Horthy Miklós katonái Rákosi Magyarországán

Tehát a vádhatóság egyrészt a gyanúsítottak erősen italos állapotával, illetve az esetet kísérő körülményekkel indokolta a büntetőeljárás megszüntetését. (Lásd a 3. dokumentumot!) A borgőzös, ittas állapot ezek szerint itt enyhítő körülménynek számított, de elképzelhető, hogy azt is annak vette a vádhatóság, hogy a Tőzeggyár-majorból Fertőszentmiklósra berukkoló vén bakák aznap éppen a honvédségnél voltak ellenőrzésen. S mint ilyen, a sorozáshoz, toborzáshoz, vagy a bevonuláshoz kapcsolódó alkoholfogyasztás ezen alkalommal is rendeltetésszerűnek minősülhetett, mint ahogy a fokozottabb borfogyasztáshoz kapcsolódó kisebb túlkapások, kilengések is. Az ezekben testet öltő férfi virtus részeként pedig még a Horthy Magyarországot, de legalábbis annak királyi honvédségét – az egyébként második világháborút kivétel nélkül megjárt gyanúsítottak részéről – megidéző dalolás is bocsánatosabb bűnnek tűnhetett, még ha a dorgálást nyilván nem kerülhették el. Nyilvánvalónak tűnik, hogy az alkohol mellett a Tőzeggyár-majori bakákat elsősorban épp a világháborús katonaemlékek ragadtatták a hatóság –

 által kifogásolt katonanóta éneklésére, s nem pedig a tudatos politikai véleménynyilvánítás szándéka.

Mielőtt az esetnek politikai(bb) jellegű megközelítéséről is szót ejtenék, azért érdemes megjegyezni, hogy a sok tekintetben a szájhagyományon terjedő, formálódó, politikai tartalommal rendelkező dal- és nótakincs jelesebb darabjai több – sokszor egymással gyökeresen szembenálló – politikai kurzust is képesek túlélni, s az aktualizált változat segítségével népszerűségükben megmaradni. Bár az általunk tárgyalt esetben nem erről van szó – hiszen a Horthy Miklós katonáját eredeti tartalmú szöveggel énekelték –, érdemes megemlíteni, hogy például a híres 1848–1849-es „Kossuth Lajos azt üzente” című dalt az évtizedek során énekelték Ferenc Józsefre, majd 1918-1919-ben előbb Károlyi Mihályra, majd a Tanácsköztársaság alatt is.

De mint korábban írtuk, az előbb részletezett szempontok csak az egyik részét képezték a büntetőeljárás megszüntetését eredményező döntésnek, s az azt megelőző mérlegelésnek. Ugyanis a vádhatóság indoklásában kiemelten hivatkozott a gyanúsítottak osztályhelyzetére, ti. arra, hogy mind a nyolcan korábban gazdasági cselédek voltak, illetve hogy szüleik és feleségeik is a Tőzeggyár-majori gazdasági cselédek közül került ki. Ekkoriban más perekben is gyakran hasonlóan mérlegelt az ügyészség, illetve a bíróság: ezek szerint a gyanúsított/vádlott osztályhelyzetéből nem következik, következne – pontosabban épp ellentmond – a terhére rótt bűncselekmény. Amint például egy 1951–1952-ben zajlott büntetőeljárás kapcsán a másodfokú megyei bíróság indokolta a felmentő ítéletét : „és végül, mert a vádlott atyja gazdasági cseléd sorban volt, a felszabadulást megelőzően és a népi demokrácia jóvoltából jutott földhöz, míg a vádlott éppen jó munkája folytán került magasabb állásba, mely körülmények egymagukban is valószínűtlenné teszik azt, hogy a vádlott a vád tárgyává tett magatartást tanúsított volna”.

A fentiek alapján érzékelhető, hogy a gazdasági cselédek, akik a háború után jutottak földhöz, s válhattak saját maguk urává, önálló gazdálkodóvá, s akikre a kommunista államhatalom is támaszaként tekintett – egyfajta védelmet élveztek. Azonban talán nemcsak arról van szó, hogy a hatóságok, illetve az igazságszolgáltatás szervei megengedőbben viseltettek irányukban, hanem talán arról is – például az itt tárgyalt esetben szintén –, hogy elítélésükkel az is kimondták, beismerték volna, hogy a kommunista állammal, az általa teremtett viszonyokkal azok is elégedetlenek, akikre a hatalom folyamatosan hivatkozik. Azaz az egykori kizsákmányoltak, mint például a gazdasági cselédek. Pedig az utóbbiak valóban jóval kedvezőbb, szinte kivételezett elbírálásba részesültek olyan korabeli vegzatúrák kapcsán is, mint a beszolgáltatási kötelezettség. De a falvakban ezidőtájt a kuláklistázás által okozott félelem is elkerülte őket. Elgondolhatjuk, hogy mindezek után többen egyfajta kárörömmel is szemlélhették, hogy lám, a tőzeggyári újgazdák, volt cselédek is Horthy-nótát énekelnek. (Egyébként a nyolc gyanúsítottból hárman voltak a kommunista párt (MDP) tagjai, míg a -nak szinte valamennyien.)

Tőzeggyár-majorról annyit érdemes elmondanunk, hogy a Fertőhöz közel, a Hanság területén fekszik, s az itt bányászható, kitermelhető tőzegről kapta nevét. A háború előtt a herceg Esterházy-uradalomhoz tartozó majorságban az országos átlagnál jobb volt a cselédek dolga, ami a cselédlakások színvonalában is meglátszott, így például azok nagy részében már a harmincas években a víz.

Hogy a nyolc tőzeggyári öreg baka esetleg ilyen apró dolgok miatt is, vagy csupán a közös katonaemlékek miatt idézte meg a Horthy-kort, nem tudhatjuk. A nyomozati szakaszban készített környezettanulmányok sematikussága azonban arra utal, hogy már ekkor megfogalmazódott a hatóságokban a „felmentő ítélet”, az eljárás majdani beszüntetése. (Lásd a 2. dokumentumot!) Mint írtuk, nagyon hasonló társadalmi hátterű személyekről van szó, a környezettanulmányok sorban ismétlődő azonos kitételei szinte formálissá teszik az egyébként társadalomtörténeti szempontból is érdeklődésre számot tartó iratokat, s egyben irattípust.

A foglalkozási (földműves, korábban gazdasági cseléd) és a családi adatokra (a szülők ugyancsak gazdasági cselédek voltak) vonatkozó megegyezéseket, illetve a katonaviseltségre vonatkozó hasonló adatokat követően olyan, kevésbé tényszerű, így személyi, jellembeli vonásokra, illetve viselkedésre utaló kitételeket is megegyezően fogalmazzák meg:

– mai rendszerrel szembeni magatartása kielégítő, kötelezettségeinek mindenben eleget tesz,
– szoros baráti kapcsolatot nem tart fenn,
– munkáját becsületesen látja el, a majorban szorgalmas, megbízható embernek ismerik,
– jelleme nyílt és őszinte.

Az utóbbi, a gyanúsítottak „magatartására” vonatkozó jellemzések, közlések közül kifejezetten az első kettő tekinthető rendszer specifikusnak. Azzal, hogy mindkettő kapcsán pozitív tartalommal szolgáltak a felvett környezettanulmányok – így például jelezvén, hogy a gyanúsítottak nem tartanak fenn szoros baráti kapcsolatot (valóban?; Cs. E.) –, elvetették, hogy államellenes cselekvésről, izgatásról, összeesküvésről lenne szó. Ebből a szempontból az is szerencsésnek bizonyult, hogy nyolcuk közül csak egy volt a nyugati fronton. (Más, de mindenképpen figyelemreméltó adat, hogy egyikük sem részesült katonai kitüntetésben.)

A források a Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára (SL) Soproni Járásbíróság, Büntetőperek 20147/1951. sz.

találhatók