Cseres Tibor levelezése II.

Levelek Cseres Tibornak (1960-1969)

Hideg napok, forró sikerek, sanda szándékok

„Könyved megjárta utánam Párizst, Zürichet, míg itt utolért, pihentetőn, nagyon elgondolkoztatón, némi utakat bejárva az emlékek ösvényén, a zöld levél árnyékában töltöttem véle két napot. Köszönöm, hogy küldted, s köszönöm a gondolatot, hogy küldeni érdemes. Sokszor megrázott. Mindjárt a gyergyói nyitány, - ettől kezdve úgy olvastam már, mint éveid állomásait. Különös, régen még úgy éreztem, hogy alkotóként Szabó Lőrinc mögé zárkózol föl, s íme, a kötet a késői Móricz Zsigmond útja: amikor az élet riportot dob fel, s ez válik magasrendű írásművészetté."

 

1962

 

 

 

a.

 

Dobozy Imre Cseres Tibornak

Budapest, 1962. január 20.

 

Kedves Barátom!

Néhány hónap múlva tartjuk az Írószövetség közgyűlését. Szeretnénk ezt a lapban tartalmilag, vagyis nem formálisan előkészíteni, és ehhez az előkészítéshez legfontosabbnak azt érezzük, hogy cikkben, megjegyzésben, naplóban, írói vallomásban - tehát bármilyen műfajban - megpróbáljuk tisztázni az irodalom adott szerepét a nemzet mostani feladataiban, a szocialista építésben. Az a kérésem, hogy ehhez a fontos tárgyhoz, ill. annak közvéleményű tisztázásához a magad részéről is járulj hozzá. Ilyen jellegű írásodra nagyon számítunk.

Elvtársi üdvözlettel:   Dobozy Imre főszerkesztő

 

Budapest, 1962. január 20.

 

Géppel írt tisztázat az Élet és Irodalom Szerkesztőségének céges levélpapírján.

 

 

 

b.

 

Palotay Ferenc Cseres Tibornak

Budapest, 1962. február 12.

 

T. Cseres Tibor Író Elvtárs!

Megvettem és elolvastam

c. könyvét. A könyvet a maga nemében elsőrendűnek találtam. A vagányok, az alvilág, a kalandorok, betyárok (ez mind egy fogalmat képez) témája mindig foglalkoztatta az írókat, a legjobbakat is! Jókai legjobb regényei erről a témáról szólnak. (A véres kenyér, Egy hírhedett kalandor, A két Trenk, Trenk Frigyes, Egy játékos, aki nyer stb.) A napjainkban játszódó témát Ön kitűnően dolgozza fel! A tőmondatok talán kissé tömörré teszik a regényt (kétszer ekkora terjedelemben is fel lehetett volna dolgozni) de ez is inkább előnyére szolgál. Legsikerültebbnek a strand-jelenetet és a mozi-pénz elrablását tartom. A „Népszabadság" ellentétben én helyeslem a jazz-nyelv használatát, ez adja meg a „korhű" hangulatot, s az erotikát sem tartom sem soknak, se erőszakoltnak, a"galerik" életében ennyi sexualitás - minimum - létezik, sőt több is! Mindössze „Jenő bácsi" alakját tartom homályosnak! Miért akarta ezt Rudi meggyilkolni, még hozzá tanúk jelenlétében? Mi volt ezzel a célja? A regény befejezését sem tartom helyesnek, hogy a fiú 19 éves korában elvesz feleségül egy 5 évvel idősebb nőt. Ön is kétkedését fejezi ki ezzel kapcsolatban, az utolsó mondatokban: „Ugyan meddig tart ennek a fiúnak a boldogsága?" Ez a kifogásom azonban csak egyéni vélemény és a könyv érdekességét és kitűnő voltát alig érintik!

Felvetem író Elvtársnak, nem volna-e kedve a könyv

megírni? Tovább bonyolítani! Vizes, Alvarez, Tapír és Rudi további sorsát! Vizes és Alvarez egészen lezüllenének, Tapír és Rudi azonban - többszöri buktató és visszaesés után - révbe juthatnának! Ez alkalmat nyújthatna a börtön-élet, az internáltak s a huligánok további életének érdekes bemutatására! Tapírból és Rudiból - hogy én is jazz-szóval éljek - lehetne valamit még „kihozni"!

Köszönöm Önnek a regény olvasása okozta élvezetet. A könyv szép kiállítása, a kitűnő papír is dicséretet érdemel.

Szíves értesítését várva: mély tisztelettel      Palotay Ferenc okl[eveles] tanár

 

Budapest, 1962. február 12.

 

Kézzel írt tisztázat.

 

 

 

c.

 

Fejér Tamás Cseres Tibornak

Budapest, 1962. május 4.

 

1961. november 17-én kelt szerződésünkre, 1962. február 24-én beküldött „Hétvége Csókaréten" c. novelláját köszönettel vettük. A kijelölt rendezővel, Nádasi Lászlóval egyetértésben arra az elhatározásra jutottunk, hogy miután a rendező jelenleg más film forgatásába kezd bele, és ebben az évben nincs módja a novellával forgatókönyvi formában foglalkozni, a szerződést teljesítettnek tekintjük azzal, - hogyha ebben egyetértünk - egy későbbi időpontban visszatérünk rá. Ez természetesen nem akadályozza, hogy a novellát más célokra (folyóirati megjelentetés, rádió, televízió stb.) fel ne lehessen használni. Elnézését kérve a késedelmes válaszadásért,

Tisztelettel:

 

(Fejér Tamás)

Stúdióvez[ető]

 

Budapest, 1962. május 4.

 

Géppel írt tisztázat a Hunnia Filmstúdió céges levélpapírján.

 

 

d.

 

Földes Mihály Cseres Tibornak

Budapest, 1962. június 18.

 

Kedves Cseres Tibor!

A négy kitűnő írást megkaptuk. Ezek közül kettőt (Csuda dolgok, Palota a rónán) ma a megyei lapoknak stencilen kiküldtük. A honoráriumot elsején fizetjük. A [popup title="másik két írást" format="Default click" activate="click" close text="A levélre Cseres Tibor ceruzával írta a két címet: Emlék a bosszúról és Gyerekkocsi – krumpliföld. A fenti kettő alá pedig: aug[usztus] Egy régi diák, Emberavatás (Juhász [Ferenc])"] július második felében hozzuk, ha addig tudsz várni.

Szeretettel Földes Mihály

 

Budapest, 1962. június 18.

 

Gépirat az „Ellátó Szerkesztőség" céges levélpapírján.

 

 

 

e.

 

Kovács András Cseres Tibornak

Nyitra, 1962. június 25.

 

, nyugodtan mondhatom, az itteni közönség szívesen fogadta a filmünket. Besztercebányán és Nyitrán összesen tízezer ember látta, a reagálás az otthonihoz hasonló (nem egyes otthoni kurtaagyú kritikusokról beszélek!). Remélem, mire hazamegyek, Horváth is elintézi azt a bizonyos ügyet [?], a film is megállta a helyét.

Baráti üdvözletét küldi egész családodnak   András

 

Nyitra, 1962. június 25.

 

Kézirat, Pozsonyt ábrázoló képeslapon.

 

 

 

f.

 

Szalai Sándor Cseres Tibornak

Budapest, 1962. szeptember 29.

 

Közös megállapodásunk alapján az

c. - általunk vitatott - regényére 1960. VI. 29-én kötött szerződést felbontjuk. A felvett 6045 Ft előleggel az ügy anyagi vonatkozását is lezártnak tekintjük.

 

(Szalai Sándor)                                  (Sármány László)

főkönyvelő                                         irodalmi vezető

 

Budapest, 1962. szeptember 29.

 

Gépirat a Magvető Kiadó céges levélpapírján.

 

 

 

g.

 

Szalai Sándor Cseres Tibornak

Budapest, 1962. szeptember 29.

 

kiadására tett ajánlatát elfogadjuk. Szerződése folyamatban van.

Szívélyes üdvözlettel:                        (Szalai Sándor)

irodalmi vezető

 

Budapest, 1962. szeptember 29.

 

Gépirat a Magvető Kiadó céges levélpapírján.

 

 

 

h.

 

Cseres Tibor Máté Györgynek/?/

Budapest, 1962. október 16.

 

Valószínűleg elkerülte figyelmedet egy jelentős hétforduló, az ti., hogy húsz hete fekszik a Népszabadságnál elfogadott, sőt állítólag ki is szedett állapotban a

című novellám. Szubjektív megítélésem szerint öt gépelt oldalnyi írásom várakozási ideje egészségtelenül megnyúlt. Majdnem azt írtam, hogy igazságtalanul, de ezt nem írhatom, mert nem akarok igazságtalan lenni. Havonta megjelenő orgánumaink is legfeljebb 2-3 havi várakoztatással szokták büntetni az irodalmat, de ők bizonyos átfutási időre hivatkozhatnak. A Népszabadságban megjelenni nagy erkölcsi siker és úgyszólván tőke - két-három hétig egészen másképp beszélnek az emberrel - s az író örül, ha hívást vagy biztatást tapasztal. Annál rosszabbul esik, ha azt kell éreznie, vagy hinnie, hogy csupán tréfálnak vele.

De van még itt valami, ami személyesen engem illet - a többi írók mint vannak vele, nem tudhatom. Amióta földbirtokaimat, nagykereskedésemet, főispáni nyugdíjamat elvesztettem, kizárólag írói javadalmazásaimra támaszkodom. Tudom, ez furcsán hangzik, de így van, bármennyire hihetetlen.

Tudom, nálatok ezt a jelenséget egyesek pénzéhségnek nevezik. Terjedelmi okokból most nem akarom kifejteni ennek a nézetnek a helytelenségét, s éppen neked, aki bizonnyal nem is osztod.

Szeretném, ha írásomat leközölnétek, s ez a csaknem féléves várakozás számomra formális megaláztatás nélkül érne véget. (Nem jó az efféle eljárás szerkesztőségi gyakorlatnak sem, mert valahol célját téveszti! Remélem a Nsz-ban nem is honosodik meg.) Meg szeretnélek kímélni attól, hogy elfoglaltságod mellett nekem levelet írj, vagy írass - ha az elmúlt hónapok során olyan mozzanat, vagy vélekedés merült fel, mely írásom közlését lehetetlenné teszi, kérlek, kéziratomat küldesd vissza címemre kísérőlevél nélkül.

Üdvözlettel Cseres Tibor

 

Ui. Tudom, hogy a beküldött elmeműveket a szerkesztőség nem őrzi meg, és nem küldi vissza. De KÉRT írásokkal kivételt kellene tenni. Ezért: ha van visszamenőleges hatalmad, küldesd vissza azt a novellámat is, amelyet múlt év karácsonyára telefonon kértetek tőlem, s amelyről mind máig hírtelen vagyok.

 

Budapest, 1962. október 16.

 

Géppel írt tisztázat másodpéldánya.

 

 

 

i.

 

Ilia Mihály Cseres Tibornak

Szeged, 1962. december 27.

 

Kedves Cseres Tibor!

Remélem nem tartja tolakodásnak, ha

elküldöm most dedikációra. Talán olvasta recenziómat erről a könyvről az Új Írás számában. Természetesen kíváncsi lennék véleményére. Tudom, hogy tud Ön megsemmisítően gúnyos lenni (ld. Cseres kontra , de remélem ez a kis írás nem talált teljes elutasításra Cseres Tibornál.

Bemutatkozás: a szegedi József Attila Tudományegyetem Irodalomtudományi Intézetében vagyok tanársegéd, 26 éves.

Ismeretlenül is tisztelő híve:              (Dr. Ilia Mihály)

 

Szeged, 1962. december 27.

 

Géppel írt tisztázat.

 

 

 

j.

 

Cseres Tibor Ilia Mihálynak

Budapest, 1962. ősz

Kedves Barátom,

szívesen válaszolok kedves levelére, s küldöm vissza a könyvünket, megtoldva egy másikkal. - A régiek idején, századunk első felében, szorosabb volt a kapcsolat írók és bírálók, irodalomtörténészek között, tanúsíthatják ezt maradék öregjeink - egy-egy recenzió okán, bensőséges levelezés indult meg a felek között legtöbbször. Ezt a szép szokást az utóbbi két évtized elmosta. Talán a telefonok elharapódzása miatt van így, talán egyébért.

Az én generációm kezdettől fogva nélkülözte az effélével járó meleg közvetlenséget. Nem szoktattak, s nem is szoktunk rá.

Bírálatát jó érzésekkel olvastam, s most újra fellapozván, úgy látom, egyetlen olyan megemlékezés

mely nagyjából érdeme szerint foglalkozik vele. Ez, viszonyaink között nem is kicsiny dolog. A Pesti háztetők óta írtam már vagy két-három kisebb-nagyobb regényt, a kísérletezés, a dajkálás sokkal inkább elfoglal a napvilágra még nem került műveimmel, semhogy érdemben tudnék szólni a ejtett dicséreteiről és bíráló megjegyzéseiről. Remélem, nem túlozta el az előbbit, s azt is remélem, hogy az emlékezetben eloszlanak az utóbbiak.

Ha elkésve is, mindenesetre köszönöm írását, s mostani sorait. Megkeresem, ha Szegedre utazom, s ha Pesten jár, hívjon fel telefonon, hogy találkozhassunk.

 

Baráti üdvözlettel                  Cseres Tibor

 

Budapest, 1962 [őszén?]

 

Géppel írt tisztázat másodpéldánya, aláírás, dátum nélkül.

 

 


 

 

Ezen a napon történt október 21.

1921

Károly, hogy trónját visszaszerezze, a felesége, Zita királyné társaságában repülõgéppel ismét Magyarország területére érkezett.Tovább

1944

A második világháborúban a szövetségesek elfoglalják Aachent, az első német nagyvárost.Tovább

1949

Kispesten felavatják az ország első úttörőházát.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő