Cseres Tibor levelezése II.

Levelek Cseres Tibornak (1960-1969)

Hideg napok, forró sikerek, sanda szándékok

„Könyved megjárta utánam Párizst, Zürichet, míg itt utolért, pihentetőn, nagyon elgondolkoztatón, némi utakat bejárva az emlékek ösvényén, a zöld levél árnyékában töltöttem véle két napot. Köszönöm, hogy küldted, s köszönöm a gondolatot, hogy küldeni érdemes. Sokszor megrázott. Mindjárt a gyergyói nyitány, - ettől kezdve úgy olvastam már, mint éveid állomásait. Különös, régen még úgy éreztem, hogy alkotóként Szabó Lőrinc mögé zárkózol föl, s íme, a kötet a késői Móricz Zsigmond útja: amikor az élet riportot dob fel, s ez válik magasrendű írásművészetté."

 

1966

 

 

 

 

a.

 

Fenyő István Cseres Tibornak

Budapest, 1966. március 17.

 

Kedves Tibor,

mellékelten küldöm kéziratodat (az eredetit és a leírt másodpéldányt). Az első példányt közlésre továbbítottam. Április 4-i

feltétlenül számítunk, arra kérlek a jövő hét folyamán csináld meg. Szeretnénk már a jövő hét vége felé megkapni, a 28-a végső határidő - aznap délután adjuk le a számot. Még Te sem vitathatod el, hogy a Hideg napok írójának ott a helye az április 4-i, ünnepi számban.

Ölel Fenyő Pista

 

Budapest, 1966. március 17.

Kézzel írt levél a Népszabadság Szerkesztőségének céges levélpapírján.

 

 

 

 

b.

 

Féja Géza Cseres Tibornak

Budapest, 1966. április 2.

Kedves Tibor

Szívből köszönöm szerény működésemről írt

meleg soraidat. Sok minden eszembe jutott: Csabán töltött esztendők, a korunk, a tartott „irodalmi vacsorák". Bizony nagyon egyedül maradtam, mikor elköltöztetek.

Kívánok Neked sok sikert, további fölfelé törést. Kedves feleséged kezeit csókolva

együtt ölellek:

a régi baráti szeretettel           Géza

 

Budapest, 1966. április 2.

Kézzel írt levél.

 

 

c.

 

Szánthó Béla Cseres Tibornak

Dankó-tanya, 1966. június 8.

 

Szeretett Tiborciusz!

Hát Ábel is

az örök szállásra, a véglegesre. Nekünk székelyeknek úgy jő, mintha egy hozzánk tartozót vesztettünk volna el. Szét is küldtem az atyafiaknak mindenfelé a gyászjelentést, s hogy az Irodalmi Újságban olvasom a Te is eszembe jutottál. Erdély virrasztója. Így nevezte akkor Tamási Áront a Kolozsvári ifjúság. Én is annak éreztem, s az is volt. Most itt van a kezemben a kötete. Olvasom, ahogy a Rapid I. oszt. fülkéjében utazik. Mutatom a szobatársaknak itt a tanyán, s az egyik férfi olvasni kezdi, és azt mondja: „valóban Erdély virrasztója volt".

Eszembe jut, hogy egyszer Kolozsváron felolvasó estet tartott az egyetemen. Összeválogattam egy szakasznyi Udvarhely-megyéből származó katonát, és bevonultam velük az egyetemre. Ismerjétek meg a megyétek legnagyobb fiát, mondtam a katonáknak. Divatos népiség, Göre Gábor és a Góbé, ez volt az előadás tárgya. Legelőre ültem a katonáimmal, hogy vegyen észre. Előadás közben sűrűn felénk emelte elismerő tekintetét. Másnap egy diák keresett fel a lakásomon, s egy iratcsomót hozott. Tamási Áron küldte, mondja a diák. Kibontom, s az előadás kézirata volt ezzel a felírással: „az én szeretett pilóta hallgatóimnak", Erdély virrasztója, mondtam a diáknak, s megköszöntem a küldeményt.

Idejár néha egy Kovács bácsi, aki arról nevezetes, hogy a rosszlábú teheneket is megreparálja, hogy az állatorvosok is csodájára járnak. Ezerfelé szaggatnák az állami gazdaságok az öreget, s így csak ritkán jut ide is. Nagy barátságban vagyunk, mert székely és Udvarhely megyei. Legutóbb odaadtam neki az Ábelt. S mint egykor a katonáknak, most az öreg obsitosnak mondtam: ismerje meg megyéje legnagyobb fiát! Az öreg lassan olvas, mert kevés osztályt járt, s nem tudta kiolvasni azalatt, míg itt dolgozott. Mikor készült elmenni, azt kérdezte: „elvihetném-e a könyvet?" Lehet - feleltem. De nagy sietségében mégis itt felejtette. Másnap egy távoli tanyából egy szekeres ember keresett, a Kovács bácsi küldte, hogy adjam oda a könyvet. Oda is adtam, még ma is oda van, de nem bánom...

Itt ment keresztül a falunkon a Fekete Kocsi, de nem tudtam mely napon, s így nem állhattam ki az útra, hogy várjam Őt. Ha tudtam volna, a harangokat is meghúzattam volna, mert szerencsére a papunk is székely ember. De nem tudtuk, se Ő, se én, hogy mikor vonul át itt a nagy halott.

Béke poraira! Így intek mindig utána, ha áthaladok a Biharkeresztes felé vivő úton. Most küldök levelet Amerikába a testvéremnek is, hogy búcsúztassák el.

Szeretettel ölel                       Béla

 

Dankó-tanya, 1966. június 8.

 

Kézzel írt tisztázat.

 

 

 

d.

 

Aszódy János Cseres Tibornak

Budapest, 1966. október 24.

 

Kedves Cseres kollega,

ezúton szeretnélek értesíteni, hogy pénteken este elutazom. Bizonyára nem sikerült felhajtanod a

című kötetet. Én megtaláltam a Népköztársaság úton a című gyűjteményt, és nagyon örültem neki. Amennyiben nehézségekbe ütközik a szóban forgó könyv beszerzése, ne csinálj gondokat magadnak. tiszteletben fogom tartani, a szerkesztősége, elsősorban nagyon örülne, ha - mondjuk - egy Cseres Tibor novellát közölhetne.

 

Viszontlátásra            

 

Budapest, 1966. október 24.

 

Kézirat levelezőlapon, a feladó részletezett postai címeivel.

 

 

e.

 

Kovács András Cseres Tibornak

Belgrád, 1966. október 29.

 

Kedves Tibor!

Filmünket Beogradban egy fesztiválfélén vetítették, amelynek címe: „Új törekvések a mai filmművészetben" volt. Egyik újságban a következő nagyon érdekes dicséretet olvastam: „olyan film, amely nem ismer határokat, sem népek sem országok között s már ez is különlegessé teszi", stb. Néhány divatos név is szerepelt a műsorban, de az itteniek a Hideg napokat értékelték a legtöbbre, sőt sokan a Karlovy-Vary-i filmjüknél is sokkal jobbnak tartották - nyilvánosan is, nemcsak négyszemközt.

Baráti üdvözlettel mindnyájatoknak             András, Gabi

 

Beograd, 1966. október 29.

 

Kézzel írt képeslap.

 

 

f.

 

Darvalics József és Szabó Józsefné Cseres Tibornak

Balatonfüred, 1966. december 19.

 

Tisztelt Cseres Úr!

Nemrég mutatták be Balatonfüreden a „Hideg napok" című filmet. Bemutatás előtt és után nagyon keresett lett az Ön könyve és a mű ismerői sokat vitatkoznak úgy a téma felett, mint a rendezői megoldásokon. Balatonfüredi Hajógyár könyvtár, valamint Községi Könyvtár olvasó tábora tisztelettel meghívja Cseres Urat, Kovács András rendező úrral együtt egy író-rendező-olvasó találkozóra.

Tisztelettel

Darvalics József                                 Szabó Józsefné

kultúrfelelős                                       könyvtáros

 

Balatonfüred, 1966. december 19.

 

Géppel írt levél.

 

 

 

g.

 

Aszódy János Cseres Tibornak

Bukarest, 1966. december 21.

 

Kedves Cseres Tibor,

Megkéstem, önhibámon kívül. Október utolsó napjaiban érkeztem haza, egyes restanciák felszámolása után azonnal nekiláttam az

A szerződés értelmében egy ív terjedelmű lehetett, én eleinte úgy képzeltem el, legfeljebb háromnegyed ívet írok, hiszen a regény maga is rövid, a túlméretezett előszó rátelepszik. Ennek ellenére az első változat, úgy ahogy a gépből kijött, a maximális 20 oldal helyett több mint 30 oldalon terpeszkedett el. Ezután jött a szűkítés és a történészekkel folytatott vita, elsősorban aki amellett, hogy történész, tanárember is, és rendkívül precíz. Szóról-szóra olvastuk el a szöveget, nem is tudom, meddig tartott, oldalanként dolgoztam át, nem is tudom, hányszor.

Mindent összevetve: igen nehéz munka volt, felelősségteljes, jó definíciókat, jellemzéseket akartam adni, röviden és pontosan formulázni, a történelmet összekötni az irodalommal általában, és könyveddel elsősorban stb. És mindezt mindössze egy íven! Megvártam, míg

a szerkesztő, mint a Kiadó álláspontjának képviselője, elolvassa. Miután ez is megtörtént, most postázom. A nagy felelősséggel járó munka lélektani nyomásához hozzájárult az a lelkiismereti presszió is, hogy én megígértem neked, gyorsan küldöm, mégis kések, így azután meg lesz rólam a véleményed. Kérlek, ne neheztelj.

Az előszó különben még így sem teljes. Körülbelül féloldalnyi terjedelemben hozzákerül az a tény, hogy Móricz Zsigmond, amikor a Rózsa Sándor trilógia második kötetét írta, a szabad rablás prédájául odadobott rác faluban „vonta össze" Rózsa Sándor „szemöldökét". A regényfolytatás két hónappal az újvidéki vérengzések után jelent meg a Kelet Népében, majd könyvalakban. Erre vonatkozólag Balogh Edgár így ír a Korunk 1959 júniusi számában („A Móricz-problematika"): „A regényfolytatás, majd maga a kötet világosan beszélt. Olvasói értették. Igaz, hogy a Kelet Népének 600 előfizetője volt, s a regény sem jelent meg nagyobb példányszámban 2000-nél... Mondjuk ki nyers őszinteséggel, hogy Rózsa Sándor szakítása Kossuth táborával („valamit súgott Szellő lova fülébe", aztán elvágtatott, úgy, hogy „talán meg sem állt a csillagokig") közérthetően azoknak szólt, akik a szovjetellenes rablóháború bizonytalan esélyire való tekintettel Kossuth százados jelszavait szedték elő, s a nyugati imperialista hatalmak polgári demokrácia frazeológiájával kacérkodtak osztályuralmuk megmentésére." Ezt a részt a 14. oldal első bekezdése után akarom bedolgozni, az utolsó rész kihagyásával, mint a haladó magyar értelmiség egyik nagyjának állásfoglalását a „razzia" ügyében. Mi is volt Rózsa Sándor szájában Móricz Zsigmond akkor nagyon is aktuális igaza?

Az előszóban, az említett okok miatt nem „fért" be életműved méltatása. Ezt úgy szeretném megoldani, hogy majd fülszöveget ír a kiadó, és elébe odakerül a fényképed is. Arra kérünk, légy szíves küldj el nekünk egy, az írói aktivitásodat bemutató szöveget, és egy jó (éles) fényképet. Kellő dokumentáció hiányában a fülszöveget itt bajosan tudjuk megoldani, egyes munkáid nincsenek birtokunkban, még a Hideg napok dráma sem. A magam részéről szeretném, ha bevennéd a

is, melynek közeli megjelenéséről a ma reggel befutott „Könyvtájékoztató" decemberi számából értesültem. Már biztosan a piacon lesz, mire a Hideg napok román fordítása napvilágot lát. A tájékoztató, persze, elkészülhetne itt is, de én a rövidebbik utat választottam, amikor a kiadónak javasoltam, kérjük a szerzőtől. És, hogy úgy mondjam a „pontosabbik" utat is, mert így biztosan nem lesz hézagos. A szöveget és a fényképet, kérlek, küldd el a kiadó címére. Minél hamarább! A fordítást most nézi át harmadszor Oláriu, az előszó tulajdonképpen készen van.

Megbeszélésünk szerint, és beleegyezésedet bírva, a román szöveget küldöm el. Remélem kedves feleséged könnyen

vele. Utólag mondok köszönetet a „Magyarország és a második világháború" kötetért, amely, mint a szövegemből is kitűnik, nagy segítségemre volt. (A „Könyvtájékoztatóból" látom, hogy most jelenik meg a 3-ik kiadása!) Érdeklődéssel és izgalommal várom véleményedet, addig is nyugodt, békés és boldog ünnepnapokat kívánok neked, és családodnak.

Baráti üdvözlettel                  Aszódy János

 

Bukarest, 1966. december 21.

Géppel írt tisztázat.

 

h.

 

Róka József Cseres Tibornak

Nagymaros, 1966. december 24.

 

Kedves Barátom!

Csak most kerültem abba a helyzetbe, hogy a „Hideg napok"-at elolvashattam. Gratulálok! Kitűnő írás. De, talán nem is tudod, hogy ki az, aki így betör otthonodba? 1962, nyár utolján találkoztunk Nagymaroson. Egy ingatlan eladási ügyben kerestél föl. Házam verandáján beszélgettünk. Beszélgetés közben jöttünk rá, hogy sok ismerősünk - közös élményünk van. Kolozsvár 1944. Tompa Pufiék! Te - mint mondtad - a mellettünk lévő lakásban laktál stb. Azután Újvidékre került sor. Megemlítettem Neked, a csodával határos menekülésemet a levente otthonból,

kezéből. Majd rátértem egy másik esetemre, ami miatt lettem, az 1939. januári lovasberényi Kérlek, hogy a Széchenyi Könyvtár zárt kiadványok oszt[ályá]ról a „Magyarság"-nak abból a példányából, amelyik ezzel az esettel foglalkozik, másolatot szerezni szíveskedjél. Ezt meg is ígérted, és nem rajtad múlott, hogy az eredménytelen lett, amiről értesítettél. (Közben megszereztem.)

Most, hogy könyvedben az újvidéki esetet leírtad, amit olvastam, szerettem volna a könyvből egy példányt megvenni. Sajnos, azt itt kapni nem tudtam... Közös barátunk - akihez tőlem menni szándékoztál,

is elment. Mint olyan sokan a nagy idők tanúi...

Boldog Újévet kívánva, sok szeretettel köszönt tisztelőd                Róka József

 

Nagymaros, 1966. december 24.

Géppel írt tisztázat.

 

 

 

i.

 

Névay Dénes Cseres Tibornak

 

 

Kedves Cseres Uram,

elolvastam a „Hideg napok"-at és megnéztem a

Azért írok Önnek, mert 1942. január 18-tól Újvidéken voltam, mint akkori budapesti ügyvéd 20-án tárgyaltam az újvidéki törvényszéken - halálosan érdekes ügyet - 21-én reggel akartam hazautazni, de már nem lehetett. Az állomásról vittek vissza a városba. A levente otthonból a Futaki úti tüzér laktanyába vittek, onnan 23-án kora du. indítottak a sportpályára, és útközben fordítottak vissza a városba.

Sok mindenről tudnék ezzel kapcsolatban beszélni

Addig is engedje meg, hogy ezúton gratuláljak remek munkájához...

A remélt találkozásig is szíves üdvözlettel                Dr. Névay Dénes

 

Kézzel írt levél, dátum nélkül.

 

Ezen a napon történt október 21.

1921

Károly, hogy trónját visszaszerezze, a felesége, Zita királyné társaságában repülõgéppel ismét Magyarország területére érkezett.Tovább

1944

A második világháborúban a szövetségesek elfoglalják Aachent, az első német nagyvárost.Tovább

1949

Kispesten felavatják az ország első úttörőházát.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő