Cseres Tibor levelezése II.

Levelek Cseres Tibornak (1960-1969)

Hideg napok, forró sikerek, sanda szándékok

„Könyved megjárta utánam Párizst, Zürichet, míg itt utolért, pihentetőn, nagyon elgondolkoztatón, némi utakat bejárva az emlékek ösvényén, a zöld levél árnyékában töltöttem véle két napot. Köszönöm, hogy küldted, s köszönöm a gondolatot, hogy küldeni érdemes. Sokszor megrázott. Mindjárt a gyergyói nyitány, - ettől kezdve úgy olvastam már, mint éveid állomásait. Különös, régen még úgy éreztem, hogy alkotóként Szabó Lőrinc mögé zárkózol föl, s íme, a kötet a késői Móricz Zsigmond útja: amikor az élet riportot dob fel, s ez válik magasrendű írásművészetté."

 

1967

 

 

a.

 

Aszódy János Cseres Tibornak

Bukarest, 1967. március 11.

 

Kedves Barátom,

Megkaptam és köszönöm február 28-i dátumot viselő lapodat. Ezen a napon még nem lehetett kezeid között a kiadó által - végre és mégis - elküldött előszó. Körülbelül tíz nappal ezelőtt indították el. A félreértés - mert bizonyára erről van szó - több forrásból ered. Az egyik forrás az, hogy mi, ketten, megegyeztünk, én közvetlenül küldöm el neked a kéziratot, mert ez az út rövidebb, és mert, tudomásom szerint, nem tartozott a kiadó szokásai közé az előszavak előzetes bemutatása. Magyarázatomat elfogadtad, és mondtad, nem fogod hivatalos úton kérni a kéziratot. A második számú forrás az lehet, hogy én bizony elkéstem, mert az előszó rengeteg gondot okozott. Meg kellett magyaráznom egy adott történelmi korszakot, és ehhez tapadóan egy nagyértékű könyvet, anélkül, hogy erre, vagy arra akár féllépést is tennék. Olyan előszó kellett, amivel operatívan lehetett dolgozni, hogy a könyv minél előbb a piacon legyen. Miután én elkéstem - feltételezem ez volt az oka - a hivatalos kérés mégis megjött, és a kiadó negatív választ adott. Azt hiszem erre hivatkozol, amikor azt írod, „a kiadó olyan természetű levelet küldött a

ami fölöslegessé tette válaszomat". Feltételezem, nem bíztál abban, hogy a kézirat, amely tőlem érkezett, végleges és hivatalosan elfogadott írás. Közben azonban a kiadó, belátva hibáját és eddigi szabályait félretéve, mégis elküldte az előszó szövegét. Miután egy szokatlan szerkezetű előszóról van szó - a címe is ezt mutatja: „Előszó helyett" - a kiadóval megegyeztünk, hogy - ezt már közölte veled - életműved méltatása külön történik. Ehhez - miután nem válaszoltál - beszereztük a szükséges adatokat és egy jó fényképet is. Mindent összevetve: a könyv a nyomdában volt.

Nem ismerem a kiadó levelének szövegét, vajon valóban olyan természetű volt, hogy - amint írod - „le kell mondanom arról, hogy román nyelven olvasható legyen a H. N."?

Ez a könyv sokféle szempontból nemcsak nagyértékű, de igen bátor írás. Nem véletlen, hogy a magyar prózatermésből válogatva éppen erre esett a választásunk. Viszont csak úgy lehetett kiadhatóvá tenni, ha ilyen természetű előszóval vezetjük be. Egyébként a román olvasó, aki nem ismeri az újvidéki „razzia" történetét és az odavezető történelmi út eseményeit, nem értené, vagy félreértené a szerző szándékát. Közben nálunk a filmet is bemutatták. Itt háromszor néztem meg, hogy érzékeljem, hogyan reagál rá a közönség. A film - egyes lapjainkban szokásos pontozásos rendszer szerint négy ponttól egy pontig - három pontot kapott. Azt hiszem, azért nem négyet, mert nem minden filmkritikus értette meg pontosan, miről van szó. A mellékelt bírálatot olyan kritikus írta, aki előzőleg elolvasta bevezetőmet. Ezért kezdi így cikkét: „A Hideg napok film megértéséhez feltétlenül szükség van néhány történelmi természetű körülmény tisztázására." Ne érts félre, levelem nem védőbeszéd az előszó mellett, hanem annak feltétlen szükségességét akarja kihangsúlyozni: könyved minél előbb jelenjék meg románul, mert ilyen művekre nagy szükség van. Ezenkívül: már készülök, hogy közvetlenül a megjelenés után, hosszabb tanulmányban méltassam a Hideg Napokat a Korunkban, mint egy olyan jelenséget, amely irodalmi, történelmi, etikai-emberi szempontból egyaránt egyedülálló. Értesítelek továbbá, hogy a romániai magyar középiskolák 12. osztályos irodalomtörténetében, az én javaslatomra, felveszik a Hideg Napokat is. Mindebből kitűnik, hogy mindenki igen fontosnak tartja a H. N. gyors megjelenését, kár késlekedni. Hangsúlyozom, az a tény, hogy a kiadó az eddigi szokások ellenére végül mégis elküldte az előszót, véleményem szerint szintén amellett szól, hogy kötetedet minél gyorsabban ki akarják hozni. Remélem, hogy hiába fecsegtem ennyit, közben már válaszoltál is a kiadónak. Szívesen elolvasnám a Fekete Rózsát: az eddig, általam elolvasott méltatásokból úgy érzem, olyan írásról van szó, amit fordításra ajánlhatnék, avec ce          

Üdvözöllek                 Aszódy János

 

A Móricz-vonatkozásokat idő-és helyhiány miatt már nem tudtam bevenni (dec. 4-i levelem).

 

Bukarest, 1967. március 11.

Gépirat, kézzel írt kiegészítéssel.

 

 

c.

 

György Ema Cseres Tibornak

Brescia, 1967. augusztus 1.

 

Kedves Maestro!

Nem is tudom, hirtelenében hogyan szólítsam meg Önt. Az „Uram" kifejezés nem fejez ki semmit, az „Elvtárs" jól meghatározott alkalmakra való, a „Mester" hajdani, tisztes értelmét elveszítve az utcára, sőt az útfélre került. Itt Olaszországban azonban Maestro megőrizte a reneszánsz-időből származó szép jelentését: olyan művésznek adják, akitől tanulni érdemes és dicsőséget képvisel. Nem tudtam olyan címet találni, mely Önre jobban ráillenék.

Kérem, vegye szó szerint, ha azt mondom, hogy ajándéka meglepetést, örömet és megtiszteltetést jelent számomra s érte igaz szívemből hálás vagyok. Nem érdemeltem meg, de a legszebb ajándékokat nem szokás megérdemelni. Igen, olvastam a Hideg napok-at (bár a professzionális irodalomságba csak úgy bele-bele kóstolgattam, de talán nem üres hiúság az a meggyőződésem, miszerint úgy az íráshoz, mint a zenéhez van fülem, mely meghallja, ami meghallani való) és a sok középszerűség között úgy villan fel előttem, mint a láng. Egy név, mely csak egy volt a sok között, kiugrott és kinőtt. Egyszerre szembetalálkoztam a MŰVÉSZETTEL, aki közönségére szegezve szemét, így szól: Nézd és lásd, ez az igaz, ilyen az ember, mikor nem is a legrosszabb, nézz magadba, és mondd meg, jobb lettél volna, ha te vagy az ő helyében? Gondolkozz, szégyenkezz és tanulj!"

Az én hangom, sajnos, nem volt elég erős ahhoz, hogy az itteni irodalmi maffia szövevényeiben döntővé

: tudom, hogy a mű máshol megkapta a megérdemelt elismerést: annál rosszabb annak, aki megfosztotta magát tőle.

A novellákba még éppen csak belekezdtem: az elsőre - az álmában éneklő csángóasszonyra - örömmel ismertem rá, mert annakidején már olvastam volt (azt hiszem az

mikor még járt nekem, mert egyébként hol másutt?), és még élénken emlékeztem rá. Most még csak arról a gyönyörű székely nyelvről (vagy inkább „stílusról") szeretnék megemlékezni, mely annyira nem modor, hogy az írónál akkor is felszínre bukkan - szerencsére - mikor nem is akarná. Istenem, nekem már sokszor előbb jutnak az olasz szavak eszembe: mordente, mely a mesterműnek élét, „harapását" jelenti, mellyel megragadja az olvasót, genuinita, az eredetiség, való, valódiság, misura, a mérték, amiről aztán az ezeroldalú, de minden nyelven egyet jelentő szépség származik. Most pedig egy okkal még többem van arra, hogy hálás legyek kedves jóbarátomnak, ki annak idején megírta, hogy említést tett rólam, miszerint olvastam a Hideg napok-at...

Őszinte szívvel, újból megköszönve az ajándékot s a megemlékezést igaz tisztelettel, melegen üdvözlöm

 

Dr. György Ema [Emese?]

 

Brescia, 1967. augusztus 1.

Géppel írt tisztázat.

 

 

d.

 

Kovách Aladár Cseres Tibornak

Zürich, 1967. szeptember 21.

 

Kedves Tibor,

megjárta utánam Párizst, Zürichet, míg itt utolért, pihentetőn, nagyon elgondolkoztatón, némi utakat bejárva az emlékek ösvényén, a zöld levél töltöttem véle két napot. Köszönöm, hogy küldted, s köszönöm a gondolatot, hogy küldeni érdemes. Sokszor megrázott. Mindjárt a gyergyói nyitány, - ettől kezdve úgy olvastam már, mint éveid állomásait. Különös, régen még úgy éreztem, hogy alkotóként Szabó Lőrinc mögé zárkózol föl, s íme, a kötet a késői Móricz Zsigmond útja: amikor az élet riportot dob fel, s ez válik magasrendű írásművészetté. Rövid a lap. Írok még egyszer.

Addig is igaz szeretettel ölellek         Ali

 

Kelt Zürich, 1967. szeptember 21.

 

 

Képeslapra kézzel írt levél.


 

Ezen a napon történt április 23.

1921

Románia a Csehszlovákiával kötött szerződés révén csatlakozik a kisantanthoz.Tovább

1922

Oszmán Birodalom: A Nagy Török Nemzetgyűlés megfosztja trónjától VI. Mehmed szultánt.Tovább

1945

Megalakult a MADISZ országos vezetősége Budapesten. Elnöke Szabó Zoltán (Nemzeti Parasztpárt), főtitkára Kiss József (MKP) lett. Alelnö-...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő