Községi tanácsvezetők bukása az ’50-es években

4 kg zsír, 15 kg sertéshús vagy 30 kg kukorica miatt

A „gyanúsítottnak nem volt több hízott sertése, azonban volt olyan sertése, ami ha hízlalásra került volna, meghaladta volna a követelményeknek megfelelő súlyt. Azt is megállapította az őrs járőre, hogy a községi tanács is szabálytalanul járt el, mert a gyanúsított a tanács előtt bevallotta, hogy a levágásra kerülő sertés súlya 110 kg, és ennek ellenére a vágási engedélyt kiadta. A levágott sertés húsát és zsírját az őrs járőre őrizetbe nem vette, mert a gyanúsított több hízott sertéssel nem rendelkezik, és így a levágott sertés húsára és zsírjára a családjának szüksége van.”

Bevezetés

Mindemellett a választásokon elnyert legitimitás, illetve a jogállami keretek érvényesülése egy önkormányzati testület tagjainak általánosságban megfelelő jog- és hatáskört biztosít, hogy a szóban forgó település érdekeit képviseljék. Természetesen hosszan lehetne sorolni az önkormányzatok sérelmeit, a valós gazdasági önállóság hiányától az állami feladatok áttestálásáig, de egy azt hiszem kétségtelen: a magyar politikatörténet, közigazgatás-történt, de a magyar történelem egésze szempontjából is nagy fontosságú esemény volt, hogy 1990-ben a szovjet típusú tanácsrendszert egy modern elveken működő önkormányzati rendszer váltotta fel.

Az 1950-ben megalkotott, s még ugyanebben az évben gyakorlatba átültetett tanácstörvény sok szempontból a politikai intézményrendszer 1947-ben elkezdett nyílt felszámolása, illetve átalakítása záró akkordjának is tekinthető. A kronológiai sorrendiség már önmagában is jelzi, hogy szó nem volt népi demokratikus fordulatról, inkább szó volt az MKP által egyre gyakrabban hirdetett proletárdiktatúra, felülről történő kiépítéséről. Ez a "fejlődéstörténet" a mi számunkra annyiban fontos, hogy érthetőbbé teszi azt a fokú hierarchikus felépítést, amely az alábbi források elolvasása által talán érezhetővé is válik.

Ugyanis a tanácsrendszer alapvető jellemzője szinte 1989-ig a közvetlen alá-fölé rendeltség, ami a járások megszűntéig a közigazgatási szint hármas - megye, járás, község - tagozódását jelentette. Természetesen az 1950-et követő közel negyven év is periódusokra osztható, amelyből kétségkívül a kezdeti 1950-es évek tekinthetőek nemcsak szabályozottságában, de a mindennapok gyakorlatában is a legcentralizáltabbnak. Találónak vélem Horváth Csaba azon diagnózisát, mely a Rákosi korszak apparátusának felépítését-működését a hierachizált jelzőn túl militaristaként definiálta. Ennek okát Horváth alapvetően a következőkben látja: "A piramis bármely pontján is helyezkedtek el - értsd: az apparátus tagjai; Cs.E. -, pozícióik azonosak: felfelé feltétlen engedelmesség, lefelé tejhatalom, emellett viszonylagos kivételezett egzisztenciát építhettek ki. Ténykedésük megbízhatóságát pozíciójuknak, állásuknak, sőt életüknek teljes bizonytalansága garantálta." (Horváth Csaba: Magyarország 1944-től napjainkig. ÉK sorozat, Pécs, 1991. 93. o.)

Természetesen a hierarchia teljes körű érvényesülésének sarokpontja, egyben feltétele volt, hogy a tanácsi apparátus tagjai - beleértve a vezetőket is - felett, a felsőbb szint vb elnöke nem csak a munkáltatói jogokat, hanem a fegyelmi jogköröket is gyakorolta. Így például a községi tanácsok vb elnökeinek, illetve vb titkárainak személyzeti és fegyelmi ügyeiben az illetékes járási tanács vb elnöke - a végrehajtó-bizottság egyetértésével - döntött, illetve a közvetlenül mellette szervezett titkárság útján intézte. Ez a Horváth Csaba által "vezérségi-alvezérségi rendszer"-ként definiált személyi függőség, ha belegondolunk eléggé abszurddá lényegtelenítette, az amúgy is látszólagos népszuverenitás érvényesülését. Mert például, ha egy községet veszünk alapul, a Népfront által jelölt tanácstagjelöltek közel 100 %-os megszavaztatását követően megalakult községi tanács által megválasztott végrehajtó-bizottság által választott vb elnök, vb titkár visszahívására, megbuktatására nem az őt megválasztó tanácsnak, vb-nek, hanem csak a felettes tanács vb-jének, illetve annak elnökének volt lehetősége.

Persze a rendszer ilyen fokú antidemokratizmusa a kor emberének korántsem volt olyan szembetűnő akkor, mint most, hiszen hazánkban az II. világháborút követő egy-pár év demokratikus lehetőségétől eltekintve a 30-as évektől antidemokratikus folyamat volt kibontakozóban. Azonban a szovjet katonai jelenlétre támaszkodó Magyar Kommunista Párt, majd a Magyar Dolgozók Pártja által levezényelt szovjetizálás dinamikus végrehajtása következtében az ötvenes évek elejére országos méretet öltött a szorongás, mely a hidegháborús külpolitikai helyzetnek is köszönhetően az MDP-n belül paranoiás légkör kialakulását eredményezte. A közvetlen és roppant méretű veszteséggel járó II. világháborúból kilábaló ország 1950-51-re a polgári demokrácia felszámolását követően már túlvolt koncepciós perek sokaságán, és az addigi magántulajdonon alapuló társadalom felszámolásán keresztül sokan magánemberi mivoltukban is fenyegetve érezhették magukat. A társadalmi berendezkedés egészének felforgatásával együtt járó őrület, a leszámolás 1950-1951-re már az MDP közvetlen vezetését is elérte. A Rajk-pert követően a kommunista párt további olyan prominensei is letartoztatásba kerültek, mint Kádár János és Kállay Gyula, sőt 1950-ben letartoztatták Szücs Ernő is, aki az ÁVH-nál volt Péter Gábor helyettese.

Szintén a félelmet terjesztette az áttelepítések, internálások, kitelepítések 1949-ben megkezdődő folyama. A társadalom egészére kiterjedő bizalmatlanságnak, gyanakvásnak számtalan irodalmi és filmes feldolgozása ismert. Szerencsére a filmes feldolgozások közül a "könnyedebb" műfajúak, a szatirikus hangvételűek szélesebb közönségréteghez is eljutottak. Így Bacsó Péter örökérvényű műve, a Tanú mellett a kor hangulatát közvetítheti az újabb filmek közül - igaz megejtő iróniával - Tímár Péter 6-3-ja és Koltai Róbert Csócsó-ja. De az utókor emberének esetleg csak ironikus túlzásnak ható elemek véres komolysággal bírtak egykoron. Így a következőekben látható lesz, hogy a valóságban milyen következményekkel járhatott egy sertésvágási engedély kiadásánál történt figyelmetlenség.

A vidéket, a falvakat a 40-es évek fordulóján, az 50-es évek első éveiben a nehézipari beruházások mezőgazdaság terhére történő megvalósítása, a mezőgazdaságtól történő kíméletlen elvonás sújtotta. Ezekben az években a falvak élete három (sors)csapás mentén zajlott: kulákkérdés, kollektivizálás, begyűjtés-beszolgáltatás. Az élelmiszerszükséglet kielégítésére a gazdaságirányítás továbbra is fenntartotta a "háborús" megoldást, a begyűjtést-beszolgáltatást. A községi apparátus tagjai ezen a területen is a járási tanácsok - mégpedig a begyűjtési csoport - szoros előírása alapján tevékenykedtek, és a beszolgáltatás terén történt mulasztást szigorúan számon kérték rajtuk.

A következőekben ismertetett három fegyelmi ügy a korabeli Győr-Sopron megyében fekvő csornai járás vb titkárságának anyagában található. Az önkényes válogatás rendező elve "csupán" az volt, hogy e három fegyelmi eljárás alá vont személy(ek) felmentése, elbocsátása, mint a címben is látható, kis mennyiségű mezőgazdasági termékekhez, élelmiszerekhez kapcsolódó vétségek miatt - időbeli sorrendben 1951-52-ben, 1954-ben és 1956-ban - történtek. Ezek az egy-két évnyi időbeli eltérések azonban az 50-es években igen lényeges különbséggel bírtak. Így például azzal, hogy míg az első két időpontban, a szorosan vett beszolgáltatás-közellátás terén elkövetett fegyelmezetlenség, illetve vétség önmagában komoly retorziót, elbocsátást vont maga után, addig a harmadik, 1956-ban folytatott fegyelmi ügy esetében a 30-30 kg kukorica - és itt már eltulajdonításról van szó! - csak egyik tételét képezte a kivizsgálandóknak.

A különbségeket talán magyarázhatjuk az 1953. év fordulatával, mely által vidéken is érezhetővé vált a represszív légkör oldódása. Nagy Imre előtérbe kerülésével nemcsak a kiélezett kulákkérdés békés megoldására, a mezőgazdaság, és abból élők helyzetének javítására, hanem a tanácsigazgatás működése során észlelt negatívumok kiküszöbölésére is intézkedések, javaslatok születtek. Fontos, hogy ezek az intézkedések - így pl. az 1954. évi második tanácstörvény -, és a hátterükben álló szemléleti változás már Rákosi 1955. évi időleges megerősödését is túlélték. A tanácsi racionalizálás 1953. decemberben meginduló programja, folyamata egyrészt az indokolatlan túlközpontosításban, másrészt a tanácsigazgatásba tömegesen beáramló népi káderek felkészületlenségében látta az alapvető hibát. Persze az MDP vezetésének felismerése közel sem volt forradalmi, hiszen ez a tanácsok mindennapjainak kényszerű valósága volt, ahogyan ezt 1951-ben, az egyik fegyelmi eljárás alá vont csornai járásbeli község vb titkára védekezésében is megfogalmazta: "... a községi tanács jelenleg is teljesen szakember nélkül áll. A községi tanácsok felállításával ugyanis a jegyzőség keretében volt szakembereket elbocsájtották, vagy áthelyezték és a tanács felállítása alkalmával bekerült paraszt és munkáskádereknek nem volt kitől szakmai tudást elsajátítani.".

A következőkben ismertetett dokumentumok, eleget téve az adatvédelmi törvény (1992/LXIII. tc.) és a levéltári törvény (1995/LXVI. tc.) megfelelő rendelkezéseinek, anonimizáltan kerülnek közlésre. A forrásokban szereplő személyek minden személyes jellegű adatát ...-al jelöltük, nevüket az X. Y., Y. Z. és ezek variációval helyettesítettük. A források közlése szöveghűen, az elgépeléseket, és a helyesírási hibákat kiküszöbölve történt.

Ezen a napon történt február 23.

1903

Az Amerikai Egyesült Államok kormánya örökös bérleti szerződést köt a Guantánamo-öbölbeli katonai támaszpont használatáról Tomás Estrada...Tovább

1918

Megkezdődik az oroszországi Munkás-paraszt Vörös Hadsereg létrehozása. (A nap emiatt a rendszerváltás után is a haza védőinek emléknapja...Tovább

1919

Gróf Károlyi Mihály köztársasági elnök saját birtokán, Kápolnán megkezdi a földosztást.Tovább

1938

Jiří Menzel cseh filmrendező, színházi rendező, színész.Tovább

1957

Megjelent az Ifjúsági Fehérkönyv, amely a követségeket is felhasználva nemzetközi méretekben terjesztette azt az állítást, hogy a magyar...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő