Cseres Tibor levelezése II.

Levelek Cseres Tibornak (1960-1969)

Hideg napok, forró sikerek, sanda szándékok

„Könyved megjárta utánam Párizst, Zürichet, míg itt utolért, pihentetőn, nagyon elgondolkoztatón, némi utakat bejárva az emlékek ösvényén, a zöld levél árnyékában töltöttem véle két napot. Köszönöm, hogy küldted, s köszönöm a gondolatot, hogy küldeni érdemes. Sokszor megrázott. Mindjárt a gyergyói nyitány, - ettől kezdve úgy olvastam már, mint éveid állomásait. Különös, régen még úgy éreztem, hogy alkotóként Szabó Lőrinc mögé zárkózol föl, s íme, a kötet a késői Móricz Zsigmond útja: amikor az élet riportot dob fel, s ez válik magasrendű írásművészetté."

 

Források

 

 

1960

a.

 

 

Dobozy Imre Cseres Tibornak

Budapest, 1960. január 14.

 

 

Kedves Barátunk!

Örömmel értesítünk, hogy a Választmány 1960. január 6-i ülésén - kérésed alapján - felvett a Szövetség tagjai sorába. Egyben kérünk, hogy a nyilvántartáshoz szükséges űrlapot kitöltve, postafordultával küldd vissza, és mellékelj hozzá egy 4x4-es méretű fényképet, amely a tagsági igazolványhoz szükséges.

Baráti üdvözlettel:

Dobozy Imre (főtitkár)                      Földeák János

(a Felvételi Bizottság vezetője)

 

Budapest, 1960. január 14.

 

Géppel írt tisztázat a Magyar Írók Szövetsége Titkárság céges levélpapírján.

 

 

 

b.

 

K. Gizella Cseres Tibornak

Budapest, 1960. február 20.

 

Kedves Újságíró Úr!

A Népszabadság

olvastam „Megcsalt özvegyek" című írását és szörnyen megsértődtem azok kitételén „most harmincöt-harminchét. Ilyen korú nő még kezdhetne valamit életével..." - Az én és velem együtt 35 éves már elmúlt nők (egyedülálló) nevében tiltakozunk ilyen „kézlegyintéssel" elintézésünk ellen! Általában köztünet, hogy az újságírók - múlt évben egy novellában olvastam egy 43 éves nőről, akiről szintén ilyen lemondóan írtak, mondván, „itt-ott ősz hajszálak keveredtek hajába és szarkalábak a szeme körül" stb. - folyton minket sajnálnak le, anélkül, hogy tudnák, milyen fiatal, eleven, csinos és egyáltalán nem cinikus, nem kiábrándult az ilyen magamkorú nő!

Kedves Újságíró Úr! Én Önt igen fiatalnak gondolom, s azért intéz el ilyen röviden bennünket. Pedig én pl. 47 éves lány vagyok, de tele életkedvvel, vidámsággal, csinos is vagyok, s higyje el, nem azért maradtam „öreglány", mert nem kellettem senkinek. De merne csak közeledni hozzám egy „hozzámillő" ötvenes úriember, egyből megverném, és nevessen ki, de 24 évestől 37 évesig tetszem az erősebb nemnek. Mert olyan az egész egyéniségem és a küllemem is. De nem állok egyedül ezzel a véleményemmel, s ezért az összes 35 éven felüli nők nevében ismét tiltakozom az ilyenképpen való beállításunk ellen! Ismerne csak, majd rögtön megváltozna a véleménye.

Remélem azért nem haragszik, hogy megírtam a véleményem, de ez az állandó kor emlegetés tőrdöfés a szívünkbe, még úgy táncolok, mint egy ballerina [!] és a többiek is mind csinosak és fiatalok.

K. Gizella

 

Budapest, 1960. február 20.

 

Kézzel írt tisztázat, a Népszabadság szerkesztőségének kísérő levelével.

 

 

 

c.

 

Illés Endre Cseres Tibornak

Budapest, 1960. március 1.

 

Kedves Tibor!

Kívánságodra átolvastam

. Régi, őszinte híved vagyok. De éppen a barátság kötelez: új regényed nem tetszett. Tévedésnek tartom. Nemcsak erotikus jelenetei miatt tévedés. Nagyobb baj, alapbaj: a sexuson túli világ megjelenítése zavar, hiányos.

Javíthatatlannak, átdolgozhatatlannak tartom ezt a regényt. Teljesen újra kellene írni. De erről - úgy tudom - beszéltek veled lektoraink...

Tudom, hogy milyen nagy megrázkódtatás az, ha sokáig és hiába dolgoztunk. Lépj túl ezen a szakadékon, - kezdd el új regényedet, s feltétlenül nekünk írd!

 

Régi szeretettel üdvözöl        Illés Endre

Budapest, 1960. március 1.

 

Kézzel, zöld tintával írt tisztázat, a Szépirodalmi Kiadó céges levélpapírján.

 

 

 

d.

 

Vujisics D. Sztoján Cseres Tibornak

Budapest, 1960. március 12.

 

Kedves Barátom,

a bácskai dolgokkal kapcsolatos könyv bibliográfiai adatai a következők: „Saopstenja o zlocinima okupatora i njihovih pomagaca u Vojvodini 1941-1944 Knjiga 1. Zlocini okupatora u Backoj I Baranji. Novi Sad, 1946." Ebben a könyvben mindent megtalálhatsz, ami érdekelhet. Sajnos, lapkivágásaim között semmit sem találtam, ami érdekelhetne. Mellékelek egy röpcédulát, amelyet magam találtam egy határmenti faluban, valamikor 1944 tavaszán-nyarán. Úgyszintén mellékelek két lapból kivágott képet a bácskai (vajdasági) vérengzésekről. Ezeket majd kérem vissza.

Fel szeretném hívni a figyelmedet a következőkre: 1. 1943-ban, amikor Budapesten tartották a katonatisztek perét, interpelláció is volt a parlamentben, s Kállay Miklós mosakodott. Erről a lapok az első oldalakon írtak. Úgy emlékszem Bajcsy-Zsilinszky is

. Ennek tehát nyoma van a korabeli sajtóban. 2. Az 1945-ös perről a lapok riportszerűen beszámoltak, napról-napra (erről már beszéltem). 3. A tulajdonomban lévő jelentések között kettő érdekelhetne. Az egyik a bácskai szerbek besorozásáról szól a Horthy-hadseregbe, a másik pedig a szerbek kényszermunkára való hurcolásáról a magyar hatóságok részéről.

Sajnálom, hogy nem tudok nagyobb mértékben a segítségedre lenni. Bármi felvilágosításra lenne szükséged, hívj fel.

Szeretettel üdvözöl                V. D. Sztoján

 

Budapest, 1960. március 12.

 

Géppel írt tisztázat.

 

 

e.

 

Cseres Tibor a Szépirodalmi Könyvkiadó Vezetőségének

Budapest, 1960. március 21.

 

Tudomásul veszem, hogy Búcsú nélkül c. benyújtott regényemet a Szépirodalmi kk. nem fogadhatja el kiadásra. A bírálók szinte egybehangzó véleménye és Illés Endre

meggyőzött róla, hogy ez a regényem - tévedés. E tévedést minél előbb korrigálni szeretném, s e tekintetben a következőket közölhetem: Időm nagyobb részét mostanában Cegléden töltöm, egy termelőszövetkezet meghívására. A közvetlen élmények sok anyagot és benyomást adnak ahhoz, hogy a második teljesen új felfogásban és tartalommal megírjam. Ezt a munkát már el is kezdtem. (A Búcsú nélkül is ennek kísérlete volt.) Ezért egy másik regényemet hagytam félbe, amelyet persze majd folytatni akarok. a címe ennek a készülő művemnek, s egy fiatal pesti munkás, egy tetőbádogos életéről és kalandjairól szól. Ennek a regénynek 60 oldalas tervezetét már a múlt évben benyújtottam, és a lektorátustól biztatást is kaptam: szükség lesz majd rá. A Szépirodalmi kk. további jóindulatára számítva, hogy a magam ügyét minél előbb helyre hozzam (s hogy függőben lévő szerződés, meg a felvett előleg dolgát rendbe tegyük) a következő ajánlattal élek: Imént említett készülő két művemet ajánlom fel a függő szerződés fejében, azzal az ígérettel, hogy a szövetkezeti regényt (Térdigérő II.) f. év szeptember 1-re elkészítem, s a Kijárat a háztetőn c. könyvemet 1961 február végére. Kérésem: a felvett előleget a két könyv terhére egyenlően osszuk meg.

Honoráriumot ilyen módon már első kéziratom elfogadása után kaphatnék. Ajánlatomat és kérésemet megismétlem és maradtam tisztelettel,                                                                             Cseres Tibor

 

Budapest, 1960. március 21.

 

Gépelt fogalmazvány, sajátkezű aláírás nélkül.

 

 

 

f.

 

Szánthó Béla Cseres Tibornak

Berettyóújfalu, 1960. június 7.

 

Kedves Tiborom!

Nagy élvezettel olvastam el néhány munkádat, és mindig figyelve lestem, hogy mikor jelensz meg a könyvpiacon egy-egy írásoddal. Csodálkoztam, hogy most, a könyvnap alkalmával - legalábbis itt nálunk - nem találtalak, pedig az újságban gyakran olvasom nevedet. Tatay Sanyival levelezem, kértem legutóbb, hogy adja át üdvözletemet. Nem tudom elvégezte-e?

Emlékszel-e?, amikor Szamosfalván felállítottam a könyvtárat mind a falukutatók műveiből, és egyszer szalad Máró őrvezető a könyvtárosom: „Sz[áza]d[o]s Úr kérem, Pottyondy ez[re]d[e]s úr bent volt a könyvtárban, és azt kérdezte, hogy ki szedte össze ezt a kommunista irományhalmazt, szórják ki innen!" És erre feleltem: jelentse meg, hogy a könyvek az enyém, és amíg én itt vagyok, addig itt maradnak! és a legénység nevelésének eszköze lesznek. Mit jelentett akkor, amikor a fasizmus még diadalmasan tört előre? Mit jelentett a demokrácia, a szocializmus győzelme számára? Akkor amikor még minden reménytelennek látszott? Így irányítani, ilyen szellemben nevelni a legénységet. Bizony nagy dolog volt ez akkor, és azt Te biztosan értékelni is tudod, mert

, tanú voltál.

Ha a nyár folyamán Pestre látogatok, felkereslek. Tamási Áronnak add át üdvözletemet. Mondd meg, hogy a Szirom és boj című művét nagy élvezettel olvastam.Igaz és régi barátsággal üdvözöl

 

Berettyóújfalu, 1960. június 7.

 

Kézzel írt tisztázat.

 

 

g.

 

Cseres Tibor Szánthó Bélának

1960. nyár

 

Kedves Bélám!

Időm nagyrészt Budapesttől távol töltöm, s csak a minap jutottam hozzá kedves leveledhez. Talán mondanom sem kell, mennyire megörültem múltat idéző soraidnak. Mostani magadról (azonkívül, hogy az irodalmat figyeled) jóformán semmit sem írsz, pedig nagyon érdekelne életed. Én sokat dolgozom, jóval többet, mint amennyi látszatja van, egyelőre. Ha Budapestre hoz utad, ígéreted szerint keressél meg telefonon [...] s vagy felnézel hozzánk, vagy alkalmas helyet keresünk a találkozásra - a körülményekhez képest. Telefonálásod már csak azért is célszerű, hogy esetleges Pesttől távollétemben ne fáradjál hiába.

 

Viszontlátásig szeretettel ölel

 

Cseres Tibor

 

Kék és piros tintával írt fogalmazvány, dátum nélkül. Feltehetően még 1960 nyarán íródott.

 

 

h.

 

Illyés Gyula Cseres Tibornak

Tihany, 1960. szeptember 22.

 

 

Kedves Barátom,

Boldogan gratulálok

A merész lekanyarodás a kitaposott utakról, hogy mintegy oldalról - a részletekben - világíts rá az igazságra, úgy sikerült, hogy megrendítő is, élvezetes is: kész művészi teljesítmény. Ritkán írok le ilyen nagy szót. De szinte kötelességszerűen teszem: most fejeztem be az utolsó novellát is.

Nem tudom, mi elismerésben van részed. Szívből kívánom, hogy kedvvel, egészséggel, sikerrel folytasd.

Szeretettel köszöntelek          Illyés Gyula

 

Tihany, 1960. szeptember 22.

 

Kézzel írt tisztázat.

 

 

 

i.

 

Weöres Sándor Cseres Tibornak

Budapest, 1960. október 15.

 

Kedves Tiborkám,

köszönöm, hogy gondoltál rám és megküldted nekem szép

melyhez szívből gratulálok. Nekem különösen a Csurekről és Pongrácról szóló három történet tetszett, emlékeztető külvárosi hangulatával, áthatóan érzékeltetett milieu-jével. Ugyanilyen érzékletes: a hallgatag lelenclánynak és pártfogójának históriája: mint egy kétszólamú zenemű, ahol a mélyebb szólam élesen kiemeli a magasabbat. De legjobban tetszett, és legjobban nem tetszett: a tizenhat éves kislány és az úszómester esete: annyiban nem tetszett, hogy maga a történet nem több egy ötletes, röpke anekdotánál, de annyiban nagyon tetszett, hogy feszültsége folyton más-más irányból fakad (a nő kihívó, a férfi vállalja a kihívást, a nő tolakodó, a férfi kihűl és menekül): mintha két fókuszból zsinórral rajzolnak ellipszist, és ahogy megnyúlik a zsinór egyik része, úgy rövidül a másik. - A lelenclány-mesében teljesen érezted az események felszíne alatti mélyvilágot, máskor, mint a katonaszökevény és Lavínia, vagy a strandoló tanár és tanárnő duójában, a novella romantikába, érzelmességbe, vagy olcsó frivolságba hajlik, és nem látunk a felszín alá, meg kell elégednünk a jól elbeszélt anekdotával.

Mint láthatod, könyved többféle gondolatot, érzést megmozdított bennem: és ha tud emóciót kelteni, akkor bizonyosan jó.

Minden jót kívánok, ölel köszönettel és barátsággal            Sanyi

 

Budapest, 1960. október 15.

 

Kézzel írt tisztázat.

Ezen a napon történt november 30.

1913

Megalakul a Magyar Turista Szövetség (MTSZ). Elnökének gróf Teleki Sándort jelölik. Mire a lényegi munkát elkezdhették volna, kitört az...Tovább

1918

Alakuló ülését tartja Budapesten az Ifjúmunkások Országos Szövetsége (IOSZ), amely a munkáshatalomért folyó harcot tűzi ki célul. Központi...Tovább

1939

A Szovjetunió megtámadja Finnországot. (Ez az ún. téli háború.)Tovább

1963

Budapesten átadják az első gyalogos aluljárót az Astoriánál.Tovább

1990

Hivatalosan is befejeződik a berlini fal bontása.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Sport, társadalom, politika a 20. században

„A béke vagy te, Sport! / a népeket egymáshoz fűző szép szalag: /és testvérré lesznek mind általad, / önuralomban, rendben és erőben” ‒ írta Pierre de Coubertin báró 1912-ben az Óda a sporthoz című versében. Coubertin a modern olimpiai eszme egyik legkiválóbb képviselője volt: mélyen hitt abban, hogy a sport, a tisztességes versengés önbizalmat ad, erkölcsös jellemet formál, megnemesíti az embereket, és hozzájárul a népek megbékéléséhez. Az ókori olimpiák példája nyomán azt szerette volna, ha a játékok idejére szünetelnének a háborúk, és béke honolna a földön. Meg volt győződve arról, hogy az emberiség harmonikus fejlődéséhez elengedhetetlen a világbéke, és ezt leginkább a sport segítségével lehet megvalósítani. Szép és tiszta elgondolása azonban illúziónak bizonyult. Ha ugyanis visszatekintünk a 20. század történelmére, azt látjuk, hogy a politikai, gazdasági, ideológiai megfontolások a legtöbb esetben felülírták az olimpiai eszmét. A két pusztító erejű világháború, az 1945 utáni évtizedek nagyhatalmi szembenállása, vagy a harmadik világban lezajlott számos helyi fegyveres konfliktus mind azt bizonyítja, hogy az elmúlt évszázadban a politikusok többsége az együttműködés, a megbékélés helyett inkább a nyers érdekérvényesítés eszközeit választotta.

Magyarországon a sport a 19. század végén, a 20. század elején vált egyre népszerűbbé: az úszás, az evezés, a korcsolyázás, az atlétika, a kerékpározás mellett elsősorban a labdarúgás. A Magyar Labdarúgó Szövetség 1901-ben alakult meg, ekkor indult el az első hazai bajnokság is. Az első kettőt az ország legrégebbi futballcsapata, az 1897-ben létrejött BTC (Budapesti Torna Club) nyerte, ezt követően több mint két évtizedig az FTC (Ferencvárosi Torna Club) és az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre) versenyzett az első helyért. Rivalizálásuk ‒ sokszoros áttételen keresztül ‒ a magyar társadalom keresztény‒zsidó ellentétét is kifejezte. A két világháború közötti időszakban a sport tömeges méretű időtöltéssé vált, a versenysportok terén pedig Magyarország nagyhatalom lett. Ugyanakkor a testnevelés ‒ amelyet már 1921-ben kötelezővé tettek az iskolákban ‒ egyre nyíltabban kapcsolódott össze a militarista szellemű neveléssel. 1947 és 1951 között szovjet mintára a sportot is állami ellenőrzés alá vonták. Mivel továbbra is a labdarúgás volt az egyik legnépszerűbb sportág, az 1950-es években leginkább ezt politizálták át. Az Aranycsapat kiugró nemzetközi sikereiből a hatalom is igyekezett profitálni, és a sikereket saját diadalaként könyvelte el. A diktatúra nyomásának enyhülésével a politika a sportból is kezdett visszavonulni. E folyamat azonban korántsem volt teljes, ezt az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja is bizonyítja. A Magyar Olimpiai Bizottság ugyanis kénytelen volt elfogadni a pártvezetés azon „ajánlatát”, hogy a Szovjetunió iránti szolidaritásból a magyar sportolók se vegyenek részt ezen az olimpián. A politikának ez a durva és közvetlen beavatkozása komoly törést okozott a magyar sportban, ami a későbbi eredményekben is megmutatkozott.

Az ArchívNet idei 4‒5. összevont számának fő témája tehát: „Sport, társadalom, politika a 20. században”. A témaválasztás azért is aktuális, mert a világjárvány miatt 2020 helyett az idén rendezték meg a labdarúgó-Európa-bajnokságot és a XXXII. nyári olimpiai játékokat. Összeállításunkban tizenegy írást közlünk, ezek közül hét kapcsolódik szorosan a témához. Sipos-Onyestyák Nikoletta a politika és a sport kapcsolatát vizsgálja az ún. kis-hidegháború korszakában, külön-külön részletezve a moszkvai, a Los Angeles-i és a szöuli olimpiát. Koós Levente egy 1963-as labdarúgó-mérkőzés kapcsán elemzi a Kádár-korszak legproblémásabb egyesületének számító FTC és a diktatúra irányítóinak viszonyrendszerét. Kántás Balázs és Szerényi Ildikó az egykor világhírű, de mára elfeledett sakkfeladvány-szerző, Neukomm Gyula eseménydús életét eleveníti fel személyes dokumentumok segítségével. Kiss András írása arról szól, miként kapcsolódott össze a két világháború között a testedzés a militarista neveléssel, és milyen szerepet játszottak ebben a vállalatok. Sáfár Gyula az 1950-es évek, míg Szabó Csaba Gábor a Kádár-korszak tömegsportját taglalja a Békés megyei spartakiádok, illetve a Komáromi Állami Gazdaság sportkörei vizsgálata alapján. Bubik Gyöngyi és Garadnai Zoltán a százéves korában nemrég elhunyt Fülöp edinburgh-i herceg és Magyarország sportkapcsolatairól ír annak kapcsán, hogy a herceg a múlt század hetvenes éveiben sportemberként többször megfordult Magyarországon, részt vett a Magyar Lovassport Szövetség által szervezett bajnokságokon, és a nemzetközi versenyeken is a magyar csapat riválisának számított. Négy további forrásközlést is olvashatunk. Völgyesi Zoltán a gyermekvasút építését és az ehhez kapcsolódó korabeli kommunista propagandát mutatja be. Csikós Gábor és Ö. Kovács József Varga Zsuzsanna közelmúltban megjelent, a magyar mezőgazdaság szocialista korszakát kelet-európai kontextusban tárgyaló angol nyelvű könyve kapcsán készít mérleget a jelenkortörténeti források feltárásának és értelmezésének módszertani kérdéseiről. Összeállításunk zárásaként Veres Emese-Gyöngyvér a székelyföldi evangélikus missziós egyház történetéről ír, Somorjai Ádám OSB pedig Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius utolsó magyarországi jelentéseit közli és beszámol a nuncius 1945-ös távozásáról is.

Budapest, 2021. november 26.

L. Balogh Béni

főszerkesztő