A gorlicei áttörés az első világháborúban: Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregeinek sikeres támadása az oroszok ellen.Tovább
Levelek a cserkészetről
avagy: intés az „udvari történetírás” ellen
„az 1922-es második dunavecsei táborban például előadtuk „Az ember tragédiája” bevezető színét. Minden különösebb előkészület nélkül, egyetlen olvasópróbával. Felejthetetlen élmény volt, amikor a tábortűztől alulról megvilágított hatalmas fák alól innen is onnan is felhangzottak a Tragédia bevezető sorai: „Dicsőség a magasban Istenünknek, Dicsérje őt a föld és a nagy ég...” és így tovább végig az egész szín szövege. Maga Karácsony is bevallotta utólag, hogy soha a Nemzeti előadásain nem érezte azt a mély áhítatot, valósággal megrázkódást, ami ekkor elfogta.”
Dr. Cseley Pálné Festetics Ilona Gergely Ferencnek
Budapest, 1991. április 28.
Igen tisztelt Uram!
Olvasván kitűnően összeállított hézagpótló könyvét, úgy találtam, hogy a Szövetséget nyugtalanító fővárosi cserkészcsapatok munkásságát illetően, tévesen, vagy alig tájékoztatták. 1922-ben a polgármesteri hivatal, még pontosabban ennek utasítására Zilahy-Kiss Jenő tanügyi tanácsos a VII. oktatásügyi osztályban dolgozó édesapámat, gróf Festetics Pált bízta meg a cserkészet szervezésével. Ebbe a csoportba kimondottan székesfővárosi iskolák tartoztak. (A Szövetség, amint a könyvéből is kiviláglik, erősen papi befolyás alatt állott, csapatai az egyházi és állami gimnáziumokból kerültek ki.)
A székesfővárosi községi csoportvezetőhöz, vagyis édesapám irányításához tartozott:
106 népiskola (elemi) innen kerültek ki a farkaskölykök. 24 polgári fiúiskola, 27 polgári leányiskola - a leánycserkészetről majd később. 2 fiúgimnázium. Báró Eötvös József
Reáltanoda 7. Vörösmarty Mihály VIII. Horánszky u.11. 4 leánygimnázium, 16 fiú iparostanonc-iskola, 5 leány iparostanonc-iskola, 6 kereskedelmi fiú és 4 leány kereskedelmi iskola és még sorolható lenne, minden a Székesfőváros VII. ügyosztályához tartozó oktatási intézmény, árvaház, gyermekotthon, hogy csak egyet említsek a kiváló József fiúárvaház (onnan került ki Liber Endre alpolgármester is).Az adatok helyességének utána lehet nézni a minden évben kiadott Budapest Székesfőváros Közoktatási Alkalmazottainak Címtárában. Nekem az 1943-as maradt meg, de biztosan található, ha máshol nem, a Széchenyi könyvtárban.
1922-ben a cserkészet még gyermekcipőben járt. Azt bizony meg kellett szervezni. Vezetőket, tiszteket ki kellett képezni, [a]mi teljesen a Szövetség szabályai szerint történt. A tanfolyamokat édesapám tartotta, minden szál az ő kezében futott össze, ez magával hozta a „főparancsnoki" címet, mit nem ő adományozott sajátmagának, hanem természetszerűleg került ki a közösségből, mert hiszen az is volt.
A Fővárosnak igen fontos volt, a rábízott ifjúságot a Cserkésztörvények szellemében nevelni. Idetartozott az a nem elhanyagolható szempont, hogy a város poros utcáiból nyaranta legalább 3 hétre tiszta, jó levegőre kerüljenek a gyerekek, s megismerkedjenek az ország részeivel hová különben nem igen kerülnének el. A nyári táborokat, hangsúlyozom, hogy a fővárosi csapatoknál, teljes egészében édesapám szervezte. Országjárás előtt térképpel a nagy asztalon, azután személyesen a jó kis Fiat autóval, Károlyi Imre Fehérvárcsurgón, Hunyadi grófok Balatonöszödön (akkor az csak legelő volt), Berényben, és más nagybirtokosok, akik csak hallottak a cserkészetről szívesen engedtek át területeket. Falvakban bíróval, pappal kellett megbeszélni a helyet, ellátást, tej, kenyér, hús, stb. mit a csapatok természetesen megfizettek. A gyerekek számára minimális, vagy semmi hozzájárulást sem jelentett, a Főváros fizette a költségek tetemes részét. De táborba csak az szállhatott, kit az iskolaorvos előzőleg megvizsgált, s egészségesnek talált.
A 30 személyes sátrakat a Honvédelmi Minisztérium adta kölcsön. Az csak természetes, hogy azok felállítását a tényleges katonák tanították meg a fiúknak. Hasonlóképpen a tűzhely földbe ásását is. Ezt a tudást aztán a csapatok tovább adták egymásnak. A szalmazsákját mindenki maga tömte, ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát alapon.
Ki kell térjek az 50-ik oldalon említett „Jamboree"-ra is. A Káposztásmegyeri Vízművek tanácsnoka, igen fontosnak tartván a cserkészetet, engedett át egy nagy területet - hová különben idegen nem léphet - 1200 cserkész számára tíz napra. A latrinát tutajra építették az utászok, természetesen a feljáróra két oldalt korláttal. Különböző versenyeket tartottak: pányvavetés, kötélhúzás, nyilazás, csomó atlétikai verseny, kerékpár, sőt még stoppoló versenyt is.
Ezek a csapatok, édesapám vezetése folytán igen hamar belenevelődtek a főváros munkájába. Egy telefon édesapám hivatalába, onnan az iskolák közötti körtelefon útján, néha már egy félóra múlva annyi cserkész állt a megfelelő helyen, amennyire éppen szükség volt.
Az 1923-as erősen áradó Duna túljutott a szokott áradási szinten, a Főváros 200 cserkészt kért a homokzsákok lerakásához. A K. M. C. [?] svábhegyi autóversenyeire ők építették ki a tábori telefont. Az Országház előtti Petőfi ünnepségen, a Bem szobor leleplezésénél, Rákóczi ünnepen, Batthyányi örökmécses felavatásánál, általában a rendfenntartó, érkezőket helyükre kalauzoló munkát ők végezték.
Elérkezett a Jamberee 1933-ban. Két évvel ezelőtt kezdtek rá készülni. Édesapámat bízta meg a Szövetség a budapesti idegenvezetéssel. 300 fiú jelentkezett, többségük szövetségi csapatokból. Ki kellett idegenvezetőket képezni. A Műemlékek Bizottságának tagjai szívesen vállalták ezt a munkát. Hogy a fiúknak kézikönyvük is legyen, megírta a „Pátria" nyomda által kiadott Budapesti Kalauzt, ami a megadott vonalon segítette a fiúkat.
Külön fejezet a leánycserkészet. Nagy háború robbant ki körülötte. Teleki és a Cserkészszövetség nem akarta. A papok rettenetesen támadták. Különben a leánycserkészet kezdetei fejezetben oly pontosan leírja a küzdelmeket, hogy nem tartom értelmét a történet szélesebb ismertetésével felhígítani. Csak annyit, hogy Anna főhercegnőt ismét a fővárosi csapatok hozták a leánycserkészetbe, mert amikor [Habsburg] József Ferenc főherceg a Zsófia hajón Budapestre hozta ifjú feleségét Annát, a szász király lányát, ők álltak sorfalat a Dunától, Rózsadombi palotájukig, s a kapcsolat természetszerűleg megmaradt.
Bár idővel a szövetségi csapatok tekintélyes része beválasztotta édesapámat Országos Intézőbizottsági tagnak (O.I.B.) a fővárosi csapatok továbbra is az ő kezében maradtak. A főparancsnoki címet a Szövetség eltörölte, igaza is volt, mert ilyen címzést a cserkészet nem ismer, de a gyerekek közt ez a megszólítás már szokássá vált.
Mikor édesapámat cserkészvolta és származása miatt kitelepítették, azt kérdezte tőlem, most mit csináljak? Írd meg az életrajzodat - feleltem. Úgy is lett. Egyik példányát a Tudományos Akadémia őrzi, a másik nálam maradt a család számára.
Igyekeztem rövid képet adni a székesfővárosi csapatok munkájáról. A Szövetség - hiszen az Ön könyvéből is kiviláglik - erősen klerikális alapon állott. Édesapám helytelenítette ezt a kongregációs szellemet, mert sértette másvallásúak érzését. A cserkészet nem állhat felekezeti alapon, volt meggyőződése.
Kivehettem volna még az életrajz Cserkészet c. fejezetéből részleteket, de gondolom, már úgyis nagyon igénybe vettem türelmét. A már említett „Budapesti Kalauz" mellett még egy cserkészeknek szóló könyve jelent meg „Természetjárás" címen, 1946-ban, a Cserkészszövetség kiadásában.
Mindezeket az Ön saját számára írtam, gondolva, hogy egy ennyire sokoldalú kutatót érdekelheti, amiről elfelejtették tájékoztatni. Kitűnően megszerkesztett könyv a Magyar Cserkészet Története. Nem lehet olvasását abbahagyni.
Őszinte elismeréssel üdvözli Dr. Cseley Pálné Festetics Ilona
Budapest, 1991. április 28.
Gépirat, sajátkezű aláírással.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt május 02.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent az ArchívNet 2025. évi első száma. Friss lapszámunkban az 1940-es, 1950-es évek változásaihoz kapcsolódó forrásismertetések olvashatók. Ezek a változások, fordulatok mind kötődnek a magyarországi politikai változásokhoz: személyes sorsok alakulását befolyásolhatták. Legyen szó akár helyi katolikus szervezőmunkáról vagy éppen egy-egy megszervezett ünnepségről az 1941-ben Magyarország által visszaszerzett területen.
Az időrendet tekintve Gorzás Benjámin (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) írása mutatja be a legkorábbi eseménysort, igaz ennek az előzményei korábbra nyúlnak vissza. Három forrás segítségével világítja meg, hogy a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja miként igyekezett létrehozni, majd ápolni Zrínyi Miklósnak, a hadvezérnek és költőnek az emlékét. A kultuszteremtéshez az is löketet adott, hogy 1941 áprilisában Magyarország visszafoglalta a Muraközt is: így a Zrínyi-család szempontjából kiemelt jelentőségű településeken – Csáktornyán és Szentilonán – is lehetett rendezvényeket szervezni.
Sulák Péter (doktorandusz, Pázmány Péter Katolikus Egyetem) forrásismertetésében az 1945-öt követő politikai átalakulások helyi lenyomata jelenik meg. 1948-ban Magyarországon végbement a látható politikai fordulat, egyben zajlott az 1947-ben meghirdetett Boldogasszony-év is. A feszült politikai légkör rányomta a bélyegét az egyházak (jelen esetben a római katolikus) életére. A publikált dokumentum arról számol be, hogy az MDP helyi pártszervezete miként áll hozzá, illetve miként „koordinálta” Jászapátiban a Mária-napi ünnepséget.
Szintén a római katolikus egyház és a kommunisták kezébe került államhatalom viszonyához kapcsolódóan mutat be forrást Purcsi Adrienn (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem), aki egy állambiztonsági jelentéséből mutat be egy részletet. A közölt részlet második világháború előtti gyökerekkel rendelkező KALOT mozgalom miként lehetetlenült el 1945-öt követően. A jelentés főszereplője Kerkai Jenő, a KALOT egyik főszervezője, azonban feltűnik benne cselekvő aktorként Szekfű Gyula is, aki moszkvai nagykövetként próbált a KALOT, illetve – tágabban értve – a Demokrata Néppárt ügyében eljárni.
Mindszenty József alakja az előző két ismertetésben is felsejlik (a Mária-évet Magyarországon ő hirdette meg esztergomi érsekként, és szintén ő volt az, aki Kerkaitól megvonta a támogatását a pártalapítás esetében). Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésben Mindszenty ugyanakkor a főszereplő, aki az 1956. évi forradalom és szabadságharc leverése utáni instabil időszakban keresett menedéket a budapesti amerikai nagykövetségen. A két szuperhatalmat, a menedéket biztosító Egyesült Államokat és a Magyarországot megszálló Szovjetuniót is foglalkoztatta Mindszenty helyzete. Előbbieket többek között azért – mint az ismertetésből kiderül, hogy Mindszenty megérti-e, hogy számára nem politikai, hanem humanitárius menedéket nyújtottak.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. február 14.
Miklós Dániel
főszerkesztő