Cseres Tibor levelezése II.

Levelek Cseres Tibornak (1960-1969)

Hideg napok, forró sikerek, sanda szándékok

„Könyved megjárta utánam Párizst, Zürichet, míg itt utolért, pihentetőn, nagyon elgondolkoztatón, némi utakat bejárva az emlékek ösvényén, a zöld levél árnyékában töltöttem véle két napot. Köszönöm, hogy küldted, s köszönöm a gondolatot, hogy küldeni érdemes. Sokszor megrázott. Mindjárt a gyergyói nyitány, - ettől kezdve úgy olvastam már, mint éveid állomásait. Különös, régen még úgy éreztem, hogy alkotóként Szabó Lőrinc mögé zárkózol föl, s íme, a kötet a késői Móricz Zsigmond útja: amikor az élet riportot dob fel, s ez válik magasrendű írásművészetté."

 

Források

 

 

1960

a.

 

 

Dobozy Imre Cseres Tibornak

Budapest, 1960. január 14.

 

 

Kedves Barátunk!

Örömmel értesítünk, hogy a Választmány 1960. január 6-i ülésén - kérésed alapján - felvett a Szövetség tagjai sorába. Egyben kérünk, hogy a nyilvántartáshoz szükséges űrlapot kitöltve, postafordultával küldd vissza, és mellékelj hozzá egy 4x4-es méretű fényképet, amely a tagsági igazolványhoz szükséges.

Baráti üdvözlettel:

Dobozy Imre (főtitkár)                      Földeák János

(a Felvételi Bizottság vezetője)

 

Budapest, 1960. január 14.

 

Géppel írt tisztázat a Magyar Írók Szövetsége Titkárság céges levélpapírján.

 

 

 

b.

 

K. Gizella Cseres Tibornak

Budapest, 1960. február 20.

 

Kedves Újságíró Úr!

A Népszabadság

olvastam „Megcsalt özvegyek" című írását és szörnyen megsértődtem azok kitételén „most harmincöt-harminchét. Ilyen korú nő még kezdhetne valamit életével..." - Az én és velem együtt 35 éves már elmúlt nők (egyedülálló) nevében tiltakozunk ilyen „kézlegyintéssel" elintézésünk ellen! Általában köztünet, hogy az újságírók - múlt évben egy novellában olvastam egy 43 éves nőről, akiről szintén ilyen lemondóan írtak, mondván, „itt-ott ősz hajszálak keveredtek hajába és szarkalábak a szeme körül" stb. - folyton minket sajnálnak le, anélkül, hogy tudnák, milyen fiatal, eleven, csinos és egyáltalán nem cinikus, nem kiábrándult az ilyen magamkorú nő!

Kedves Újságíró Úr! Én Önt igen fiatalnak gondolom, s azért intéz el ilyen röviden bennünket. Pedig én pl. 47 éves lány vagyok, de tele életkedvvel, vidámsággal, csinos is vagyok, s higyje el, nem azért maradtam „öreglány", mert nem kellettem senkinek. De merne csak közeledni hozzám egy „hozzámillő" ötvenes úriember, egyből megverném, és nevessen ki, de 24 évestől 37 évesig tetszem az erősebb nemnek. Mert olyan az egész egyéniségem és a küllemem is. De nem állok egyedül ezzel a véleményemmel, s ezért az összes 35 éven felüli nők nevében ismét tiltakozom az ilyenképpen való beállításunk ellen! Ismerne csak, majd rögtön megváltozna a véleménye.

Remélem azért nem haragszik, hogy megírtam a véleményem, de ez az állandó kor emlegetés tőrdöfés a szívünkbe, még úgy táncolok, mint egy ballerina [!] és a többiek is mind csinosak és fiatalok.

K. Gizella

 

Budapest, 1960. február 20.

 

Kézzel írt tisztázat, a Népszabadság szerkesztőségének kísérő levelével.

 

 

 

c.

 

Illés Endre Cseres Tibornak

Budapest, 1960. március 1.

 

Kedves Tibor!

Kívánságodra átolvastam

. Régi, őszinte híved vagyok. De éppen a barátság kötelez: új regényed nem tetszett. Tévedésnek tartom. Nemcsak erotikus jelenetei miatt tévedés. Nagyobb baj, alapbaj: a sexuson túli világ megjelenítése zavar, hiányos.

Javíthatatlannak, átdolgozhatatlannak tartom ezt a regényt. Teljesen újra kellene írni. De erről - úgy tudom - beszéltek veled lektoraink...

Tudom, hogy milyen nagy megrázkódtatás az, ha sokáig és hiába dolgoztunk. Lépj túl ezen a szakadékon, - kezdd el új regényedet, s feltétlenül nekünk írd!

 

Régi szeretettel üdvözöl        Illés Endre

Budapest, 1960. március 1.

 

Kézzel, zöld tintával írt tisztázat, a Szépirodalmi Kiadó céges levélpapírján.

 

 

 

d.

 

Vujisics D. Sztoján Cseres Tibornak

Budapest, 1960. március 12.

 

Kedves Barátom,

a bácskai dolgokkal kapcsolatos könyv bibliográfiai adatai a következők: „Saopstenja o zlocinima okupatora i njihovih pomagaca u Vojvodini 1941-1944 Knjiga 1. Zlocini okupatora u Backoj I Baranji. Novi Sad, 1946." Ebben a könyvben mindent megtalálhatsz, ami érdekelhet. Sajnos, lapkivágásaim között semmit sem találtam, ami érdekelhetne. Mellékelek egy röpcédulát, amelyet magam találtam egy határmenti faluban, valamikor 1944 tavaszán-nyarán. Úgyszintén mellékelek két lapból kivágott képet a bácskai (vajdasági) vérengzésekről. Ezeket majd kérem vissza.

Fel szeretném hívni a figyelmedet a következőkre: 1. 1943-ban, amikor Budapesten tartották a katonatisztek perét, interpelláció is volt a parlamentben, s Kállay Miklós mosakodott. Erről a lapok az első oldalakon írtak. Úgy emlékszem Bajcsy-Zsilinszky is

. Ennek tehát nyoma van a korabeli sajtóban. 2. Az 1945-ös perről a lapok riportszerűen beszámoltak, napról-napra (erről már beszéltem). 3. A tulajdonomban lévő jelentések között kettő érdekelhetne. Az egyik a bácskai szerbek besorozásáról szól a Horthy-hadseregbe, a másik pedig a szerbek kényszermunkára való hurcolásáról a magyar hatóságok részéről.

Sajnálom, hogy nem tudok nagyobb mértékben a segítségedre lenni. Bármi felvilágosításra lenne szükséged, hívj fel.

Szeretettel üdvözöl                V. D. Sztoján

 

Budapest, 1960. március 12.

 

Géppel írt tisztázat.

 

 

e.

 

Cseres Tibor a Szépirodalmi Könyvkiadó Vezetőségének

Budapest, 1960. március 21.

 

Tudomásul veszem, hogy Búcsú nélkül c. benyújtott regényemet a Szépirodalmi kk. nem fogadhatja el kiadásra. A bírálók szinte egybehangzó véleménye és Illés Endre

meggyőzött róla, hogy ez a regényem - tévedés. E tévedést minél előbb korrigálni szeretném, s e tekintetben a következőket közölhetem: Időm nagyobb részét mostanában Cegléden töltöm, egy termelőszövetkezet meghívására. A közvetlen élmények sok anyagot és benyomást adnak ahhoz, hogy a második teljesen új felfogásban és tartalommal megírjam. Ezt a munkát már el is kezdtem. (A Búcsú nélkül is ennek kísérlete volt.) Ezért egy másik regényemet hagytam félbe, amelyet persze majd folytatni akarok. a címe ennek a készülő művemnek, s egy fiatal pesti munkás, egy tetőbádogos életéről és kalandjairól szól. Ennek a regénynek 60 oldalas tervezetét már a múlt évben benyújtottam, és a lektorátustól biztatást is kaptam: szükség lesz majd rá. A Szépirodalmi kk. további jóindulatára számítva, hogy a magam ügyét minél előbb helyre hozzam (s hogy függőben lévő szerződés, meg a felvett előleg dolgát rendbe tegyük) a következő ajánlattal élek: Imént említett készülő két művemet ajánlom fel a függő szerződés fejében, azzal az ígérettel, hogy a szövetkezeti regényt (Térdigérő II.) f. év szeptember 1-re elkészítem, s a Kijárat a háztetőn c. könyvemet 1961 február végére. Kérésem: a felvett előleget a két könyv terhére egyenlően osszuk meg.

Honoráriumot ilyen módon már első kéziratom elfogadása után kaphatnék. Ajánlatomat és kérésemet megismétlem és maradtam tisztelettel,                                                                             Cseres Tibor

 

Budapest, 1960. március 21.

 

Gépelt fogalmazvány, sajátkezű aláírás nélkül.

 

 

 

f.

 

Szánthó Béla Cseres Tibornak

Berettyóújfalu, 1960. június 7.

 

Kedves Tiborom!

Nagy élvezettel olvastam el néhány munkádat, és mindig figyelve lestem, hogy mikor jelensz meg a könyvpiacon egy-egy írásoddal. Csodálkoztam, hogy most, a könyvnap alkalmával - legalábbis itt nálunk - nem találtalak, pedig az újságban gyakran olvasom nevedet. Tatay Sanyival levelezem, kértem legutóbb, hogy adja át üdvözletemet. Nem tudom elvégezte-e?

Emlékszel-e?, amikor Szamosfalván felállítottam a könyvtárat mind a falukutatók műveiből, és egyszer szalad Máró őrvezető a könyvtárosom: „Sz[áza]d[o]s Úr kérem, Pottyondy ez[re]d[e]s úr bent volt a könyvtárban, és azt kérdezte, hogy ki szedte össze ezt a kommunista irományhalmazt, szórják ki innen!" És erre feleltem: jelentse meg, hogy a könyvek az enyém, és amíg én itt vagyok, addig itt maradnak! és a legénység nevelésének eszköze lesznek. Mit jelentett akkor, amikor a fasizmus még diadalmasan tört előre? Mit jelentett a demokrácia, a szocializmus győzelme számára? Akkor amikor még minden reménytelennek látszott? Így irányítani, ilyen szellemben nevelni a legénységet. Bizony nagy dolog volt ez akkor, és azt Te biztosan értékelni is tudod, mert

, tanú voltál.

Ha a nyár folyamán Pestre látogatok, felkereslek. Tamási Áronnak add át üdvözletemet. Mondd meg, hogy a Szirom és boj című művét nagy élvezettel olvastam.Igaz és régi barátsággal üdvözöl

 

Berettyóújfalu, 1960. június 7.

 

Kézzel írt tisztázat.

 

 

g.

 

Cseres Tibor Szánthó Bélának

1960. nyár

 

Kedves Bélám!

Időm nagyrészt Budapesttől távol töltöm, s csak a minap jutottam hozzá kedves leveledhez. Talán mondanom sem kell, mennyire megörültem múltat idéző soraidnak. Mostani magadról (azonkívül, hogy az irodalmat figyeled) jóformán semmit sem írsz, pedig nagyon érdekelne életed. Én sokat dolgozom, jóval többet, mint amennyi látszatja van, egyelőre. Ha Budapestre hoz utad, ígéreted szerint keressél meg telefonon [...] s vagy felnézel hozzánk, vagy alkalmas helyet keresünk a találkozásra - a körülményekhez képest. Telefonálásod már csak azért is célszerű, hogy esetleges Pesttől távollétemben ne fáradjál hiába.

 

Viszontlátásig szeretettel ölel

 

Cseres Tibor

 

Kék és piros tintával írt fogalmazvány, dátum nélkül. Feltehetően még 1960 nyarán íródott.

 

 

h.

 

Illyés Gyula Cseres Tibornak

Tihany, 1960. szeptember 22.

 

 

Kedves Barátom,

Boldogan gratulálok

A merész lekanyarodás a kitaposott utakról, hogy mintegy oldalról - a részletekben - világíts rá az igazságra, úgy sikerült, hogy megrendítő is, élvezetes is: kész művészi teljesítmény. Ritkán írok le ilyen nagy szót. De szinte kötelességszerűen teszem: most fejeztem be az utolsó novellát is.

Nem tudom, mi elismerésben van részed. Szívből kívánom, hogy kedvvel, egészséggel, sikerrel folytasd.

Szeretettel köszöntelek          Illyés Gyula

 

Tihany, 1960. szeptember 22.

 

Kézzel írt tisztázat.

 

 

 

i.

 

Weöres Sándor Cseres Tibornak

Budapest, 1960. október 15.

 

Kedves Tiborkám,

köszönöm, hogy gondoltál rám és megküldted nekem szép

melyhez szívből gratulálok. Nekem különösen a Csurekről és Pongrácról szóló három történet tetszett, emlékeztető külvárosi hangulatával, áthatóan érzékeltetett milieu-jével. Ugyanilyen érzékletes: a hallgatag lelenclánynak és pártfogójának históriája: mint egy kétszólamú zenemű, ahol a mélyebb szólam élesen kiemeli a magasabbat. De legjobban tetszett, és legjobban nem tetszett: a tizenhat éves kislány és az úszómester esete: annyiban nem tetszett, hogy maga a történet nem több egy ötletes, röpke anekdotánál, de annyiban nagyon tetszett, hogy feszültsége folyton más-más irányból fakad (a nő kihívó, a férfi vállalja a kihívást, a nő tolakodó, a férfi kihűl és menekül): mintha két fókuszból zsinórral rajzolnak ellipszist, és ahogy megnyúlik a zsinór egyik része, úgy rövidül a másik. - A lelenclány-mesében teljesen érezted az események felszíne alatti mélyvilágot, máskor, mint a katonaszökevény és Lavínia, vagy a strandoló tanár és tanárnő duójában, a novella romantikába, érzelmességbe, vagy olcsó frivolságba hajlik, és nem látunk a felszín alá, meg kell elégednünk a jól elbeszélt anekdotával.

Mint láthatod, könyved többféle gondolatot, érzést megmozdított bennem: és ha tud emóciót kelteni, akkor bizonyosan jó.

Minden jót kívánok, ölel köszönettel és barátsággal            Sanyi

 

Budapest, 1960. október 15.

 

Kézzel írt tisztázat.

Ezen a napon történt október 21.

1921

Károly, hogy trónját visszaszerezze, a felesége, Zita királyné társaságában repülõgéppel ismét Magyarország területére érkezett.Tovább

1944

A második világháborúban a szövetségesek elfoglalják Aachent, az első német nagyvárost.Tovább

1949

Kispesten felavatják az ország első úttörőházát.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő