormán jelölték ki. Ez természetesen új terv elkészítésére kötelezett. A helyszíni szemlén megjegyeztem, hogy ezt a hegyoldalt itt fenn alaposan át kell építeni, és ez igen sok pénzbe kerül.
Ezzel ne törődjék - válaszolt Vorosilov - csak dolgozzon, a többi a mi gondunk!"
Megjegyzendő - s erről Stróbl "elfelejtkezik" - hogy a készülő emlékmű főalakját a művész már korábban megformázta. A későbbi "Géniusz" Horthy István kormányzóhelyettes ismert halálos légiszerencsétlensége után, az ifjabb Horthy emlékére készült, s ezt emelték be a szoborcsoportba.
A tervezés és a kivitelezés munkálatait 1946. augusztus 10-ig a Honvédelmi Minisztérium irányította.
A Gazdasági Főtanács 1946. augusztus 3-i 6447/1946. sz. határozata alapján a munkálatok irányítása átkerült az Építés- és Közmunkaügyi Minisztérium felügyelete alá.
Hiába született meg a végső határozat, sem a minisztérium, sem a főváros nem tudta vállalni az emlékmű kivitelezését. A Minisztertanács úgy döntött, hogy a kivitelezés költségeit az állam vállalja. Erre 2 800 000-Ft-ot különítettek el. Ez az összeg azonban csak valamennyi tárca 1946-47. évi beruházási és magasépítési költségvetési hitelkerete terhére volt biztosítható.
1946 elejére alakult ki az emlékmű végleges formája, melynek kialakítása a szovjet igényeknek megfelelően történt. Ehhez Vorosilov marsall Moszkvából Budapestre kérette az emlékmű-tervezetek megtekintésére Geraszimov szovjet festőművészt, és Jofán szovjet műépítészt.
Az alapkőletételre 1946. április 4-én került sor. Orosz részről a mű befejezését először 1946. december 15-re irányozták elő. Végül a Géniusz 13,5 méter magas szobrát, orosz kérésre 1947. február 23-ra, a Vörös Hadsereg születésnapjára állították fel.
1947. április 5-én pedig felavatták a teljes emlékművet.
A hatalmas Géniusz fájdalmas, de egyúttal meghatott mozdulattal emeli a dicsőség pálmáját a hősi halált halt szovjet katonák emléke fölé. Előtte a szovjet katona 6 méteres bronz alakja, kezében zászlóval, arcán a győztes nyugodt, öntudatos kifejezése. A talapzaton elhelyezett fáklyával rohanó ifjú jelképesen a fényt, a világosságot, a szabadság eszméjét, a másik küzdő alak a fasizmus felett aratott diadalt fejezi ki. A két oldalt lévő dombormű a szovjet magyar találkozást és a lendületes országépítést ábrázolja. A hátul elhelyezett katona hősi halált halt bajtársainak porai felett áll őrt.
Az emlékmű ott állt a hegy szirtjén, hogy hirdesse a szovjet katonák hősiességét és a magyar nép háláját, amint ezt a felirat is bizonyította: "A felszabadító szovjet hősök emlékére a hálás magyar nép -1945."
1956 októberében a szovjet katona szobrát ledöntötték. Stróbl a szobrot újra megmintázta, és 1958. február 10-én visszaállították az emlékműre.
A rendszerváltozás után kérdésessé vált az emlékmű sorsa.
Az "üzenete" már aktualitását vesztette, kétségtelen tény viszont, hogy a pálmaágat feje fölé tartó Géniusz az elmúlt négy évtized alatt Budapest jelképévé vált. Végül megszületett a döntés, az emlékmű némi "kis" korrekcióval a helyén maradt. A szovjet katona szobrát 1992 januárjában eltávolították az emlékműről, és áthelyezték a Szoborparkba. A szovjet csillagot, a domborműveket és a feliratot szintén eltávolították. A szovjet csapatok kivonulásának első évfordulóján fehér lepelbe burkolták a Géniusz szobrát. Ezzel mintegy jelképesen, megtisztították a "múlt szellemétől" a jövő Szabadság-szobrát.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt április 24.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent az ArchívNet 2025. évi első száma. Friss lapszámunkban az 1940-es, 1950-es évek változásaihoz kapcsolódó forrásismertetések olvashatók. Ezek a változások, fordulatok mind kötődnek a magyarországi politikai változásokhoz: személyes sorsok alakulását befolyásolhatták. Legyen szó akár helyi katolikus szervezőmunkáról vagy éppen egy-egy megszervezett ünnepségről az 1941-ben Magyarország által visszaszerzett területen.
Az időrendet tekintve Gorzás Benjámin (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) írása mutatja be a legkorábbi eseménysort, igaz ennek az előzményei korábbra nyúlnak vissza. Három forrás segítségével világítja meg, hogy a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja miként igyekezett létrehozni, majd ápolni Zrínyi Miklósnak, a hadvezérnek és költőnek az emlékét. A kultuszteremtéshez az is löketet adott, hogy 1941 áprilisában Magyarország visszafoglalta a Muraközt is: így a Zrínyi-család szempontjából kiemelt jelentőségű településeken – Csáktornyán és Szentilonán – is lehetett rendezvényeket szervezni.
Sulák Péter (doktorandusz, Pázmány Péter Katolikus Egyetem) forrásismertetésében az 1945-öt követő politikai átalakulások helyi lenyomata jelenik meg. 1948-ban Magyarországon végbement a látható politikai fordulat, egyben zajlott az 1947-ben meghirdetett Boldogasszony-év is. A feszült politikai légkör rányomta a bélyegét az egyházak (jelen esetben a római katolikus) életére. A publikált dokumentum arról számol be, hogy az MDP helyi pártszervezete miként áll hozzá, illetve miként „koordinálta” Jászapátiban a Mária-napi ünnepséget.
Szintén a római katolikus egyház és a kommunisták kezébe került államhatalom viszonyához kapcsolódóan mutat be forrást Purcsi Adrienn (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem), aki egy állambiztonsági jelentéséből mutat be egy részletet. A közölt részlet második világháború előtti gyökerekkel rendelkező KALOT mozgalom miként lehetetlenült el 1945-öt követően. A jelentés főszereplője Kerkai Jenő, a KALOT egyik főszervezője, azonban feltűnik benne cselekvő aktorként Szekfű Gyula is, aki moszkvai nagykövetként próbált a KALOT, illetve – tágabban értve – a Demokrata Néppárt ügyében eljárni.
Mindszenty József alakja az előző két ismertetésben is felsejlik (a Mária-évet Magyarországon ő hirdette meg esztergomi érsekként, és szintén ő volt az, aki Kerkaitól megvonta a támogatását a pártalapítás esetében). Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésben Mindszenty ugyanakkor a főszereplő, aki az 1956. évi forradalom és szabadságharc leverése utáni instabil időszakban keresett menedéket a budapesti amerikai nagykövetségen. A két szuperhatalmat, a menedéket biztosító Egyesült Államokat és a Magyarországot megszálló Szovjetuniót is foglalkoztatta Mindszenty helyzete. Előbbieket többek között azért – mint az ismertetésből kiderül, hogy Mindszenty megérti-e, hogy számára nem politikai, hanem humanitárius menedéket nyújtottak.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. február 14.
Miklós Dániel
főszerkesztő