Cseres Tibor levelezése II.

Levelek Cseres Tibornak (1960-1969)

Hideg napok, forró sikerek, sanda szándékok

„Könyved megjárta utánam Párizst, Zürichet, míg itt utolért, pihentetőn, nagyon elgondolkoztatón, némi utakat bejárva az emlékek ösvényén, a zöld levél árnyékában töltöttem véle két napot. Köszönöm, hogy küldted, s köszönöm a gondolatot, hogy küldeni érdemes. Sokszor megrázott. Mindjárt a gyergyói nyitány, - ettől kezdve úgy olvastam már, mint éveid állomásait. Különös, régen még úgy éreztem, hogy alkotóként Szabó Lőrinc mögé zárkózol föl, s íme, a kötet a késői Móricz Zsigmond útja: amikor az élet riportot dob fel, s ez válik magasrendű írásművészetté."

A mozgalmas hatvanas évek 

Hogyan alakult ezekben a mozgalmas időkben Cseres Tibor írószövetségi, alkotói és magánélete?

A hatvanas évek elején ott találjuk az Írószövetség prózai szakosztály vezetőségében, részt vesz a titkárság munkájában, meghívottként bekapcsolódik a választmány vitáiba, például a díjazások előkészítésébe. Az 1965-ös közgyűlésen a szavazatszedő bizottság elnöke, akarata

választmányi tagnak jelöli, de a rá adott szavazatok száma még a „nagy öregeké" mögött.

A '60-as évek első felében a kiemelkedő tehetségű fiatalok és a középnemzedék tagjai egy sor olyan alkotással gazdagították irodalmunkat, amelyek általános emberi-erkölcsi tartalmukkal, állásfoglalásukkal messze túlmutattak az ország, a magyar nyelv határain. Ebben a fellendülésben jelentős szerepe volt Cseres Tibor ezidőtájt kiadott műveinek, kiváltképp a Hideg napoknak. Publicisztikájáról, novelláiról, kisregényeiről sok szó esett irodalmi berkekben. Egyes kisebb írásai mellett „Az ember fia és farkasa" című 30 oldalas novella váltott ki nagyobb visszhangot. 1961 tavaszán Urbán Ernő egy vitában „az utolsó három esztendő legjobb falusi témájú írásának" tartotta. A Londonban megjelenő Irodalmi Újságban Fenyő Miksa a következőket

erről a műről: „Cseres Tibor írására -, Ember fia és farkasa, - szívesen gondolok. [...] Ha valami fogalmat akarunk kapni a zavarról, amely a forradalom letörése után otthon az embereket, különösen az írókat dúlón nyugtalanította, akkor olvassuk el Cseres írását. Formáját is kedvelem, ahogy az író elbeszélése eseményeit ellenőrizteti egyik szereplőjével." Legjobb írásai emelték a lapok, folyóiratok tekintélyét, növelték olvasottságát, védelmet is jelentettek hivatalos támadásokkal szemben, az olvasók egyre szélesebb tábora figyelt fel munkáira, várta paraszti témájú, az ifúság erkölcsével és a világháborúval kapcsolatos megnyilvánulásait. Ezekben az években szilárdul meg olvasótáborának addig laza köre és tart ki mellette mindvégig.

 
Cseres Tibor írószövetségi társasággal (1966)

Nincs olyan, könyvkiadásról, a kortárs magyar próza helyzetéről, emberábrázolásáról (munkás és paraszt ábrázolásáról) szóló beszámoló, tanácskozás, vita, ahol a felsőfokon dicsért s helyenként merészségéért, újszerűségéért bírált alkotók között ne szerepelne, ne említenék a Hideg napok, a Pesti háztetők, Az ember fia és farkasa és az Egyetlen asszony=Fekete rózsa című alkotását. A bíráló megjegyzések is elismerések, mert a szocialista eszmeiség hiányát róják fel neki. Nem csoda, ha a cenzúrával, a Kiadói Főigazgatósággal, a kiadókkal továbbra is hadakoznia kell, bár a megjelenés érdekében bizonyos mérvű igazítások elől sohasem zárkózott el.

Az irodalompolitika irányítói ezekben az években is alkalmazták az írók -súrlódást, feszültséget, ellenérzést, sőt állandósuló haragot és bosszúvágyat gerjesztő - minőségi rangsorolását. Az Írószövetség történetén végigvonul ez a bornírt gyakorlat, amely különbséget tesz: 1. tagság és íróság, 2. gyenge és jó író, 3. a műfajon belüli legjobb írók között. Mindezt megismételték a MISZ-en kívül maradt írókkal kapcsolatban, végül a két tábort összesítették. Cseres Tibor ezzel is úgy volt, mint a munkásságát ért kritikákkal: meghallgatta, elolvasta őket, és dolgozott tovább.

Az évtized derekán ülte 50. születésnapját. Szeberényi Lehel a dunakanyari Gömbfejű-társ, az ÉS-ben így

az életművét kiteljesítő pályatársat: „Ma már tudott dolog, hogy Cseresünk kicselezte a kort, hasznára fordította, s tán egyetlen, az időben elmerült perce sincs, mellyel önmagának, s immár művében az irodalomnak elszámolni ne tudna... Egyedül ő tudta, hogy az idő múló valami. Ő tudta és eszerint cselekedett. [...] Ahogyan a szegény ember hordja össze a házát, minden - látszatra - haszontalanságot felszedve az úton. Hiszem és állítom, minden darab téglának abban a pillanatban, amikor felemelte, tudta eljövendő helyét az épületben."

Ezen a napon történt február 03.

1924

Woodrow Wilson az Amerikai Egyesült Államok 28. elnöke (*1856)Tovább

1945

Révész Imre festőművész, grafikus (*1859)Tovább

1997

Bohumil Hrabal cseh író (*1914)Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő