Horthy Miklós katonái Rákosi Magyarországán

Akik megúszták egy „fasiszta ének”eléneklését

"A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a gyanúsítottak erősen italos állapotban haladtak végig a vádbeli időben a falun, és ilyen állapotban énekelték a fenti nótát. Ezen tényállás azonban, figyelembe véve az eset kísérő körülményeit, valamint a gyanúsítottak osztályhelyzetét, az izgatás bűntettének tényálladéki elemeit nem merítik ki, és az eljárást a rendelkező rész értelmébe meg kellett szüntetni.”

Források

1. A fertőszentmiklósi rendőrőrs jelentése a nyomozásról


1951. március 1.

Fertőszentmiklósi r. őrs

Tárgy: Horváth István és társai Fertőd

Tőzeggyár majori lakosok ellen
följelentés fasiszta ének éneklése miatt.

Mell.: csomag.

 

A rendőrség kapuvári járási kapitányság Száma: 259/1951.
Járási kapitányságnak,

Kapuvár.

Jelentem, hogy az őrs járőre folyó évi március hó 1-én járőrszolgálata közben arról értesült, hogy Horváth István, Kópházi Imre, Gál András, Ézsöl István, Cirok József, Németh H. Géza, Cserepes Mihály, Tarcsai Géza Fertőd Tőzeggyár-majori lakosok Fertőd /Süttör/ községbe azt a nótát énekelték, hogy Horti [!] Miklós katonája vagyok. Az ügyben az őrs járőre a nyomozást bevezette, melynek során az alábbiakat kérdezte ki.

Gyanúsítottak:

1. Horváth István, aki Fertődön 1916. évi április hó 29-én szül. nős, földműves, apja: néhai István, anyja: Kuslits Magdolna, Fertőd Tőzeggyár-majori lakos. A fenti cselekményt beismerte. Előadta, hogy 1951. évi február hó 27-én Fertőszentmiklós községbe volt a fent írt Tőzeggyár-majori lakosokkal, katonai nyilvántartás végett. Hazafelé menve (lovaskocsival) Fertőd községben énekelték (Horti Miklós katonája vagyok) fasiszta éneket, kb. 17 óra tájban. Védelmére előadja, hogy nagyon boros állapotban voltak és nem voltak tudatában, hogy nem szabad ezt a nótát énekelni. Egyebet előadni nem tudott.

2. Kópházi Imre, aki Fertőd Tőzeggyár-majorba szül. 1921. IX. 11., nős, földműves, apja: néhai Sándor, anyja: Katona Mária, Fertőd Tőzeggyár-majori lakos. A fenti cselekményt beismerte. Kikérdezése során ugyanazt adta elő, mint az első gyanúsított. Védelmére felhozni semmit nem tudott.

3. Gál András, aki Fertőd Tőzeggyár-majorba 1921. évi november hó 20-án szül. nős, földműves, apja: József, anyja: Horváth Erzsébet, Fertőd, Tőzeggyár-majori lakos. A fenti cselekményt beismerte. Kikérdezése során ugyanazt adta elő, mint az első gyanúsított. Védelmére előadni semmit nem tudott.

4. Ézsöl István, aki Kapuváron 1915. évi január hó 15-én szül., nős, földműves, apja: István, anyja: Budai Emerencia, Fertőd Tőzeggyár-majori lakos. A fenti cselekményt beismerte. Kikérdezése során ugyanazt adta elő, mint az első gyanúsított. Védelmére előadni semmit nem tudott.

5. Cirok József, aki Fertőd Tőzeggyár-majorba 1920. évi február 17-én szül., nős, földműves, apja: Pál, anyja: néhai Kiss Julianna, Fertőd Tőzeggyár-majori lakos. A fenti cselekményt beismerte. Kikérdezése során ugyanazt adta elő, mint az első gyanúsított. Védelmére előadni semmit nem tudott.

6. Németh H. Géza, aki Csapodon 1921. február hó 23-án szül., nős, földműves, apja: Ferenc, anyja: Katona Anna, Fertőd Tőzeggyár-majori lakos. A fenti cselekményt beismerte. Kikérdezése során ugyanazt adta elő, mint az első gyanúsított. Védelmére előadni semmit nem tudott.

7. Cserepes Mihály, aki Kapuváron 1921. június hó 24-én szül. nős, földműves, apja: néhai Mihály, anyja: Papp Veronika, Fertőd Tőzeggyár-majori lakos. A fenti cselekményt beismerte. Kikérdezése során ugyanazt adta elő, mint az első gyanúsított. Védelmére előadni semmit nem tudott.

8. Tarcsai Géza, aki Fertőd Tőzeggyár-majorba 1918. évi november hó 10-én szül. nős, földműves, apja: néhai Lajos, anyja: Bognár Emília, Fertőd Tőzeggyár-majori lakos. A fenti cselekményt beismerte. Kikérdezése során ugyanazt adta elő, mint az első gyanúsítottak. Védelmére előadni semmit nem tudott.


Tanúk: Kovács Bálint Fertődi tanácstitkár, aki előadja, hogy 1951. évi február hó 27-én kb. 17 óra tájban kint állt a tanácsépület előtt és látta, hallotta, hogy a felsorolt Tőzeggyár-majori lakosok azt énekelték az utcán /(lovaskocsin), hogy Horti Miklós katonája vagyok. Mást előadni nem tudott.

Pógyor Ferenc, aki Tiszakeresztúron 1927. évi augusztus hó 3-án szül. határvadász

. Fertőd Tőzeggyár-majori lakos tanukénti kikérdezése során előadta, hogy 1951. évi február hó 27-én kb. 17 órakor a bent felsorolt Tőzeggyár-majori lakosokkal utazott Fertőd községből Tőzeggyár-majorba. Látta és hallotta, hogy a már felsorolt Tőzeggyár-majori lakosok két esetben is énekelték a kocsin, hogy Horti Miklós katonája vagyok. Több alkalommal, illetve többször figyelmeztette őket, hogy azt a nótát nem szabad énekelni, de mivel nagyon boros állapotba voltak, nem hallgattak rá. Mást előadni nem tudott.

A gyanúsítottakról az erkölcsi-vagyoni bizonyítványt és környezettanulmányt jelentésemmel együtt felterjesztem.

Nyomozta: Papp 4 István r. őrm[ester], Csabai János r. őrm.

Fertőszentmiklós, 1951. március hó 1-én.

 

Ezen a napon történt október 23.

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1957

A belügyi szervek szerint Szegeden a „legerősebb és legsokrétűbb” az ellenséges elemek tevékenysége.Tovább

1958

Az [emigráns] magyar diákok III. világkongresszusa a Vatikán dísztermében emlékezett meg a forradalomról.Tovább

1989

Az Országgyűlés ünnepi ülését követően az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezve koszorúzási ünnepséget tartottak a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő