Horthy Miklós katonái Rákosi Magyarországán

Akik megúszták egy „fasiszta ének”eléneklését

"A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a gyanúsítottak erősen italos állapotban haladtak végig a vádbeli időben a falun, és ilyen állapotban énekelték a fenti nótát. Ezen tényállás azonban, figyelembe véve az eset kísérő körülményeit, valamint a gyanúsítottak osztályhelyzetét, az izgatás bűntettének tényálladéki elemeit nem merítik ki, és az eljárást a rendelkező rész értelmébe meg kellett szüntetni.”

Tehát a vádhatóság egyrészt a gyanúsítottak erősen italos állapotával, illetve az esetet kísérő körülményekkel indokolta a büntetőeljárás megszüntetését. (Lásd a 3. dokumentumot!) A borgőzös, ittas állapot ezek szerint itt enyhítő körülménynek számított, de elképzelhető, hogy azt is annak vette a vádhatóság, hogy a Tőzeggyár-majorból Fertőszentmiklósra berukkoló vén bakák aznap éppen a honvédségnél voltak ellenőrzésen. S mint ilyen, a sorozáshoz, toborzáshoz, vagy a bevonuláshoz kapcsolódó alkoholfogyasztás ezen alkalommal is rendeltetésszerűnek minősülhetett, mint ahogy a fokozottabb borfogyasztáshoz kapcsolódó kisebb túlkapások, kilengések is. Az ezekben testet öltő férfi virtus részeként pedig még a Horthy Magyarországot, de legalábbis annak királyi honvédségét – az egyébként második világháborút kivétel nélkül megjárt gyanúsítottak részéről – megidéző dalolás is bocsánatosabb bűnnek tűnhetett, még ha a dorgálást nyilván nem kerülhették el. Nyilvánvalónak tűnik, hogy az alkohol mellett a Tőzeggyár-majori bakákat elsősorban épp a világháborús katonaemlékek ragadtatták a hatóság –

 által kifogásolt katonanóta éneklésére, s nem pedig a tudatos politikai véleménynyilvánítás szándéka.

Mielőtt az esetnek politikai(bb) jellegű megközelítéséről is szót ejtenék, azért érdemes megjegyezni, hogy a sok tekintetben a szájhagyományon terjedő, formálódó, politikai tartalommal rendelkező dal- és nótakincs jelesebb darabjai több – sokszor egymással gyökeresen szembenálló – politikai kurzust is képesek túlélni, s az aktualizált változat segítségével népszerűségükben megmaradni. Bár az általunk tárgyalt esetben nem erről van szó – hiszen a Horthy Miklós katonáját eredeti tartalmú szöveggel énekelték –, érdemes megemlíteni, hogy például a híres 1848–1849-es „Kossuth Lajos azt üzente” című dalt az évtizedek során énekelték Ferenc Józsefre, majd 1918-1919-ben előbb Károlyi Mihályra, majd a Tanácsköztársaság alatt is.

De mint korábban írtuk, az előbb részletezett szempontok csak az egyik részét képezték a büntetőeljárás megszüntetését eredményező döntésnek, s az azt megelőző mérlegelésnek. Ugyanis a vádhatóság indoklásában kiemelten hivatkozott a gyanúsítottak osztályhelyzetére, ti. arra, hogy mind a nyolcan korábban gazdasági cselédek voltak, illetve hogy szüleik és feleségeik is a Tőzeggyár-majori gazdasági cselédek közül került ki. Ekkoriban más perekben is gyakran hasonlóan mérlegelt az ügyészség, illetve a bíróság: ezek szerint a gyanúsított/vádlott osztályhelyzetéből nem következik, következne – pontosabban épp ellentmond – a terhére rótt bűncselekmény. Amint például egy 1951–1952-ben zajlott büntetőeljárás kapcsán a másodfokú megyei bíróság indokolta a felmentő ítéletét : „és végül, mert a vádlott atyja gazdasági cseléd sorban volt, a felszabadulást megelőzően és a népi demokrácia jóvoltából jutott földhöz, míg a vádlott éppen jó munkája folytán került magasabb állásba, mely körülmények egymagukban is valószínűtlenné teszik azt, hogy a vádlott a vád tárgyává tett magatartást tanúsított volna”.

A fentiek alapján érzékelhető, hogy a gazdasági cselédek, akik a háború után jutottak földhöz, s válhattak saját maguk urává, önálló gazdálkodóvá, s akikre a kommunista államhatalom is támaszaként tekintett – egyfajta védelmet élveztek. Azonban talán nemcsak arról van szó, hogy a hatóságok, illetve az igazságszolgáltatás szervei megengedőbben viseltettek irányukban, hanem talán arról is – például az itt tárgyalt esetben szintén –, hogy elítélésükkel az is kimondták, beismerték volna, hogy a kommunista állammal, az általa teremtett viszonyokkal azok is elégedetlenek, akikre a hatalom folyamatosan hivatkozik. Azaz az egykori kizsákmányoltak, mint például a gazdasági cselédek. Pedig az utóbbiak valóban jóval kedvezőbb, szinte kivételezett elbírálásba részesültek olyan korabeli vegzatúrák kapcsán is, mint a beszolgáltatási kötelezettség. De a falvakban ezidőtájt a kuláklistázás által okozott félelem is elkerülte őket. Elgondolhatjuk, hogy mindezek után többen egyfajta kárörömmel is szemlélhették, hogy lám, a tőzeggyári újgazdák, volt cselédek is Horthy-nótát énekelnek. (Egyébként a nyolc gyanúsítottból hárman voltak a kommunista párt (MDP) tagjai, míg a -nak szinte valamennyien.)

Tőzeggyár-majorról annyit érdemes elmondanunk, hogy a Fertőhöz közel, a Hanság területén fekszik, s az itt bányászható, kitermelhető tőzegről kapta nevét. A háború előtt a herceg Esterházy-uradalomhoz tartozó majorságban az országos átlagnál jobb volt a cselédek dolga, ami a cselédlakások színvonalában is meglátszott, így például azok nagy részében már a harmincas években a víz.

Hogy a nyolc tőzeggyári öreg baka esetleg ilyen apró dolgok miatt is, vagy csupán a közös katonaemlékek miatt idézte meg a Horthy-kort, nem tudhatjuk. A nyomozati szakaszban készített környezettanulmányok sematikussága azonban arra utal, hogy már ekkor megfogalmazódott a hatóságokban a „felmentő ítélet”, az eljárás majdani beszüntetése. (Lásd a 2. dokumentumot!) Mint írtuk, nagyon hasonló társadalmi hátterű személyekről van szó, a környezettanulmányok sorban ismétlődő azonos kitételei szinte formálissá teszik az egyébként társadalomtörténeti szempontból is érdeklődésre számot tartó iratokat, s egyben irattípust.

A foglalkozási (földműves, korábban gazdasági cseléd) és a családi adatokra (a szülők ugyancsak gazdasági cselédek voltak) vonatkozó megegyezéseket, illetve a katonaviseltségre vonatkozó hasonló adatokat követően olyan, kevésbé tényszerű, így személyi, jellembeli vonásokra, illetve viselkedésre utaló kitételeket is megegyezően fogalmazzák meg:

– mai rendszerrel szembeni magatartása kielégítő, kötelezettségeinek mindenben eleget tesz,
– szoros baráti kapcsolatot nem tart fenn,
– munkáját becsületesen látja el, a majorban szorgalmas, megbízható embernek ismerik,
– jelleme nyílt és őszinte.

Az utóbbi, a gyanúsítottak „magatartására” vonatkozó jellemzések, közlések közül kifejezetten az első kettő tekinthető rendszer specifikusnak. Azzal, hogy mindkettő kapcsán pozitív tartalommal szolgáltak a felvett környezettanulmányok – így például jelezvén, hogy a gyanúsítottak nem tartanak fenn szoros baráti kapcsolatot (valóban?; Cs. E.) –, elvetették, hogy államellenes cselekvésről, izgatásról, összeesküvésről lenne szó. Ebből a szempontból az is szerencsésnek bizonyult, hogy nyolcuk közül csak egy volt a nyugati fronton. (Más, de mindenképpen figyelemreméltó adat, hogy egyikük sem részesült katonai kitüntetésben.)

A források a Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára (SL) Soproni Járásbíróság, Büntetőperek 20147/1951. sz.

találhatók

 

Ezen a napon történt október 21.

1921

Károly, hogy trónját visszaszerezze, a felesége, Zita királyné társaságában repülõgéppel ismét Magyarország területére érkezett.Tovább

1944

A második világháborúban a szövetségesek elfoglalják Aachent, az első német nagyvárost.Tovább

1949

Kispesten felavatják az ország első úttörőházát.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő