Az Osztrák–Magyar Monarchia hadiflottája támadás-sorozatot intéz több adriai olasz hadikikötő és ipartelep ellen, válaszul az előző esti...Tovább
Két munkástanácstag elbocsátása az Óbudai Harisnyagyárból
„Október 25-26-án, amikor a kerületi PB-nél tüntetés volt [...] felvetődött a dekorációk leszedése. (Zászlók, címer, vörös csillag stb.) Ezeket a vezetők kérésére, közreműködésére ő leszedte több helyről. Később a hátsó kapuhoz került őrségbe, és ott is felvetődött a kultúrterem dekorációjának leszedése, melyet V. elvtárssal együtt csináltak, és az lett mondva, hogy a nagy párt és címer emblémát törjék össze, mert eldugni nem lehet. Felróják még azt is, hogy nem segítette szervezni a KISZ megalakulását - bár segített, de ő nem lépett be - ezért elbocsátották.”
Bevezetés
Az itt közölt két dokumentum, akárcsak egy korábbi dokumentumközlés, szintén a Budapesti Harisnyagyárra vonatkozó pártiratok közül való. Míg a korábbi Kádár János 1968-as gyárbeli látogatását elevenítette fel, e két levél 1957-es keltezésű, és a politikával átitatott mindennapokat reprezentálja, amikor a hatalom politikai okokból végérvényesen megnehezítette két munkástanácstag életét.
Míg azokra a munkástanácsokra vonatkozóan, ahol a megtorlási eljárások során munkástanácsosokat peres eljárásokban börtönbüntetésre ítéltek, az iratok kincsesbányája az 1956-os Intézet Országos Széchényi Könyvtárban elhelyezett 1956-os fondja, illetve a Történeti Hivatal, addig azokra a munkástanácsokra vonatkozóan, amelyeknek tagjait a megtorlási eljárások során nem ítélték börtönbüntetésre, úgy tűnik, elég szűkös a forrásanyag. Ennek alapvető oka lehet az, hogy míg a peres eljárások során minden írásos dokumentumot begyűjtöttek a munkástanácsok jegyzőkönyveitől kezdve a szavazócédulákig, addig a nyomozószervek látószögébe nem került munkástanácsok dokumentumait valószínűleg maguk a tagok semmisítették meg, nem alaptalanul tartva a megtorló eljárásoktól. Amikor a kutatók minél mélyebb szinten próbálják vizsgálni a kádári megtorlás mechanizmusait, talán elkerülik a figyelmüket azok az MSZMP-iratok, amelyekben mozaikszerűen esetleg követhető azoknak a munkástanácstagoknak a sorsa is, akiket nem vontak peres eljárás alá. Sajnos ezekből az iratokból nem olvashatóak ki, hogyan reprezentálták önmagukat a munkástanácstagok: mit rögzítettek jegyzőkönyveik, milyen felhívásokat fogalmaztak meg, milyen mindennapi taktikai lépéseket alkalmaztak stb. Az itt közölt két levél a forradalom utáni megtorlás olyan gyári szintjét mutatja be, amely olyan gyárakat érinthetett, amelynek munkástanácstagjait - talán a gyár kevésbé reprezentált helyzete miatt - nem tartotta fontosnak a hatalom börtönbüntetéssel sújtani. Így, ezen a szinten megtorlásként, elbocsátották a tagokat.
Mint a levelekből is kiderül, a gyárból kirúgásra másféle módon reagáltak az érintettek. H. Ödön megpróbált szembeszállni a hatalmi döntéssel, fellebbezett és megpróbált belépni az MSZMP-be. H. Gyula viszont a pártbizottságon elsősorban azzal érvelt, hogy a forradalom napjaiban a gyárvezetőség is hasonló politikát folytatott, mint a munkástanács. Nem fellebbezett. A két munkástanácsos elbocsátása mögött, úgy tűnik, meghúzódik egy helyi hatalmi harc is, amelyre a második levél utal annyiban, hogy amikor L. Józsefné vissza kart menni dolgozni a gyárba ("Mikor L. Józsefné visszahelyezése felmerült"), - valószínűleg a pártbizottságról, de erre vonatkozóan nem áll rendelkezésemre forrás - akkor helyet kellett neki csinálni. Így a politikai köntösbe bújtatott konfliktus mögött pozícióharc is állhatott. A két munkástanácsos ügyével kapcsolatban ezeken kívül más forrás nem maradt fent. A Budapesti Harisnyagyár dolgozóival készített életútinterjúim alapján, melyekben rákérdeztem H. Ödön és H. Gyula további sorsára, úgy tűnik, hogy soha többet nem mehettek vissza dolgozni a Budapesti Harisnyagyárba.
A munkástanácsokról általában
Az 1956-os forradalomban az első munkástanács 1956. október 24-én alakult meg az Egyesült Izzóban. Ezt követően tömegesen jöttek létre országszerte a szakszervezet felhívása nyomán a gyárakban a munkástanácsok. A szakszervezeti és pártalkalmazottaktól a kezdeményezést gyorsan átvették a munkások és a párt- és szakszervezet jelöltjei helyett saját jelöltjeikből alakították meg az alulról, demokratikusan szerveződő ideiglenes munkástanácsokat. Az október 24-26. között sorra megalakuló munkástanácsokat azzal akarta a párt és a szakszervezet az irányítása alá vonni, hogy október 26-án este (Kossuth rádió 19 óra 53 perc) olyan nyilatkozatot tettek közzé, amelyben javasolták a munkástanácsok megválasztását, a megválasztás módját, sőt szabályozták jogkörét: a munkástanács az igazgató mellé igazgatótanácsot választhat, dönthet elbocsátás-munkaerőfelvétel ügyében, kidolgozza a gyár termelési tervét, dönt a bérrendszer kialakításnál, a beruházás és nyereségrészesedés felhasználásáról, megszabja a gyár munkarendjét. A munkástanácsok felhívásaiban - mint pl. a Csepel Vas- és Fémművek Szerszámgépgyár Ideiglenes Munkástanácsának 1956. október 30-i keltezésű felhívásában - leggyakrabban a következő feltételekhez kötötték a munka felvételét: szovjet csapatok kivonása, általános és titkos választás több párt részvételével, Magyarország ENSZ küldötteinek leváltása, a KGM éléről Csergő János haladéktalan leváltása, gyárigazgatók leváltása. 1956. november 4-e után e követelések kiegészültek azzal, hogy Nagy Imrét továbbra is miniszterelnöknek tartották, nem ismerték el a Kádár-kormányt, követelték Maléter Pál és a szabadságharcosok szabadon bocsátását.
A végleges munkástanács-választások a Kádár-kormány 1956. november 14-én megjelent rendelete alapján alakultak meg. Országos jelentőségű munkástanácsszerv, egyben hatalmi tényező a Nagybudapesti Központi Munkástanács lett 1956. novemberében, melynek vezetőivel Kádár János is többször tárgyalt. Az alapvető kérdés, amelyben a kormány megegyezésre törekedett a munkástanácsokkal, a munka felvétele, és a kormány elismerése volt.
1956. december 8-án a Nagybudapesti Központi Munkástanács országos gyűlésén országos sztrájkra szóló felhívást fogadtak el, amit a Nagybudapesti Központi Munkástanács elnökségi tagjainak nagy része ellenzett. 1956. december 9-11-e között a Nagybudapesti Központi Munkástanács több vezetőjét letartóztatták. A köztudatban a szerepüket ideiglenesen a Csepel Vas- és Fémművek Központi Munkástanácsa vette át, 1957. január 8-i feloszlatásukig. A gyári munkástanácsok még valószínűleg egy-két hónapig nem oszlottak fel. Fokozatosan az MSZMP-s alapszervezetek és a szakszervezetek befolyása alá kerültek. Például a Csepel Vas- és Fémművek Csőgyári Munkástanácsa írta alá az 1957. május 1-jei munkaverseny-felhívást - mely elég népszerűtlennek számított - a szakszervezetekkel és a helyi MSZMP szervezettel közösen, eddigre tehát a munkástanácsok teljesen elveszítették eredeti funkcióikat.
Bár az Óbudai Harisnyagyár Munkástanácsának jegyzőkönyvei valószínűleg nem maradtak fent, mind megalakulásában, mind követeléseikben, működésükben hasonlóak lehettek más gyári munkástanácsokéhoz. A levélváltásból annyit tudhatunk meg, hogy itt is, mint máshol, leszedték a gyárban az önkényuralmi jelképeket, és dekorációkat, és hasonlóan más munkástanácsokhoz, vezetőiknek műszaki, vezető beosztású szakembereket választottak, akiknek sorsát, - nemcsak elbocsátásuk miatt, hanem a forradalmi napok identitásteremtő erejű élménye miatt is - alapvetően befolyásolta munkástanácsos szerepvállalásuk.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt május 24.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent az ArchívNet 2025. évi első száma. Friss lapszámunkban az 1940-es, 1950-es évek változásaihoz kapcsolódó forrásismertetések olvashatók. Ezek a változások, fordulatok mind kötődnek a magyarországi politikai változásokhoz: személyes sorsok alakulását befolyásolhatták. Legyen szó akár helyi katolikus szervezőmunkáról vagy éppen egy-egy megszervezett ünnepségről az 1941-ben Magyarország által visszaszerzett területen.
Az időrendet tekintve Gorzás Benjámin (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) írása mutatja be a legkorábbi eseménysort, igaz ennek az előzményei korábbra nyúlnak vissza. Három forrás segítségével világítja meg, hogy a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja miként igyekezett létrehozni, majd ápolni Zrínyi Miklósnak, a hadvezérnek és költőnek az emlékét. A kultuszteremtéshez az is löketet adott, hogy 1941 áprilisában Magyarország visszafoglalta a Muraközt is: így a Zrínyi-család szempontjából kiemelt jelentőségű településeken – Csáktornyán és Szentilonán – is lehetett rendezvényeket szervezni.
Sulák Péter (doktorandusz, Pázmány Péter Katolikus Egyetem) forrásismertetésében az 1945-öt követő politikai átalakulások helyi lenyomata jelenik meg. 1948-ban Magyarországon végbement a látható politikai fordulat, egyben zajlott az 1947-ben meghirdetett Boldogasszony-év is. A feszült politikai légkör rányomta a bélyegét az egyházak (jelen esetben a római katolikus) életére. A publikált dokumentum arról számol be, hogy az MDP helyi pártszervezete miként áll hozzá, illetve miként „koordinálta” Jászapátiban a Mária-napi ünnepséget.
Szintén a római katolikus egyház és a kommunisták kezébe került államhatalom viszonyához kapcsolódóan mutat be forrást Purcsi Adrienn (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem), aki egy állambiztonsági jelentéséből mutat be egy részletet. A közölt részlet második világháború előtti gyökerekkel rendelkező KALOT mozgalom miként lehetetlenült el 1945-öt követően. A jelentés főszereplője Kerkai Jenő, a KALOT egyik főszervezője, azonban feltűnik benne cselekvő aktorként Szekfű Gyula is, aki moszkvai nagykövetként próbált a KALOT, illetve – tágabban értve – a Demokrata Néppárt ügyében eljárni.
Mindszenty József alakja az előző két ismertetésben is felsejlik (a Mária-évet Magyarországon ő hirdette meg esztergomi érsekként, és szintén ő volt az, aki Kerkaitól megvonta a támogatását a pártalapítás esetében). Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésben Mindszenty ugyanakkor a főszereplő, aki az 1956. évi forradalom és szabadságharc leverése utáni instabil időszakban keresett menedéket a budapesti amerikai nagykövetségen. A két szuperhatalmat, a menedéket biztosító Egyesült Államokat és a Magyarországot megszálló Szovjetuniót is foglalkoztatta Mindszenty helyzete. Előbbieket többek között azért – mint az ismertetésből kiderül, hogy Mindszenty megérti-e, hogy számára nem politikai, hanem humanitárius menedéket nyújtottak.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. február 14.
Miklós Dániel
főszerkesztő