Cseres Tibor levelezése IV.

Levelek Cseres Tibornak (1980-1985)

Vissza a gyökerekhez. A termés begyűjtése.

„No, Tibor, én mindig mondtam, hogy ti írók sokkal több történeti érzékkel rendelkeztek, mint a fatökű történészek. Mondhatom többet és lényegesebbet tudtam meg könyvedből KL-ról és a korról, mint sereg tudós értekezésből. [...] Egyébként csalafintaságod számomra nyilvánvaló és meg kell mondani, igen tetsző: persze, hogy nagy ember volt Kossuth-apánk - az adott körülmények között egyedül ő volt alkalmas a feladatra! - de hát mégis csak elég hiú, gyanakvó, hiszterikus és néha bizony eléggé gyáva kis ember is volt egyben. Széchenyi sátánosítása már szinte patológikus."

Cseres Tibor 1981. május 20-án, Budapesten nyitotta meg az országos könyvhetet, 1985-ben Békés, Veszprém és Komárom megyében tett eleget a meghívásoknak. November 25.-én pedig a „Regény-dokumentum-regény, memoár" a Kortárs című folyóiratban elnevezésű beszélgetés egyik tagja a Kossuth-Klubban. A kiadók versenyébe bekapcsolódott a Hitel Független Kiadó is. Elsőként a MISZ 1981. decemberi közgyűlésének anyagát jelentette meg, nem csekély érdeklődést keltve az ország határain túl élő magyarok körében. A nyugaton megjelenő magyar nyelvű lapok is megemlékeztek róla.

A magyar irodalomban végbemenő átrendeződés, súlyponteltolódás, az új írónemzedék „trónkövetelése", az irodalmi elődökhöz való viszony újragondolása, a nyugati avangard törekvések értékelése és hasznosítása s e forrongással összefüggő számtalan egyéb kérdés ugyancsak megosztotta az szakírókat. Egy részük a nyugat majmolásának veszélyét hangsúlyozta, a magyar irodalmi múlt kiválóságainak lejáratását, detronizálását vetette egyes irodalomtudósok szemére. Mások a generációk közötti távolság nagyságát emelték ki, szemben azokkal, akik a viszony, a kölcsönös megértés lehetőségét nem tartották kortól függőnek, sokkal inkább a műveltséggel párosuló nyitottsághoz tapadónak. Többen a megismétlődő támadások helyett a megértést sürgették, elsősorban a fiatalok tájékozódásával, próbálkozásaival kapcsolatban. De megindult az eddig általánosan használt alapfogalmak újraértelmezése is. Kertész Ákos

Simonffy Andrásnak: „Arról van szó, András, le kéne számolnunk néhány illúzióval. Az irodalom, ezen belül a Te munkád, az enyém s a többieké nem úgy közügy, ahogy mi azt annak idején hittük. Ha eljut a szavad az olvasóhoz, s az olvasó a maga ügyének érzi azt, amiről beszélsz, akkor közügy. Ha nem, magánügy." Nézőpont-váltásra irányította a figyelmet az újvidéki tanácskozás is, amely az „új magyar regényirodalom újító és formateremtő változásainak eredményeit, azt a regényvonulatot, amely Szentkuthy Miklós, Ottlik Géza, Mészöly Miklós, Lengyel Péter, Nádas Péter, Esterházy és Spíró munkásságához köthető." Sükösd Mihály viszont éppen a fiatal prózaírókat figyelmeztette: a „nagy regény" megalkotásához nem elég az „önéletrajziság", ahhoz rengeteg tapasztalati anyag, valóságanyag kell. A mikrovilág feltárására irányuló erőfeszítéseik mellett nélkülözhetetlen a nagyobb összefüggések művészi . Egyik oldalon a realizmus mélyítése, erősítése érdekében igyekeztek felhasználni a szociográfia kínálta lehetőségeket, a másikon viszont kétségbe vonták a „szociográfia, a riportregény és a publicisztika" tárgyalását a „valódi" széppróza körében.

Cseres Tibor olvasta, hallgatta, folyamatosan figyelemmel kísérte a kritikai, esztétikai, irodalomtörténeti eszmecseréket, törekvéseket és szervezkedéseket. Minden kísérleti eredményt hasznosított, de írói élettervéről, az alapkérdésekben egykor kialakított álláspontjától egy jottányit sem tántorodott el. Számára a '80-as évek, egyrészt az életmű-vetés betakarításának megindulását, másrészt a mában is ható erők történelmi gyökereinek feltárását célzó új művek alkotását jelentették, olyan művekét, amelyek a magyar nemzet fennmaradása szempontjából elsőrendű kérdésekre világítottak rá. Az Én, Kossuth Lajos, a Foksányi-szoros és a Vízaknai csaták nemcsak saját életművének - megítélésünk szerint különösen az utolsó - kiemelkedő alkotása, de a XX. századi magyar próza - „nemzetféltő-tudaterősítő" vonulatáé is. Életéről, művészetéről, kortársairól sokat eláruló

, a Perbeszédek és párbeszédek is ennek az életszakasznak fontos terméke.

Közéleti tevékenységénél kihagyhatatlan, hogy  1983-ban mintegy ötven magyar íróval együtt nyílt levélben tiltakozott az Új Symposium jugoszláviai magyar irodalmi folyóirat szerkesztőbizottságának menesztése ellen. 1984. június 6-án, Csurka István és Mészöly Miklós írókkal együtt tiltakozó nyilatkozatot tett közzé Duray Miklós szlovákiai magyar író letartóztatása ellen, valamint személyesen is megjelentek bírósági tárgyalásán.

A „termés" betakarítása elismerések sorát is jelentette. Elsősorban

. Nem kerülhette el a nagyhatású írók sorsát: érettségi tétel, szakdolgozat téma lett. A '80-as években már több kitüntetést is kapott a kormányzattól. Emellett Én, Kossuth Lajos címűért kiadói nívódíjban részesült. Hetvenedik születésnapján, 1985. április 1-jén az alkalomhoz illő körülmények között köszöntötték. A nyugdíjba vonuló jubilánst 1986 őszén éri a legnagyobb szakmai elismerés, egyben a legnagyobb, legnehezebb közéleti feladat is, a Magyar Írók Szövetségének tagsága elnökévé választja, egy olyan helyzetben, amikor lét és nemlét mindennapos lehetőségként volt jelen, amikor a hatalom vaksága és az írótársadalom erős megosztottsága a Szövetség több évtizedes működése során felhalmozódott értékek ebek harmincadjára kerülésével fenyegettek. A széleskörű bizalom megnyilvánulása elől - ezúttal - már nem lehetett kitérni, de nem is akarta elhárítani azt.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt november 29.

1903

Megnyítják a Nyomorék Gyermekek Otthonát Budapesten.Tovább

1923

Franciaország és a Szovjetunió megnemtámadási és semlegességi szerződést köt.Tovább

1945

Kikiáltják a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságot.Tovább

1947

Az ENSZ közgyűlésén döntenek arról, hogy az angol mandátumterületet, Palesztinát egy arab és egy zsidó államra osztják ketté.Tovább

1970

Befejeződik az MSZMP X. kongresszusa.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Lapunk idei negyedik száma ismét négy forrásismertetést publikál. Az írások ezúttal nemcsak konkrét személyek sorsának alakulását, hanem egy konkrét intézmény számára mérföldkőnek nevezhető eseménysort mutatnak be. A publikációk időrendjét tekintve egy kapcsolódik az Osztrák-Magyar Monarchiához, egy a Horthy-korszakhoz, egy a kommunista hatalomátvétel éveihez, egy pedig a kiépült Kádár-rendszerhez. Mind a négy írásnak van ugyanakkor kihatása a későbbi időszakokra nézve.

A kronologikus rendet tartva Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) forrásismertetése az első, aki az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületének történetéhez szolgáltat eddig kevésbé ismert adalékokat. Szerzőnk írásában bemutatja, hogy milyen módon zajlott az akkor még csak papíron létező levéltári palota építéséhez a kivitelezők pályáztatása – a bő száz évvel ezelőtt történt kiválasztásnak pedig máig ható következménye az épület külső-belső kinézete. Mint kiderül: a pályáztatás lineáris folyamatnak tűnik, azonban a gyakorlat mást mutatott több esetben is.

Kunné Tornóczky Andrea (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára) Sárdy János operaénekes életének azon szakaszát helyezi reflektorfénybe, amikor még kántortanítóként dolgozott Dunaföldváron. Írásából kiderül, hogy miként került pályázat útján a tolnai városba, és hogy mivel foglalkozott a tanítás mellett (amelynek későbbi énekesi karrierjéhez is köze volt).

Az 1945 utáni magyarországi keresztényellene politikai lépéseket átélő Mihalovics Zsigmond beszámolóit ismerteti Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság), aki a Vatikáni Államtitkárság Levéltárában végzett kutatásai során bukkant rá Katolikus Akció korabeli vezetőjének a feljegyzéseire, amelyeknek XII. Piusz pápa volt a címzettje. A bőséges, nemcsak a magyarországi egyház-, hanem politikatörténet számára is értékes forrást jelentő írásokat két részletben közöljük terjedelmi okok miatt.

Szabó Imréné Simon Teréz brutális bűncselekményét, bírósági ügyét, majd kivégzését mutatja be részletesen levéltári dokumentumok alapján Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola). A két kisgyermek meggyilkolását tervező takarítónő esete abból a szempontból kuriózum, hogy hazánkban ő volt az utolsó előtti kivégzett nő, valamint, hogy a kegyelmi kérvényének elutasításához nagyban hozzájárult a közvélemény haragja.

Negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei ötödik és hatodik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest 2022. október 20.

Miklós Dániel
főszerkesztő