Ludwig Borchardt irányításával dolgozó német régészcsoport megtalálja Nofertiti portréját.Tovább
Levelek a cserkészetről
„az 1922-es második dunavecsei táborban például előadtuk „Az ember tragédiája” bevezető színét. Minden különösebb előkészület nélkül, egyetlen olvasópróbával. Felejthetetlen élmény volt, amikor a tábortűztől alulról megvilágított hatalmas fák alól innen is onnan is felhangzottak a Tragédia bevezető sorai: „Dicsőség a magasban Istenünknek, Dicsérje őt a föld és a nagy ég...” és így tovább végig az egész szín szövege. Maga Karácsony is bevallotta utólag, hogy soha a Nemzeti előadásain nem érezte azt a mély áhítatot, valósággal megrázkódást, ami ekkor elfogta.”
Dr. Cseley Pálné Festetics Ilona Gergely Ferencnek
Budapest, 1991. április 28.
Igen tisztelt Uram!
Olvasván kitűnően összeállított hézagpótló könyvét, úgy találtam, hogy a Szövetséget nyugtalanító fővárosi cserkészcsapatok munkásságát illetően, tévesen, vagy alig tájékoztatták. 1922-ben a polgármesteri hivatal, még pontosabban ennek utasítására Zilahy-Kiss Jenő tanügyi tanácsos a VII. oktatásügyi osztályban dolgozó édesapámat, gróf Festetics Pált bízta meg a cserkészet szervezésével. Ebbe a csoportba kimondottan székesfővárosi iskolák tartoztak. (A Szövetség, amint a könyvéből is kiviláglik, erősen papi befolyás alatt állott, csapatai az egyházi és állami gimnáziumokból kerültek ki.)
A székesfővárosi községi csoportvezetőhöz, vagyis édesapám irányításához tartozott:
106 népiskola (elemi) innen kerültek ki a farkaskölykök. 24 polgári fiúiskola, 27 polgári leányiskola - a leánycserkészetről majd később. 2 fiúgimnázium. Báró Eötvös József
Reáltanoda 7. Vörösmarty Mihály VIII. Horánszky u.11. 4 leánygimnázium, 16 fiú iparostanonc-iskola, 5 leány iparostanonc-iskola, 6 kereskedelmi fiú és 4 leány kereskedelmi iskola és még sorolható lenne, minden a Székesfőváros VII. ügyosztályához tartozó oktatási intézmény, árvaház, gyermekotthon, hogy csak egyet említsek a kiváló József fiúárvaház (onnan került ki Liber Endre alpolgármester is).Az adatok helyességének utána lehet nézni a minden évben kiadott Budapest Székesfőváros Közoktatási Alkalmazottainak Címtárában. Nekem az 1943-as maradt meg, de biztosan található, ha máshol nem, a Széchenyi könyvtárban.
1922-ben a cserkészet még gyermekcipőben járt. Azt bizony meg kellett szervezni. Vezetőket, tiszteket ki kellett képezni, [a]mi teljesen a Szövetség szabályai szerint történt. A tanfolyamokat édesapám tartotta, minden szál az ő kezében futott össze, ez magával hozta a „főparancsnoki" címet, mit nem ő adományozott sajátmagának, hanem természetszerűleg került ki a közösségből, mert hiszen az is volt.
A Fővárosnak igen fontos volt, a rábízott ifjúságot a Cserkésztörvények szellemében nevelni. Idetartozott az a nem elhanyagolható szempont, hogy a város poros utcáiból nyaranta legalább 3 hétre tiszta, jó levegőre kerüljenek a gyerekek, s megismerkedjenek az ország részeivel hová különben nem igen kerülnének el. A nyári táborokat, hangsúlyozom, hogy a fővárosi csapatoknál, teljes egészében édesapám szervezte. Országjárás előtt térképpel a nagy asztalon, azután személyesen a jó kis Fiat autóval, Károlyi Imre Fehérvárcsurgón, Hunyadi grófok Balatonöszödön (akkor az csak legelő volt), Berényben, és más nagybirtokosok, akik csak hallottak a cserkészetről szívesen engedtek át területeket. Falvakban bíróval, pappal kellett megbeszélni a helyet, ellátást, tej, kenyér, hús, stb. mit a csapatok természetesen megfizettek. A gyerekek számára minimális, vagy semmi hozzájárulást sem jelentett, a Főváros fizette a költségek tetemes részét. De táborba csak az szállhatott, kit az iskolaorvos előzőleg megvizsgált, s egészségesnek talált.
A 30 személyes sátrakat a Honvédelmi Minisztérium adta kölcsön. Az csak természetes, hogy azok felállítását a tényleges katonák tanították meg a fiúknak. Hasonlóképpen a tűzhely földbe ásását is. Ezt a tudást aztán a csapatok tovább adták egymásnak. A szalmazsákját mindenki maga tömte, ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát alapon.
Ki kell térjek az 50-ik oldalon említett „Jamboree"-ra is. A Káposztásmegyeri Vízművek tanácsnoka, igen fontosnak tartván a cserkészetet, engedett át egy nagy területet - hová különben idegen nem léphet - 1200 cserkész számára tíz napra. A latrinát tutajra építették az utászok, természetesen a feljáróra két oldalt korláttal. Különböző versenyeket tartottak: pányvavetés, kötélhúzás, nyilazás, csomó atlétikai verseny, kerékpár, sőt még stoppoló versenyt is.
Ezek a csapatok, édesapám vezetése folytán igen hamar belenevelődtek a főváros munkájába. Egy telefon édesapám hivatalába, onnan az iskolák közötti körtelefon útján, néha már egy félóra múlva annyi cserkész állt a megfelelő helyen, amennyire éppen szükség volt.
Az 1923-as erősen áradó Duna túljutott a szokott áradási szinten, a Főváros 200 cserkészt kért a homokzsákok lerakásához. A K. M. C. [?] svábhegyi autóversenyeire ők építették ki a tábori telefont. Az Országház előtti Petőfi ünnepségen, a Bem szobor leleplezésénél, Rákóczi ünnepen, Batthyányi örökmécses felavatásánál, általában a rendfenntartó, érkezőket helyükre kalauzoló munkát ők végezték.
Elérkezett a Jamberee 1933-ban. Két évvel ezelőtt kezdtek rá készülni. Édesapámat bízta meg a Szövetség a budapesti idegenvezetéssel. 300 fiú jelentkezett, többségük szövetségi csapatokból. Ki kellett idegenvezetőket képezni. A Műemlékek Bizottságának tagjai szívesen vállalták ezt a munkát. Hogy a fiúknak kézikönyvük is legyen, megírta a „Pátria" nyomda által kiadott Budapesti Kalauzt, ami a megadott vonalon segítette a fiúkat.
Külön fejezet a leánycserkészet. Nagy háború robbant ki körülötte. Teleki és a Cserkészszövetség nem akarta. A papok rettenetesen támadták. Különben a leánycserkészet kezdetei fejezetben oly pontosan leírja a küzdelmeket, hogy nem tartom értelmét a történet szélesebb ismertetésével felhígítani. Csak annyit, hogy Anna főhercegnőt ismét a fővárosi csapatok hozták a leánycserkészetbe, mert amikor [Habsburg] József Ferenc főherceg a Zsófia hajón Budapestre hozta ifjú feleségét Annát, a szász király lányát, ők álltak sorfalat a Dunától, Rózsadombi palotájukig, s a kapcsolat természetszerűleg megmaradt.
Bár idővel a szövetségi csapatok tekintélyes része beválasztotta édesapámat Országos Intézőbizottsági tagnak (O.I.B.) a fővárosi csapatok továbbra is az ő kezében maradtak. A főparancsnoki címet a Szövetség eltörölte, igaza is volt, mert ilyen címzést a cserkészet nem ismer, de a gyerekek közt ez a megszólítás már szokássá vált.
Mikor édesapámat cserkészvolta és származása miatt kitelepítették, azt kérdezte tőlem, most mit csináljak? Írd meg az életrajzodat - feleltem. Úgy is lett. Egyik példányát a Tudományos Akadémia őrzi, a másik nálam maradt a család számára.
Igyekeztem rövid képet adni a székesfővárosi csapatok munkájáról. A Szövetség - hiszen az Ön könyvéből is kiviláglik - erősen klerikális alapon állott. Édesapám helytelenítette ezt a kongregációs szellemet, mert sértette másvallásúak érzését. A cserkészet nem állhat felekezeti alapon, volt meggyőződése.
Kivehettem volna még az életrajz Cserkészet c. fejezetéből részleteket, de gondolom, már úgyis nagyon igénybe vettem türelmét. A már említett „Budapesti Kalauz" mellett még egy cserkészeknek szóló könyve jelent meg „Természetjárás" címen, 1946-ban, a Cserkészszövetség kiadásában.
Mindezeket az Ön saját számára írtam, gondolva, hogy egy ennyire sokoldalú kutatót érdekelheti, amiről elfelejtették tájékoztatni. Kitűnően megszerkesztett könyv a Magyar Cserkészet Története. Nem lehet olvasását abbahagyni.
Őszinte elismeréssel üdvözli Dr. Cseley Pálné Festetics Ilona
Budapest, 1991. április 28.
Gépirat, sajátkezű aláírással.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt december 06.
I. világháború: A központi hatalmak csapatai bevonulnak az elfoglalt Bukarestbe.Tovább
I. világháború: Az Amerikai Egyesült Államok hadat üzen az Osztrák–Magyar MonarchiánakTovább
A kanadai Halifax kikötőjében felrobban az SS Mont-Blanc francia lőszerszállító hajó. 2000 ember életét veszti, 9000 sebesült. 2 km2-es...Tovább
Német–francia megnemtámadási nyilatkozat.Tovább
- 1 / 2
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet idei ötödik számában megjelenő négy forrásismertetés közül három szorosabban-lazábban kapcsolódik az 1945 után bekövetkező államszocialista fordulathoz, míg a negyedik írás földrajzilag köthető az előbbiekhez. Ez utóbbi forrásismertetés ugyanis Kárpátaljához kötődik, amely a huszadik század során Magyarország, Csehszlovákia és a Szovjetunió részét is képezte. Jelen esetben a helyszín még a Magyar Királyság, az időpont pedig 1914 mint háborús év.
Az időrendet követve első a már említett Kárpátaljához kötődő forrásismertetés Suslik Ádám (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) tollából. A szerző két dokumentum segítségével mutatja be, hogy az 1914 szeptemberében lezajlott orosz betörés után a visszavonuló osztrák-magyar csapatok miként egészítették ki hiányos ellátmányukat rekvirálásokkal az északkelet-magyarországi hadműveleti területen.
Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) írásában az olvasókat 1953-ba, de már a Sztálin halála utáni időszakba kalauzolja el. Az általa ismertetett dokumentum Fehér Lajos kulákokkal kapcsolatos álláspontját mutatja be – amelyek már magukon viselik az „új szakasz” nyomát. A szerző egy érdekességre is felhívja a figyelmet: az 1950-es években két Fehér Lajos is foglalkozott a magyarországi agrárium átalakításával. A téziseket jegyző Fehér Lajos újságíró közülük az ismertebb – voplt azonban egy névrokona, aki az MDP Központi Vezetőségének Mezőgazdasági Osztályán dolgozott. Alkalmasint pedig az is előfordult, hogy a két Fehér Lajos ugyanazon a testületi ülésen volt jelen.
Akárcsak a „kulákkérdés,” úgy a koncepciós perek, illetve azok át-, felülvizsgálata is vastagon kötődnek a régió sztálinista korszakához. Bessenyei Vanda (doktoranda, Szegedi Tudományegyetem) az egyik legismertebb csehszlovák koncepciós per felülvizsgálati folyamatának egy részét mutatja be. Rudolf Slánský, „a csehszlovák Rajk” rehabilitációjának ügyét a hasonló, magyarországi eseményekkel állítja párhuzamba, felhívva a figyelmet arra, hogy 1953 után Budapesten a legfelsőbb vezetésben átrendeződés zajlott, míg Prágában gyakorlatilag 1968-ig megmaradt a neosztálinista irányítás.
Kládek László (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Kormárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) forrásismertetése a sztálinista, államosító korszakhoz áttételesen kapcsolódik: a termékeiről jól ismert dorogi hanglemezgyár a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat gyáregységeként működött, amely a különböző államosított cégek egyesítése nyomán 1951-ben jött létre. Az ismertetés a dorogi üzemegység létrejöttét, valamint működésének első éveit mutatja be részletesen.
Az idei ötödik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. november 8.
Miklós Dániel
főszerkesztő