Cseres Tibor levelezése II.

Levelek Cseres Tibornak (1960-1969)

Hideg napok, forró sikerek, sanda szándékok

„Könyved megjárta utánam Párizst, Zürichet, míg itt utolért, pihentetőn, nagyon elgondolkoztatón, némi utakat bejárva az emlékek ösvényén, a zöld levél árnyékában töltöttem véle két napot. Köszönöm, hogy küldted, s köszönöm a gondolatot, hogy küldeni érdemes. Sokszor megrázott. Mindjárt a gyergyói nyitány, - ettől kezdve úgy olvastam már, mint éveid állomásait. Különös, régen még úgy éreztem, hogy alkotóként Szabó Lőrinc mögé zárkózol föl, s íme, a kötet a késői Móricz Zsigmond útja: amikor az élet riportot dob fel, s ez válik magasrendű írásművészetté."

A forrásokról 

Forrásközlésünk levelei az '50-es évek bizonytalanságai, elhallgatásai után 1960-as években már megállapodottságot, elismertséget tükröznek, de főként a Hideg napok című regény megjelenése után válnak izgalmassá. Eközben persze találhatunk olyan érdekes közjátékszerű olvasói levelet is, amit egy „vénlány" Cseres Tibornak címzett, amiért az író tiszteletlenül írt a 35 éven felüli, egyedül élő hölgyekről: „Az én és velem együtt 35 éves már elmúlt nők (egyedülálló) nevében tiltakozunk ilyen „kézlegyintéssel" elintézésünk ellen! [...], én pl. 47 éves lány vagyok, de tele életkedvvel, vidámsággal, csinos is vagyok, s higyje el, nem azért maradtam „öreglány", mert nem kellettem senkinek." (1960/b.)

A levelek egy része - az évtized első feléből - megbízási szerződés, politikai alapú szerkesztőségi elutasítás (1961/a.), majd mind több a pályatársi gratuláció, melyek természetesen kritikai elemeket is tartalmaznak. Így Illés Endre, Weöres Sándor, Illyés Gyula, Ungvári Tamás, Szentkuthy Miklós, Talpassy Tibor, s mások a „pálya széléről". Érkeztek szakmán kívülről is vélemények. Ilyen például Palotay Károly Pesti háztetőkkel kapcsolatos levele, amely a Népszabadság „kritikusának" a szleng használatát kritizáló felfogásával szemben Cseressel ért egyet, sőt: „Felvetem író Elvtársnak, nem volna-e kedve a könyv folytatását megírni?" (1962/b.)

Cseres emberi magatartását, bátorságát jelzi egy, a Népszabadságnak szóló „felszólító" levél, melyben szarkasztikus módon hívja fel a szerkesztő figyelmét „egy jelentős hétforduló"-ra, vagyis, hogy „húsz hete fekszik a Népszabadságnál elfogadott, sőt állítólag ki is szedett állapotban a 'Hús titka' című novellám. Szubjektív megítélésem szerint öt gépelt oldalnyi írásom várakozási ideje egészségtelenül megnyúlt." (1962/h.)

A Hideg napok megjelenése után azonban a levelek nagyobb része ezzel a témakörrel, a bácskai eseményekkel, a külföldi megjelenés lehetőségeivel, a regény bírálatával foglalkoztak. Külön színfoltot jelentenek a hajdani tiszttárssal, az irodalombarát Szánthó Bélával váltott levelek, akinek emlékező levelei még a bácskai események kapcsán is tartalmaznak újdonságot. (1960/f., g.; 1964/f., g., 1965/c., 1966/c.,) Ugyanezt a témakört erősíti Hunyadi István dicsérete, aki az események után egy évvel szolgált a Bácskában, s dicsérte a „szuggesztív erejű" remekművet. (1965/h.) Perjés Géza, a volt ludovikás tiszt, hadtörténész levele különösen érdekes, hiszen azt támasztja alá, hogy Cseres Tibor művei mennyire hitelesek katonai szempontból: „ebben mester vagy, és nem hiszem, hogy akadjon ma író nálunk, aki ezt utánad tudná csinálni."

Kovács András filmrendező, akivel a Hideg napok megfilmesítése előtt a Pesti Háztetők című filmet is alkotótársként jegyezték, külföldről is mindig hírt adott magáról, utalva arra a bensőséges viszonyra, ami kialakult a két művész között. (1961/e.; 1962/e., 1963/a., 1966/e.)

Pongyola nyelvezetével vidám színfolt egy Olaszországban élő nő szélhámos ajánlkozása az írónak, hogy bábáskodjon Cseres Tibor műveinek ottani megjelentetése körül. (1965/d.)

Mint az eddigiekből is látható, a Hideg napokkal kapcsolatos levelek a válogatás meglehetősen nagy részét adják, s az egyik levél arra is utal, hogy voltak félelmek megjelentetésével kapcsolatban, amit Király István „baráti" elutasítása is jelzett: „csak a rend kedvéért küldöm vissza a kéziratot. Egy kissé szívfájdalommal. Mert megismétlem, amit szóban is többször mondtam: ritka nagyerejű írás ez. Csak egy kicsivel jobban támogatta volna azt az irodalmi törekvést, amelyért a lap kötelességből és meggyőződésből is küzdeni és dolgozni kíván." (1963/f.)

A regény megjelenése után Cseres Tibor két, teljesen eltérő jellegű levelet kapott Izraelből, az egyik Bácskából elszármazott olvasó láthatóan saját, tragikus sorsáért várt elégtételt a műtől, akinek sajnálta, hogy magyar az anyanyelve, s korabeli emlékei szerint: „jómagam lenéztem a honvédet - mert nem is érdemelt mást, buta kanparaszt volt mosdatlan és ápolatlan, mint a trahongya [!]". (1964/d.) A másik olvasó, aki Izraelben a rádióban dolgozott, a dicséret hangján szólt a regényről és filmről, majd egy kéréssel fordult a Cseres Tiborhoz, a bözödújfalusi szombatosok, az 1868 után zsidó hitre tért székelyek sorsával kapcsolatban. (1968/c.) Cseres Tibor egy hónapon belül válaszolt, s leírta nyomozásának eredményét. (1968/d.) Bözödújfalu, ez a Maros megyei falu két évtized múlva, 1988-ban, a romániai falurombolás szomorú jelképévé vált, amikor egy új víztározó építésekor elárasztották. Mára már csak a tó partjánál álló katolikus templom fehér tornya maradt meg, mutatva: itt egykor falu volt.

Ezen a napon történt november 30.

1913

Megalakul a Magyar Turista Szövetség (MTSZ). Elnökének gróf Teleki Sándort jelölik. Mire a lényegi munkát elkezdhették volna, kitört az...Tovább

1918

Alakuló ülését tartja Budapesten az Ifjúmunkások Országos Szövetsége (IOSZ), amely a munkáshatalomért folyó harcot tűzi ki célul. Központi...Tovább

1939

A Szovjetunió megtámadja Finnországot. (Ez az ún. téli háború.)Tovább

1963

Budapesten átadják az első gyalogos aluljárót az Astoriánál.Tovább

1990

Hivatalosan is befejeződik a berlini fal bontása.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Sport, társadalom, politika a 20. században

„A béke vagy te, Sport! / a népeket egymáshoz fűző szép szalag: /és testvérré lesznek mind általad, / önuralomban, rendben és erőben” ‒ írta Pierre de Coubertin báró 1912-ben az Óda a sporthoz című versében. Coubertin a modern olimpiai eszme egyik legkiválóbb képviselője volt: mélyen hitt abban, hogy a sport, a tisztességes versengés önbizalmat ad, erkölcsös jellemet formál, megnemesíti az embereket, és hozzájárul a népek megbékéléséhez. Az ókori olimpiák példája nyomán azt szerette volna, ha a játékok idejére szünetelnének a háborúk, és béke honolna a földön. Meg volt győződve arról, hogy az emberiség harmonikus fejlődéséhez elengedhetetlen a világbéke, és ezt leginkább a sport segítségével lehet megvalósítani. Szép és tiszta elgondolása azonban illúziónak bizonyult. Ha ugyanis visszatekintünk a 20. század történelmére, azt látjuk, hogy a politikai, gazdasági, ideológiai megfontolások a legtöbb esetben felülírták az olimpiai eszmét. A két pusztító erejű világháború, az 1945 utáni évtizedek nagyhatalmi szembenállása, vagy a harmadik világban lezajlott számos helyi fegyveres konfliktus mind azt bizonyítja, hogy az elmúlt évszázadban a politikusok többsége az együttműködés, a megbékélés helyett inkább a nyers érdekérvényesítés eszközeit választotta.

Magyarországon a sport a 19. század végén, a 20. század elején vált egyre népszerűbbé: az úszás, az evezés, a korcsolyázás, az atlétika, a kerékpározás mellett elsősorban a labdarúgás. A Magyar Labdarúgó Szövetség 1901-ben alakult meg, ekkor indult el az első hazai bajnokság is. Az első kettőt az ország legrégebbi futballcsapata, az 1897-ben létrejött BTC (Budapesti Torna Club) nyerte, ezt követően több mint két évtizedig az FTC (Ferencvárosi Torna Club) és az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre) versenyzett az első helyért. Rivalizálásuk ‒ sokszoros áttételen keresztül ‒ a magyar társadalom keresztény‒zsidó ellentétét is kifejezte. A két világháború közötti időszakban a sport tömeges méretű időtöltéssé vált, a versenysportok terén pedig Magyarország nagyhatalom lett. Ugyanakkor a testnevelés ‒ amelyet már 1921-ben kötelezővé tettek az iskolákban ‒ egyre nyíltabban kapcsolódott össze a militarista szellemű neveléssel. 1947 és 1951 között szovjet mintára a sportot is állami ellenőrzés alá vonták. Mivel továbbra is a labdarúgás volt az egyik legnépszerűbb sportág, az 1950-es években leginkább ezt politizálták át. Az Aranycsapat kiugró nemzetközi sikereiből a hatalom is igyekezett profitálni, és a sikereket saját diadalaként könyvelte el. A diktatúra nyomásának enyhülésével a politika a sportból is kezdett visszavonulni. E folyamat azonban korántsem volt teljes, ezt az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja is bizonyítja. A Magyar Olimpiai Bizottság ugyanis kénytelen volt elfogadni a pártvezetés azon „ajánlatát”, hogy a Szovjetunió iránti szolidaritásból a magyar sportolók se vegyenek részt ezen az olimpián. A politikának ez a durva és közvetlen beavatkozása komoly törést okozott a magyar sportban, ami a későbbi eredményekben is megmutatkozott.

Az ArchívNet idei 4‒5. összevont számának fő témája tehát: „Sport, társadalom, politika a 20. században”. A témaválasztás azért is aktuális, mert a világjárvány miatt 2020 helyett az idén rendezték meg a labdarúgó-Európa-bajnokságot és a XXXII. nyári olimpiai játékokat. Összeállításunkban tizenegy írást közlünk, ezek közül hét kapcsolódik szorosan a témához. Sipos-Onyestyák Nikoletta a politika és a sport kapcsolatát vizsgálja az ún. kis-hidegháború korszakában, külön-külön részletezve a moszkvai, a Los Angeles-i és a szöuli olimpiát. Koós Levente egy 1963-as labdarúgó-mérkőzés kapcsán elemzi a Kádár-korszak legproblémásabb egyesületének számító FTC és a diktatúra irányítóinak viszonyrendszerét. Kántás Balázs és Szerényi Ildikó az egykor világhírű, de mára elfeledett sakkfeladvány-szerző, Neukomm Gyula eseménydús életét eleveníti fel személyes dokumentumok segítségével. Kiss András írása arról szól, miként kapcsolódott össze a két világháború között a testedzés a militarista neveléssel, és milyen szerepet játszottak ebben a vállalatok. Sáfár Gyula az 1950-es évek, míg Szabó Csaba Gábor a Kádár-korszak tömegsportját taglalja a Békés megyei spartakiádok, illetve a Komáromi Állami Gazdaság sportkörei vizsgálata alapján. Bubik Gyöngyi és Garadnai Zoltán a százéves korában nemrég elhunyt Fülöp edinburgh-i herceg és Magyarország sportkapcsolatairól ír annak kapcsán, hogy a herceg a múlt század hetvenes éveiben sportemberként többször megfordult Magyarországon, részt vett a Magyar Lovassport Szövetség által szervezett bajnokságokon, és a nemzetközi versenyeken is a magyar csapat riválisának számított. Négy további forrásközlést is olvashatunk. Völgyesi Zoltán a gyermekvasút építését és az ehhez kapcsolódó korabeli kommunista propagandát mutatja be. Csikós Gábor és Ö. Kovács József Varga Zsuzsanna közelmúltban megjelent, a magyar mezőgazdaság szocialista korszakát kelet-európai kontextusban tárgyaló angol nyelvű könyve kapcsán készít mérleget a jelenkortörténeti források feltárásának és értelmezésének módszertani kérdéseiről. Összeállításunk zárásaként Veres Emese-Gyöngyvér a székelyföldi evangélikus missziós egyház történetéről ír, Somorjai Ádám OSB pedig Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius utolsó magyarországi jelentéseit közli és beszámol a nuncius 1945-ös távozásáról is.

Budapest, 2021. november 26.

L. Balogh Béni

főszerkesztő