Cseres Tibor levelezése II.

Levelek Cseres Tibornak (1960-1969)

Hideg napok, forró sikerek, sanda szándékok

„Könyved megjárta utánam Párizst, Zürichet, míg itt utolért, pihentetőn, nagyon elgondolkoztatón, némi utakat bejárva az emlékek ösvényén, a zöld levél árnyékában töltöttem véle két napot. Köszönöm, hogy küldted, s köszönöm a gondolatot, hogy küldeni érdemes. Sokszor megrázott. Mindjárt a gyergyói nyitány, - ettől kezdve úgy olvastam már, mint éveid állomásait. Különös, régen még úgy éreztem, hogy alkotóként Szabó Lőrinc mögé zárkózol föl, s íme, a kötet a késői Móricz Zsigmond útja: amikor az élet riportot dob fel, s ez válik magasrendű írásművészetté."

 

1962

 

 

 

a.

 

Dobozy Imre Cseres Tibornak

Budapest, 1962. január 20.

 

Kedves Barátom!

Néhány hónap múlva tartjuk az Írószövetség közgyűlését. Szeretnénk ezt a lapban tartalmilag, vagyis nem formálisan előkészíteni, és ehhez az előkészítéshez legfontosabbnak azt érezzük, hogy cikkben, megjegyzésben, naplóban, írói vallomásban - tehát bármilyen műfajban - megpróbáljuk tisztázni az irodalom adott szerepét a nemzet mostani feladataiban, a szocialista építésben. Az a kérésem, hogy ehhez a fontos tárgyhoz, ill. annak közvéleményű tisztázásához a magad részéről is járulj hozzá. Ilyen jellegű írásodra nagyon számítunk.

Elvtársi üdvözlettel:   Dobozy Imre főszerkesztő

 

Budapest, 1962. január 20.

 

Géppel írt tisztázat az Élet és Irodalom Szerkesztőségének céges levélpapírján.

 

 

 

b.

 

Palotay Ferenc Cseres Tibornak

Budapest, 1962. február 12.

 

T. Cseres Tibor Író Elvtárs!

Megvettem és elolvastam

c. könyvét. A könyvet a maga nemében elsőrendűnek találtam. A vagányok, az alvilág, a kalandorok, betyárok (ez mind egy fogalmat képez) témája mindig foglalkoztatta az írókat, a legjobbakat is! Jókai legjobb regényei erről a témáról szólnak. (A véres kenyér, Egy hírhedett kalandor, A két Trenk, Trenk Frigyes, Egy játékos, aki nyer stb.) A napjainkban játszódó témát Ön kitűnően dolgozza fel! A tőmondatok talán kissé tömörré teszik a regényt (kétszer ekkora terjedelemben is fel lehetett volna dolgozni) de ez is inkább előnyére szolgál. Legsikerültebbnek a strand-jelenetet és a mozi-pénz elrablását tartom. A „Népszabadság" ellentétben én helyeslem a jazz-nyelv használatát, ez adja meg a „korhű" hangulatot, s az erotikát sem tartom sem soknak, se erőszakoltnak, a"galerik" életében ennyi sexualitás - minimum - létezik, sőt több is! Mindössze „Jenő bácsi" alakját tartom homályosnak! Miért akarta ezt Rudi meggyilkolni, még hozzá tanúk jelenlétében? Mi volt ezzel a célja? A regény befejezését sem tartom helyesnek, hogy a fiú 19 éves korában elvesz feleségül egy 5 évvel idősebb nőt. Ön is kétkedését fejezi ki ezzel kapcsolatban, az utolsó mondatokban: „Ugyan meddig tart ennek a fiúnak a boldogsága?" Ez a kifogásom azonban csak egyéni vélemény és a könyv érdekességét és kitűnő voltát alig érintik!

Felvetem író Elvtársnak, nem volna-e kedve a könyv

megírni? Tovább bonyolítani! Vizes, Alvarez, Tapír és Rudi további sorsát! Vizes és Alvarez egészen lezüllenének, Tapír és Rudi azonban - többszöri buktató és visszaesés után - révbe juthatnának! Ez alkalmat nyújthatna a börtön-élet, az internáltak s a huligánok további életének érdekes bemutatására! Tapírból és Rudiból - hogy én is jazz-szóval éljek - lehetne valamit még „kihozni"!

Köszönöm Önnek a regény olvasása okozta élvezetet. A könyv szép kiállítása, a kitűnő papír is dicséretet érdemel.

Szíves értesítését várva: mély tisztelettel      Palotay Ferenc okl[eveles] tanár

 

Budapest, 1962. február 12.

 

Kézzel írt tisztázat.

 

 

 

c.

 

Fejér Tamás Cseres Tibornak

Budapest, 1962. május 4.

 

1961. november 17-én kelt szerződésünkre, 1962. február 24-én beküldött „Hétvége Csókaréten" c. novelláját köszönettel vettük. A kijelölt rendezővel, Nádasi Lászlóval egyetértésben arra az elhatározásra jutottunk, hogy miután a rendező jelenleg más film forgatásába kezd bele, és ebben az évben nincs módja a novellával forgatókönyvi formában foglalkozni, a szerződést teljesítettnek tekintjük azzal, - hogyha ebben egyetértünk - egy későbbi időpontban visszatérünk rá. Ez természetesen nem akadályozza, hogy a novellát más célokra (folyóirati megjelentetés, rádió, televízió stb.) fel ne lehessen használni. Elnézését kérve a késedelmes válaszadásért,

Tisztelettel:

 

(Fejér Tamás)

Stúdióvez[ető]

 

Budapest, 1962. május 4.

 

Géppel írt tisztázat a Hunnia Filmstúdió céges levélpapírján.

 

 

d.

 

Földes Mihály Cseres Tibornak

Budapest, 1962. június 18.

 

Kedves Cseres Tibor!

A négy kitűnő írást megkaptuk. Ezek közül kettőt (Csuda dolgok, Palota a rónán) ma a megyei lapoknak stencilen kiküldtük. A honoráriumot elsején fizetjük. A [popup title="másik két írást" format="Default click" activate="click" close text="A levélre Cseres Tibor ceruzával írta a két címet: Emlék a bosszúról és Gyerekkocsi – krumpliföld. A fenti kettő alá pedig: aug[usztus] Egy régi diák, Emberavatás (Juhász [Ferenc])"] július második felében hozzuk, ha addig tudsz várni.

Szeretettel Földes Mihály

 

Budapest, 1962. június 18.

 

Gépirat az „Ellátó Szerkesztőség" céges levélpapírján.

 

 

 

e.

 

Kovács András Cseres Tibornak

Nyitra, 1962. június 25.

 

, nyugodtan mondhatom, az itteni közönség szívesen fogadta a filmünket. Besztercebányán és Nyitrán összesen tízezer ember látta, a reagálás az otthonihoz hasonló (nem egyes otthoni kurtaagyú kritikusokról beszélek!). Remélem, mire hazamegyek, Horváth is elintézi azt a bizonyos ügyet [?], a film is megállta a helyét.

Baráti üdvözletét küldi egész családodnak   András

 

Nyitra, 1962. június 25.

 

Kézirat, Pozsonyt ábrázoló képeslapon.

 

 

 

f.

 

Szalai Sándor Cseres Tibornak

Budapest, 1962. szeptember 29.

 

Közös megállapodásunk alapján az

c. - általunk vitatott - regényére 1960. VI. 29-én kötött szerződést felbontjuk. A felvett 6045 Ft előleggel az ügy anyagi vonatkozását is lezártnak tekintjük.

 

(Szalai Sándor)                                  (Sármány László)

főkönyvelő                                         irodalmi vezető

 

Budapest, 1962. szeptember 29.

 

Gépirat a Magvető Kiadó céges levélpapírján.

 

 

 

g.

 

Szalai Sándor Cseres Tibornak

Budapest, 1962. szeptember 29.

 

kiadására tett ajánlatát elfogadjuk. Szerződése folyamatban van.

Szívélyes üdvözlettel:                        (Szalai Sándor)

irodalmi vezető

 

Budapest, 1962. szeptember 29.

 

Gépirat a Magvető Kiadó céges levélpapírján.

 

 

 

h.

 

Cseres Tibor Máté Györgynek/?/

Budapest, 1962. október 16.

 

Valószínűleg elkerülte figyelmedet egy jelentős hétforduló, az ti., hogy húsz hete fekszik a Népszabadságnál elfogadott, sőt állítólag ki is szedett állapotban a

című novellám. Szubjektív megítélésem szerint öt gépelt oldalnyi írásom várakozási ideje egészségtelenül megnyúlt. Majdnem azt írtam, hogy igazságtalanul, de ezt nem írhatom, mert nem akarok igazságtalan lenni. Havonta megjelenő orgánumaink is legfeljebb 2-3 havi várakoztatással szokták büntetni az irodalmat, de ők bizonyos átfutási időre hivatkozhatnak. A Népszabadságban megjelenni nagy erkölcsi siker és úgyszólván tőke - két-három hétig egészen másképp beszélnek az emberrel - s az író örül, ha hívást vagy biztatást tapasztal. Annál rosszabbul esik, ha azt kell éreznie, vagy hinnie, hogy csupán tréfálnak vele.

De van még itt valami, ami személyesen engem illet - a többi írók mint vannak vele, nem tudhatom. Amióta földbirtokaimat, nagykereskedésemet, főispáni nyugdíjamat elvesztettem, kizárólag írói javadalmazásaimra támaszkodom. Tudom, ez furcsán hangzik, de így van, bármennyire hihetetlen.

Tudom, nálatok ezt a jelenséget egyesek pénzéhségnek nevezik. Terjedelmi okokból most nem akarom kifejteni ennek a nézetnek a helytelenségét, s éppen neked, aki bizonnyal nem is osztod.

Szeretném, ha írásomat leközölnétek, s ez a csaknem féléves várakozás számomra formális megaláztatás nélkül érne véget. (Nem jó az efféle eljárás szerkesztőségi gyakorlatnak sem, mert valahol célját téveszti! Remélem a Nsz-ban nem is honosodik meg.) Meg szeretnélek kímélni attól, hogy elfoglaltságod mellett nekem levelet írj, vagy írass - ha az elmúlt hónapok során olyan mozzanat, vagy vélekedés merült fel, mely írásom közlését lehetetlenné teszi, kérlek, kéziratomat küldesd vissza címemre kísérőlevél nélkül.

Üdvözlettel Cseres Tibor

 

Ui. Tudom, hogy a beküldött elmeműveket a szerkesztőség nem őrzi meg, és nem küldi vissza. De KÉRT írásokkal kivételt kellene tenni. Ezért: ha van visszamenőleges hatalmad, küldesd vissza azt a novellámat is, amelyet múlt év karácsonyára telefonon kértetek tőlem, s amelyről mind máig hírtelen vagyok.

 

Budapest, 1962. október 16.

 

Géppel írt tisztázat másodpéldánya.

 

 

 

i.

 

Ilia Mihály Cseres Tibornak

Szeged, 1962. december 27.

 

Kedves Cseres Tibor!

Remélem nem tartja tolakodásnak, ha

elküldöm most dedikációra. Talán olvasta recenziómat erről a könyvről az Új Írás számában. Természetesen kíváncsi lennék véleményére. Tudom, hogy tud Ön megsemmisítően gúnyos lenni (ld. Cseres kontra , de remélem ez a kis írás nem talált teljes elutasításra Cseres Tibornál.

Bemutatkozás: a szegedi József Attila Tudományegyetem Irodalomtudományi Intézetében vagyok tanársegéd, 26 éves.

Ismeretlenül is tisztelő híve:              (Dr. Ilia Mihály)

 

Szeged, 1962. december 27.

 

Géppel írt tisztázat.

 

 

 

j.

 

Cseres Tibor Ilia Mihálynak

Budapest, 1962. ősz

Kedves Barátom,

szívesen válaszolok kedves levelére, s küldöm vissza a könyvünket, megtoldva egy másikkal. - A régiek idején, századunk első felében, szorosabb volt a kapcsolat írók és bírálók, irodalomtörténészek között, tanúsíthatják ezt maradék öregjeink - egy-egy recenzió okán, bensőséges levelezés indult meg a felek között legtöbbször. Ezt a szép szokást az utóbbi két évtized elmosta. Talán a telefonok elharapódzása miatt van így, talán egyébért.

Az én generációm kezdettől fogva nélkülözte az effélével járó meleg közvetlenséget. Nem szoktattak, s nem is szoktunk rá.

Bírálatát jó érzésekkel olvastam, s most újra fellapozván, úgy látom, egyetlen olyan megemlékezés

mely nagyjából érdeme szerint foglalkozik vele. Ez, viszonyaink között nem is kicsiny dolog. A Pesti háztetők óta írtam már vagy két-három kisebb-nagyobb regényt, a kísérletezés, a dajkálás sokkal inkább elfoglal a napvilágra még nem került műveimmel, semhogy érdemben tudnék szólni a ejtett dicséreteiről és bíráló megjegyzéseiről. Remélem, nem túlozta el az előbbit, s azt is remélem, hogy az emlékezetben eloszlanak az utóbbiak.

Ha elkésve is, mindenesetre köszönöm írását, s mostani sorait. Megkeresem, ha Szegedre utazom, s ha Pesten jár, hívjon fel telefonon, hogy találkozhassunk.

 

Baráti üdvözlettel                  Cseres Tibor

 

Budapest, 1962 [őszén?]

 

Géppel írt tisztázat másodpéldánya, aláírás, dátum nélkül.

 

 


 

 

Ezen a napon történt november 30.

1913

Megalakul a Magyar Turista Szövetség (MTSZ). Elnökének gróf Teleki Sándort jelölik. Mire a lényegi munkát elkezdhették volna, kitört az...Tovább

1918

Alakuló ülését tartja Budapesten az Ifjúmunkások Országos Szövetsége (IOSZ), amely a munkáshatalomért folyó harcot tűzi ki célul. Központi...Tovább

1939

A Szovjetunió megtámadja Finnországot. (Ez az ún. téli háború.)Tovább

1963

Budapesten átadják az első gyalogos aluljárót az Astoriánál.Tovább

1990

Hivatalosan is befejeződik a berlini fal bontása.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Sport, társadalom, politika a 20. században

„A béke vagy te, Sport! / a népeket egymáshoz fűző szép szalag: /és testvérré lesznek mind általad, / önuralomban, rendben és erőben” ‒ írta Pierre de Coubertin báró 1912-ben az Óda a sporthoz című versében. Coubertin a modern olimpiai eszme egyik legkiválóbb képviselője volt: mélyen hitt abban, hogy a sport, a tisztességes versengés önbizalmat ad, erkölcsös jellemet formál, megnemesíti az embereket, és hozzájárul a népek megbékéléséhez. Az ókori olimpiák példája nyomán azt szerette volna, ha a játékok idejére szünetelnének a háborúk, és béke honolna a földön. Meg volt győződve arról, hogy az emberiség harmonikus fejlődéséhez elengedhetetlen a világbéke, és ezt leginkább a sport segítségével lehet megvalósítani. Szép és tiszta elgondolása azonban illúziónak bizonyult. Ha ugyanis visszatekintünk a 20. század történelmére, azt látjuk, hogy a politikai, gazdasági, ideológiai megfontolások a legtöbb esetben felülírták az olimpiai eszmét. A két pusztító erejű világháború, az 1945 utáni évtizedek nagyhatalmi szembenállása, vagy a harmadik világban lezajlott számos helyi fegyveres konfliktus mind azt bizonyítja, hogy az elmúlt évszázadban a politikusok többsége az együttműködés, a megbékélés helyett inkább a nyers érdekérvényesítés eszközeit választotta.

Magyarországon a sport a 19. század végén, a 20. század elején vált egyre népszerűbbé: az úszás, az evezés, a korcsolyázás, az atlétika, a kerékpározás mellett elsősorban a labdarúgás. A Magyar Labdarúgó Szövetség 1901-ben alakult meg, ekkor indult el az első hazai bajnokság is. Az első kettőt az ország legrégebbi futballcsapata, az 1897-ben létrejött BTC (Budapesti Torna Club) nyerte, ezt követően több mint két évtizedig az FTC (Ferencvárosi Torna Club) és az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre) versenyzett az első helyért. Rivalizálásuk ‒ sokszoros áttételen keresztül ‒ a magyar társadalom keresztény‒zsidó ellentétét is kifejezte. A két világháború közötti időszakban a sport tömeges méretű időtöltéssé vált, a versenysportok terén pedig Magyarország nagyhatalom lett. Ugyanakkor a testnevelés ‒ amelyet már 1921-ben kötelezővé tettek az iskolákban ‒ egyre nyíltabban kapcsolódott össze a militarista szellemű neveléssel. 1947 és 1951 között szovjet mintára a sportot is állami ellenőrzés alá vonták. Mivel továbbra is a labdarúgás volt az egyik legnépszerűbb sportág, az 1950-es években leginkább ezt politizálták át. Az Aranycsapat kiugró nemzetközi sikereiből a hatalom is igyekezett profitálni, és a sikereket saját diadalaként könyvelte el. A diktatúra nyomásának enyhülésével a politika a sportból is kezdett visszavonulni. E folyamat azonban korántsem volt teljes, ezt az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja is bizonyítja. A Magyar Olimpiai Bizottság ugyanis kénytelen volt elfogadni a pártvezetés azon „ajánlatát”, hogy a Szovjetunió iránti szolidaritásból a magyar sportolók se vegyenek részt ezen az olimpián. A politikának ez a durva és közvetlen beavatkozása komoly törést okozott a magyar sportban, ami a későbbi eredményekben is megmutatkozott.

Az ArchívNet idei 4‒5. összevont számának fő témája tehát: „Sport, társadalom, politika a 20. században”. A témaválasztás azért is aktuális, mert a világjárvány miatt 2020 helyett az idén rendezték meg a labdarúgó-Európa-bajnokságot és a XXXII. nyári olimpiai játékokat. Összeállításunkban tizenegy írást közlünk, ezek közül hét kapcsolódik szorosan a témához. Sipos-Onyestyák Nikoletta a politika és a sport kapcsolatát vizsgálja az ún. kis-hidegháború korszakában, külön-külön részletezve a moszkvai, a Los Angeles-i és a szöuli olimpiát. Koós Levente egy 1963-as labdarúgó-mérkőzés kapcsán elemzi a Kádár-korszak legproblémásabb egyesületének számító FTC és a diktatúra irányítóinak viszonyrendszerét. Kántás Balázs és Szerényi Ildikó az egykor világhírű, de mára elfeledett sakkfeladvány-szerző, Neukomm Gyula eseménydús életét eleveníti fel személyes dokumentumok segítségével. Kiss András írása arról szól, miként kapcsolódott össze a két világháború között a testedzés a militarista neveléssel, és milyen szerepet játszottak ebben a vállalatok. Sáfár Gyula az 1950-es évek, míg Szabó Csaba Gábor a Kádár-korszak tömegsportját taglalja a Békés megyei spartakiádok, illetve a Komáromi Állami Gazdaság sportkörei vizsgálata alapján. Bubik Gyöngyi és Garadnai Zoltán a százéves korában nemrég elhunyt Fülöp edinburgh-i herceg és Magyarország sportkapcsolatairól ír annak kapcsán, hogy a herceg a múlt század hetvenes éveiben sportemberként többször megfordult Magyarországon, részt vett a Magyar Lovassport Szövetség által szervezett bajnokságokon, és a nemzetközi versenyeken is a magyar csapat riválisának számított. Négy további forrásközlést is olvashatunk. Völgyesi Zoltán a gyermekvasút építését és az ehhez kapcsolódó korabeli kommunista propagandát mutatja be. Csikós Gábor és Ö. Kovács József Varga Zsuzsanna közelmúltban megjelent, a magyar mezőgazdaság szocialista korszakát kelet-európai kontextusban tárgyaló angol nyelvű könyve kapcsán készít mérleget a jelenkortörténeti források feltárásának és értelmezésének módszertani kérdéseiről. Összeállításunk zárásaként Veres Emese-Gyöngyvér a székelyföldi evangélikus missziós egyház történetéről ír, Somorjai Ádám OSB pedig Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius utolsó magyarországi jelentéseit közli és beszámol a nuncius 1945-ös távozásáról is.

Budapest, 2021. november 26.

L. Balogh Béni

főszerkesztő